Új Ifjúság, 1957 (6. évfolyam, 1-52. szám)
1957-01-01 / 1. szám
• • • ®@ n o 1 A költő kényelmesen ült . a kávéház asztala mellé, maga Ué húzta a csészéjét, egy szem cukrot tett bele aztán sínM kezdett. Szépen, egyenletesen sírt, előbb a jobb szeméből, aztán a bal szeméből, a csészét ügyesen alátartotta. Mikor tele lett a csésze, megtörülte ismét a szemét a szalvétával, fölkavarta a csészét, és jóizüen szürcsölgetni kAdte. A szomszéd asztalnál magas, hőrihorgas úr ült, és figyelmesen nézte a költőt. Egyszerre fölállt, és átlépett az asztalához. — John Devil vagyok — mondta röviden. — Az ördög? — kérdezte a költő '--íváncsian. — Család: viszonyaim talán nem tartoznak ide — jegyezte meg a hőrihorgas úr hidegen. — Egyébként üzletember vagyok, és üzleti ügyekben járok Budapesten. Mit csinál ön itt? — Láthatja. Uzsonnázok, sőt mondhatnám ebédelek. — És ez mind eredeti? A költő vállat vont. Mr. Devil felemelte a csészét, megszagolta, bemártotta egyik ujját és megízlelte. Bólintott, aztán megnézte óráját. — Fél óra múlva utazom Manchesterbe. Nem szeretem a Hosszú tárgyalásokat, tehát egészen kurtán megteszem önnek ajánlatomat. Ön szállít nekem ebből a folyadékból havonta két-három litert, literenként 600 dollárért. A pénzt manchesteri gyáram bankosztálya folyószámlára utalja ki önnek havonta előre. Az első részletet már e hő elején megkapja. Küldeményét legkésőbb jövő hó tizenötödikére várom. Ajánlom magamat. John Devil eltűnt és a költő megdörgölte a szemeit. — Butaság — mondta idegesen. , Elsején azonban pontosan megkapta a jelzett összeget. Első elragadtatásában odáig volt az örömtől: kabátot vett és fehérneműt, kibérelt egy puha fészket magának, szenet vásárolt és élni kezdett. Egy hét múlva lelkiismeretfurdalás fogta el. Itt az ideje, hogy szállítson valamit a kitűnő John Devilnek, a terminus közeledik. Este tehát korábban ment haza a klubból, ahová beiratkozott, jól befüttetett a kályhába, megvacsorázott és felvette a pizsamáját. Aztán az íróasztala elé ült, odahúzott egy finom mokkacsészét, tett bele egy kockacukrot, fölnézett a plafonra, hogy most dolgozni fog. Várta a könnyeket, de hogy öt percig semmi se jött, nyugtalanul nyomkodta meg szemeit. — No mi ez? — mondta zavartan. De még mindig nem jött semmi. — Gyerünk csak — mondta a költő idegesen és sértődötten. — Hát mi lesz? Legördítette a száját és hangosan sopánkodni kezdett. — Öh, én szegény, szerencsétlen, apátion, anyátlan, elhagyott boldogtalan, nyomorult féreg — mondta a költő egyre hangosabban — óh, én szegény koldús.,. Hiába, semmi se jött. A költőt rémület fogta el. Hiszen így nem tud szállítani semmit John Devilnek, a jó életnek lőttek. PP 0 Vadul és kétségbeesetten nyomkodni és masszírozni kezdte a szemeit, felülről lefelé és lihegett hozzá. — Ez így nem megy — mondta végre, nem lehet becsapni az öreget, látja, hogy nem vagyok koldus. Másra kell gondolni. Percnyi szünet után újra kezdte. — Oh, szegény boldogtalan emberiség. Oh, mennyit szenvedsz el, ha elgondolom .., szegény, szegény embertársaim... Figyelmesen várt, de egyre fokozódó rémülettel vette észre, hogy a szeme egyre szárazabb lesz, a szája pedig máris kezd visszafelé görbülni és fölfelé akárhogy nyomogatja vissza. A szíve összeszorult az ijedtségtől, mert érezte, hogy a gyomra gyanúsan hullámozni kezd. — Szegény ... szegény embertársaim ... A hideg veríték lepte el homlokát, érezvén, hogy a szája egyre szélesebbre