Új Ifjúság, 1957 (6. évfolyam, 1-52. szám)
1957-10-15 / 42. szám
A vagy őszi szemle Perbe- nyíketi a magyar tizenegyéves iskolában, a park merengő lombjai alatt: osztálytermekben, tanáriszobában és mindenhol és mindenütt, ahol tanítás folyik, ahol tanulók vannak. Persze a kép, a ráhatás egyelőre még szegény. A csendesen és lármásan ismétlődő sétákból, a kezekre terített könyvekből, jegyzetfüzetekből Ufy AiUíi*, Spátfa REPÜL A NEHÉZ KŐ Ki tudja, hol áll meg? Az osztálykönyvvel járó teendők után repül a tanár pillantása is, vajon kire száll le? Kaskó Tiborra, barnahajú gyerek, kihajnyelv tanulása nélkül nehezen ismerkednek vele. Ifjúságunkra nézve épületes lenne, ha a latin kötelező tantárgyként szerepelne! Hiszen az idegen szavakkal későbbi olvasmányainkban és az életben is sokszor találkoznak még! MESSZE FÉNYLŐ ESETEK Az iskolának fiatal a múltja,, azért szívderítő, mosolyicsaló eseteket gyűjtögetni már lehet. Tanárnak, diáknak sokáig emlékeztetőből most \leírok kettőt. Fizika óra van. A tanítás anyaga: a szem, mint optikai műszer. A tanár magyaráz, percekig szugerálja figyelemre a tanulókat, aztán a legjobb hi- szemben visszakérdez. A szem, mint fényképezőgép működik, a tárgy képe fordított és kicsinyített, feleli a kiszólított diák. Miért hát, hogy a szem nem fordítja és nem kicsinyíti a tárgyakat? — kérdi a tanár. A diák: mert az ember szeme fordítva van betéve! Biológia órán arról tanulnak a IX. osztályban, hogy hol termelődik az inzulin nevű hormon az emberi szervezetben. Ezt fejtegeti a tanár és többször is hangsúlyozza, hogy ez a hormon a Langerhaus féle szigetecskékben termelődik. És pontosan meg is magyarázza, hol foglalnak helyet az ember szervezetében ezek a szigetecskék. Ösz- szefoglaláskor aztán lány kapja a kérdést: hol vannak a Langerhaus féle szigetecskék. És .most képzeljük magunk elé azt az órán ábrándozó, majd felszólításkor ijedt szemű lányt, aki így felel zavarában: ezek a szigetecskék Szicília partvidékén a Földközi tengerben vannak! Váratlan, esetlen feleletek ezek és kacagtatok. Diákévekre emlékeztetők. Amin derül az osztály. Furcsák, nevettetek, érdekesek, s meggyőződéssel állíthatjuk, hogy nélkülük nem lenne teljes az iskolai élet. És mindennapiak is. íme ez alkalommal a X./A osztályba megyek biológia órára és mi történik? Dobos tanár elvtárs kiszólít egy tanulót a táblához, ha jól emlékszem Pekált és felteszi a kérdést: — Milyen moszatokat ismerünk ? — Sokfélét. Még olyanokat is, amelyekről nem tesz említést a tankönyvünk! — hangzik a felelet. Ne gondoljuk ezekután, hogy a perbenyíki magyar tizenegy- évesben csupa ilyen naplóba kívánkozó esetekkel találkozik az ember. Komoly, fegyelmező és színvonalas tanítás folyik a tantermekben, színvonalasak és kielégítőek a tanulók feleletei is. De higyjük el, hogy minden osztályban van egy-két ábrándozó, elálmélkodó, csapongó képzeletű fiatal. Ezeknek a messze fénylő eseteknek a bábái éppen ők! Mi újság CSISZ-mama? Pataky Gizella kapta ezt a kedves, bájos nevet, ó ugyanis az első lányelnök az iskolában. A kérdést azért tesszük így, mert CSISZ-mama Kassán járt, értekezleten volt jelen, s hogy mi a további teendő, ezt akarja tudni az a sok-sok fiatal, amely az egyik délutánon a gyülésteremben összeült. Természetesen Tanulnak a lányok a szünetben nem szabadul rád mindjárt a tanuló napok légköre, hangulata. Mit rejt a könyv, a jegyzet, milyen órára készül ez a tarka- színű ifjúság? Milyen meglepetések feszülnek ugrásra készen a fogyó napban? Öles fák, rikító virágok, kisemmizett kertek az ifjúsággal figyelői a riasztó jelző csengőnek: kezdődik az óra. Még egy utolsó nagy rivalgás és a tantermek ajtajai becsukódnak. Benépesülnek a padok, szorongások, félelmek, izgalmak kis tanyái: kezdődik a nap. Óriás cipőbe lépünk Hajdók Géza történelemszakos tanárral és századokat átugorván az ókor ajtaján kopogtatunk, benyitunk a IX./A osztályba. Mondhatjuk: a színhely Athén és Spárta. Mondhatjuk: a színhely az osztály. Az izgalomra okot adó pillanat távolról sem a két görög állam testvérháborúja, hanem ennek a vegyes osztálynak, a harmincnégy lánynak és fiúnak a készülődése, várakozása. tott inggallérral. Beszél Drá- konról, az osztályellentétekről, beszél Sóionról is, majd olyan váratlan bedobott kérdésre felel tűrhetően, hogy mi az állam. Aztán a felelésben Bikreszt Magda van soron. Kik játszottak még fontos szerepet az athéni demokráciában? A lány szépen, nyugodtan válaszol, bár a hangjában, mozdulataiban ott az izgalom remegése. És még vagy tíz tanuló feleletére kerül sor, egy-egy fogasabb kérdésre öten is kapaszkodnak. S ez a játékos óra lekötő, torokszorító izgalomból akkor szabadul, amikor a tanár figyelmeztet: — A mai órán a peleponné- susi háborúról beszélgetünk! S ezzel a félésnek, drukkolásnak vége. Mehetnénk mi is tovább, ha nem lenne hiba valamit elhallgatni. A feleletekből látni lehetett, hogy nagyon hiányzik egy tantárgy: a latin. Az ókor történelmében és irodalmában rengeteg idegen szó fordul elő, a tanulók a latin Tolvaj Bertalan igazgató Pataky Gizellával a CSISZ elnöknővel beszélget nem csak ez az egy pont szerepelt, ezért nem lenne érdemes a terebesi, nagykaposi, nagymi- hályi, kassai és kirülyhelmeci járás bejárd tanulóinak későbbi vonatra maradnia. A napirendipontok között van a hogyan tanuljunk kérdése is. Mag elvtárs, az internátus igazgatója beszél róla. De térjünk rá röviden a leg- fontosabbra, hogy mit is hozott hát a kassai értekezletről Pataky Gizella CSISZ-mama? Valami egészen újszerűt: ezentúl minden osztálynak lesz külön CSISZ szervezete, vezetősége, s a jövőben osztálygyülések lesznek. Ez azért okos és célszerű, mert közvetlen, tehát azonnali segítséget nyújthat az előmenetelben, gyengébb tanulók felkarolásában és a felmerülő legégetőbb problémák megoldásában! Példás, élénk, lelkes volt az összejövetel, s Pataky Gizella bejelentését örömmel fogadták a tanulók. Messzi vidékekről, poros falvakból, kisvárosokból jöttek a nyugodt, csendes, gondolatfogó kastélyba és tanulni akarnak. A CSISZ szervezet hivatott segíteni tanárnak, tanulónak! 0 " sszefogialva: a perbenyíki magyar tizenegyéves iskolában minden az óramű pontosságával mozog. S ha olykor kijutok az udvarra és a boldogító percek csendjébe merülhetek, ilyenformán festhetek képet a tarka körforgásról: csapódnak az ajtók, tanárok kopognak a tágas folyosókon, óraközi szünetekben pedig a diákok visszafojtott hangja szabadul a parkra! S a zajos pillanatok határain belül komolyan, áhítatosan pereg az értelemre a gondolat és Ady igéjével női szemlátomást emberré az ember! MÁCS JÓZSEF A szélhez Ki füstöt bodoritsz, lány hajában játszói hozzál nekem is hírt az én jó Anyámról. Könnyű kezed annyi falevelet mozgat, fésűje is te vagy télnek, tavaszoknak. A nyárnak arcára, csókod, hogyha csattan, s altatón hintázól az őszi falombbal, ne feledkezzél el hír nélkül szegényről, szívemtől szívéig fussál el mesélőn. MONOSZLÖY M. DEZSŐ Fáradt vagyok ... nem érzem jól magamat... pedig még sok a dolgom ... Tizennyolc új vers lesz a „Tücsökzene“ új kiadásában ... Előszót kell írnom az „Örök barátaink“ — kötetem elé . .. Tihanyban majd megcsinálom ... — mondta a (nyáron Szabó Lőrinc, amikor utoljára kezet szorítottunk, kissé visszaemlékezve arra az időre, amikor ő ült szerkesztőségi asztalnál, s javítgatta e sorok írójának, a kezdőnek kéziratait. Szemben vele ült Tóth Árpád, balról Kemény Simon. A három költő közül most már egyik sincs életben. Szabó Lőrinc október 3-án délután öt perccel három óra' előtt hunyta le örökre a szemét, 57 éves korában, a Fiumei úti zöld kórházépület elsőemeleti száztizenkilences számú szobájában. Nyolc éve annak, hogy szívtrombózis először vette le lábáról. Hosszasan betegeskedett. A nyáron kedvvel, ambícióval utazott Tihanyba dolgozni. Már Kossuth-díjas költő volt, szerződési kötelezettségekkel, sok munkával. Tihanyban nekilátott, hiszen sürgették a kiadók. Szeptember 12-én rosszul lett, ismét trombózist állapított meg az orvos. Be kellett szállítani a balatonfüredi kórházba. Az ottani doktorok konzultáltak: fel kell szállítani Szabó Lőrincet Pestre. Fogyott az ereje. Gondos ápolásra volt szükség, és Szabó Lőrincné is beköltözött a klinikára, hogy éjjel-najjpal mellette lehessen. Leánya, Gáborjáni Klára is ott volt körülötte. — Az Odysseiát olvassátok nekem — mondta négy nappal ezelőtt. Egy-egy részt újra és újra felolvastatott magának. A család már tudta: nincs remény. A költőt pedig gyötörte a tudat, hogy nem tudja könyveit befejezni. — Jó, hogy a „Tücsökznne“ rövidesen kint lesz az üzletekben — mondta — szebben, mint az 1948-as kiadás, de ki írja meg az előszót. Ha nem lesz erőm, akkor Haász Ernő, jóbarátom írja meg a kis életrajzokat, a különböző költők versei elé, és ő írja mea az előszót is... KRISTÓF KÁROLY JEGYZETEK EGY DIÁKRjRIGÁDRÖL II. Krsko Milán, Bejében, a folyószabályozás vezetője magyarázza a munka menetét. Hogy mindnyájan megérthessük az itt folyó lázas tevékenységnek a célját, engedtessék meg, hogy egy kis helyszínrajzot adjak hollétünkről: A beji kertek alatt vagyunk, össze-vissza turkált, vakondtúrásokhoz hasonlító réten. Ha szétnézel a láthatáron, a következő képek fogadják kiváncsi tekintetedet: jobbkéz felöl alig egy-két kilométerre innen Tornaija nyúlik el melletted, mint egy jóllakott, nyújtózkodó óriás, uralkodva a körülötte elterülő apró falúak seregén. Balról Oldalfala, orrod után tekintve pedig Méhi a legközelebbi falu. Miért mondtuk el mindezt? A beji rét a Sajó meg a Tu- róc ölelkezési helye. Am a Sajó jóval odébb, Tornaija alatt folyik el, míg a Túróé, mintha csak azért tenné, hogy a bejie- ket megtréfálja, a falu előtt egy hatalmas kanyart véve szintén jó két-három kilométernyire mellőzi el Bejét, s aztán megint egy jó kanyarral Méhinél fut belé a Sajóba. Így aztán a beji rét mindkettő által cserbenhagyva, szárazság idején víz nélkül marad. Ezt a hibát kiküszöbölendő csinálják most az új medret, mely meg- tréfálva a Turóc kanyargó kedvét, kényszeríti, hogy egyenesen vágjon át á reterí, jó füvet fa7! kasztva a falu barmainak. Egyébként, ahogy megtudtam ez a munka csak első fejezete annak a hatalmas folyószabályozási folyamatnak, mely ezen a vidéken lesz végrehajtva, főleg ’ a Sajóval kapcsolatban. * Állok a szélfútta, esőáztatta réten (mert hiszen július van, mikor máskor, ha nem most volna ideje az esőnek, szélnek) s nézem a gumicsizmás, nyakig sáros ifjú brigádosokat. Ügyeskednek, szorgalmaskodnak a- mennyire tőlük telik, szedik fel a -kockákra aprított földet s hányják nagy kupacokba a jövendő meder két szélére, ám tegnap eső lévén, úgy dagasztanak a sárban, pocsban, mint a vályogverő cigányok. Az egyik helyen két kislányt látok különösen forgolódni egy talicska mellett. Birkóznak a nagy darab sárkockákkal s húzzák — tolják — cibálják a puha földben el - elak adó f úrik ot. Egyikük, Jankó Ilona, régi ismerősöm, a másikkal most ismerkedem. * — Ondera Ilona vagyok, a rimaszombati 11 éves iskolából — mondja, mikor a barátnője bemutatja. Tehát nemcsak tornal- jaiak vannak itt, hanem szombatiak is. — Régi ismerősök vggytok? — Nem, soha nem láttuk ezelőtt egymást, csak itt ismerkedtünk össze s azóta együtt dolgozunk. — Ők a legjobb barátnők a brigádon — hallom az egyik társuktól — amióta itt vannak, mindig csak együtt lehet őket látni. — Lám, tehát ilyen haszna is van a brigádnak. — Hát igen, mi nagyon örülünk ennek az ismeretségnek, mindketten jó barátnőkre akadtunk egymásban. Az egyik Ica, a tornaijai fekete hajú, fekete szemű, a szombati Ica kékszemű, szőke. Mintha csak ezzel is barátságuk jogosultságát akarnák hangsúlyozni. Most hát őket faggatom. * — Magyar vagyok, de Szombatban nincsen csak szlovák 11 éves iskola, így oda járok. Érettségi előtt állok s így, mint minden diák, izgulok egy kicsit az elkövetkező év miatt, bár különben azt hiszem, sikerülni fog. Az eddigi átlagom jó, főleg a történelmet, földrajzot szeretem, s érettségi után pedagógiai főiskolára szeretnék menni. — Ezenkívül mivel szeretsz még foglalkozni9 — Szeretem nagyon az idegen nyelveket. A kötelező oroszon kívül m.ár két éve tanulok latint, németül viszont már „Hiszen, ha elvégzi, úgyis férjhez megy, gyerekei lesznek, azokat kell dajkálni, akkor meg minek“ így gondolják. Pedig a lány kitüntetett tanuló, kedve is van, tehetsége is van a ta- • nuláshoz, így bizony elég furcsa volna, ha éppen ó maradna parlagon, elveszve a falu szürkeségébe, mint már annyi, de annyi társa. Nem gondoljátok, kedves szülök, hogy ez nincs így rendjén? * A brigádosok ebédlője a kastélyban van. A vendégszerető fiatalok a riportert is megkínálják, hadd lássa, hadd ízlelje az is, mit esznek, hogy élnek a bejiek. Nem tudom, minden nap ilyen finom-e az ebéd, de ami ezt a mait illeti, ez valóban az. Az étrendet egy rendkívül kedves, szöszke kislány magyarázza, névszerint Plesivcsák Anna, kinek\ a mai napon tisztsége is van: napos, s így természetes, hogy az említett műveletet az ö szuverén kötelességének tartja. Leírom: húsleves grízgaluskával, fasírozott krumplival és uborkával. * 1 Az ebédnél az egyik ászt altársam Rapcsan Milan. 6 a szlovák 11-ik osztályba jár, s a Komenskú egyetemre készül. A másik asztaltárs Szo’íonya írónké. Irénke arról beszél, hogy az elmúlt vasárnap itt Bejében ifjúsági találkozó volt. Itt voltak a többi brigádosok is Csízből, Panyitról, Szentkirályról, no meg sok más fiatal is. — Persze mulatság is volt? — Természetesen. Jól mulattunk, illetve, jól mulattunk volna, csak az volt a baj, hogy nagyon hamar befejezték. Dehát másnap korán kellett munkába állnunk, így nem lehetett soká fenn lennünk. — Egyébként, hogy éltek itt? — Nagyon tetszik az itteni élet. Munka után röplabdázunk vagy teniszezünk, a fiúk futballoznak, sakkoznak. — S mit szoktatok csinálni este ? Nevetősre virul Irénke arca: — Hát estére is akad mindig vclami. — Például? — Például tánc. Van itt egy fiúnak harmonikája, ő húzza, mi meg táncolunk. — Akkot\ hát e téren sincs baj ugye? \ Nincs. * T assan kiürül az étterem. Már csak a konyhában csörömpölnek a gazdasszonyok, meg a napos Plesivcsál: Anna takarít az asztalokon. A többiek mind elszállingóztak. Egyelőre pihenni egy kicsit az ebéd utánj hogy aztán annál vidámabb legyen a hangulat a délutáni sportnál, estéli táncnál, no meg a holnapi munkánál. A riporter meg összehajtja jegyzeteit s búcsúzik a beji kastélytól: „Viszontlátásra a jövő nyáron!" CSELENYI LÁSZLÓ ötödik éve tanulok. Szabad időmben sokat olvasok, szeretek kirándulni — e nyáron szeretnék még Magyarországra is eljutni, remélem sikerülni fog — ezenkívül a rimaszombati Csemadok tánccsoportjának vagyok a tagja, ott szoktam tölteni a szabadidőmet. — Férjhezmenetel? — Hát ez még egyelőre ráér. Jankó Ica már nem tud anynyit mondani magáról, hiszen, amint mondja, a barátnője mondott sok olyat is, ami őrá is érvényes. — Én is a jövő évben érettségizem, de én már nem folytatom az iskolát, állásba szeretnék menni. — No, csak nem te akarsz férjhez menni? — Azt nem, de szükség van odahaza a pénzre is, meg aztán elég is volt már ennyi az iskolából. Nem fontos mindenkinek egyetemre menni, különösen, ha lányokról van szó. V'rdélyi Editke viszont azt f J panaszolja, hogy ő meg szeretne tovább tanulni, de a szülei, akik földművesek, sehogy nem akarnak a dologba belemenni. „Minek a lánynak az egyetem" ezt az elvet vallják. Szabó Lőrinc
