Új Ifjúság, 1957 (6. évfolyam, 1-52. szám)

1957-06-11 / 24. szám

&b&£eéeJO IZdéZi: OOIDSS7 L^edtlaúm f&tyafákoHyf Vastagon ontja pihéit a sápadt téli ég és Galambos Józsefnét minden cél nélkül viszi a lába. Viszi az ismeretlen jövőbe, talán a vég télé. Azon kapja magát, hogy az állomástól alig ótven méternyire a sínek között áll. Már min­denét vastagon belepte a hó és ő csak áll megkövültén. Sem akarata, se ereje nincs, hogy megmozduljon. Egyetlen gondolat, egyetlen ha­talmas vágy dörömböl az agyában kitartó ko- noksággal: — Meghalni!... Meghalni!... S valahonnan a távolból elhaló vonatfütty vonaglik át az éjszakai csendességben. A 11 ü n é s A BÁLBAN a hangulat mind emelkedettebb. Ring, hullámzik az egész terem. A szaxofon búgó hangjába színes akkordokat dob a harmo- nikás, s a hegedű síró hangja simogatva zsong a szívek körül. Éva észreveszi, hogy a tanítónő eltűnt. — Hová ment a feleséged, Jóska? A tanító meglepetten ' tekint az elárvult asztal felé, majd könnyedén megrántja a vál­lát: — Lehet, hogy haza... Tudod, szívem, ö nem bírja a nagy zajt. .. Falusi csendhez szokott a füle ... De Évát nem nyugtatja meg a válasz. Ismé­telten valami érthetetlen félelem vesz rajta erőt. Nem is félelem, inkább valami vádló hang / remeg szét a lelkében. Egyre türelmetlenebb lesz- Alig várja, hogy a tánc befejeződjön. — Rögtön jövök — mondja és kibontakozik a férfi karjából. Kisiet a ruhatárba, onnan pedig útrakészen neki az éjszakának. Valami belső ösztön hajtja. Egyelőre még igen zavaro­san borong benne, hogy mit is akar tulajdon­képpen. Megy, mert úgy érzi, hogy mennie kell. De hová, merre? Az állomás felé tart. Hogy miért éppen oda!? Mindegy, egészen mindegy, bár­hová csak menni. Az állomásra ér. Á váróteremben két-három ismeretlen bóbiskol. Éva izgatottan kimegy az épület elé. Kutatva _nézkél jobbra-balra. Alulról vonat közeleg — az éjféli személy. Két pislá­koló szeme egyre közelebbről villog. És Éva észreveszi, hogy a sínek között valami alak­talan halom van. Odasiet. A hóval vastagon lepett tanítónéra ismer, aki szinte már ■ élette­lenül fekszik a sínek között. A vonat borzongató közelségben zakatol és Évának cselekednie kell, de nem tud. Tehetet­lenné teszi a leiekébe nyilaié döbbenet, a rá- döbbenés, hogy talán ő az oka mindennek. Ő űzte ide ezt a szerencsétlen asszonyt, ezt a kétgyermekes édesanyját. Miatta akar meg­válni az élettől is .. — Ilyen áron akarsz boldogságot!? .. Ilyen áron!?... — sikolt fel vészes erővel a lelki­ismerete. — Nem akarok!... Nem kell!... — zogok fel félhangosan és nagy erőfeszítéssel elhúzza az áléit asszonyt a sínekről. A 11 ü n é s ISMÉT a báli képet látjuk. A tanító izgatottan lesi a bejáratot, de mind­hiába. Iszik. A második üveg is kiürült, de már a harma­diknak is csak a fenekén lötyög egy keveske. Ilonkához imbolyog, aki szintén egyedül ül az asztalnál. — Hol van Éva ? ... — kérdi a lánytól dur­ván. — Nem tudom ... — ijed meg Ilonka. — Mért nem tudja?.. Ugye, van valaki­je?... Van, vagy nincs! ? ... Azzal ment el ? ... — Nem tudom, őszintén