Új Ifjúság, 1957 (6. évfolyam, 1-52. szám)

1957-11-26 / 48. szám

üf-y-p:® yANY= Matematikai mozaikok Sokan vannak, akik enyhe borzon­gással emlékeznek vissza az iskolai számtanórákra és szomorú élményeik hatása alatt el sem tudják képzelni, hogy mennyi színes érdekesség van a matematika tudományában. Ezek közül mutatunk be néhányat. HÁNYFÉLEKÉPPEN keverhetjük A KÁRTYÁT? Vegyünk kezünkbe két kártyalapot. Nyilvánvaló, hogy ezeket sorrendben fektethetjük egymás mellé: vagy az egyik az első, vagy-a másik. Ha azon­ban három kártyalappal próbálkozunk, akkor azt tapasztaljuk, hogy ezek már hat, különféle sorrendben rakhatók össze. Négy kártyánál 24 lehetőség kínálkozik, ötnél 120, hatnál 720 és így tovább. A keverési lehetőségek száma rohamosan növekszik és hama­rosan őriási számokhoz jutunk. 25 kártyalap esetében már közel 16 quadrillió különféle kártyasorrend ál­lítható elő. A quadrillió 24 számjegy­gyei írandó számszörnyeteg. Képzeljük el, hogy a kártyalapokat egymásra fektetjük. Két kártyalap együttes vas­tagságát 1 milliméternek véve: az említett 16 quadrillió kártyalap össz- vastagsága 8 trillió' kilométer lesz! Ez már olyan távolságarány, amelyet csak a csillagászok szoktak alkalmazni. A fénysugár egy másodperc alatt 500.000 kilométert fut be: de a 16 quadrillió egymásra fektetett kártyalap oszlopá­nak megfelelő távolság megtételéhez 8 millió évre volna szüksége! A használatos magyar kártyában 32 lap szerepel. Biztosra vehető, hogy a véletlen keveréseknél még sohasem fordulhatott elő, hogy két alkalommal ugyanabban a sorrendben helyezkedje­nek el a kártyalapok a csomagban! AZ „EGYOLDALÚ" PAPÍRSZALAG Létezik-e olyan papírszalag, amely­nek — a „közönséges“ papírral szem­ben — csak egyetlen oldala van? (Te­kintsünk el attól, hogy a szalag pere­me is „oldalnak“ fogadható fel, habár csak néhány tizedmilliméter vastag.) Első pillanatban bizonyára úgy tűnik, hogy ilyen szalag pern létezhet, hiszen minden papírnak két Oldala, egy „alsó“ Vfar~: r Pcp/ríza/tz# és egy „felső" lapja van. Végezzünk el azonban egy egyszerű kísérletet: az eredmény meglepő lesz! Készítsünk egy 6—8 cm széles, 70- 80 cm hosszú papírcsíkot. Ha a papír­szalag két végét összeragasztjuk, egy nagy gyűrűt kapunk. Mi törté.nik azonban, ha a ragasztás előtt a papír­szalag egyik végét 180 fokkal megcsa­varjuk? (Ábra.) Ekkor az úgynevezett Möbius-féle szalaghoz jutunk, amely­nek igen különös tulajdonságai van­nak. Elsősorban: fektessük ceruzánk hegyét a szalag egyik pontjára és húzzunk egy vonalat a szaíag hosszá­ban végig. Meglepetéssel tapasztaljuk, hogy ceruzánk — anélkül, hogy egyet­len egyszer is felemeltük volna a pa­pírról — végigszalad a szalag „külső“ és „belső" felületén. A „külső“ felszín — éles határ nélkül — átmegy a „belső“ felszínbe. Ceruzánk végül is visszatér kiindulási pontjába és a ee- ruzávonal a papírszalag két különböző­nek látszó oldalán, a „külső" és a „belső“ félületen egyaránt végigfutott! A