Új Ifjúság, 1957 (6. évfolyam, 1-52. szám)
1957-06-25 / 26. szám
Az eperjesi pionír-nyakkendőt sohasem felejtem el... Barnabőrü, bogárszemű pöttömnyi legénykét interjúvolok. Alig látszik ki a kávéház bár- sonyfoteljéböl, ahová a Szlovákiát járó budapesti rajkózenekar koncertje után betért. Alig nagyobb a hegedűjénél — amikor vezérnyelt körülbelül a mikrofon feléig ért. De oly fegyelemmel irányította a „bandát“ és olyan temperamentummal játszotta a magyar csárdásokat, hogy a „csárdásfiák" (így nevezték a falragaszok a rajkókat szlovákiai kőrútjukon) színvonalas műsorában talán ez volt a legnagyobb sikere. Varga Jenőnek hívják, s a rajkó műsor egyik csokrában ő vezényelte a 16 tagú bandát. De hát csak „amatőr" zenész, „hivatása" az, hogy a budapesti általános (elemi) iskola lll-ik osztályának a tanulója. Szeret jó bizonyítványt vinni haza zenész szüleinek. Most 9 éves. — Mikor kezdtél muzsikálni Jenőke ? — adtam fel nagy komolyan az első kérdést, de a villogó feketeszemü emberke magabiztosan válaszolta, hogy már négyéves kora óta rendszeresen tanul és muzsikál. — Hol volt az első nagy sikered? — tettem fel egész szabályszerűen a második kérdést és megtudtam, hogy a kis prímás első nagyobb sikere az új ifjúsági mozgalom megnyitó ünnepségének alkalmából volt, itt már végkép „kiugrott". Szigeti Pál, az együttes igazgatója nevetve megjegyezte, hogy a kis Jenőkét már akkor is meginterjúvolták. A rajkó- prímás azonban udvariasan megkérte az újságírót, hogy jöjjön később. — Hiszen láthatja a bácsi, hogy most gyakorolok a fellépés előtt! — Hogy tetszik Szlovákia ? — érdeklődtem Jenőkénél, és megtudtam, hogy Szlovákia természeti szépségei az egész rajkóJOZEF HOLLY: zenekart, melynek zöme csak most először járt itt — egyenesen lenyűgözték, neki különösen a sok vár tetszett, amely régi és mégis jó karban van. Kiváncsiak voltunk a Cseh- és Morvaország szépségeire is! — Melyik volt a legnagyobb élményed? — adtam fel a záVarga Jenő, a Rajkó-prímása rókérdést, és most a kis prímás elkomolyodott. — Eperjesen műsor után hozzám jött egy kis szlovák leányka, leoldotta a piros pionír nyakkendőjét, megcsókolt és odaadta nekem. Ezt nem fogom sohasem elfelejteni és a nyakkendőt eltettem, hogy odahaza Budapesten megmutassam. Sokszor üdvözlöm az összes szlovákiai pajtást! Igen, a kis rajkó prímás jól érezte meg, ez a kis ajándék szimbólum. A szlovák és a magyar ifjúság faji különbséget nem ismerő örök barátságának szimbóluma. KUBO , Jozef Holly egy kritikai realista, szlovák író, azokat' az ellentmondásokat látta kora társadalmából, amelyek a vagyon utáni hajszából származnak, amikor nem bűn két fiatal ember életét tönkretenni, ha arról van szó, hogy nőhet, gyarapodhat a vagyon. Ezeket a konfliktusokat viszi Jozef Holly színpadra vígjátéki formában, úgyhogy a darab középpontjába a bíró fia, az együgyű Kubó kerül, akihez feleségül akarják adni An- nuskát, gazdag Kosárikné egyetlen lányát. De Annuskának egy Palkó nevű szegény legény tetszik, akinek már titokban hűséget esküdött. A dráma vígjátéki magva tehát abban van, hogy Annuska cselhez folyamodik. Telebeszéli Kubó fejét, ha elvenné feleségül, megenne minden mákoskalácsot — mákoskalács Kubó kedvenc eledele — tehát visszariad, és visszautasítja Annuska kezét. MARTIN HOLLY, a darab rendezője sokkal szélesebben látta ennek a konfliktusnak magvát. A konfliktus társadalmi gyökeréből indúl ki és elsősorban ezt teszi nevetségessé. Ügy hiszem, helyes úton haladt a rendező, mégha az előadás helyenként csiszoltabb, finomabb jellemábrázolásra is tart igényt. Martin Holly ezzel a bemutatóval a Faluszínház