mondom, hogy nem tudom, kollega úr ... — Nem tudja, mert nem akarja... mert, mert, félti... védi a jómadarat. — És a tanító csúnyán zavaros szeme vadul forog a megszep­pent tanítónőre. — No, táncol velem, vagy nem!? ... — Persze, természetesen ... És belevegyülnek a táncolok forgatagába. * * * HAJNALI három óra van. Éva a tanítóéknál ül az ágy szélén, a taní­tónő mellett. Mindkettőjük szemét könnyek lepik — Meg tud nekem bocsátani ? ... — Meg ... — jön a halk válasz. — De hiába, minden hiába! Jóska már sosem lesz a régi... Azt mondja, hogy elmegy innen valahová mesz- szire? Úgyis maga után megy. Ki tarthatja vissza!? . .. — Nem jön! Én tudom, hogy nem jön! — mondja Éva nagyon meggyőzően és határozot­tan. — Majd én gondoskodom róla. hogy ne jöjjön .. Csak, csak maga ígérje meg, hogy nem csinál semmi rosszat, és. •. és hogy meg­bocsát nekem... A tanítónő félrenéz, mintha tétovázna a fele­lettel. Éva a párnán nyugvó kéz után nyúl és kö­nyörögve szól: — Ugye megígéri ? ... — Megígérhetem... — feleli az asszony csendesen. — Köszönöm ... Jóéjszakát! — Gyorsan a tanítóné fölé hajol, megcsókolja és elmegy. Az asszony kerekrenyílt "szemmel néz utána, s mikor az ajtó csendesen becsukódik, fájdal­masan felzokog ... * * * A TANFELÜGYELŐSÉGEN. A tanfelügyelő az íróasztal mögött ül és mél­tatlankodva ingatja a fejét, miközben szigorúan vizsgálja Éva arcát. — Hogy gondol ilyet, elvtársnő!?... Évköz­ben áthelyezés? Méghozzá egy másik kerületbe! — De tanfelügyelő elvtárs kérem... ez, ez olyan ügy, hogy — Akármilyen ügy is •.. — vág közbe a fő­nök ingerülten — nem lehet! Értse meg, hogy az lehetetlen!... — Mindent lehet, csak akarni kell!... Külön­ben, ha lehetetlen, akkor... akkor én tovább nem tanítok! ... Én Nagyalmáson nem maradok, nem maradhatok ... A tanfelügyelő szeme a homloka közepére ugrik: — Dehát mi történt az isten szerelmére!?... No, beszéljen már!... Tessék, foglaljon helyet és mondja el szépen ... Éva tétovázva leül és lehajtja a fejét. Hallgat. A tanfelügyelő elkomolyodik, feláll és atyás­kodva felbillenti a szőke fejecskét: — Beszéljen hát, édes fiam!-.. Egész nyu­godtan elmondhatja, hogy mi nyomja a lelkét... Két könnycsepp gördül végig a lány arcán, aztán lassan beszélni kezd ... (Vége következik) A szovjet filmművészet kimagasló alkotása A Cannes-i filmfesztiválon a legjobb forgatókönyvért díjat nyert szovjet film, a Negyven- egyedik, általános elismerést nyert. A nyugati sajtó kiemeli a film elragadó, nem mindenna­pi romantikáját. A film a pol­gárháború idején játszódik le és egy szép, fiatal lánynak, a Vörös Hadsereg katonájának és egy fogoly fehér gárdista tisztnek a szerelmét tárgyalja. A lány szerepét Izolda Izviekaja, a fe­hér gárdista tisztet pedig a nép­szerű szovjet filmszínész, Oleg Sztrizsenov, az „orosz Gerard Philip“ — ahogy Cannes-ban elnevezték — játsza. A fiatal Izolda Izviekaja, akinek ez az első nagy filmszerepe, játékával egyszeriben megnyerte mind a szakemberek, mind a közönség tetszését. Érdekes, hogy a ren­dező is Grigorij Chuhraj, tulaj­donképpen kezdő, aki