Új Ifjúság, 1957 (6. évfolyam, 1-52. szám)
1957-12-24 / 52. szám
Folyik a vita RIMASZOMBAT A rimaszombati járás fiataljai nagy megelégedéssel vették tudomásul, hogy megtárgyalhatják a párt levelét. Jó előkészített gyűléseken, ahol a szervezeten kívüli fiatalok is resztvettek, biztosították be a vitát, a levéllel kapcsolatban. Már november elején elkezdték ezt a tevékenységet és minden faluban érdekes javaslatok, bírálatok láttak napvilágot. Rimaszombatban is örömmel mentek a fiatalok a vitaestre, igen aprólékosan beszélték meg a levél tartalmát, különösen azt a részt, ami a fiatalokra közvetlenül is vonatkozik. Bírálatok hangzottak el a fiatalok jampe- ces öltözködéséről és egyben nagyon ügyes javaslatot is tettek ez ellen a fiatalok. Úgy kell. megoldani ezt a kérdést — hangzott a javaslat, hogy a szabók és ruhaárusítók ne készítsenek, illetve ne adjanak el jampeces öltözékeket. Pszotka Márton a gyermekek otthoni foglalkoztatásáról beszélt. Régente a gyermekeknek dolgozni kellett — mondta a felszólaló, így aztán nem volt annyi szabad idejük mint ma. Ez a sok tétlenkedés csavargásra csábítja a gyermekeket. Cgy kellene ezt meggátolni, hogy a szülők odahaza többet törődjenek gyermekeikkel és bizonyos- fokú szórakozási lehetőségeket is biztosítsanak számukra. Antal András a mezőgazdaság problémáiról beszélt. Bírálta a gépállomás munkáját, különösképpen a szocialista vagyonnal való gazdálkodásra vonatkozóan. A traktorok és pótkocsik egy-két év alatt rendszerint tönkremennek — mondotta, aminek a hanyag bánásmód az oka. Miért nincs ez így Felsö- zeherén — tette fel a kérdést. Itt hosszú éveken át teljesen üzemképesek a gépek. Erről vegyen példát a rimaszombati járásban lévő gépállomás. RAKOTTYÁS Ugyancsak érdekes volt Ra- kottyáson is a párt levelével kapcsolatos vita. Itt annyian jöttek össze a vitaestre, hogy a falu minden háza képviselve volt. Igen élénk vita fejlődött ki, sok volt a felszólaló. Elérik — mondták a szövetkezeti tagok, hogy a legközelebbi időben a falu minden családja szövetkezeti gazdálkodásban vegyen részt. Ezt úgy valósítják meg, hogy a szövetkezeti termelést szilárd alapokra helyezik és megmutatják ezáltal a magángazdálkodóknak, mennyivel előnyösebb a közös gazdálkodás. E célból az eddigi kevés hasznot K istorony mögött, ott, ahol az a bizonyos híres „toronyai" terem, a domb mögött, a híres szülök és kópincék után, kopár, csúnya domb emelkedik. Csak itt-ott no rajta valami bozótféle. Nem is volna semmi néznivaló ezen a jelentéktelen szikes dombon, ha nem járna ide — már emberemlékezet óta — a vidék népe és nem fejtenék azt a fehér lyukacsos kőzetet, amelyet fejszével könnyűszerrel kivájnak és tégla vagy kő helyett házépítésnél felhasználnak. Kis- és Nagytoronyán a házak ebből a kőből épültek. Megsúgjuk, hogy nem tudni meddig hevert volna parlagon ez a dombi ha építészeink az utóbbi évek ben nem kutattak volna olyan szenvedélyesen új anyagok után és nem találták volna meg azt, amit annyira kerestek, ezt a vulkanikus vagy üledékes eredetű hegyi kőzetet — a tufát. Pedig mi minden készülhet tufából! A bystrai cementgyárban, ahol hasonló minőségű tufa áll rendelkezésünkre a tufakőzetet megörlik a cementhez keverik és így kiváló tufabetont nyernek. Léva közelében például a kőbányában rögtön a fejtésnél motoros fűrésszel tégla vagy négyszög alakú tufablokkokat vágnak. Mindenütt, ahol csak rátalálnak, kiváló építkezési anyagként felhasználják a tufát. A kutatók, akik tavalyelőtt Torcnyán elsőkként kísérelték meg a bányászást, kellemesen meglepődtek, amikor nemcsak a felszínen, hanem még 105 méter mélységben is tufarétegeket fedeztek fel. Gyors