papírszalagnak tehát egy „egyetlen oldala“ van! Vegyünk most egy ollót a kezünkbe és vágjuk végig hosszában a szalagot, a berajzolt céruzavonal mentén. Azt várnánk, hogy így két szalaghoz ju­tunk. Szó sincs róla! Ha véglgvágtuk a szalagot, az továbbra is egyetlen darabban marad, csakhogy hosszabb lesz, mint volt az eredeti szalag, és különös módon lesz összetekerve. Még tovább mehetünk. Ha az egyszer már hosszában szétvágott szalagot újra szétvágjuk, akkor már két szalagra esik szét, de ezek úgy kapcsolódnak egymásba, mint a láncszemek! A KÖR „NÉGYSZÖGESÍTÉST“ Igen régi probléma a kör „négyszö­gesítésé“. E feladat azt jelenti, hogy körző és vonalzó segítségével oly négyzetet kell szerkeszteni, amelynek területe pontosan egyenlő egy adott átmérőjű kör területével. E kérdéssel már nagyon sokan foglalkoztak, azon­ban mindig sikertelenül. A probléma ugyanis megoldhatatlan, mert a kör területének kiszámításánál szerep'ö egyik mennyiség, amit a görög (pi) betűvel jelölünk, csak közelítőleg ha­tározható meg. Második ábránkon a kör négyszög- lesítése problémájának egy megoldását mutatjuk be. Az ábra az orgona virá­gának mértani képét szemlélteti. A középén levő kör és a rajta fekvő négyzet századrésznyi pontossággal egyenlő területű. Ez azonban csak közelítő ábrázolás: a tökéletesén pon- tóS ábrázolás nem valósítható még. KARÁCSONYI AJÁNDÉK IIIIIIIIIIIIIIM a harmadik Csehszlovák Állami Sorsjáték sorsjegyének nyereménye AZ 1957. DECEMBER 10-ÉN MEGEJTENDŐ SORS­HÚZÁSON A KÖVETKEZŐ NYEREMÉNYEKET SOR­SOLJÁK KD \ • 35 darab 50.000 Kcs nyereményt 35 darab 25.000 Kcs nyereményt 105 darab 10.000 Kcs nyereményt 315 darab 5.000 Kcs nyereményt és további 387.625 nyereményt 20 Kcs-től 1.000 Kcs-ig terjedő összegben. Nyereményként 17,500.000 Kcs-t fizetnek ki. A SORSJEGYEK MINDEN ÁLLAMI TAKARÉKPÉNZ­TÁRNÁL KAPHATOK. A SORSJEGY ÁRA 10 Kcs. Érdekességek féléket és a burgonyát. A moszkvai bióchemiái kutatóimé* zétben a zöldségféléket gammasugár­zással konzerválják. A kísérletek meg­mutatták, hogy a rádióaktív kobalttal sugárzott burgonya egész éven át nem csírázik és megőrzi teljes tápértékét. Mozgó gépezetet szerkésztettek, amely Hollandiában „mesterséges méh" végzi el a paradicsom porzását. A kí­sérletek bebizonyították, hogy a „mesterséges méh" segítségével, ame­lyet mechanikusan a virágzó paradi­csomhoz erősítenek, a rázás következ­tében békövetkezik a porzás és igen szép térmést érnek el. A Csehszlovák Rádió magyar adásainak műsora: Hétfő — szombat: 6.15 — 6,30, 13.00 — 13,30, 17,30 — 18.00. Vasárnap: 13.30 — 14.30. A Bratislavai Rádió állandó müsorszámai: 5.00 Hírek, 5.10 Reggeli zene, 6.00 Hírek, 6.10 Falurádió, hétfőn sport- híradó, 6,15 Reggeli torna. 6.30 Reg­geli zene, 7.00 Hírek, 7.55 Iskolás- műsor, 10.00 Hírek, 12.05 Népi zene. 12.30 Hírek, 14.00 Kellemes ebédután. szórakoztató zene, 16.00 Hírek. 19.00 Rádió-újság, 22.00 Hírek, 23.50 Hírek. A magyarországi Kossuth Rádió állandó müsorszámai: 4.35 Hírek. 