rögtön első filmjével jelentős nemzet­közi sikert aratott. NYIKOLA JCSERKASZOV Cserkaszov alkotásai korszerűek, és élethűek. A művész a nép gondolataival, érzéseivel és eszméivel él. A színház- és mozilátogató közönség nagy szeretettel veszi őt körül Cserka­szov nemcsak mint színész vesz részt a társadalmi élethen, de mint polgár is. „Minél idősebb vagyok mint színész, annál nehezebben választhatom el társadalmi működésemet a foglal­kozásomtól. Próbáim a filmnél, színházi fellépéseim egy percre sem vezettek el attól, hogy ne gondolkodjak úgy, mint egy­szerű állampolgár, és ne éljek hazánk sokrétű problémáival. És miért gondolom, hogy az igazság oldalán vagyok, teszem fel a kérdést, azért, mert alkotásom, fejlődésem, a kollektív szocialista nevelés eredménye“. Részeg lesz. CD ■ CD ■ CD ■ CD ■ CD B CD H CD B CD 9 CD H CD S CD EI CD E CD ■ CD A CD ■ CD ■ CD H C CD B CD I CD ■ C ^feltét' rabszolgák Leánykereskedelem a XX. században „Társadalmi klub még felvesz tagokat. Felvilágoítás személyes megbeszéléskor. H. Bruckmayer, Heilborn, Pf. 109.“ Sokan olvasták ezt az apró- hirdetést és hasonlókat a nyu­gatnémet lapokban. Ha utána néznénk, hasonlókat találnánk a francia, az észak-afrikai vagy más újságokban is. A gyanútlan olvasó, talán egy tizennyolc éves fiatal lány, örömmel olvassa az apróhirdetések között a kínál­kozó alkalmat, azt gondolhatja, végre hozzásegítik őt egy ma­gához illő társasághoz, nem bolyong majd egyedül a város­ban, jól elszórakozhat és bizo­nyára meghitt barátokra talál. Azonban a csábítóan és udva­riasan hangzó apróhirdetések mögött nemmindig olyan embe­rek állanak, akiknek erényük az udvariasság, annál inkább jel­lemző rájuk a csábítás. Renate Lindner tizenhét éves, egyike annak a sokezer lánynak, akik havi 30 márka fizetésért Frankfurt, München, Hamburg, éjjeli mulatóiban testüket árul­ják. Renate táncolni tanult, s miután nem kapott szerző­dést, „beugrott“ egy hirdetés­nek, amely az egyik nyugatné­met újságban jelent meg. „Jó kereset mellett továbbta­nulást biztosítunk fiatal táncos­nőknek“. Renate elutazott Bielfeldbe, jelentkezett a Fürstenhof kaba­réban, itt azután közölték vele, hogy leszerződhet „kisegítő tán­cosnőnek“. És tanidejűk alatt valóban táncórákat kapnak a lányok, havi 30, kiképzés után havi 150 márka fizetést. Renate kapva kapott az alkalmon. Azt persze nem közölték vele, hogy mikor a szerődést aláírta, tes- tét-lelkét eladta a mulatónak, illetve a mulató látogatóinak. A kisegítő táncosnőnek akár tet­szik, akár nem, kötelessége a vendégek szórakoztatása. Egy szép napon aztán elegáns idegen vendég érkezett a Fürs- tenhofba. Udvariasan bánt a lánnyal, kedvesen érdeklődött utána. — Miért dolgozik ilyen ócska helyen, a maga tehetsé­gével? S az idegen csodákat mesélt Párizsról, ahol sokszor megfor­dult. Másnap már szerződést kínált, menjen el a Hof-ba az ő ajánlólevelével, onnan Párizs­ba viszi egy barátja, minden kívánsága teljesül. Renate Lind­ner azt Jiitte, felfedezték. Mikor szülei három hónapig nem kapnak tőle életjelt, a rendőrségre mennek. A