Új Ifjúság, 1957 (6. évfolyam, 1-52. szám)
1957-05-21 / 21. szám
NEM LEHET! Kolómpér Tiboldnak nem fejlődték ki eléggé a lábai. Vékonykák voltak, csenevészek, .láráisra alig alig használhatók. Néhány emeletnyi magasság lépcsői őnos fáradtsággal töltötték meg Tiboldot és minden további mozgásra alkalmatlanná tették. Nagyot gondolt egyszer és merészet; megtanul kézen .járni! Megtanul, aztán fittyet hányva előítéletekre, emberi véleményekre, társadalmi konzervatívizmusra lábát ég felé meresztve két kezén fog sétálni a korzón. És miért ne ? Adófizető, nagykorú polgár, akaratának és cselekedeteinek mindig ura. Ha akar hát kézen jár. ez természetes! Megtanult. Néhány hónapi gyakorlás után sor került az eiső, nyilvános szereplésre. F.béd előtti séta a vasárnap délelőtti korzón, kézen állva. Határozott sikere volt. Eltekintve az általános elismerést dokumentáló közmorajtól, néhány délceg lépés után megállította a rendőr. — Maga mit csinál? — Sétálok. — így? — így! — Nem lehet! — jelentette ki határozottan a rend őre. — Miért? A rendőr meghökkent. Miért is? Hát tulajdonképpen neki semmi kifogása nem lenne és határozott utasítást sem kapott arra vonatkozólag, hogy erélyesen akadályozzon meg minden kézen való járás-kelésre irányuló kísérletet, de mégis. Érzi, hogy a dolog körül valami nincs rendben. Rendellenes! — Nem lehet — mondtamég határozottabban — jöjjön velem, majd a fogalmazó megmondja, hogy miért! Vele jnent. Lábon. Ez az ember világos nappal kézen járt, annak ellenére, hogy lába is van! — jelentette szigorúan a rendőr. — No és — akarta mondani önkénytelenül a fogalmazó aztán eíharapta — hohó! Várjunk csak! A rendőr józan fejű, higgadt gondolkozású, ösztön ember, ha ő megengedhetetlennek tartja a kézen való sétá- lást, lehet benne valami. Ámbár paragrafus nincs, mely tiltaná a dolgot, viszont olyanról sem tud, ami megengedné. Eh, csak semmi elhamarkodottság és kockázat! — Ugye járhatok kézen fogalmazó elvtárs!? — szorongott Tibold — hát mi ván abban! Megtiltom — szegezte rá ridegen a szemét a hatalom — nem lehet! De miért, miért? Kolompár Tibold nem nyugodott bele a kudarcba. Ügy érezte, boldogabb lenne az élete, ha kézen járhatna, sőt talán a másoké is hiszen gyengelábú legény több is akadhat a földtekén. Milyen megkönnyebbülést és örömet jelentene ezeknek az ő fölfedezése! Fantáziája hatalmas, ég felé kalimpáló lábú tömegeket varázsolt eléje, izmos karjaikon döngő tenyerekkel ő utána menetelve. — Igen, forradalmasítja az életet, a kesztyű ezután lábtyő lesz és a bakkancs, kezencs. A függőleges irányba tett 180 fokos fordulat eredményeként pedig a gyomor lesz az agy és az agy a gyomor. És megváltozik a test fiziológiai felépítése, a bélrendszer konstrukciója melynek is, az eleje lesz a vége és fordítva! Eszméitől ittas kábultságba esve felkeresett egy nagyhírű jogászt. Lehet kézen járni vagy nem lehet? — szegezte mellének a kérdést. Nem lehet! — dörögte a jog. Hosszas faggatás után bevallotta, hogy véleményét nem tudná logikusan megokolni sem paragrafusokkal alátámasztani, csupán a szimata és előérzetei sugallják ezt, mint egyedülit a megoldások közül, amely határozottan a legbölcsebbnek látszik. Esetleg kérdezze meg a közerkölcsöt! — tanácsolta. A Központi Etikai Hivatalban a főmoralista fogadta Tiboldot. Kézen járni — ingatta a fejét határozatlanul — nem hiszem, hogy lehetséges lenne megengedni. Esetleg kedvezőtlenül befolyásolná a tömegek hangulatát, vagy más izét... no, hogy is fejezzem ki magam ... más ő ... öh ... egyszóval valami mást idézne elő. De nekem életszükséglet — kiáltotta keserűen hősünk — azonfelül dolgozó népünk minden csenevészlábú fiának használnák vele, mert _kézen járni jobb! Ez csak az én egyéni véleményem ugyan, de esetleg másokat is érdekelhet. KUNG-FU-CE Latinos nevén Konfúcius, az ókori kínai filizófia legkimagaslóbb egyénisége. I.e. 551-ben született. Huszonkét éves korában már tanítványokat gyűjtött maga köré. Tanításának alapja a szülök, idősebbek és arisztokraták tiszteletben tartása. Ezzel