Új Ifjúság, 1957 (6. évfolyam, 1-52. szám)

1957-04-20 / 17. szám

ff Több külföldi csapat a húsvéti labdarúgó tornán Képünkön P. L. Jensen fiatal dán kerékpáros versenyzőt láthatjuk. A dánok valószí­nűleg a kerékpáros Béke­versenyen is indítják a fiatal versenyzőt. ★ ★ ★ C? •* 'S r * szöges« rőt, könnyfakasztó Megírtuk, hogy Limában áp­rilis 1-én két mérkőzésen is botrány volt a délamerikai baj­nokságért folyó küzdelmek so­rún. Ezen nem lehet csodálkoz­ni, hiszen köztudomású, hogy a délamerikaiak eléggé heves vériiek s hamar egymás hajába kapnak. A labdarúgó szövetségek azon­ban ezt mégsem nézhetik tét ■ lenül. Az újabb botrányoknak azzal kívánják elejét venni, hogy a további mérkőzésekre katonaságot vezényelnek ki a játékteret szögesdróttal választ­ják el, ha kell könnyfakasztó­gáz használatára is sor kerül. ********** Bécs nem nagyon érdeklődik Hosszas huza-vona után sor került Becsben az osztrák föl­dön tartózkodó magyar labda­rúgók mérkőzésére. A Lander­bank válogatottjával játszottál: és az eredmény 9:1 (5:0) volt a magyar labdarúgók javára. A gólok közül többek között Kocsis négyet, Puskás pedig kettőt lőtt. A bé. sieket azonban úgy lát­szik, nem nagyon érdekli az emigrált labdarúgók játéka. Ezernél valamivel többen tekin­tették csak meg a játékot. Fel­merül a , kérdés; megszűnt Becsben Puskásék varázsa ? Puskás Ferenc egyébként Linz­ben kijelentette, hogy a milánói Internazionalé-hoz szerződött profi játékosnak s már ősszel játszani akar. Bécsi jelentés szerint Kocsis és Grosics haza akar térni. Á legtöbb európai országban szinte már ha­gyománnyá válik, hogy a labdarúgó szövetségek húsvéti tornákat rendeznek. Nincs ez másképp ebben az évben sem. Csehszlovákiában is több külföldi labdarúgó lép pályára a kétnapos ün­nepen. Bratislavába.'. a Daring Brüsszel és az FC Bahia labdarúgó együttese látogat el. A Daring Brüsszel a belga bajnokság valamivel jobb mint közepes csapata. Az FC Bahia brazil labdarúgó csapat most van először európai portyán. Mind­két bratislavai csapat a ŐH Bratislava és a Slovan Bratislava is erősen készül a találko­zóra, no és természetesen a szurkolók is „fenik a fogukat" a labdarúgó csemegére. Prágában az Istanbul Spor és a Saarbrücken labdarúgó csapata vendégszerepei. A Saar­brücken a Német Szövetségi Köztársaság élcsa­patai közé tartozik. Az Istanbul Spor szintén komoly szerepet tölt be a török labdarúgó bajnokságban. Brünnben magyar csapatot lát vendégül a Cervená Hviezda. A Dorogi Bányász nemcsak a CH Brnoval, hanem a Bánik Ostraváva! is összeméri erejét. Az említetteken kívül még kisebb sportegye­sületek is rendeznek húsvéti tornát, úgyhogy a labdarúgás hívei — hogyha nem is lesz baj­noki for,dúló — élvezhetik majd kedveltjeiknek játékát MÄR A NŐK IS FÉRFISPORTOT ŰZNEK Bratislavában nagy érdeklődéssel várják a női labdarúgó csapat bemutatkozását, hétfőn április 22-én a Vecerník nemzetközi tornáján. A női csapat megalakulása bizonyítéka a „legnépsze­rűbb sport“ további terjedésének. A nők természetesen egyen­lőre csak nők ellen fognak játszani. Vegyescsapatokról egyen­lőre nincs tudomásunk. Saját