leány­kereskedelem ügyével foglalkozó osztály nyomozni kezd, a szálak elvezetnek Párizsig, ott aztán minden nyom elvész. Ott marad az akta a rendőrség archívumá­ban, elintézetlenül. Egy fiatal nyugatnémet tán­cosnő így mesélte el történetét: „Tizennyolc éves voltam, apám­nak kétezer márkába került tánc-kiképzésem. Kiválóan vizs­gáztam a tánciskolán, jó alakom, megfelelő arcom volt. Aztán három hónapig kerestem állást, de nem találtam. Bárba nem akartam menni. S egyszer új­sághirdetést láttam. „Külföldre menő balettáncosnőket keres­nek“. Jelentkeztem. Felvettek havi 300 márka fizetésért. Na­gyon kellett a pénz- Hatalmas összegnek *űnt a 300 márka. S azután szörnyű évek következ­tek, Cypruson és a Közel-Kele­ten, az arab fővárosokban, amíg végülis haza tudtam szökni“. Az édesanyja sírva fakadt, amikor újra karjaiba zárhatta. — Hogy nézel ki, milyen rémes az arcod! — csak ennyit tudott mondani. Tíz évet öregedett három év alatt. Ki számlálhatja meg a könnyeket, amelyeket a leánykereskedelem áldozatai on­tottak? Évente sokezer nyugat-euró­pai lány kerül a tangeri, oráni, montevideoi nyilvános házakba. Ma a leánykereskedelem a ká­bítószer cseppészet mellett Nyugat-Európa egyik legnagyobb problémájává vált.. (A Világifjúsága nyomán) Nyikolaj Konsztantyinovics Cserkaszov vasutas családból származik. Egész élete, alkotá­sai, Leningráddal vannak össze­köttetésben. Színészi pályafutá­sát nagyon korán kezdte . Mint tizenhatéves diák már statisz­tált á Marianszki színházban. Ezután jelentéktelen szerepek­hez jut orosz operákban. Így a Borisz Godunov-ban, a Ho- vancsina-ban, a Szadko-ban és más darabokban szerepel. Eb­ben az időben leginkább a vi­lághírű orosz énekes, Saljapin példája lebeg szeme előtt. Mikor a leningrádi színművé­szeti főiskolát elvégzi, az Ifjú­sági Színháznak lesz a tagja. 1932-ben a leningrádi Akadé­miai Drámai Színház szerződteti. Cserkaszov sokoldalúságáról ta­núskodik az a tény, hogy az operán és a baletten keresztül a komikus szerepéig mindent végigpróbált. Ebben az időben még a varietékben és a cirku­szokban is ismerték öt, barát­jával, Borisz, Csirkovval, mint Pat és Pataschon paródiákat alakított. A Drámai Színházban már nagyobb szerepekhez is jut. — Cogoly Revizor-jában ő alakítja Oszip szerepét. Ebben az időben köt örök barátságot a filmmel, ahol szintén mint komikus sze­repel. Biztosan nálunk is sokan emlékeznek a Grand kapitány gyermekei című filmre, ahol Paganel utazó szerepét alakítja. És milyen lelkesedéssel énekelte ott Dunajevszkij fülbemászó melódiáját: „Kapitány, kapitány, fö a jókedv . . .“ A művész azonban megváltja, hogy a komikus szerepek ném elégítették ki képességeit. Hagy drámai szerepekre vágyott. Alkotásainak új szakasza in­dul meg, mikor Alexander trón­örökös szerepét játsza a Hagy Péter című filmben. Mikor a nálunk is jól ismert Polezsajev tanár forgatókönyvét elolvasta, arra kérte Heifitz rendezőt, adja neki Polezsajev szerepét. A rendező, aki Cserkazovot csak mint komikust ismerte, nehezen adta be derekát. Cserkaszov nagynehezen megkapta a