húzódik és mindjárt a füléig ér, s ha ez még egy percig tart, akkorát röhög azonnal, hogy megpukkad. Elsápadt. De hiszen, így vége mindennek! Most mondjon le a jó életről, mikor már belekóstolt. Pillanatig habozott, aztán dacosan felvillant a szeme. Fölállt, odament a vizeskancsóhoz, öntött belőle egy keveset a teaforralóba, gyengén megmelegítette és beleöntötte a csészébe. Kis sót kevert hozzá és néhány gramm hamut Jól felkeverve palackba dugaszolta, lezárta és pecsétet tett rá. A palackot aztán feladta a manchesteri gyár címére és szívdobogva várta a választ. Elsejéig pontosan leszállította a három litert. Elsején a pénz minden különösebb megjegyzés nélkül megérkezett. A költő fellélegzett. Azonnal titkárt fogadott, laboratóriumot rendezett be és munkához látott. Két hónap múlva, arra való hivatkozással, hogy a nyersanyagok nagyon megdrágultak, fizetésemelést kért. Oj szerződést csinálták, és a költő kibővítette az üzemet. Később megvette John Devil- töl a manchesteri gyárat és S maga szállította nagyban politikusok és fejedelmek számára az emberiség békés fejlődéséről és boldogságáról szóló nyilatkozatokhoz való anyagot. Nem kérek alkoholt, még vlsz- szafelé Is nekem kell vezetnem! „Más szemmel“ .Megindult a szélesfilm térhódítása, elindult diadalútjára, mint a technika legfrissebb vívmánya, hogy kivívja magának a megillető helyet és elismerést. Néhány jóindulatú megjegyzéssel szeretném útját, amely mint általában minden újdonságnak, meglehetősen bizonytalan és labilis, egyengetni .A múltkor ugyanis végignéztem az első széles filmet életemben. Bizonyos várakozással mentem a dolog elébe, érthető, állítólag szenzációs, és mondhatom, nem csalódtam. Sem élményekben, sem utóhatásban. Az alábbiak megértéséhez szükséges tudni, hogy a széles film vászna tényleg szokatlanul széles, és a vetített kép két sarka komoly távolságra van egymástól, úgy, hogy egyetlen pillantással áttekinteni, felmérni, nem könnyű dolog. Képzeljük el a következő esetet. Négyen vannak a vásznon, nyugodtan beszélgetnek az egyik, mondjuk a jobb oldalán. Egyszercsak minden előzetes figyelmeztetés nélkül megelevenednek és átnyargalnak a másik oldalra, jó öt méteres utat futva be, hogy alig győzöm őket szemmel követni. Néhány percig aztán nyugalom van mindaddig, míg össze nem vesznek, és az egyik vissza nem rohan az előbbi oldalra, onnan rágalmazva és ócsárolva a többieket. Most már a dolog nem olyan egyszerű, ha mindannyiukat látni akarom, szemeimnek munkamegosztást kell végezniük. Jobb szem, irány a bal oldal, figyelni az ott tartózkodó három alakot, bal szem, gyerünk a jobb sarokba, mit gesztikulál az ott egyedül. Igen ám, de ez fárasztó, és öt perc múlva észreveszem, hogy butaságot csinálok, mert keresztbe nézek Gyorsan kicserélem a szemeket. Jobb, jobb sarok, bal, bal sarok! Na, Így már kényelmesebb. Pereg a film, nagyszerű! Ejnye, a kutyafáját! A jobb oldal magányos lakója átfutott balra, jobb szemem automatikusan követi. A három balról, át jobbra, bal szemem, mint mágnes vonzotta tehetetlen vasdarab utánuk, megint keresztbe nézek! Hű, hogy ezek milyen fürgék, újabb helycsere, és én úgy érzem, a szemeim is helyet akarnak cserélni. Mintha ki óhajtanának lépni kényelmes üregeikből és kalandos vándorútra indulni valahová a messzeségbe. De ez még mind nem elég. A három felbőszült atyafi egyike határozott léptekkel átsiet a jobb sarokban lévő magányos hőshöz és valamit mond