Új Ifjúság, 1957 (6. évfolyam, 1-52. szám)
1957-05-21 / 21. szám
1 23OGK&[1Ä«8&0.* KESERŰBB A 5ÍRA5 (Folytatás a 19. számunkból) Wég nem is olyan régen több szegény lakta ■ e tájat, mint hajdanában a kotompos gulya a zétényi, bolyi, pójanyi és a leleszi búja pusztát. Pedig még húsz, harminc évnek előtte e végtelennek tesző kökény, galagonya és kecskerágd bokros pusztán legelt Bodrogköz és messzebb vidékek java, barma és lova. Nem is beszélve a juh- hyájakról és a disznókondák- ról. Még jól emlékszem azokra az első napsütéses kora tavaszi napokra, amikor a gulyák ki- hajtása megesett. Nagy nap volt ez akkoriban nálunk, kiváltképp nekünk gyerekeknek. Még alig pitymalott és mi már a kapuk előtt kuksoltunk, dideregve, hogy el ne mulasszuk ezt a nevezetes moot. Mert az volt ez, amit a nem pusztán lakó nép el sem tud képzelni. Történt pedig úgy, hogy a híres gulyások, csikósok bojtárjai megfújták trombitájukat, ki-ki a maga utcájában, majd nagyokat cSerdítettek cif- ranyelíí karikásukkal ébresztőként a falu népének, hogy eljött a kihajtás — lehet készülni. A gulyás és a csikós számadók pedig a korcsmában, (mert már akkor úgy■ hívták, nem csárdának) nyakaitok a boroskancsókat, meg a decis pálinkás poharakat. A hosszú karikás a nyakuk köré csavarva, a suba a vállukra dobva, a zsíros, napszítta karimáskalap a feiükön darutollal és hóvirággal díszítve. És csak ittak.... Először csak szótlanul ido- gattak, m.ert a gulyások, meg általában a puszta népe hallgatag, ha szól is olykor valamit, azt is kurtán és nagyritkán, de annál tömörebben. Ám amikor a szesz a felükbe szállt, volt akkor duhajkodás, cifra magyar káromkodás. Hiába, ilyen a puszták fia ... A falu már ekkor ébren volt, az itatás is megesett... A java csak ezután kezdődött. A számadó gulyások, csikósok kihörpintették utolsó csepp borukat és pálinkájukat, már ki mit ivott. Egy bucskost a zsebükbe csúsztatva, egyet a kezükbe véve, megindultak y a felvég felé. A felvég pedig nem más, mint a Hadabuda és a Hegy-utca. A bojtárok már készenlétben várták a számadókat. Ök pedig kiadták a parancsot, ami szintén csak kurta volt. — Na fiúk, rajta — így a számadók. A bojtárok ebből mindent megértettek. Tudták, hogy most az ő szerepük következik. Ez pedig nem is volt olyan köny- nyű ... A tehenek-kihajtása elég simán ment. De nem így a tinóké, és a szilaj csikóké. Itt van aztán a titka a reggeli ívásnak is. Mert a puszta megszimato- lása vad cikkázásra és vág tatásra serkentette az amúgy is szilajvérű tinókat és csikókat. Ilyenkor kevés a kuttja. meg a bojtár, kell itt a jó hang, az állandó kurjongatás is, mely némiképpen fékezi a megker- giilt csordát. A csordás nyelvét pedig csakis a jó bor, meg a törköly és tengeri pálinka oldja meg. Hát ezért kezdték meg az ívást még jóval pirka- dás előtt. Volt is ám olyan kurjongatás, bőgés, nyerítés, kutyacsaholás, hogy a hetedik határba is elhallatszott. .. A csordának az eleje már messze a pusztában cikkázott, mire ngynehezen az utolját Is kiszorították a faluból. Mert van ám sok olyan megkerqiiit tinó és csikó, hogy az istennek sem megy arra, amerre terelik. Cikkázik fel és le az utcákon, míg végre etfárad és hajlik az okos szóra ... Mikor ez megvolt, jött a bikák kiterelése, amit a legidősebb számadó végzett el, mert ez volt a legmegtisztvltetöbb feladat. Leleszen például Szkala bácsi volt erre e legméltóbb számadó, fc» élete java részét a pusztában élte le. Mi gyerekek ennek örültünk a legjobban, mert az öreg Szkala bácsi a bikáéitól kezdve, mely a falu közepén volt, táncolt és dalolt míg csak el nem nyelte a puszta,-,» Erről ennyit, vagyis még mzt hogy a hatalmas pusztán név mindenkinek legelt ám barri': vagy ha legelt is — csak egy. Mert Bodrogköznek a zöme nincstelen napszámos, urasági cseléd, szegény iparos és kis- paraszt volt. így a Latorca és a Bodrog vizétől áztatott buja legelőkben, rétekben csak az uraságoknak, a módosabb gazdáknak és az isten madarainak tellett leginkább a kedvük. — Még nekünk gyerekeknek, kik még akkor keveset tudtunk a szegénység és a gazdagság fogalmáról, egyszóval — az élet igazságáról. A mi gyerekképzeletünk mindenben a szépet, a csodásat kereste és látta, így a pusztában is. Mert szép is Volt a puszta, de mennyivel szebb lett volna, ha apáinknak is olyan öröme tellett volna a mélázó tarka gulyákban, a gé- meskútakban, a megannyi színben pompázó pusztában, mint másoknak vagy legalábbis nekünk — gyerekeknek ... Ma, messze évtizedek távlatából ha visszaemlékszetn a tegnapra, nem egyszer azon kapom magam, hogy talán álmodom. Hiszen a Bodrogköz meglapul') falui, messze rónái, melyeken én egykor annyit barkácsoltam, csaknem teljesen új mezbe öltözött. Nehéz ezt annak megérteni, aki nem ennek a vidéknek szívta a levegőjét, és taposta a sarát, mint én is tizenkilenc éves koromig. Mikor aztán az új élet és a biztató holnap szele engem is kiszippantott a pusztából, mint a tegnapi puszta kopott képét. Azóta csak ritkán látott madara vagyok szülőföldemnek, így aztán nem is csoda, ha meglep egyre szépülő arcával, mint mostan is, ahogy újra bebarkácsoltam mezejét és falvainak egy részét. Volt a pusztai népnek egy régi álma, ami csak ma válhatott valóra. Hogy is szól ez a história, amit az öreg Csörgő bácsi ekép- pen mesélt el? ... 1880 körül Zemplén és Ung megyét a Latorca mindkét partján elterülő hatalmas erdő határolta el. Az erdő akkoriban a papságé volt. Nagykapos '» «SEX ' és Lelesz ko. wöUág 11 ' 'miéter. No < két ■ községet összfr i ”*** "olt. Lm t-eleszrtpi oÄt' srV jog- jobb szék ’, : ' urtt megtenni ezt az ttK®' _ legtöbbször sártengerbeij, ip:. rr, egyszer Ung megye és jköz népe elhatározta, haj Kapos és Lelesz között megépülik az országutat. Történt pedig: ez az 1880-as években. E két vármegyének peremén lakó népe vállalta, hogy elvégzi az útépítésnek nagyobb részét. Ezt be is terjesztették a vármegyének. Az egyik nap ki is jött az alispán, hogy megbeszéljék az ügyet. A avülésre a papságot is meghívták . .. . — Nyugodjon szegény apám, — S volt akkor a bíró — meséli tovább Csörgő bácsi. Hát elő is adja ő, hogy mit is akarnak. De mindjárt azzal kezdi, hogy van itt egy bökkenő. — Nekünk nincsen erdőnk. Már pedig az útcslnáláshoz több hidat is kell építeni, a legnagyobbat a Latorcán keresztül. Ehhez pedig fa is kell. No már most, honnét teremtsük elő a fát, ez itt a kérdés, igen tisztelt alispán úr és tisztelt közgyűlés ... Erre feláll ám az alispán és eképpen szól: Ami a vármegyét illeti, mi helyeseljük az útépítést. Ám a megye pénztára o.z utóbbi években igen megcsappant, de azért valamivel mi is hozzájárulunk az útépítéshez. Fát azonban nem adhatunk, mert nekünk