a, már régebben kialakult, patriarkális viszonyok szokásainak és szellemének jeltámasztására és megerősítésére törekedett. Tanításait a tanítványai által összeállított, beszélgetéseiről szóló könyv, a Lun-jü őrizte meg. Az áldozati bárány Dsi Gung azt akarta, hogy az újhold kihirdetésekor szokásos áldozatot szüntessék meg. — Kedves Dsi, te az áldozati bárányt, én meg a szokást sajnálom. Az igazi kegyelet A mester mondd: — Ha atyád' életben van, tégy az ő akarata szerint. Ha atyád nem él, tégy úgy, ahogy ö cselekedett. Csak azt lehet szerető gyermeknek nevezni, aki három évig nem változtat atyja szokásán. Vonzó és visszataszító példa A mester mondá: — Hogyha derék embert látsz, gondolj arra, hogy hozzá hasonló légy. Ha haszontalan embert látsz, térj magadba és vess magaddal számot. Miért hagyta ott az állami szolgálatot? Dsi polgárai Lu fejedelmének egy csapat színésznőt küldtek ajándékba. Gr Htian miniszter elfogadta őket ura számára. Három napig nem volt fogadás az udvarnál, — Kung mester ezért otthagyta hivatalát. Melyiket szeretik ? A mester mondá: — Nem érdemes élni, Még nem láttam olyan embert, aki az erkölcs értékét annyira becsülte volna, mint egy asszony szépségét. Tanulás és gondoikodá* A mester mondá: — Gondolkodás nélkül tanulni, semmit se ér, Gondolkozni, de nem tanulni pedig veszélyes. Hősies szerénység A^mester mondá: — Meng Dsi Fan egyáltalán nem volt hivalkodó ember. Mikor vesztett csata után a futók között 6 maradt legutolsónak, és belovagolt a város kapuján, lovát noszogatva ezt mondta: Nem a bátorságom miatt maradtam legutolsóimé-, hanem azért, mert lovam nem akart velem jobban szaladni. Nérrt tudok segíteni — sajnálkozott az erkölcs főpapja — különféle józan meggondolások alapján nincs módomban megengedni! De talán a közigazgatás ... A különféle józan meggondolások mibenlétéről és mikéntjéről nem nyilatkozott. Tiboldot gyenge lába alig bírta már. Utolsó erejét összeszedve, lihegve és támolyogva • elvánszorgott a Közigazgatási Centrumba. Alig alig hallhatóan, sóhajszerűen jöttek belőle a szavak. — Kézen akarok járni, lehet!? — Nem lehet! Kiszámíthatatlanok a következményei. T.alán nem is lennének, vagy picikék lennének mint egy nyomorék bacillus, talán no ... ám lehetnének elefántnagyságuak is. Sőt, még nagyobbak, mondjuk olyanok, mint egy hatemeletes felhőkarcoló. Talán-telen fellázadna a nép és felfordulna a világ, és kevés cipő kopna, bekellene zárni a lábbelikészítő üzemeket és a harisnyagyárakat, csődbe jutna a strumpadli ipar. A nemzetgazdaság megrendülne, dübörögve összeomlana és vele a föld, sőt a világmindenség is. Érti, fel bírja fogni az esetleges, esetlegesen esetleges, ligesleges következményeket? Mindez miért? Mert magának kedve szottyant ké- zenállva futkározni. Nem lehet! Lába nem bírta tovább. Ügy gurult le a lépcsőkön mint egy söröshordó és elterült az utcán. Szirénázva jött érte a mentőkocsi. Mi baja, mi baja? — kérdezgettek a járókelők. kézen akart járni a szerencsétlen, de nem engedték! — mondta valaki. A tömegből fiatal, energikus férfi lépett elő. Megfogta Tibold ballábát és tenyérre állította. — Én megengedem! Nincs abban semmi. — Járhatok a ... a kezemen ? — álmélkodott az könnyekre fakadva. — Nyugodtan — biztosította az idegen — és mellé akár a ftilebotjára is támaszkodhat! Nem tudni ki volt, a krónika hallgat róla. Egy bizonyos, szintén a Közigazgatási Centrum alkalmazottja volt, csak más mint az előbbi. Merészebb, jö- vőbelátóbb. Kolompér Tibold lázban égve ment végig a főutcán egyszer, kétszer, háromszor. Élvezte, hogy tenyerei biztosan tartják és izmos karja nem fárad el. De örömébe kis csalódás keserű íze vegyült. Nem meneteltek utána dübörögve, csattogó tenyerű tögemek, nem változott meg a test fiziológiája, a nép sem lázadt fel, elsöpörve a világ minden lábon járó teremtményét sőt, még a harisnyakötőkészítés sem bukfencezett a csőd feneketlen szakadékjába. Az emberek egyszerűen csak jót nevettek Kolompér Tibol- don! DUBA GYULA Hagy emberek-apró esetei Jószívű