neki. Rövid eszmecsere után kap három pofont, mire erőltetett menetben visszagyalogol szövetségeseihez és elpanaszolja a rajta esett sérelmeket. Azok karjukkal vadul hadonászva, igyekeznek őt visszairányítani, valószínűleg azért, hogy ha férfinek érzi magát, kérjen elégtételt. Szegény feje kér is, sőt kap is további három pofont, és ha jól láttam, még szemen is köpték. Szemem funkciója ezekben az izgalmas pillanatokban a következő: a jobb élhatatosan figyeli a jobb sarkot, a bal a bal oldalt, sőt egyidöben a vándorló és pofonokat elszenvedő atyafit is. Kérem, ne csodálkozzanak rajta, hogy a bal szemem három perc alatt tökéletesen összekeveredett, a fehérje a feketével, a pupilla az írisszel, miután felének nyugodtan kellett figyelnie, mialatt másik felé a bolygó hős után bolyongott. Sőt, pillanatnyilag úgy éreztem, hogy az egész szem golyóbis elgurult valahová, begurult a padlón egy repedésbe, de rövid vizsgálódás után kiderült, hogy tévedtem. Csupán megfordult, mint a föld saját tengelye körül, a belső fele került kívülre, amivel ugyebár még sose néztem, és így nem is láthatok vele, ez logikus! Űjabb forgások és pörgések elkerülése végett gyorsan behúnytam a szemem és leborultam az előttem ülő vállára. Pihentem. Rövid idő múlva érdekes gondolatom támadt: miért nem mordul föl ez a muki itt előttem és miért engedi, hogy súlyos fejemet a vállán nyugtassam? Utóvégre ehhez a legcsekélyebb jogom sincsen! Óvatosan felnézek és :ime mit látok Ö szintén az előtte lévő vállán nyugtatja fejét és pihen, az ő előtte ülő ugyanúqy. és így tovább, és Így tovább, mindenki mindenkinek a vállára hajtja fejét. És a vásznon még mindig futkároznak, immár hatan, sőt fokozott ütemben! J61 gondolja meg. aki figyelemmel akarja kisérni őket! Makacs teremtés az ember, különösen, ha pénzéről van szó. még hozzá öt egész koronáról. Vagy talán azért fizettem, hogy legyen hová lehajtani árva koponyámat? Különben is most — Elvtársnő, tegye egy kicsit közelebb a karosszékemet az ajtóhoz! — Igenis, igazgató elvtárs, és jelentsem, hogy végrehajtottuk a decentralizációt? tudok belőle kibontakozni! veszem észre, hogy nekem a sors kegyetlen iróniája egy hatvan hetven év közötti enyhén szakállas nőt rendelt ki, tartógya- nánt, ilyen balszerencsét! Azért is nézem a filmet tovább, legyen, ami lesz. No nem történt semmi különös. Mikor kiléptem újra a csillagos ég alá, egészen normálisnak éreztem magamat, csupán az hökkentett meg; hogyan láthatom eqyidőben a göncölszekeret is és az anyaföldet is minden elhullajtott papírdarabjával és göröngyével? Csalhatatlan logikával azonban megfejtettem a problémát. Két szemem, a széles film megkövetelte munka- megosztás következtében két különböző határozott irányt választott magának, melyeket azután is betartottak. A jobb elszántan és merészen néz fel az egekbe, mintegy dicsvágytól ittasan, míg a bal a földet pásztázza éles pillantásokkal, elhullajtott pénzdarabokat és egyéb értékeket keresve. Nem baj!'Remélem, a legközelebbi széles filmnél majd a vászon bal felső és jobb alsó sarkában történik valami, és akkor excentrikus pályákra téved szemeim visszaugranak normális helyzetükbe. Igen, de mi történik akkor, ha csupán helyet cserélnek? A bal bámul majd az egekbe és a jobb a földre? Jó a telefon? Ez lehetetlen! Hogyhogy már két napja nem hívott? Az újdonsült halász esete. Papa, ezek után be fogod bizonyítani, hogy a mazsolát a macska ette meg!