erdőnk nincsen. Éppen ezért felkérem a tisztelt papokat, illetve az egyházat, mivel járulnának hozzá e nemes kezdeményezéshez. — A válasz semmi. Síri csend. Erre megint csak szót kér az apám. — Mi nem kérünk semmit az egyháztól, csak azt, hogy a hatalmas erdőségből engedtessék meg kivqßfxttt- apárszal" fát, inni a Hídépítéshez kell. ’ tette: hogy egy szál fát sém adunk... — Hát így volt ez, édes ■ öcsém, ezen akadt meg az út- . építés. És mi továbbra is ta- f postuk n sarat, mert abból a nagy erdőségből (mely akkor még valóságos őserdő volt, farkarok is tanyáztak benne) a köz Javára egy néhány köbméter sem jutott. Hót ilyen kegyes vCu a néphez a papság... — No de fiam az is elmúlt — így tovább beszed Csörgő bácsi. Én már ugyan öred nagyok, világ életemben sokat dolgoztam, mert hiszen paraszt voltam. Te is ismersz enq'ern- De ami el nem múlik, az nerí*} késik — mondja a jó példabeszéd. Ez így is van. Majdcsak száz év kellett ahhoz, hoay az országút elkészüljön. Én ebből is látom fiam, hogy ma mennyire törődnek a néppel: a jövő generációval (ezt így mondotta szórót-szóra). Bizony, akkor csak az volt a vágya a népnek, hogy ne sárba, de legglább köves úton kelljen gyalogosan, vagy szekérrel megtenni azt a 11 kilométernyi utat. Ma új vashid épült a Latorcán, Kapóstól Leleszig, — Lelesztöl Helmecig, aszfaltos út, melyen rendes autóbusz járat van. — Ahogyan Csörgő bácsi mondja, a népet bek ény szerit ették a bővülésre. 0, puszta, ahol hajdanában szilaj ménesek cikkáztak, tarka gulyák legelésztek, ma a technikának mennyi csodabogara száguld rajtad keresztül. . . Ám a puszta új történetének ez csak egy része ,, TÖRÖK'ELEMÉR k CSILLOGÁS ÁRNYÉKÁBAN ' Anglia — szigetország a tengek kellős közepén, tudsz-e hazát adni a hazátlanoknak? Eetcljesül-e a hozzád fűzött számtalan remény ? London — ahonnan valaha mérhetetlen világbirodalmat kormányoztak, biztosítasz-e egy parányi zugot, ahol e két menekült — a harmincezres, meg a harmincegyezres — Pista és Jóska meghúzódhat? A zord, ködlepte városba éj- • jel érkeztek. Ojra tábor. A fárasztó út után jól esett a pihenés. A hajnal sugara az újjáéledt remény picike szikráját csillogtatta meg. Most, talán már ma sikerül. Akkor néhány hét, és jöhet a család is. Remény, te csalja délibáb! Felbukkansz, s mikor a megtévesztett utánad kap, újra eltűnsz. Nyomodban marad a végtelen ür, amelybe annyian, de annyian blezuhannak. A; hatalmas világváros forgatagába vetették magukat. A kibizonygatja Pista. — Otthon azt sem tudják, élünk-e, ha- lunk-e. — Hát írjunk. De a valóságot nem írhatjuk meg. Majd csak lesz valahogy ... A levél ugyan elment, de á „majdcsakból" nem lett semmi. Menekült volt bőven, annál kevesebb a munkalehetőség. Az egyik napon mégis ,.. KÉT KÖNNYCSEPP A táborba egy bányavállalat megbízottja érkezett, munkásokat keresett. A feltételek felöl érdeklődtek. A tolmács útján megtudták, hogy ök az angol munkás bérének csak a felét kaphatják. — Én félbérért bányába? ..« Hiszen a négerek kapnak fél~ bért — méltatlankodott Pista, — Csak nem akar annyit kapni, mint a szervezett angol munkás ? Fölényes, meggyalázó válasz. Rabszolgának tekintenek? Nem, még ennél is rosszabbnak: ha«1 zátlannak. A zágrábiak sikere Bratislavában A bratislavai Nemzeti Színház már régen nem látott olyan forró sikert, mint a zágrábi Nemzeti Színház vendégszereplésekor Jakob Gotö- vac: Erő 2 onovo sveta című operáját adták elő. A szövegkönyvet egy népmese alapján a nálunk is ismert Milan Begovic drámaíró írta. A siker főleg a kiváló szólóénekeseknek köszönhető. Az előadást Simon Jurovsky, a Nemzeti Színház operaegyüttesének főnöke nyitotta meg, és üdvözölte J. Gotovacot a jelenlévő szerzőt. Majd Mladen Basiő vezénylete mellett felhangzottak az opera első akkordjai. A darab tartalma: Mica szerelmes a szép Djulába. Egy szalmakazalról a gazdag Marko udvarán dolgozó leányok közé ugrik, és elmondja, hogy ő „erő“, azaz vőlegény és az égből pottyant le. Djula mostohaanyja rossz szemmel nézi a Mica közeledését és akadályt gördít a fiatalok boldogsága elé. Sima a jóságos VÁRLAK Várlak még, ha bronzvörös az alkony S az álmodozó, rőt sugarakban Kószálok a Dunaparíon S oly szépek, fénylők a habok. Várlak még, ha Illa félhomályban Bolyongok éjjel a gázok alatt S körüliéiig egy álom-pillanat: Összekarolva járunk s átölelsz. Várlak még, ha Chopln-dallam zsong a légben S egy régi-régi ablak mélyedésben Megbújva hallgatom -a dalt És emlékezem. Várlak, egyre visszavárlak, Ha a puha, selymes hold-ezüstben, Bús, valószínűtlen révületben Angyal szemekként néznek le rám a csillagok. KOMLÖS! LAJOS molnár a fiatalok' segítségére siet és Mica boldogan feleségül veszi a szép Djulát. Az opera zenéjében megcsendül a szép horvát népdalok pattogó ritmusa. Nemhiába fordították le ezt az operát eddig már nyolc nyelvre. A szóló énekesekről a legszebbeket Írhatjuk. A címszerepben Josip Gosticot hallottuk, akit már Bratislavában jól ismernek. Ez a nem egészen fiatal tenorista meggyőzött minket arról, hogy a jó hang és a technikai képzettség az évek folyamán sem vész el. Színészi alakítása is rendkívül nemes, néhány jelenet kivételével mindenütt közvetlenül, fiatalosan hat. Djula szerepében Mirka Kralií méltó partnernője volt. Ez a bűbájos megjelenésű fiatal színésznő igen mély tónusú szoprán hanggal rendelkezik. Színészi teljesítménye nem volt olyan tökéletes, de néhány kisebb hiba kiküszöbölésével valóban európai méretekben is kiváló operaénekesnö válhat belőle. Dragutin Bernardic és Marijana Radev meggyőzően hatottak. Közönségünk különösen kegyeibe fogadta Milivoj Kuéicot, aki az öreg molnárt alakította. Kétségtelen, hogy fellépésével tökéletesen uralta a második felvonást. Kár, hogy nem elég erőteljes a hangja és a zenekar sokszor tűl- harsogta. Ezt azonban megbocsátjuk neki, mert a színészi teljesítménye valóban rendkívüli volt. Bozena Gatolin és Zdenka Richter epizódszerepeikben bebizonyították, hogy milyen életteljes alakokat lehet kis szerepekben is alakítani. Külön említésre méltó az énekkar, amely valóban kiegyensúlyozott, A zenekar Mladen Basic vezénylete mellett kifogástalan teljesítményt nyújtott. Pontos játékukkal, dinamikus erejükkel éreztették, hogy nehéz volna velük versenyezni. A harmadik felvonásban a „kolo” című táncbetét, melyet Nevenka Bidjin és Zlatko Vozenilok lejtettek, méltó módon fejezte be az előadást. Ha értékelni akarjuk az előadást, megállapíthatjuk, hogy a zágrábi operaegyüttes valóban megérdemelte a nagy sikert, rakatok csillogása elkápráztatta őket. Talán csak nekik is jut egy morzsányi ebből az ezernyi ánu/alatú pompából ? Ám van-e fény, csillogás, árnyék nélkül? Bizony aligha. S ez a keserű ráébredés az egyik sarkon öltött alakot egy kéregető koldús formájában, íme, a sorsnak még d vakító ragyogás kellős közepén is vannak számkivetettjei. Jóska megfogta barátja karját, s hevenyében befordultak egy mellékutcába. Nem, nem akart rongyos kéregetőt látni ott, ahová családja jövőjének aranyos remény fonalait fűzte. Hátha az is évekkel, talán csak hónapokkal előbb, hozzájuk hasonlóan, még édenkertbe vélte magát érkezni? Lépteik akaratlanul is meggyorsultak. Tovább, tovább! Rótták az utcákat. Ám a valóság elől nem lehet mellékutcába térni, nem lehet elűzni sem. Kísért, ott lavvana lépten-nyomnn, kíméletlenül. Az egyik forgalmas helyen három fiatal, 11 —12 év körüli fiút pillantottak. Nyakukban táblát viseltek kétnyelvű felírással. — Magyaroki — torpant meg Jóska. „Magyar menekültek vagyunk, könyöradományt kérünk" — hirdeti a tábla. A fiúk egy jól öltözött férfit vesznek gyűrűbe, a táblára mutogatva. Az nem tud szabadulni, kényszerültén nyúl tárcája után s néhány ércpénzt vet nekik. Amint tovább mennek alázatos hajtongások közepette, utánuk fordul és nagyot köp. Amazok ezt sem bánják, de nem is bánhatják. Szégyen? Megaláztatás? Mindegy, élni kell. — Elegem van belőle! — fakad ki Jóska és visszafelé indul, pontosan arra, amerre jöttek. — Te Jóska, úgy érzem kutyaszorítóba kerültünk — kullogott szomorúan Pista is társa utón. A napok telnek, múlnak. Munka még mindig nincs. Nagy kilátásokkal nem is kecsegtetik őket. Minden hely foglalt. Az éhség Is lassan felüti a fejét. Eddig csak konzervált birkahúst kaptak. íztelen, faggyus, undorító. Más nincs. — írni is kéne! — Hm, de mit? — Nem tudom, de kéne — — En csak segíteni akartam — mosolyog kajánul a vállalkozó. — Csupán felebaráti ko-' telességből. Keserű csalódások öppnében érkezik el a karácsony. A menekülteket családokhoz osztották. Jóska egy ír családhoz került. Fenyö, gyertya, csillagszóró. Mennyi kedves emlék bukkan elő a múltból! Messze, nagyon messze, egy család, feleség és négy gyermek is gyertyát gyújt. Vajon van-e fájuk egyáltalán! Talán hidegben, éhen, fenyőfa, ajándék és apa nélkül töltik a szeretet ünnepének előestéjét. Lehet, már megkapták a levelet, amelyben munkáról, busás keresetről hazudott. Lehet csomagot is vártak ... Legalább még ők reméld nek. Az írek tömték volna belé az ételt, italt, ö azonban már eltelt keserűséggel. A gyermekek kacaja, öröme lelke mélyébe hasított. A paradicsomos csirkére két könnycsepp hullott... ÁTKOZOTT SORS Szilveszterre zsebpénzt is kaptak. — No Jóska, most -megmul tatjuk az anglikánusoknak, hogyan vígad bánatában a ma- gyúr! Szerény, olcsó ivót kerestek. Pá natűző duhajkodás olcsó pénzért másutt nem igen. lehetséges. A kocsma nem túlságosan zsúfolt. Asztal is akad. A pult előtt fiatal, csinos leány ül. Lábát keresztbe rakja, szoknyája pajkosan feljebb csúszik. A. cipője talpán krétával írott 3-as szám. Ez az ára — a leányé. Fehér térde és combja a eégér. A kékes cigarettafüstöt mélyen leszívja. Ki tudja, mióta kínálgatja már magát? De nem csügged, Talán új vendég jön, talán a szesz az itt-' lévők érzékeit is felcsigázza. Az ár ismeretes, az áruból is látható valami — csakúgy ízelítőnek. Mi kell még? Egy kis mámor, meg a feltüntetett ár, s tiéd a térd, a fehér comb. (Folytatása következik) 1957. május 21. A PUSZTA WWW ÉSM