magyar együttesének egyik legjobb előadását adta a közönségnek. — Ebben támogatták a színészek és VECSEI-VALENTIN JÓ7SEF díszlettervező, akinek praktikus díszletei nagyban elősegítették az előadás egységes hangulatát. A címszerepben egyik fiatal tehetséges színészünket VÄRADY BÉLÁT láttuk. Alakítása nem túl exponált, noha a szöveg erre vezetné a színészt. A rendező koncepcióját valósítja meg Várady Béla, talán még jobban, mint ahogy várhattuk. Hasonlóképpen NÉMETH VIOLA és NÁDASDY KÁROLY, Annuska és Palkó szerepében. M. HORVÁTH ILONA, Dóra cigányasz- szonya az előadás egyik legkiegyensúlyozottabb alakítása. Ellenőrizze egyéniséget, nehogy humora helyenként öncélúvá váljon. HOLUBEK LÁSZLÓ, Lovecky intrikus szerepében várakozáson felüli. Helyenként kitűnő pillanatai vannak, de néhol mégis éreztük, hogy nem az egyéniséghez mért szerep. — BUGÁR ZOLTÁN, Miska káplárja nagyon tehetséges alakítás. Ügyeljen arra, hogy görcsös mozdulatai néha ne torzítsák el Miska káplár jellemét. Becséla Márton BUGÁR GÁSPÁR, Becséláné PALOTÁS GABRIELLA, és Kosárikné LENGYEL ILONA alakításában jól megoldott figurák, de sikertelen maszkjuk mégsem adhat a közönségnek százszázalékos színházi élményt. SZENCZY JUDIT gesztusai még erőitettettek, zavaróan hatnak. Mozogjon mértékkel, ne öncélúan, hanem a szerep belső ritmusának kifejezésére. HUBER LÁSZLÓ nem paraszt színész. Hiba történt a szereposztásnál, amikor Huber Lászlónak István gazda szerepét adták. István gazda, Huber egyéniségétől messzeálló szerep és azért nem tudta tehetségéhez mérten megoldani. Szerencsésebb lett volna Hubernek a keresztapa szerepét. Lengyelnek, az intrikus Loveckyt, és Holubek Lászlónak az István gazdát adni. Ezzel nyert volna a Faluszínház előadása, színvonalán. _ Még egy nagyon fontos dologról szeretnék szólni, a darab fordításáról, amely KRIZSÁN SAROLTA és KINCSES OLGA müve. A magyartalan szöveg bántóan hat és nem méltó Jozef Holly klasszikus írónk hagyatékához. Az illetékes szervek a jövőben ne engedjenek ilyen fordításokat napvilágra. Az ilyen felületes és pongyola fordítások csökkentik éfc eltorzítják klasszikus íróink művészi és eszmei értékét. KISBÄN LAJOS Romániai magyar költők versei: KISS JENŐ: A CSEND Csendben hallod szíved dobogni, csendben érzed súlyát a csendnek, az ordas csendben imbolyog ki, csendben ölnek, csendben szeretnek. Csendben riaszt a ház neszekkel, csendben nyikordul az ereszték, csendben fakadnak a sebek fel, csendben fogamzanak az eszmék. Csendben telik ki a jövendő, csendben keringnek fent a holdak, csendben csíráz a születendő és csendben porladnak a holtak — Csendben. SZEMLÉR FERENC: RÁZ Köp ... köp ... ház épül odakint munkás, dolgos népnek megint. Kész a földszint, két emelet. Húzzák is már a fedelet. Itt, ahol bérben én lakom, új város nő a parlagon,' új utcák nyílnak a hegyen — bámulom kissé irigyen. Tartós a fal, örök a kert, Melyet sok kéz másnak emelt. Nekem a sors, a mostoha, házat nem adott volna soha. Én eme földi csillagon költőként immár így lakom: átmenetileg ... háztalan ... — de talán mégsem hasztalan! MAJTÉNYI ERIK: MAGÁNY Mint tenyerembe döfött penge, már úgy fáj a hiányod, mint a tejszínű végtelenbe kilendült sóvárgások. Ajkam most csöndben burkolózik, sűrűsödik az alkony, senki se hív, senki se szólít, magam vagyok a tarlón. Ilyen bilincsben, szögletesben csuklódat sose vérezd, s az est fátyla, ha reádlebben, magányomat ne erezd. Igazi népművészet A presovi kerületen kívül végre második látogatásuk alkalmával, Bratislava közönsége is megismerhette Kárpátalja gazdag népművészetének leghi- vattottabb előadóit, az Állami Kárpátaljai Ukrán Ének- és Táncegyüttesfej Az együtflK röviddel a fel- szabadulás után alakult és habár jellege csak területi, művészetében nem marad el a nagy fővárosi népiegyüttesek mögött. A közönség tetszését mindjárt a bevezető számmal, Krecsko az együttes vezetőjének, pate- tikus Lenin kantátájával nyerte mint a tánccsoport tagjai komoly felkészü'tségről tettek tanúbizonyságot. Kellemes meglepetésként hatott, hogy az ukrán dalok és táncok mellett a „Ked' si ja zaspievam“ című szlovák és vérbeli magyar csárdással is kedveskedtek vendéglátóiknak a kárpátaljai művészek. Nagy kár, hogy az időjárás könyörtelen volt a szép estével szemben, és a felhőszakadás miatt megszakított előadást már nem a várban, hanem a Kultúra és Pihenés Parkjában kellett folytatni, ahová az Az együttes énekkara meg. A siker számról számra nőtt, ahogy Kárpátalja népeinek érzésekkel teli dalait és temperamentumos táncait bemutatták. Vastapssal köszönte meg a közönség és megismételtette a „Sered sela dicska“ (A falu közepén fa) című vicces népdalt, Bártfai Zuzanna szólista előadásában, valamint a Hopak Hueulka táncokat és még sok mást. Különösen az együttes szólistái mutathatták meg igazi nagy művészetüket. Borisz Je- remenkov, Ivan Opálenyik, M. Poláková és Z. Bártfai, valaegyébként lelkes közönségből, csak az esőköpeny óvatos viselői tudtak elmenni. Szigorú bírálat illeti a rendezőket, a közlekedés zavarossága miatt- Véleményünk szerint ilyen nagyszabású kulturális eseményre épp úgy meg kell szervezni a troli- és autóbusz- járatokat, mint mondjuk egy futballmérkőzésre. Ezt joggal követelheti a közönség. Eltekintve tehát az együttesen kívülálló szervezési hibától, a kárpátaljai művészek fellépése felejthetetlen élményként marad Bratislavában. (Str.) IQégi Iá ncokról A tudósok már számtalanszor megállapították, hogy a nyel» a nemzet szellemének, lelkének kifejezője. Ugyanezt majdcsak elmondhatjuk a táncról is. Népi táncainkban felcsillan őseink szokásai mellett mind az az erő, ügyesség, szépség és nemes Ízlés, mely jellemző nemzetiségünkre. Sajnos manapság azonban nemzeti, népi táncainkban legfeljebb ünnepélyes kulturális bemutatókon gyönyörködhetünk csak. Ha ma valaki belép a bálok, táncmulatságok kivilágított termeibe, mindent mondhat, csak azt nem, hogy régi magyar, népi táncainkból valami megmaradt volna. Eredeti s egyben egyetlen szokásos népi táncunk a csárdás lenne. De sajnos rendszerint ezt is úgy táncolják, hogy minden eredeti szépsége elvész. Valamit tennünk kellene, hogy népi táncainkat megőrizzük, főleg pedig, hogy mai életviszonyaink között fenntartunk. — Történnek is nemes erőfeszítések ezen. a téren. De valahogy lassan halad a munka ezen a téren. Pedig haj!... Bizony már sok idő eltelt azóta, mióta Apor Péter a veszendőbe induló táncok miatt így korholta kortársait: „Most az ilyeneknek semmi keleti nincsen, hanem azt kiáltják: vonjad, az német, francia táncot! Aztán úgy ugranak mind az legény, mind az leány, mint a kecskék." Pedig Apor Péter sok érdekes, ma már ismeretlen táncról hagyott írásos tudósítást számunkra. Ilyen táncokról írt: lengyel változó, az egeres, süveges, lapockás táncok, továbbá ■ a bundás, tőkés, siket, tolvaj, borbély, tapsi táncok. Rendkívül érdekes volna tudni, hogy e sokféle táncot hogyan, miképpen járták elődeink- Némelyről röviden megemlékezett Apor Péter. Az egeres tánc olyan volt, hogy egy sorban felállott 9—10 férfi, velük szemközt ugyanannyi leány. Közötttük annyi üres tér maradt, melyen át egy pár kényelmesen végig táncolhatott. A legény a vele szemben álló leány kezeit megfogva kétszer megkerülte az állókat és az üresen hagyott teret. Aztán az elbocsájtott leány külön táncolt a belső téren, mialatt a többiek ezt mondogatták: macska, fogd el az egeret! A legénynek az volt a feladata, hogy a táncoló leányt elfogja. De ez nem kis feladat volt, mert a leány mind a két soron áttörhetett. Mikor aztán a leányt elfogta, akkor kétszer újból körültáncolták az üresen hagyott tere és beálltak a sorba. Ezt tették a többi párok is, míg ki nem fáradtak valameny- nyien. ----------Apor Péter feljegyezte még a gyertyás és süveges tánc főbb mozzanatait is. A többi felemlített tánc mivoltát nem ismerjük. Csak azt tudjuk, hogy mindegyiknek külön, saját „nótája“ volt. Ilyen híres „táncnóták“ voltak: a köváris, a hajnali. ----A felsoroltakból kitűnik, hogy a régi táncok és mulatságok nem szűkölködtek a jókedvben, pajzánságban és változatosságban. De kitűnik az is, hogy erő, ügyesség és lelkesedés dolgában sem szűkölködtek a táncosok. Természetes következtetés tehát, hogy épp ezek adták a tánc nemzeti, népi jellegét. Hiba lenne azonban, ha csak keseregnénk ezen táncok elmúlásán. Az a kötelességünk, hogy helyes következtetésként igyekszünk a jelenben ismert régi táncokat megmenteni az elmúlástól. Soha a történelem folyamán nem állt rendelkezésünkre olyan lehetőség, mint ma. A szocialista kultúra kiteljesítése szinte követeli tőlünk, hogy népi táncainkból, szokásainkból fenntartsuk mindazt, amiben erő, ügyesség, szépség és nemes ízlés mutatkozik. Nemzeti érzésünk is ezt követeli, mert nemcsak a nyelv, hanem a táncok is a nemzet lelkét fejezik ki. -------HAJDÚ ANDRÁS A VI. VIT alkalmából rendezett moszkvai filmfesztiválon száz filmmel szerepelnek majd a különböző országúk. A film- fesztivál vezetősége Charlie Chaplint kérte a zsűri elnökéül. * * * A Karlovy Vary-i filmfesztiválra a szlovák filmstúdiót „Az utolsó boszorkány“ című film képviseli és még két rövidebb tudományos film. * * * A Csehszlovák Rádió pályázatot hirdet. A versenyzők feladata, hogy a megadott 29 kérdés közül egy kérdést ez év december 31-ig megoldjanak. A pályázat eredményét 1958. május 7-én, a rádió napján hirdetik ki. A jutalom egyes kérdések megoldásánál 10.000 koronát is fizet. A verseny ezenkívül jutalmul még egy személyautót is kilátásba helyez. * * * Prágában, az Orosz Nyelv és Irodalom Főiskoláján négyéves tanulmányuk befejezése után most promováltak először. * * * Stratfordból (Anglia) Varsóba érkezett vendégszereplésre a Shakespeare sz'nházegyüttes. * * * Az amerikai hivatalok nem akarnak útlevelet adni Paul Ro' "sonnak, a neves nég»r énekesnek. A Béke Világtanács kezdeményezésére „Engedjétek Robesont énekelni“ brosúrát adtak ki, melyben ismert írók, művészek, zeneszerzők és tudósok elítélték az amerikai hatóság magatartását. * * * Párizsban már harmadik hónapja folynak a világ különböző nemzeti színpadi kultúrájának bemutató előadásai. A szovjet „Nyírfácska“ — balett nagy sikere után most Rossini Hamupipőkéjével mutatkoznak be az olasz operisták. Utánuk a tóklói No Színház vendégszerepeit és helyet kap a Nemzetek Színházában a bukaresti Bábszínház is. * * * Üj Delhiben nem messze attól a helytől, ahol 194$ januárjában egy merénylő kioltatta Ghandi életét, három fiatal festő freskosorozaton dolgozik, amely India történelmével, legendáival és népművészetével összeszőve, megeleveníti India nagy fiának élettörténetét. * * * A gramofonüzemek forgalomba hozták a VI. VIT-re készült „Jó utat" és „Találkozás“ című dal lemezét. * * * Igor Sztravinszki, a Tűzmadár és a Petruska című immár klasszikussá vált balettje és számos opera szerzője e napokban töltötte be 75-ik évét.