labdarúgóikat kérek kölcsön A labdarúgó világbajnokságra való előkészületek során egyes országok labdarúgó szövetségei arra a megállapításra jutottak, hogyha meg akarják állni he­lyüket a labdarúgó világbajnok­ság küzdelmeiben, kénytelenek lesznek a külföldre távozott labdarúgóikat kölcsönkérni. Svéd jelentések szerint kölcsön akar­ták kérni az Olaszországban játszó svéd labdarúgókat a vi­lágbajnokság küzdelmeinek ide­jére. A zürichi „Sport" egyik szá­mában arról ír, hogy az olasz klubbok nem valami nagy lel­kesedéssel fogadták a svédek, — szerintük teljesen jogos — tervét. Elsősorban a milánói klubbok berzenkednek, ott ját­szik jelenleg a svédek két nagy sztárja Liedholm (Milan) és Skogiund (Inter), akire számí­tani lehet Svédország válogatott mérkőzésein. A Milánónak a bajnokság realitását látják ve­szélyben, ha a két svéd játé­kos a kölcsön létrejötte esetén nem játszik egyes bajnoki mér­kőzéseken. Hír szerint a szö­vetség esetenként fog dönteni. Máris biztos; Liedholm, mint­hogy az AC Milan május 5-én szabadnapos, e napon Bécsben játszik az Osztrák—Svéd válo­gatott mérkőzésén Ilyenformán a június 16-i Stockholmban sorrakerülő Svédország-Magyar- ország válogatott labdarúgó mérkőzésén is megerősített el­lenféllel számolhat a magyar válogatott. Párizsból is érkezett a své­dekhez hasonló hír. A francia válogatott labdarúgó csapat Lisszaboni közepes szereplése arra indította a csapat vezetőit, hogy vissszakérjék a más or­szágokban játszó francia labda­rúgókat. Nicolas, a válogatott vezetője kijelentette, hogy a június 2-i világbajnoki selejte­zőre kikéri Bonifacit Olaszor­szágból és Kopát Spanyolország­ból. imiiimimiiMiimimimiiiiiiMi Az Esporte Clubé Bahia labdarúgó csapata, amely a húsvéti ünnepek alatt Bratslavában szerepel. Előretörtek a fiatalok Ebben az évben a bratislavai téli stadionban rendezték meg Csehszlovákia országos ökölvívó bajnokságát. A bajnokságon nagy volt a tét, hiszen a Prá­gában megrendezésre kerülő Európa-bajnokságon az orszá­gos ba inokok képviselik majd a csehszlovák színeket. Az or­szágos bajnokság hiánya az, hogy sokan nem indúltak a „nagyágyúk közül“. Így pl. Tor­ma Gyula, aki a melbournei olimpiával befejezte szereplését, rajta kívül távolmaradt a szo- rítőból Zaehara, Chovanec, Nykl,. Kasai, Belovsky és még mások. Ennek ellenére igen népes volt a mezőny: száztíz ökölvívó küz­dött a bajnokságért. A bajnok­ság pozitívuma, hogy a legtöbb súlycsoportban kitünően sze­repeltek a fiatal ökölvívók. Ha nem is győztek minden szám­ban, de látni lehetett, hogy fejlődésük a helyes úton ha­lad és sokan hamarosan a vá­logatott tagjai lehetnek. A bajnokság szervezéséből azonban kitűnt az is, hogy egyes helyeken el volt hanya­golva az ökölvívás népszerűsí­tése. Mindez arra utal, hogy a jövőben alaposabban meg kell szervezni az ökölvívó sport nép­szerűsítését, főképp a fiatalok között. Wales nem bírt Írországgal A csehszlovák labdarúgó közvélemény fokozott érdeklődéssel figyeli a csehszlovák válogatott világbajnoki selejtező ellen­feleinek szereplését. A csehszlovák labdarúgó csapat ellenfele Wales