szere­pet, és nagy boldogsága volt abból, hogy nem ítélték örökre komikusnak. Alekszej Tolsztoj, az ismert szovjet író, egy londoni béke és barátsági kongresszuson be­szédében megemlékezett Cser­kaszov nagyszerű alakításáról. Igen érdekes, milyen kedve volt mindig a művésznek Don Quijote szerepét alakítani. Egyik kedvenc olvasmánya Cérvantes e halhatatlan műve. Cserkaszov megemlíti, hogy először Min- kusz Don Quijote című balett­jében szerepelt, azután később az Ifjúsági Színházban, sőt Ju­les Massenet Don Quijote című operájában is. Erre különösen szívesen emlékszik vissza, mert a címszerepet a nagy Saljapin alakította. A művész nagyon vágyott a szerencsétlen lovag szerepével a mozivásznon is találkozni. Ez a vágy most végre valóra vált. Don Quijote-t a múlt évben a Szovjetunióban megfilmesítették. Don Quijote szerepe nemcsak mint színészi alakítás volt ne­héz, de fizikailag is nagy meg­erőltetést kívánt. A külső felvé­telek a Krim-félsziget egy fen- síkján készültek. Sokszor 40 fokos melegben órák hosszat vasveretes lovag-jelmezben kel­lett lovagolnia. Érdekes kis tör­ténet ismeretes a felvételek ide­jéből. Az egyik jelenetben Don Quijote egy oroszlánnal találko­zik. Cserkaszovnak egy idomí­tott oroszlánhoz kell közelednie. Már érzi az állatnak a lehele­tét, mikor a felvevőgép működ­ni kezd. És mi volna, ha meg­vadulna? De ettől nem ö, ha­nem mint később bevallotta, az oroszlán idomítója félt. Hisz az áltat csak állat marad, a dre­szúra még ha akármilyen jő is, egy olyan néhánynapos filme­zéstől elfáradt oroszlánnak vad gondolatai is támadhatnak. Cserkaszov sohasem játszik egy szerepet megközelítőleg, ha­nem mindig hűen, és világosan. Sokat utazgat a Szovjetunió­ban, fellép a dolgozók minden rétege előtt. Kiváló megfigyelő - képességének köszönhető, hogy megjegyzi az egyes embertípus- sok viselkedését s ezt alakítá­saiban felhasználja. Sok külföldi nagyváros, így Prága, Varsó, Berlin, Delhi, Helsinki, Róma, és Peking is­merték meg Cserkaszovot sze­mélyesen, mint a Legfelsőbb Szovjet képviselőjét, nemzeti irfűvészt, a Világ Béketan&'S tagját. De természetesen első­sorban mint művészt ismerik, annak a művészetnek a képvi­selőjét, amely zászlaján a szo­ciális igazság, a béke, és a ba­rátság gondolata van felírva. Ennek a nemes célnak szenteli életét Nyikolaj Cserkaszov. S. A. Nyikolaj Cserkaszov a Don Ouiote alakításában beleadta minden tudását és tehetségét. Alaposan tanulmányozta a szerencsétlen lovag tragikomikus hányavetett életét. A kritikus szerint egyik legsikerültebb alakítása épp Don Ouiote szerepe. Pedig mennyi­vel könnyebb Cserkaszovnak a mai életből merített tárgyú sze­repben játszani. Bizony nagy elégedetlenséget keltett a szak­emberek körében, hogy a cannesi filmfesztiválon sem a filmet sem pedig Cserkaszov alakítását nem értékelték megfelelően. Meg vagyunk győződve, hogy fejlett mozilátogató közönségünk a Don Ouiotet jól fogják majd fogadni. Örülnénk ha már a Karlovy Vary-i filmfesztiválon nálunk is bemutatnák.

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom