Új Ifjúság, 1957 (6. évfolyam, 1-52. szám)

1957-12-10 / 50. szám

Hol vannak már alomvillanyeromwvek Az ipari nagytermelés gyors fellen­dülésével növekedett a villanyenergia termelés. Mivel a világ szénkészletei nem kiapadhatatlanok, a vizi erőket sem lehet a végtelenségig kihasznál­ni, az emberiség új energiaforrások után kutat. Az atomviilanyerőművek egyre nagyobb jelentőségre tesznek szert. Az első atomvillanyerőmüvet a vi­lágon a Szovjetunióban 1954 június 9-én helyezték üzembe, a teljesítmé­nye 5.000 kW. A hatodik ötéves terv keretén belül az 1958 —60-as években 12 — 14 nagy atomvillanyerőmüvet építenek fel, ezeknek teljesítménye körülbelül 2.500 MW lesz. Moszkva mellett most kezdték egy 400 MW teljesítményű atomvillanyerőmű épí­tését. Angliában Calder Hillben 1956 ok­tóber 17-én helyezték üzembe az első atomvillanyerőmüvet. Az Egyesült Államokban eddig még csak néhány kis reaktorral dolgozó villanyerőművet üzemeltetnek, de csak kísérleti célokra. Ezeket az ál­lam anyagilag támogatja. Kilátásban van még néhány magán atomvillany­erőmű építése, amelyek szintén álla­mi támogatásban részesülnek. Ezeket 1962-ig akarják felépíteni. A telje­sítményük 100—200 MW lesz. Franciaországban eddig három kí­sérleti reaktor működik, teljesítmé­nyük MW. Ezenkívül még négy ki­sebb reaktort terveznek, összesen 10 MW teljesítménnyel. Belgium az amerikai Westing Hau­se cégnél rendelt egy 10 MW telje­sítményű reaktort. A brüsszeli világ kiállítás megnyitása alkalmából akar­ják üzembe helyezni. Svédországnak Stockholmban már van egy kísérleti reaktora és a Balti tenger partján már építik a másodi­kat. Ezenkívül még két atomvillany- erőművet terveznek Ádám és Éva néven, ezeknek a teljesítménye 176 MW lesz. A Német Szövetségi Köztársaság­ban egyenlőre egy 11.5 MW teljesít­ményű atomvillanyerőmüvet tervez­nek, amelyet 1958 év végéig akarnak befejezni. Japán 1960-ban egy 20 MW telje­sítményű atomvillanyerőmüvet helyez üzembe. Kanada is hasonló reaktort akar 1.959-ig felállítani. Norvégiában 1958-ban égy öt MW teljesítményű reaktort épültének. TELEVÍZIÓ Áz amerikai szputnyik Ügv tervezték, hogv az amerikai mesterséges holdat december 3-án az orvosok szolgálatában A televízió nagy segítséget jelent Az operációsteremben csak az ope- majd az orvostudomány számára. Pl. ráló orvosok és az ügyeletes ápoló­lehetővé teszi, hogy egy operációt nők tartózkodnak, távolból Is figyelemmel kísérjék az orvostanhallgatók. A képünkön látható televíziós ké­szüléket az operációsterem lámpájá­nál helyezik el. A felvevő kamerát ellenőrző készülék segítségével irá­nyítják. Az ellenőrző készülékre rá­kapcsolják a klinikai tantermekben el­helyezett vevőkészülékeket. Az elle­nőrző készülékre televíziós vetítőké­szüléket is rá lehet szerelni. Mivel az operációs lámpát irányí­tani lehet, ez lehetővé teszi hogy az operáció azon részleteit mutassák be, amelyek az orvostanhallgatók szem­pontjából a legfontosabbak. lövik fel. Az amerikai tengerészek szószólói szerint — mert őket bízták meg a mesterséges hold kilövetésével — műszaki nehézségek miatt kényte­lenek tervüket bizonytalan időre elha­lasztani. Szakvéléménv szerint a raké­ta irányító műszerei a statikai elekt­romosság hatása alá kerül, ami a ra­kétának a kitűzött céltól való elhajlá­sát okozhatná. Képünkön az amerikai szputnvikot látjuk. Az Eqvesült Államok most úgy látszik szerénységből azt vallja, hogy minél nagyobb az űr, annál ki­sebb legyen a qolyó. Egv sajtókonfe­rencián kézről kézre adták a képün­kön látható mesterséges hóidat. Amint látjuk könnyen „kezelhető“ mindössze 1.75 kg-ot nvom. Sebessége? Bizony­talan. Indulási ideje? Az is bizonyta­lan. A plasztikai műtétekről A plasztikai sebészet egyike az or­vostudomány legrégibb ágainak. Fosz­ladozó papyrusok mesélnek orvosokról a fgraók birodalmában, akik 3400 évvel ezelőtt már végeztek embereken bőr- átplántálást, hogy a háborúban eltor­zult areókat ismét emberivé tegyék. A hinduk asszonyaikat órrlevágással büntették. Előfordult aztán, hogy a férj unta látni az orrtalan asszonyt, vá<jy talán utólag kiderült, hogy ár­tatlan volt szegény, de hogy kaphatta most már vissza az orrát? A rhino- plasztika művészetét — ahogy ma ne- vézzük — már a hinduk is gyakorol­ták. Közvetlen az orr felett a hom­lokról lefejtettek egy bórlebenyt, a hiányzó Orr helyére borították és odavarrták, természetesen úgy, hogy a nyers hús került befelé és a bőr kifelé. Az eltorzított orrok megújítá­sát még ma is hindu-módszernek ne­vezzük. A középkorban az egyház szigorúan elítélte a plasztikai sebészetet: hiszen a szép arc csak az ördög csábeszköze, hogy á férfiakat az egyenes útról el­térítse. Az elsők között, akik ezen nézet el­len fellázadtak, volt az Olasz Gasparo Taqliacózzi. ő vezette be az orrplasz­tikát bőrátplántálással. A sebesült kar­ját orrához kötözték és miután a kar bőré odanőtt és a seb behegedt, le­fejtették a karról a szükséges bőr­részt. Hátrahagyott könyvében megle­pően modern útmutatásokat ad a plasztikai sebészeknek. Az első világháború után, amely ret­tenetes csonkításokat okozott, nagy feltűnést keltett, hogy sebészek ka­roknak és lábaknak, sőt egész bőrfe- lületekrtek vissza tudták adni eredeti alakjukat. Ezen operációkkal a háború sok ártatlan áldozatának visszaadhat­ták életkedvét. A plasztikai sebészet segítségére sietett torzszülötteknek, balesetek áldozatainak és olyanoknak is, akik az öregedés nyomait szeretnél: eltüntetni. A plasztikai sebészet két részre oszlik: A rehabilitációs sebészet szüle­tési hibákat, nyúlszájat, anyajegyet, tüzfoltokat, különböző sérülések nyo­mait, égési sebeket gyógyít. A kozme­tikai sebészet pedig csúnya orrokat, szájakat operál és ráncokat, felesleges zsírrétegekét tüntet el. Nálunk is élég nagy azoknak a szá­ma, akik sebesülések, vagy betegség, pl. gyermekbénulás folytán részben, vagy teljesen elvesztették munkaké­pességüket és evvel életkedvüket is. Az áilam mindent elkövet megsegíté­sükre. Egészségügyünk egyik legfon­tosabb feladatának tekinti a testi hi­bájuk által munkájukban gátolt embe­rek rehabilitálását. Kiváló sebészek végzik a szükségessé vált műtéteket és külön e célra berendezett otthonok­ban képeznek át mindenkit csökkent munkaképességeinek megfelelő mun- kára. Technikai újdonságok Sugárhajtóműves utasszállító repü­lőgépet gyártanak a Német Demo­kratikus Köztársaságban. 1958-ban készül el az első turbinos sugárhajtó- müves forgalmi repülőgép. A gép összesen 10.000 lóerős sugárhajtómű­vel rendelkezik, utazósebessége több mint 800 kilométer óránként, a tur- bolapátok fordulatsebessége 8 — 10.000 percenként. A repülőgép luxuskivitel­ben 40, turistakivitelben 60 utast szállíthat. A gép nyomásos kabinnal, klimaszabályozd berendezéssel vala­mint külön hangszigeteléssel rendel­kezik. A világ első napenergiával hajtő óráját szerelik a kaliforniai Palm- Springi kereskedelmi kamara épüle­tén. Az óra számlapja körül 20 kis fülke van. Ezek olyan szilícium fajtát tartalmaznak, amely felfogja a nap­energiát és villamos energiává vál­toztatja át. A németországi csillagvizsgálók ez év egyik legerősebb napfolt tevékeny­ségről tett jelentést. A megfigyelők szerint a fáklyaszerű napkilövések elérték a plusz 3 fokot, ami annyit jelent, hogy a Föld átmérőjének kö­rülbelül 50-szor nagyobb területén zajlottak le a napkitörések. A Szovjetunióban a Pamir hegység egyik gleccserére az idén 5.000 méter magasságban meteorológiai megfigye­lő állomást építettek. Ez a megfi­gyelőállomás az első a világon, amely ilyen magasan fekszik, ősztől tava­szig a megfigyelőállomást repülőgép­ről látják el élelemmel. A napokban dobták le ejtőernyőn az első élelmi­szer és üzemanyag küldeményt. . december 10. —december 16. A Csehszlovák Rádió magyar adásainak műsora Hétfő - Szombat: 6.15-6.30, 13.00 -13.30, 17.30-18.00 Vasárnap: 13.30 20.00 Részletek a Raduz és Mahulien- ká balettből, 20.30 Vonóshangverseny, 20.40 Rádiőegyetem, 21.00 Népi mo­tívumok szlovák operettekben, 22.10 Mozart: Don Juan. Operaközvetítés, 23.10 Varázslatos hegedűk.