szárúitásókkal már akkor kimutatták, hogy To- ronyán legalább ötmillió^ m? tu fát lehet nyerni. Az építészek hozó juhlegelőt felszántják és újra füvesítik, és a fiatalok részt vesznek a legelőjavítási munkákban. Terveik szerint túlteljesítik^ párt levelében foglalt állatállomány szaporításának tervét is. Ezért emelik majd a takarmánykeverékek termelését is. Ugyancsak nagy súlyt helyeznek a kukorica termelésére, mert a sertésállomány fejlesztése jóformán ettől függ. A fiatalok készségesen vállalják, hegy ifjúsági munkacsoportokkal segítik úgy a takarmánykeverékek, mint a kukorica termelését. • A tejtermelés tervének teljesítése érdekében viszont a siló- takarmány termelését emelik. Súlyt fektetnek a siló minőségére is és nagyobb gondot fordítanak a szálas takarmány elraktározására. A fiatalok készségesen vesznek részt a silózási munkában. A Csemadok helyi csoportjának tagjai viszont a kulturális ténykedésben veszik ki részüket. SERKE A serkeiek is nagy számban jelentek meg a vitával kapcsolatos gyűlésen. A jelenlevők itt is igen érdekes problémákat vetettek fel. Ide mintegy 70 falusi dolgozó jött el, s> jelen volt Éliás elvtárs is, a rimaszombati járási nemzeti bizottság elnöke. Az első fontosabb problémát Kusza István vetette fel, aki azt javasolta, hogy lássák el köny- nyebb gépekkel a szövetkezeteket, mivel a gépállomás messzire fekszik és így sokszor késve érkeznek onnan a gépek. Az EFSZ elnöke a földek jobb kihasználásáról beszélt és a hektárhozamok emeléséről. Elmondta, hogy 26 hektárnyi föld fekszik víz alatt, melyet értékesíteni lehetne. Ezért meg kell szervezni, hogy vízlevezető árkokat ássanak és 17 hektárról el lehetne vezetni a vizet, 9 hektáron pedig alagcsövezéssel lehetne segíteni. A fiatalok persze vállalják, hogy segítenek az árkok elkészítésénél. Az egyik jelenlevő a cigány- kérdést is felvetette. Elmondotta, hogy azokat a cigányokat, főképp oláhcigányokat, akik nincsenek munkaviszonyban, gyárakba, téglagyárakba kellene tömöríteni, ahol kellő kiképzés után teljesen maguk végeznék a termelést. Jövedelmük termelésüktől függne, később még az igazgató is cigány lehetne. A rimaszombati járásban elhangzott sok-sok hozzászólás azt bizonyítja, hogy a dolgozói: örömmel és megelégedettséggel fogadták a párt levelének felhívását. N. J. ® A komáromi Steiner Gábor hajógyár dolgozói már december 12-én teljesítették évi tervüket. A CSKP KB levelének megvitatása során a dolgozók Í100 különböző javaslatot adtak. A hajógyár ez évben kitűnően gazdálkodott, mert az előzőleges számítások szerint több mint öt és fél millió koronát ad az állampénztárnak. ® A rózsahegyi járásban az ifjúsági alkotóversenybe eddig tizenhat, csoport és nyolcvan egyén jelentkezett. 8 A statisztikai hivatal jelentése szerint hazánkban 22.500 hektáron termelnek szőlőt. A szőlőtermelés súlypontja Szlovákiában van, ahol a szőlővel beültetett terület 15.600 hektár. v# A sninai Vihorlát üzem neve lassan az egész világon ismertté lesz. Az üzem megrendelésekét kapott Görögországból, Egyiptomból, Németországból, Romániából, sőt még Burmából is. ® Kedden Brünnben hatvan pár ünnepelte aranylakodalmát. ® Mint Port Saidból jelentik, a Menzahel tó halászai 25 kilós rákot húztak ki hálójukkal. Amikor megpróbálták kiszedni a há/Q io myai domb mögött természetesen nem szalasztottakéi a jó alkalmat és Toronyén rendes kőbányát, nyitottak. A közeli Csörgőn, nem messze a vasútállomástól panelüzemet létesítettek. A tufaközetet felőrlik, cementtel és vízzel keverik és úgynevezett tufabeton panelelemeket gyártanak belőle. A késp paneleket azután Kassára, Eperjesre és Kelet-Szlovákia különböző városaiba