együttese lesz, amely legutóbb Írország ellen játszott. A mérkőzés meglepetéssel ért véget, mert a Ijiztos esélyesnek látszó Wales nemcsak, hogy nem tudott győzni, hanem csak nagy szerencsével tudta a döntetlent tartani. Wales csupán kitűnő kapusának Jack Kelseynek az Arsenál játékosának kö­szönheti, hogy nem szenvedett vereséget. Jimmy Murphy a walesiek edzője egyébként bejelentette, hogy Wales az írek ellen játszó csapattal fog játszani a világ- bajnoki selejtezőben Csehszlovákia és az NDK csapata ellen. A walesi labdarúgó válogatott jelenlegi formája növeli a csehszlovák válogatott esélyeit. ★ ★ ★ Korszerűsítem A minap olvastam, hogy egy labdarúgó Sevillában ökölvívó- kesztyűben vonult ki a pályára. A játékvezetőnek azonban ke­vés gyakorlati érzéke lehetett az újítások iránt, mert az nem nyerte el a tetszését és nem vezette le a mérkőzést. A lab­darúgó szövetség’ viszont — haladva a korral — igazat adott a játékosnak, mondván, hogy ökölvívó-kesztyűvel iga­zán nem lehet veszélyeztetni a játékostársak testi épségét. A mérkőzés tehát lejátszandó! Engem az egészben csak az dühít mód felett, hogy a spa­nyolok már forogva hajítják a gerelyt, boksz kesztyűben fut­balloznak és miegymás, mi meg csak egyhelyben topogunk. A múltkor is megtörtént az a hal­latlan eset, hogy leléptettek egy birkózót, mert fogáskere­sés közben véletlenül hasba rúgta ellenfelét. Hát ez itt kérem a baj! Elavultak a ver­senyszabályok! S hogy ne min­dig a spanyoloké legyen a pál­ma ezután, egy-két javaslattal lépek a nagy nyilvánosság elé. 1. A labdarúgó felszerelés szerves részét alkossa a jégko­rongütő. Mindjárt színesebb lesz a játék, mert ha a labda nem érhető el lábbal, még min - ‘ dig elérhető az ütővel, (hoki­bottal). Jégkorongiitővel azon: ban nem üthető el az ellenfél játékosának bokája, már csak azért sem, mert az lábbal is elrúgható. A játékvezetői íté­letre viszont közérthetőbben lehet legyinteni bottal, mint kézzel, nem is beszélve arról: milyen plasztikusan lehet mu­tatni, hogy ... nem értünk egyet a bíró döntésével. 2. Az atlétavezetők maradi gondolkozásmódja az oka, hogy magasugrásban még mindig nem ért el senki 220-on felüli ered­ményt. Nincs szívük segíteni szegény ugrókon, pedig biztosan ismerik a tornászok által hasz­nált rágós dobbantót. Milyen magaslatra, illetve magasságra jutottunk volna már el, ha a magasugrói igénybe vennék (Nem helyeslem viszont szom­szédom a magát atlétarajongó­nak tartó Pemete Abris véle­ményét, hogy a marat honi fu­tók azt a rövid távot tömött hátizsákkal és jobb kezükben súlygolyóval fussák végig erőn­lét javítás céljából). 3. A vízilabdázóknál a vívó- sisak és az atlétacipő használa­tának engedélyezezését tartom elengedhetetlennek. Mindig megesik a szívem azokon a ki- vájtszemíi pólósokon, mikor egy-egy sima meccs után ki­húzzák őket a vízből. Hát még, ha nagy a küzdelem. Ilyenkor aztán igazán jól jönne a vívó- sisak! Hogy a szöges cipő mire való? Hát istenem, azért vala­mi örömet a játékosoknak is kell hagyni ott a víz mélyén. A. Az országúti kerékpározást las szóvet és sei kombinálnám. Ugyanis állandó panasz, hogy minden hazai verseny tele van robbantási kísérletekkel, hol az egyik, hol a másik vrsenyzö igyekszik szinte percenként el­szökni a mezőnytől. Na már most, annak érdekében, hogy legalább rövid ideig együtt hajtsanak használható a lasszó. Ha valaki szökni akar, az ül­dözőknek nem kell strapálniok magukat, csak elröpítik a lasz- szót és kész. Kikötés: torokra dobni tilos, mert az némi kel­lemetlenséget okozhat. 