-15.30. Vasárnap: 13.30-14.30. CSÜTÖRTÖK: DECEMBER 12. BRATISLAVA I. A Bratislava Rádió állandó műsorszámai; 5.00 Hírek, 5.10 Reggeli zene, 6.00 Hírek, 6.10 Falurádió, hétfőn sport- hiradó, 6.15 Reggeli torna, 6.30 Reg­geli zene, 7.00 Hírek, 7.55 Iskolás műsor, 10.00 Hírek, 12.05 Népi zene, 12.30 Hírek, 14.00 Kellemes ebédután, szórakoztató zene, 16.00 Hírek, 19.00 Rádiőűjság, 22.00 Hírek, 23.50. A Kossuth Rádió állandó műsorszámai: 4.35 Hírek, 5.00 Falurádió, 7.00 Hí­rek, 8.00 Műsorismertetés, 10.00 Hí­rek, Lapszemle, 12.00 Hírek, 16.00 Hírek, 18.00 Hírek, 20.00 Esti krónika, 22.00 Hírek, 0.42 Hírek. KEDD: DECEMBER 10. BRATISLAVA I. 10.25 Délelőtti hangverseny, 11.00 Lubomír Stach harmonikázik, 11.15 Tánczene, 12.40 Fúvószene, 13.30 Ope­rarészletek, 15.30 Tánczéne, 16.30 A Moszkvai Rádió összeállítása, 17.00 Délamerikai művészek hangversenye, 17.30 Kamarazene, 18.15 Kívánság­hangverseny, 19.30 Népi vigadalom, 20.00 Tánczene, 20.45 Pedagógiai egyetem, 21.00 Szlovák szimfonikus zene, 22.10 Népi táncok és dalok. SZERDA: DECEMBER 11, BRATISLAVA I. 10.20 Népi zene. 10.35 Délelőtti hangverseny, 11.00 Asszonyok félórá­ja, 11.30 Tánczene, 12.40 Szórakoztató muzsika, 13.20 Részletek Gajané ba­lettből, 13.30 Délutáni h .ngverseny, 15.00 Népi szólisták énekelnek, 15.30 Az ifjúsági Rádió műsora, 16.10 Ope­ranyitányok, 17.00 Tánczeno, 17.50 A szovjet dalok története, 18.10 Kíván- sághangversery, 19.30 Népi táncok, 10.05 Mussorgszkij: Boris Godunov. Operaközvetítés, 11.20 Tánczene, 13.30 Pícha szimfonikus költemény, 15.00 Moyzes kórusművek, 15.30 Pionírhír­adó, 16.10 Fúvószene, 16.30 Asszo­nyok félórája, 17.00 Népi muzsika, 17.30 Kozeluh: G-moll szimfónia, 18.20 Kívánsághangverseny, 19.30 A ma da­laiból, 20.00 Tánczene. 21.00 Irodalmi — zenei műsor a Csehszlovák Szovjet Barátsági hőnap végén, 22.10 Táncze­ne, 22.50 Híres zenekarok. PÉNTEK: DECEMBER 13. BRATISLAVA I. 10.05 Ifjúsági műsor, 10.35 Zenei apróságok, 11.20 Tánczene, 12.40 Fú­vószene, 13.00 Szórakoztató muzsika, 13.30 Anna H-ornungová énekel, 15.30 Az Ifjúság Zenei Albuma, 16.10 Kato­na művészegyüttesek műsora, 16.30 A Moszkvai Rádió összeállítása, 17.00 Hangszerszólók. 17.30 A XVIII század zenéjéből, 18.15 Kívánsághangverseny, 19.30 Morva népdalok, 19.55 Hangjé- ték, 22.10 Népdalfeldolgozások, 22.40 Kamarazene. SZOMBAT: DECEMBER 14. BRATISLAVA I. 10.25 Szimfonikus hangverseny, 11.20 Tánczene, 12.40 Vidám zenés hétvé­ge, 14.00 Zenei érdekességek, 14.30 Daudet: Tarasconi Tartarin, Hangjá­ték, 16.10 Tánczene, 17.00 Operaáriák, 17.30 Népdalok, 18.20 Kívánsághang­verseny, 19.30 Esti pihenő, Zenei mű­sor, 20.30 Részletek nyilvános rádió esztrádműsorokból, 22.10 Szórakozta­tó muzsika, 23.10 Tánczene. VASÁRNAP: DECEMBER 1r BRATISLAVA I. 6.00 Vidám vasárnap reggel, 8.00 Dramatizált mese, 9.00 Vasárnapi ope­rahangverseny, 9.30 A Katona Rádió műsora, 10.00 Népdalok, 1Ö.SÓ Szóra­koztató zene, 11.0Ó Népszerű meló­diák, 12.05 Kéringők, 13.00 A Falu­rádió műsóra, 14.30 Operettrészletek. 15.30 Irodalmi műsor, 16.00 tómerd meg házadat, 16.30 A Moszkvái Rádió összeállítása, 17.10 Tánczené, 18.15 Népszerű szerzémények, 19.3Ó Népi muzsika. 