mágus. Csak egy féldecit! Esküszöm, hogy ez lesz az utolsó. Ismeretes, hogy Johannes Brahms, a világhírű zeneszerző nem tartozott a legudvariasabb emberek közé, és tudvalévő róla az is, hogy „ami d szívén, az a nyelvén“ volt. Egy banketten, ahol ö is részt vett, egyik pohárköszöntő a másikat követte, s mind az bt akkori kiváló muzsikusokat éltette. Az asztalnál ott ült a — többi között Ferdinand Hiller, Brahms muzsikus kortársa. — Egyszerre csak Brahms felállt, és poharát a magasba emelve, így szól:,, És most, miután any- ) | nyi élő muzsikusra ittunk, igyunk egy holtra is. Ürítem poharam Ferdinand Hillerrel“ Egy más alkalommal, amikor próba közben a bécsi női kórus tagjai túl lassan énekelték Haydn oratóriumának egy részletét, megkérdezte: „Erre a tempóra Haydn tanította Önöket?" (Haydn 70 évvel azelőtt halt meg). Egyszer a legújabb zenéről kérték ki Brahms véleményét. Miután eljátszották a darabot, a nagy mester csak ennyit jegyzett meg: „Ha ez a jövő zenéje, úgy örülök, hogy nem vagyok az unokám". Egy féltékeny muzsikustársa őzt mondta egyszer a , hírneve tetőpontján álló Rossininek: — A te zenéd mindig egyforma ... t — Hogyis nem. — felelte Rossini — hiszen mindenfelől csak az én zenémet hallom! Ugyancsak Rossinival történt a következő kis eset A mester igen lebecslöen nyilatkozott egy híres énekesnő művészeté- röl. Az énekesnő vérig sértve hagyta ott az őszinte mestert. Nemsokára azután egy esté-' lyen énekelt, ahol két énekszámért 2000 frank honoráriumot kapott. Az estély után egyenesen Rossinihoz sietett,' hogy eldicsekedjen neki a kapott összeggel s egyben várva Rossini megmásított ítéletét énekművészeiéről. De a mes-' tér hűvösen csak ennyit jegy-' zett meg: „Hát ez szép, fiam, ezen a pénzen már vehet énekórákat!" A karrierje kezdetén átló Gounod-t meghívta a már ak kor híres Mendelsohn Leip zigbe, ahol ő annakidején kar mesterkedett. A fiatal zene szerző nagyon sokat várt ettől az úttól, de szerencsétlenségére Berlinbe érkezésekor súlyosan megbetegedett. Orvost hívtak hozzá, akit az elkeseredett muzsikus a következő ultimátum-’ mai fogadott: „Uram, nincs időm betegeskedni. Két hetet adok Önnek. Ez alatt az idő alatt vagy talpra állít, vagy eltemettet". Az orvos elfogadta az ultimátumot és Gounod két héten belül útban volt Leipzig felé. * * * Verdit, a zeneirodalom legszebb operáinak szerzőjét megkérdezte egyszer egy barátja, hogy melyik müvét taríja a legjobbnak. „Az elhagyott zenészek otthonát, amelyet Milánóban alapítottam" — hangzott a jóságáról és becsületes-' ségéröl közismert zseni válasza. KERESZTREJTVENY 4 1 5 4 b <c *4 8 44 Á IM15 Tt 4A \% '4 IjO 14 l»L/ tí> LÉ LA u Kritikusok Vízszintes: 1. Földrész. 10. Csehországi iparváros. 11. Karnevál kezdete. 12. Az a bizonyos istenke, 13. Visszafelé egykor fontos szerepe volt a hadseregnél. 14. Csehországi város. 15. Orosz fol.vő. 18. Kelme — ágyban található. 17. A tűz eredménye. 23. Francia város. 24. Nős. 25. Ismert magyar sütőpor márka. 27. Cigány- báró-ban előforduló női név. (Zori). 28. Délamerikai ország. Függőleges. 1. Szlovákiai toxtilgyár. 2. Sfmul-keverve. 3. Magyar határállomás. 4. Nulla máskép. 5. T. N. 6. Állatok vannak benne (ék. hiba). 7. Csehországi folyó. 8. Ceruza. 9. Spanyol tartomány (s—z). 17. Évszak. 18. ökölvívóknál a mérkőzés kezdetét jelzi. 19 Ritka férfinév (pápák neve). 20. Otthon készített. 21. Nem ezen. 22. Mária nem szép becézéssel. 26. Német on, ön (an). Bravó, báró űr, megint tizenkettes! Keresztrejtvény fej tők figyelem! Rejtvényeinkre naponként sok megfejtés érkezik. Ismertetjük olvasóinkkal a verseny kiértékelésének és jutalmazásának módját. A versenyt június 11-i számunkkal zárjuk le. Ettől a dátum- tői visszafelé számított nyolc szám rejtvényének megfejtését kell beküldeni. A megfejtő minden helyes megfejtésért 10 pontot kap. Aki a versenyben 70 pontot szerez, a kiértékelés után könyvjutalomban részesül, melyet még június hó folyamán meg fog kapni. Vajon mit jelenthet az ő nyelvükön az, hogy ham ... ham. Pajkos betört.