5. Röplabdában ... Illetve nem is folytatom tovább, bár még garmadával vannak jobbnál- jobb ötleteim. Nem vagyok ön­ző természetű és érvényesülési lehetőséget kívánok . hagyni hozzám hasonló zseniális embe­rek gondolatainak is. Ha netán meg akarnák azokat velem be­szélni a nyilvánosság rahozatal előtt, megtalálnak a következő címen: Lipót-mező, félőrült osztály, sportbolond részleg. ELBERT GYÖRGY SZÉLJEGYZETEK HERBERGER HATVAN ÉVES! A' nyugatnémet válogatott csapat vezetője e napokban ünnepelte meg hatvanadik születésnapját. Herberger már húsz éve áll a német labdarúgás élén. Herberger kijelentése szerint legna­gyobb sikerét az 1954-éves Svájcban rendezett labdarú­gó világbajnokság során aratta, amikor a nyugatné­met labdarúgó válogatott a világ közvéleményének nagy meglepetésére legyőzte az első számú esélyest, a ma­gyar válogatottat és meg­szerezte a világbajnokságot. A nyugatnémet csapat azóta nem sok sikert könyvelhet el. Ez a sikertelenség azon­ban nem vette el Herberger kedvét és legutóbbi nyilat­kozata szerint igyekszik az 1958-as világbajnokságra olyan csapatot szervezni, amely ismét meglepetést okozhat. Herberger nem tart­ja célszerűnek, hogy a csa­patot teljes egészében meg­fiatalítsa. Hangsúlyozta, hogy a válogatottnak szüksége van az idősebb tapasztaltabb játékosok tudására. Herber­ger születésnapján a váloga­tott labdarúgók, többek kö­zött a Walter fivérek, Mor- roch, Posipal, és mások szerencsekívánatokkal és ajándékokkal halmozták el a népszerű labdarúgó szakér­tőt. NEM FOGADTA EL A KÜLÖN JUTALMAT Gunnar Nordhall, a híres svéd középcsatár már nem tartozik a fiatalabb korosz­tályba, ennek ellenére az AS Róma újabb, egy évre szóló szerződést kötött a közép­csatárral. Az olaszok meg vannak elégedve Nordhail viselkedésével és ezt a véle­ményüket kifejezésre juttat­ták a svéd szövetséghez írt levelükben is. Hogy Nordhail milyen kiváló sportember, azt nemcsak játékával bizo­nyítja be, hanem viselkedé­sével is. Az új szerződésben az olaszok külön jutalmat ígértek a kiváló labdarúgó­nak. Nordhail visszautasító levelében többek között azt írja, hogy szégyelné fölven­ni a külön jutalmat, hiszen játékostársai nem kapnak. Véleménye szerint számára már az is kitüntetés, ha to­vábbra is az AS Róma szí­neiben játszhat. DIGNA ESCURRA Paraguay-i úszónő 300 ki­lométert úszott 24 óra alatt a Parrua folyón. Conception- ban kezdte meg távűszásáí és Assuncionban szállt ki a vízből. Öraátlaga 12.5 kilo­méter volt. Dr. FŐNI A FELELŐS Az olasz válogatott csapat felállításáért egy háromtagú válogató bizottság volt eddig felelős, amelynek egyik tag­ja dr. Főni, az egykori ki­váló válogatott hátvéd volt. Az olasz labdarúgó