22.30 Wilde: Novella, 21.05 Kívánsághangverseny, 22.15 Táriézéné, 22.40 Szimfonikus hatigvérseny, HÉTFŐ' DECEMBER 16. BRATISLAVA I. 10.05 ifjúsági zenéi műsor, ló.4.3 Balettzene, 11.00 .Asszonyok félórája, 11.30 Tánczene, 12.40 SzóráKoztató muzsika, 13.30 Szimfonikus hangver­seny, 15.00 Szovjet szórakoztató zene, 15.30 Ifjúsági műsor, 16.10 T-wczene, 16.40 Űj könyvekről, 17.00 Népi mu­zsika, 17.30 Szólisták műsora, 18.15 Kívánsághangverseny, 19.30 Tánczene, 20.00 Hangjáték, 22.10 Szlóvák ope­rettrészletek, 22.50 Szimfonikus hang­verseny. KEDD: DECEMBER 1Ó. MAGYARORSZÄG KOSSUTH RADIO 8.10 Népi Muzsika, 8.40 Indulók és dalok, 9.00 Számoljunk gyerekek! Pa­taki Ferenc fejszámoló művész a mi­krofon előtt, 9.10 Gyermekdalok, 9.40 Népszerű hangszerszólók, 10.25 Szim­fonikus táncok, 11.20 Ajándékhang­verseny, 12.10 Vidám melódiák, 13.15 Operarészletek, 14.00 Tánczene, 14.45 A Gyermekrádió műsora, 15.05 Egy falu — egy nóta, 16.10 A Gyermek­rádió műsora, 17.15 Népdalcsokór, 18.10 Szív küldi... 18.40 Gyári sziré­na,.. 19.00 Filmzene, 19.30 Tito SChipa operaáriákat énekel, 20.25 Sláger-pa­rádé, 21.00 Tölgy és hárs, Hómoródy József rádiódrámája, 21.3Ö Népszerű szimfonikus zene, 22.15 Korunk ze­néje, 0.10 Tánczene. SZERDA: DECEMBER 11 MAGYARORSZÄG KOSSUTH RADIO 8.10 Népszerű opérarészletek, 9.30 RáCz Eéla és zenekara játszik, 10.10 A Gyermekrádiő műsora, 11.28 Köny- nyű zene Prágából, 11.40 Kórusok, 12.10 Tánczene, 13.00 Lányok, asszo­nyok... 13.15 Népszerű operettek, 14.00 Népi együttesek műsorából, 15.05 A Gyermekrádió műsora, 15.30 A Csá- szár-Groll harmonika-kettős legújabb felvételéiből, 16.1Ó Szív küldi... 17.15 Othello. Részlétek, 18.10 Zenekari hangverseny, 19.0Ó Svéd népdalok, 19.30 Ifjúsági rrtűsór, 2Ó.2Ó Tártczene, 21.15 Szabadság, szerelem. A Rádió irodalmi folyóirata, 22.20 A Magyar Rádió szintfOrtikus zenekarának hang­versenye, 23.22 Yánézérté, Ó.10 Ma­gyar nóták. CSÜTÖRfÖK: DÉGÉMBER 12. MAGYARÓRSZáG kÖSSUTH RADIO 8.1Ó Könnyű melódiák, 9.0Ó A Gyer­mekrádió műsora, 9.40 Reggeli kó- rusmu?sika, 10.10 Rádióégyetem, 10.50 Kodály dalok, 11.30 Magyar nóták, csárdások, 12.10 SZórákoztató muzsi­ka, 15.00 Cupidodák való könyörgés. Balassi Bálint, Amadé László, Kazin­czy Ferenc, Verseghy Ferenc és Cso­konai Vitéz Mihály szerelmes versei. 13.15 Operarészletek, 14.50 Egy falu — egy nóta. 15.20 A Gyermekrádió műsora, 15.45 Ifjúsági világhíradó, 16.20 A Szabő-Beamtef kettős műso­ra, 17.00 Baráti segítséggel. Riport. 17.1.0 Székely és csángó népdalok, 18.10 Könnyűzenei híradó, 19.00 Mo­zart: G-dur hégédűverseny K. 216, 19.25 Tánczene, 20.25 Esztrád? Nem! A Kiváncsiak Klubjának vidám mű­sora, 22.30 Tánczene, 23.10 Zenekari hangverseny, 0.10 Népdalok. PÉNTEK: DECEMBER 13. f MAGYARORSZÄG KOSSUTH RADIO 8.10 Régi magyar operettek, 9.00 Táiczene, 1Ó.10 Ovódák műsóra, 11.0Ó Ráiióégyetém, 12.10 Tánczene, 13.15 OFerarészleek, 14.10 Uttörő-hiradó, 14.35 Színes népi muzsika, 15.15 Az Ifjúsági Rádió műsora, 16.10 Szív kül­di. . 