5.00 Falurádió. 7.00 Hí­rek, 8.00 Műsorismertetés, 10.00 Hí­rek, Lapszemle, 12.00 Hírek, 16.00 Hírek, 18.00 Hírek, 20.00 Esti krónika, 22.00 Hírek, 0.42 Hírek. KEDD: NOVEMBER 26. BRATISLAVA I. 10.05 Zenés műsor Iskolások szá­mára, 10.25 Délelőtti hangverseny, 11.15 Tánczene. 12.40 Fúvószene, 15.Ó0 Szovjet filmzene, 13.30 Operarészle­tek, 15.00 Szovjet szórakoztató zene ' 15.30 Tánczene, 16.J0 A Csehszlovák Hadsereg központi zenekara játszik. 16.30 A Moszkvai Rádió összeállítása, 17.00 Jugoszláv Zenei Hét, 17.30 A Nagy Honvédő Háború dalaiból, 18.15 Kívánsághangverseny, 19.30 A voro­nyezsi orosz népi együttes műsora, 20.00 Tánczene, 21.00 Szlovák szim­fonikus hangverseny. 22.10 Népi mu­zsika, 22.50 Tarka melódiák. SZERDA: NOVEMBER 27. BRATISLAVA I. 10.05 Pedagógiai egyetem, 10 35 A Kassai Rádió zenekara játszik, 11.00 Asszonyok félórája, 11.30 Tánczene. 12.40 Szórakoztató melódiák, 13.00 A Svesnyikov együttes műsora, 13.30 Rachmanyinov Zongora és zenekari hsngverséh.y a Paganini témára op. 43. 15.00 Á CUT műsora, 15.30 ifjú­sági műsor, 16.10 Operanyitányok, 17.00 Tánczene. 17.30 Zenei aprósá­gok. 18.10 Kivánsághangverseny, 19.30 Népi táncok, 20.30 Nedbal: Capriccio csellóra, és zenekarra, 20.40 Népi rádióegyétem, 21.00 Kabarétnúsor, 22.1.6 Héubéérger: Operabál, Opera­közvetítés, 23.10 Varázslatos hegedű. CSÜTÖRTÖK: NOVEMBER 28. BRATISLAVA I. 10.05 Holoubek: Virradat. Operaköz­vetítés. 11,20 Tánczene, 12.40 Szóra­koztató muzsika, 13.30 Szimfonikus költemények, 15.00 Kórusmüvek, 15 30 Pionírhíradó, 16.10 Fúvószene, 16 30 Asszonyok félórája, 17.30 Dvorak: Szerenád vonós zenekarra, 18.20 Kí­vánsághangverseny, 19.30 A ma da­laiból,' 20.Ó0 Tánczene, 20.20 Albán zeneszerzők dalai, 21.00 Dezider Kar­dos műveiből. 22.10 Jugoszláv Zenei Hét. Tánczene, 22.50 Híres zenekarok műsora. PÉNTEK: NOVEMBER 29. BRATISLAVA I. 10.05 Ifjúsági műsor, 10.35 Zenéi apróságok, 11.20 Tánczene, 12.40 Fú­vószene, 13.00 Nyitányok, 13.30 Ope­raáriák, 15.00 Dalok, 15.30 Az ifjúság zenei albuma, 16.10 Katonaegyüttesek műsora, 16.30 A Moszkvai Rádió ösz- szeállítása, 17.15 Filmhíradó. 17.30 Jugoszláv Zenei Hét. Népdalok, 18.15 Kívánsághangverseny, 19.30 Cseh- és morva népdalok, 20.00 Nuáic: Közön­séges ember. Hangjáték, 22.10 Nép­dalfeldolgozások, 22.40 Kamarazene, 23.10 Cseh operarészletek. SZOMBAT: NOVEMBER 50. BRATISLAVA I. 16.05 A Gyérmékrádió rriűsófá, 10.25 Szimfonikus hangverseny, 11.20 fánc- zene, 12.40 Vidám zenés hétvégé, 14.00 Kínai gyermekdalok. 14.30 Harc a Déli sarokért. Hangjáték, 16,10 Tánczene, 16.40 Irodalmi műsor. 17 Q0 Operarészletek, 17.20 Szatirikus elbe­szélés. 18.20 Kívánság hang verseny, 19.30 Jugoszláv Zenei Hét. Kórüsmű- vek, 20.00 Láthatár. Irodalmi műsor, 21.30 Szórakoztató melódiák, 22.10 Népszérű melódiák, 23.10 Tánczene. VASÁRNAP: DECEMBER 1. BRATISLAVA I. 6.00 Népi muzsika, 7.00 Szórakoz­tató zene, 8.00 Dramatizált Andersen mese, 9.00 Vasárnapi operahangver­seny, 9.30 A Katona Rádió műsóra, 10.00 Szlovák dalok és táncók, 10.30 Szórakoztató zene. 11.0Ó Népszerű melódiák, 12 30 Külpolitikai kommen­tár, 13 00 A Falurádió műsora, 13 30 Népi muzsika, 14.30 Könnyű zenei műsor, 15.50 Zenés irodalmi összeál­lítás, 16.30 A Moszkvai Rádió össze­állítása. 17.10 SPORTKÖZVETÍTÉSEK, 19.30 Népi muzsika, 20 00 Ki a leg­szebb? 20.30 összeállítás az ókínai kultúrából, 21.05 Kívánsághangver­seny, 22.15 Jugoszláv Zenei Hét. Vo­nósnégyes, 22.40 Éji szimfonikus hangverseny. HÉTFŐ: DECFMBER 2. BRATISLAVA I. 10.05 Ifjúsági zenei műsor, 1Ó.25 Balettzene, 11.00 Asszonyok félórája, 11.30 Tánczene, * 12.40 Szórakoztató muzsika, 13.30 Hangversenyszvitek, 15.00 Esztrádzene, 15.30 Ifjúsági mű­sor. 16.10 Tánczene, 16.40 Üj köny­vekről, 17.00 Népi muzsika, 17.30 Ze­nei apróságok, 18.15 Kívánsághang­verseny, 19.30 Lengyel szórakoztató zene, 20.00 Gorkij rádiójáték, 21.35 Orosz operarészletek, 22.10 Operett­muzsika, 22.50 Finn zenei műsor, 23.30 Szovjet kamarazene, KEDD: NOVEMBER 26. MAGYARORSZÁG KOSSUTH RÄDIÖ 8.10 Népi zéne, 8.40 Indulók és dalok. 9.00 Számoljunk gyerekék! Pataki Ferenc fejszámoló művész a mikrofon előtt, 9.10 A Gyermekrádió műsora, 9.40 Könnyű dalok, 10 25 Balettzene, 11.00 Tűzpróba. Rideg Sándor regénye, 11.20 Ajándékmüsor, 13,15 Öperarészletek, 14.00 Novémbéri #5ő. Könnyű zene, 14.45 A Gyermek­rádió műsora, 15.Ó5 Egy falu — egy nóta, 16.10 Szovjet műsor. L6.40 Könnyű zéne, 17.15 Kodály élete és művészete. 18.10 Szív küldi... 18.40 Gyári sziréna, 19.00 Tánczene, 20.25 József Attila versei, 20.30 Nagymoso­da, Rádiódráma, 21.40 Őszi tájakon... 21.45 Yehudi Menuhin hegedül, 22.25 Könnyűzenéi hangverseny, 23.10 ze­nekari hangverseny, 6,10 Magyar nótáig. SZERDA: NOVEMBER 27. MAGYARORSZÁG KOSSUTH RÁDIÓ 8.10 Népszérű operarészletek. 9 hO Rádióegyetem, 9.30 Népi muzsika, 10.10 Á Gyermekrádió műsora. 10.30 Zenekari hangverseny, 12.10 Tánrzs- ne. 13.00 Lányok, asszonyok ... 13.15 Klasszikus operettek, 14.00 Mesék a bécsi erdőből, 15.05 A Gyérmékrádió műsora, 15.50 Zsoldos Imre trombitál, 16.10 Irodalmi műsor az Albán Nép­köztársaság 13. évfordulóján, 16 50 Két keringő, 17.15 Szív küldi.. 18.10 Eartha Kitt énekel, a Cougat zénékar játszik, 19.00 Opérettmuzsika, 19.25 József Attila versei, 19.30 Az Ifjúsági Rádió műsora, 2015 Kíváncsiak klubja felnőtteknek, 21.25 A Magyar Rádió szimfonikus zenekarának nyilvános hangversenyé, 23.15 Tánczene, 23.40 Kodály: Szonáta,,0.10 Népi muzsika. CSÜTÖRTÖK: NOVEMBER 28 MAGYARORSZÁG KOSSUTH RÄDJÖ 8.ló Könnyű melódiák, 8.52 A Cyér- mekrádió műsora, 9.40 Indulók ős dalok, 10.10 Rádióegyetem. 10.50 Ire­land dalok, 11.00 Tűzpróba, Rideg Sándor regénye, 11.20 Népi muzsika, 12.10 Esztrádzenekarok hangversenyé, 13.15 Zenekari operaréSzbtek, 14 20 Egy falu — egy nóta, 14 55 Kóorusok nagy költők verseire, 15.20 Szép aka­rok lenni. Kozmetikai tanácsok, 15.45 ifjúsági műsor, 16.10 Riport. 16.20 Kamarazene, 17.10 Franco Lary és Rosetta Ferlito énekel. 17.38 Egy nép- dalgyüjtő útinaplójából, 18.10 Könyr nyűzenei híradó, 19.00 Erkel Ferenc: Hunyadi László. Dalmű három felvo­násban, 22.50 Tánczene. 23.08 Kama­razene, 0.10 Magyar nóták. PÉNTEK: NOVEMBER 29. MAGYARORSZÁC KOSSUTH RÁDIÓ 8.10 Házasságszédelgő, Kisopőrétt, 9.00 Zénékari hangvérsény, 1Ó.1Ó Óvo­dások műsora, 10.30 Fúvószéne, 11.ÓO Rádióégyetém, 12.10 Tánczene, 13.15 Operarészletek, 14.10 Úttörő-híradó, 14.35 Népizene, 15.15 Az ifjúsági Rádió műsora, 16.10 Szovjet műsór, 16.40 Könnyű zéné, 17.00 Zenős iro­dalmi műsor Jugoszlávia némzeti ün­nepén, 17.40 Hangszerszólók, 18,10 SPORT ÉS TÁNC. 18.40 Az ifjúsági Rádió műsora, 19.00 Szív küldi... 20.25 „A megperzsélt szerző“, vidám zenés beszlégetés Gian Paolo. Cailega- rival a „Megperzselt lányok“ írójával, 21.45 Tánczene, 22.20 Operazene, 23.10 Tánc a sötétben, 0.10 Szólóművek. SZOMBAT: NOVEMBER 30. MAGYARORSZÁG KOSSUTH RÁDIÓ _ .8,10 Zenekari hangverseny, 9.Ó0 Úttörő-híradó, 9.25 A Gyérmékrádió műsora. 9 40 Könnyű orgonamuzsika, 10.10 Magyar és szovjet szerzők ope­rettjeiből. 11.00 Tűzpróba. Rideg Sán­dor regénye, 11.20 Kamarazene, 12.10 A VI. V1T népzenei műsorából, 13.05 Operarészletek, 14.05 Szív küldi... 1505 Ifjúsági műsor, 15.25 Brahms kórusaiból, Í6.20 Zenés hétvége, 17.00 A birság. Leónyid Lenes vidám elbe­szélése, 18.10 Az Állami Népi Együt­tes műsorából, 18.40 Láttuk, hallot­tuk ... 20.30 Kohferanszié nélkül. Vidám zenés esztrádmüsor, 21.45 SPORTHÍRADÖ, 22.15 Táncoljunk! Hgl. VASÁRNAP: DECEMBER 1. MAGYARORSZÁG KOSSUTH RÁDIÓ 6.00 Kellemes vasárnapót! Zenés műsor, 7.00 Műsorismerttés, 8.10 Őszi tájakon ... 8.20 Népdalcsokor, 9.00 Figyeljük a zenét! 1Ó.10 A Gyermek­rádió műsora, 10.50 Hanglemezparádé, 11.30 Dunaparti képek, 12.15 Jó ebéd­hez szól a nóta ... 13.00 Szív küldi... 13 30 Rádiólexikon, 1430 II. FÉLIDŐ! HELYSZÍNI KÖZVETÍTÉS BAJNOKI' LABDARÚGÓ MÉRKŐZÉSEKRŐL, 15 30 Szórakoztató muzsika. 15.50 A műsori összeállította Leonyid Kogan hegedű- művész, 16.45 Riport a meséről... 17.00 HÍHEK. SPORTEREDMÉNYEK, 17.10 Kincses Kalendárium, 18.0^ SPORTEREDMÉNYEK, 18.05 A Magyal Rádió tánczenekara játszik, 18.50 Köz- títés a Madách Színház Kamaraszín­házából. Milliomos Nápoly. Színmű három féelvonásban, 22.15 A VASÁR­NAP SPORTJA, 22.40 Népdalok, 23.15 Kamarazen, 0.10 Tánczene. HÉTFŐ: DECEMBER 2. MAGYARORSZÁG KOSSUTH RÁDIÓ 8.16 Reggeli hangverseny, 9.10 Ri- portmüsor, 9.20 Népi muzsika. 9.45 A Falurádió műsora, 10.10 Ővodásműsor, 10.30 Szívesen hallgattuk, Ismétlés, 12.10 Magyar népdalók, 13.00 Lányok, asszonyok ... 13.15 Heti zeenés ka- léndárium, 14.15 Klasszikus operett­részletek, 15.00 A Gyermekrádió mű­sora, 15.40 Nóták, 16.25 Kamarazene. 17.00 Riportműsor, 17.15 Ötórai tea, Tánczene. 18.10 Szimfonikus hangver­seny, 18,45 Ifjúsági őrjárat, 19 00 Benjamino Gigli énekel, 20.20 Magyar nőtaest, 21.05* Irodalmi műsor, 21.25 Szórakoztató muzsika, 22.20 Salzburgi Ünnepi Játékok, 0.10 Népdalok.

Next

/
Oldalképek
Tartalom