szövet­ségben Dr. Főni iránti biza­lom annyira megnövekedett, hogy most mini egyedüli felelőst reá bízták a váloga­tás nehéz, de nem mindig hálás munkáját. Dr. Főni első komoly mun­kája az április 25-én sorra­kerülő Észak-Irország ellen szereplő válogatott csapat kijelölése lesz, amely mér­kőzés a VB elődöntőjének számít. A nyolcadik csoport­ban szereplő Olaszország második ellenfele Portugália válogatottja lesz, úgyhogy Olaszország továbbjutása a két gyengébb ellenféllel szemben valószínűnek látszik. BEARA MEGSÉRÜLT Beara, a jugoszlávok világ­hírű kapusa súlyosan meg­sérült, úgyhogy a válogatott csapat tavaszi mérkőzésein nem vehet részt. A jugoszláv válogatott legközelebbi mér­kőzését Görögország ellen játsza, mégpedig május 5-én, utána Olaszország és Cseh­szlovákia válogatottjai ellen játszik. OJ IFJÚSÁG — a CSISZ Szlovákiai Központi Bizottságának lapja. Megjelenik minden kedden. Kiadja a Smena, a CSISZ Szlovákiai Központi Bizottságának kiadóhivatala. Szerkesztőséq és adminisztráció, Bratislava, Prazská 9. Teleíón 445-4Í. Főszerkesztő Szőke József — Nyomta a Merkantil nyomda, 01, n. v. Bratislava, ul. Nár. povstania 41. Előfizetés egy évre 31 2(1 és Terjeszti a Posta Hírlapszolgálata. A-57174 1K i CHAT AWAY az amatőrségről latkozatát a nyugati sajtó egy része máris éles támadásban ‘részesítette. Az angolok népszerű hosszú­távfutója, Christopher Chata- way, aki az angol televízió munkatársa, legutóbb egy kül­döttséggel Varsóban tartózko­dott. A Przeglad Sportowy cí­mű sportláp munkatársa be­szélgetést folytatott az angol * hosszűtávfutóval, aki többek között arra a kérdésre, hogy mit vár a római. olimpiától, a következő érdekes választ adta: — Az a véleményem, hogy a hivatásos sport problémáját az olimpiáig meg kell oldani. Ma már a sportban a tiszta ainatőrizmus elvesztette létjo­gosultságát, ha valakinek az a becsvágya, hogy sikereket érjen el. Vagy nem tesznek majd különbséget az olimpiai játéko­kon a tiszta, kevésbé tiszta és egyáltalában nem tiszta amatő­rizmus között, vagy pedig nem lehet azt várni, hogy ennek a szép eseménynek megfelelő sportbeli színvonala legyen. Sze­rintem nem lényeges, hogy az állam, az egyetem, vagy a had­sereg segíti-e a sportolót. A fontos az, hogy az olyan em­ber, aki nem rendelkezik meg­felelő jövedelemmel, nem tud naponta két, sőt több órát ed­zésre fordítani. Márpedig a jö­vőben csak ilyen sportolók ér­vényesülhetnek. Egy gazdag ember megengedheti magának, hogy csak szemlélje mások erő­feszítéseit, akiknek a sport bi­zonyos szenvedélyt jelent, vagy ez életben való előbbrejutást. Mert ilyen is van. Én minden­esetre amellett vagyok, hogy az olimpián minden olyan spor­toló részt vehessen, aki erre képességei révén méltó. Meg kell azonban akadályozni az olyan emberi' tragédiákat, hogy egy kiöregedett futó 30 éves korában ne tudjon semmi mást, csak futni, s éppen ezért nem­csak az edzéseiben kell őt se­gíteni, hanem idejében arról is gondoskodni kell, hogy vala­milyen szaktudást szerezzen, amellyel majd később jövőjét biztosítja. Chataway feltűnést keltő nyi-

Next

/
Oldalképek
Tartalom