17.00 Kodály élete és művészete. 18.10 Sport és táttc, 18.40 Ifjú Figye­lő. . 19.00. Népi Muzsika, 20.20 Éécs: operett-ést, 20.50 Moszkvai tudósí­tónk jelenti. 21.00 Európa hangver­senytermeiből. Közvetítés Tormából, 23 Ó5 Randevú a Kossuth adón. Tánc­zene, 0.10 Szabó Ferenc zóngoramü- ve bői. SZOMBAT: DECEMBER 14. MAGYARORSZÁG KOSSUTH RADIO 3.1Ó Reggeli hangverseny,; 9.00 Út­törő híradó, 9.25 A Gyermekrádiő műsora, 9.40 Magyar szerzők könnyű dalai, 10.10 Daljátékok zenéjéből, 11.20 A zeneművészeti Főiskola hallgatói­nak hangversenye, 12.50 Mi van a könyvesboltokban ? 15.05 P^rasztbe­csiilet, ’részletek Mascagni operájá­ból, 14.05 Szív küldi... 12.25 Nagy együttesek. A BBC énekkarának mű­sorából, 15.45 A nemzetközi munkás- mozgalom időszerű kérdései, 16.20 Népdalcsokor, 16.50 Zenés hétvége, 18.15 Lemezmuzeum, 19.00 Tánczenei fesztivál, 21.00 Pathelin mester. Is- méfetlén francia szerző bohózata, 22.15 Sporthiradó, 22.55 Táncoljunk. VASÄRNAP: DECEMBER 15. MAGYARORSZÄG KOSSUTH RÄDIÖ 6.Ó0 Kellemes vasárnapot! Zenés műsor, 7.00 Műsorismertetés, 8,20 Népdalcsokor, 9.00 Zenerajongók, 10.00 Vasárnapi versek, 10.10 Az Ifjúsági Rádió műsora, 10.50 Magyar táncda­lok, 11.30 Pesti séták, 12.15 Jó ebéd­hez szól a nóta, 13.00 Szív küldi... 14.00 Hanglemezparádé, 14.30 Fél­idő. Helyszíni közvetítés Bajnoki labdarúgómérkőzésekröl, 16.00 Pesti háztetők alatt. Zenés összeállítás, 16.45 Szól a hegedű... Riportműsor. 17.00 Hírek, Sport, 17.10 Kincses Ka­lendárium, 18.00 Sporteredmények, 18.03 A Magyar Rádió tánczenekara játszik, 18.45 Könnyű hangszerszólók, 19.00 Helyszíni közvetítés az Állami Operaházból, Háry János, 20.28 Hírek, Sport, 22.40 A vasárnap sportja, 23.05 Vasárnapi Rádiószínház. A cselszö­vés iskolája Komédia. Maugham re­gényéből, írta Török Tamás. HÉTFŐ: DECEMBER 16. MAGYARORSZÄG KOSSUTH RÁDIÓ 8.1Ó Reggeli hangverseny, 9.10 Az elitiult hét legjobb riportműsora, 9.20 Verbunkosok, csárdások, 10.10 Óvodá­sok műsora, 10.30 Szívesen hallgat­tuk... Ismétlés, 12.10 Színes népi mu­zsika délidében, 13.00 Lányok, asszo­nyók... 13.15 Heti zenés kalendárium, 14.15 Emlékműsor Kacsóh Pongrácz halálának évfordulója alkalmából, 15.00 Urhajőműsor, 15.40 Könnyű dalok, 16.25 Brahms: F-moll szonáta, 17.00 Riportműsor, 17.15 ötórai tea. Tánc­zene, 18.10 Zenekari hangverseny, 18.55 Tollfosztóban voltam az este... vidám zenés összeállítás, 20.25 Dosz­tojevszkij: Fehér éjszakák, 21.20 Köz­vetítés a Zeneművészeti Főiskola nagyterméből, 22.45 Operettrészletek, 23.15 Tánczene, 0.10 Népdalok.

Next

/
Oldalképek
Tartalom