szállítják. Amikor egy évvel ezelőtt Eperjesre érkezett az első 13 vagonból álló szállítmány, és kirakták a Kálvária alatt az építkezésre szánt területen, felkeltette úgy az építészek, mint a nagyközönség érdeklődését. Hát még milyen nagy volt a csodálkozás, amikor nem is kellett építeni, hanem egész egyszerűen csak összeszerelték a házakat. Tyr J már ott állnak szép sorjá- -L” ban a panelházak és a házsorok egyre jobban kibővülnek. A házak igen csinosak és elég tágasak. A méretük: 9,30 X 9,30 méter. A földszinten, két szoba van, az emeleten szintén és minden háznak van pincéje is. Az eddigi tapasztalatok azt mutatják, hogy a tufának a hagyományossá vált építkezési anyagokkal szemben sok előnye van. A tufa termelése nem drága és kevés munkaerő kell hozzá. Nagy előnyt jelent, hogy a tufa súlya igen könnyű, egy köbméter tufa alig nyom 800— 900 kg- nál többet. A tufából való építkezésnél a belső munkák is leegyszerűsödnek, mert a panelekbe már beépítik a villany és az esetleges gázvezetéket is. A falakba könnyű szöget verni és a paneleket könnyű szükség szerint csiszolni és kitünően szige- telhetök. Az előnyök mellett hátrányok is mutatkoznak. A kőművesek, jobban mondva a szerelők többnyire arra panaszkodnak, hogy Csörgőről nem küldik egyenletesen az anyagot és a paneleket nem dolgozzák ki pontosan. Nem csiszolják le és rosszul vakolják. Ezeket a hibákat a tapasztalától: alapián gondos és lelkiismeretes munkával könnyen ki lehetne küszöbölni. A legnagyobb hibát maga az építkező távolíthatja el, ez esetben: az eperjesi építkezési vállalat. Eredetileg ugyanis úgy tervezték, hogy egy panelház összeállítását autöemelörúd segítségével 6 munkás, három-négy nap alatt elvégzi. A gyakorlat azonban azt mutatja, hogy a ház felépítése három-négy hónapig tart, mert rendszerint nem áll az építészek rendelkezésére elég autó- emelőrúd vagy nincs építőanyaguk és sok függ a szerelőcsoport összeszokásától is. 4 'eglényegesebb azonban az, hogy az első panelházak már felépültek és nemsokára beköltözködnek az első lakók, ők lesznek majd a leghivatettabbak arra, hogy elmondják, milyen előnyei és hátrányai vannak a . panelházaknak. MARIA CHNOUFKOVÁ Oroszkáról jelentik Az oroszkaiak örömmel gyülekeztek össze a párt levelének megvitatására. Különösen a nőbizottság fejtett ki igen eredményes és meggyőző munkát, hogy a falu lakosságának túlnyomó része vegyen részt a levéllel kapcsolatos vitagyülésén. A nőbizottság külön tárgyalta meg a párt levelének tartalmát. A helyi nemzeti bizottság tanácstermében igen jelentős számban gyűltek össze a község asszonyai és a cukorgyárban, valamint az ehhez tartozó melléküzemekben dolgozó asszonyok és lányok. Schlachtáné Horváth Vilma a nőbizottság tevékeny elnöke szép és keresetlen szavakkal nyitotta meg a gyűlést. Vázolta a párt levelének tartalmát, főleg a tömegszervezetek tevékenységére és a mezőgazdaság további fejlesztésére vonatkozó részét. Ismertette a nők idevonatkozó feladatait, kötelességeit és helytállását. A vitában is igen sokan felszólaltak, értékes javaslatokat mondottak, úgy a mezőgazdaság fejlesztésének mint a cukorgyári munka további megjavítása érdekében is. Szép kötelezettségvállalások is születtek. Különösen hangoztatták a felszólalók, hogy a párt levelének alapján kritikát kell gyakorolni, hogy ezzel az egészséges bírálattal lehúzhassuk a leplet a fejlődést gátló körülményekről. Iából az óriás rák halálosan megsebezte az egyik halászt, egy másiknak kiverte a szemét és villámgyorsan eltűnt a tóban. 8 Bardejovban épül Kelet- Szlovákia egyik legkorszerűbb kórháza, a bardejovi, svidníki és stropkovi járások részére. Az építkezési költségek meghaladják a 80 millió koronát és a kórházat 1960 elején adják át rendeltetésének. ffi A. A. Szmuk, szovjet akadémikus vezetésével egy kutató csoport évek óta dolgozik nikotinmentes dohány előállításán. A kutatók a paradicsom és a dohány növényi rokonságából paradicsomgyökérre oltott dohányt termesztettek, amelynek leveleit nikotinmentesnek találták. A szakemberek véleménye szerint a nikotin hiány nem befolyásolja a dohány ízét. ® A szovjet traktoros szánexpedíció a Mirnyij megfigyelő állomástól 1.150 kilométernyire hatolt előre a déli földmágnes- ségi sark felé, hogy itt megfigyelő, állomást létesítsen. Az új megfigyelő állomás neve Kglct lesz. A földmágnességi sarkig már csupán 260 kilométer van hátra, de ezt nagyon, nehéz körülmények között teljesen ismeretlen úton kell megtenni, ahol ember még sohasem járt. . 8 A prágai mentőszolgálat ez évben ünnepli fennállásának 100. évfordulóját. ej, o. fii «Sä« A Povazská Bystrica-i gépgyárban Jakab Andrásík a legjobb ifjúsági kollektív vezetője. Mikor csoportja a nyár derekán átvette a legjobb munkacsoport zászlaját, kötelezettséget vállaltak, hogy még a tél végéig elkészítenek két újítási javaslatot. Az idő elrepült, már itt állunk az év végén, nézzük meg hát, hogy váltották valóra sza-, vukat, mit tett a csoport. A kollektíva vezetője a következőket mondja: A jalántai kerületi javítóműhely az év folyamán megtakarított félmillió koronát. Ügy ebben a megtakarításban, mint az üzem tervének teljesítésében tevékenyen kiveszi részét az ifjúság. Az üzemben több újító van. Közéjük tartozik Spánik Béla is, akinek újítási javaslata 2.000.- korona megtakarítást eredményezett. Spánik elvtárs amellett, hogy munkahelyén becsületesen helytáll, már évek óta dolgozik mint ifjúsági funkcionárius, szervezi, lelkesíti a fiatalokat, még jobb eredmények elérésére. — Először is elkereszteljük ifjúsági kollektívánkat és az új évben már mint Július Fucsik munkacsoportot ismernek majd el bennünket. Ez az új elnevezés régi vágyunk, mert úgy gondoljuk, még jobb munkára serkenti csoportunk tagjait, mert azt már igazán nem engedheti meg senki közülünk, hogy példaképünk Fucsik neve még csak véletlenül is a faliújság aljára kerüljön. Csoportunk már megvitatta a párt levelét és az általános megjegyzéseken kívül konkréten hazzászóltak üzemünkben a munka megszervezéséhez, javaslatokat adtak az apróbb hibák kiküszöbölésére. Sokat beszéltek arról, hogyan lehetne kiszélesíteni az újítók sorait és hogy milyen javításokkal lehetne tökéletesíteni a Pionírt. Az ifjúság már rég kezdeményezte az újítók sorainak bővítését. Ezzel kapcsolatban felhívást is tettünk közé és ez is segített növelni az újítók számát. Ez évben 25 újító S3 újítási javaslatot nyújtott be. Eddig életbeléptettek 42 javaslatot és ez több mint 150.000. — korona megtakarítást jelent. Négy újítási javaslat most van elbírálás alatt. Az előzőleges számítások szerint megvalósításukkal — amire már csak a jövő évben kerül sor — 130.000.— koronát takarítunk meg. Mi minden problémát közösen megbeszélünk és, ha megtudjuk, hogy valaki újításon gondolkodik, vagy dolgozik, segítünk neki. Tudjuk, hogy egy-egy újítás nemzetgazdaságunknak ezreket, konkréten nakiink pedig köny-r nyebb munkát és magasabb tervteljesítést jelent. A nyári kötelezettséavállalásunkat - két újítási javaslat benyújtását — már rég teljesítettük. Ez a két javaslat nemcsak 15.000.— korona' megtakarítást jelentett, hanem segített megszerezni a CS1SZ KB fesztivál zászlaját is. A jövőben is egyik főfeladatunknak tartjuk az újító mozgalom kiszélesítését.-S— A bratislavai BEZ gyárban is megvitatták a párt levelét ló szórakozást