Új Ifjúság, 1957 (6. évfolyam, 1-52. szám)

1957-04-01 / 14. szám

Reggeli dal

álló felnőtteket, akik egyensúlyukat

és türelmüket vesztve, küldtek egy- egy „reggeli fohászt“ az elviharzó diákok után.

Az autóbusz ostroma közben már tetőfokára hágott. A diákok bámulatos ügyességgel, a mindennapos tapasztalatoknak és gyakorlásnak köszönhető rutinnal pillanatok alatt minden felnőttet eltávolít ott ok az autóbusz ajtajától, igénybe véve természetesen a „harc" összes formáit, a gyomorba könyőkléstől a kecses rug- dalödzásig. A felnőttek megvert serege szenvtelenül nézte az ifjúság térhódítását és csak miután artikulál - lan diadalordításokat hallatva az autóbusz valamennyi ülőhelyét elfoglalták a diáklányok és fiúk, csak azután merészkedtek fel a felnőttek is az autóbuszra, hogy ott egymás hegyen- hátán állva, szorongva gyönyörködjenek a fiatalság jólneveltségében.

— Elragadó, édes barátom — szólalt meg kuncogva az ördöd. Fiatalságunk jólneveltsége és udvariassága valóban nem ismer határt. Engedd meg, hogy a látottakért szívből gratuláljak.

A pedagógus megunta az ördög csúfolódását és felfortyant:

— Nézd, komán, te azt hiszed, hogy csak mi, pedagógusok vagyunk felelősek a fiatalságért. A szülőkről miért feledkezel meg?

— Dehogyis feledkezem meg róluk — vigyorgott az Ördög. Gyere, látogassunk meg néhányat. Megragadta ifjú pedagógusunk karfát, s néhány másodperc múlva az egyik ház tetején találták magukat. Az Ördög könnyedén felemelte a háztetőt, mire eléjük tárult egy egyszerűen berendezett szoba, ahol éppen . egy termetes asszony takarított.

s —. Figyeld csak

— bökte oldalba a pedagógust Asmódi

— érdekes dolgokat fogsz látni és hallani.

Az asszony takarítás közben az íróasztalhoz ért. Az asztalon füzetek, tankönyvek hevertek szanaszét, köztük körző, fejesvonalzó, szögmérő — szemmel láthatóan diákember holmija.

— Rendetlen egy kölyök — motyogta az asszony. Hányszor mondtam már neki, hogy ne rakja tele az apja íróasztalát az iskolás vackaival. Nekem kell mindig visszarakni a helyükre ezt a sok lim-lomot.

Azzal gyors mozdulatokkal összeszedte a sok könyvet, füzetet, vonalzót és az egyik ágy alá dobálta be őket. Asmódi átkarolta az elképedi pedagógust és a fülébe súgta:

— Itt aztán megtanítják a gyereket a rendszeretetre, ugye?

SÁGI TÓTH TIBOR:

Mikor a hajnal lágy ölén a reggel ébredez s halvány fényt szór rám és

föléin

nyújtja a kék eget, én szememet legeltetem a piros reggelen: arcod rózsája nyílik benne,

— úgy tetszik nekem.

Ha lenge szellő fujdogál s rezeg a fjalevél, egy kedves ' gondolat fodrán képed tűnik elém; egy pillanatra behunyom csillogó kék szemem: kezed simul az arcomon, úgy tetszik énnekem.

Pa

Ha az útszéli bozótban kis ökörszem csacsog, érzem, szerelmét dalolja és boldogabb vagyok: s ha még egy hószínű galamb repül felettem el, te is dalos madárka vagy úgy tetszik énnekem.

Tán az utcán sietsz te is mint ezer más leány; forgatod gondod, terheld, nem is gondolsz reám —

A reggel minden friss színe téged hoz el nekem, és mint a medret kék vize, megtöltöd életein.

PETRIK JÖZSEF

„Mit csináljak a gyermekkel, ha nem engedelmeskedik1'

MAKARENKO ELŐADÁSÁNAK FOLYTATÁSA

A sárosfai orvos

ZALA JÖZSEF:

Ismerek egy orvost, kit dicsérnek váltig: Kisduna partjától széles Nagydunáig.

Hozzá jön a beteg szekér-kocsiháton, vagy érte küldenek télen úgy, mint nyáron.

Éjjelente keltik, ebédjétől kérik.

Kötöz, nyugtat, gyógyít hajnaltól éjfélig.

Nem foglalkozása, hites hivatása: gyógyító apostol, hogy falvait járja.

Minden beteg várja.

Hisz és bízik benne,

Jó tanáesot adni sohasem feledne.

Sorsverte szegénytől díját sose kérte. Szívére hallgatott és nem az eszére.

Egyszerű, közvetlen, igazlelkfi ember, akárcsak ezelőtt egy-két évtizeddel.

Törékeny testében oly erős a lélek, hogy irigyelhetnék hősök, hadvezérek.

Az ünneplést mindig elhárítja nyíltan.

Nekem is tiltaná, hogy mindezt leírjam.

Nincs kincse, vagyona, nincsen saját háza. Dolgos falvak népe dicséri és áldja ...

közeli kollégái érdemeit. A szülők állampolgári tekintélye csak akkor fog igazán kidomborodni, ha nem valami „stréber“1 vagy hencegő tekintélyeként fog feltűnni, hanem mint a közösség egy tagjának tekintélye. Ha úgy sikerül nevelnünk fiunkat, hogy büszke a gyárra, amelyben édesapja dolgozik, ha örül a gyár eredményeinek, — ez annak bizonyítéka, hogy helyesen neveltük a fiút.

De a szülők ne csak úgy lépjenek fel gyermekeik előtt, mint saját közösségüknek, a körülhatárolt területnek tevékeny tagjai, hanem egvben mint a Szovjetunió állampolgárai, az ország életének részesei. A nemzetközi események, az irodalom kimagasló eredményei — minden tükröződjék az apa gondolatvilágában, érzéseiben, törekvéseiben. Csak az olyan szülőnek lesz igazi tekintélye gyermekei előtt, aki teljes életet él. aki igazi honpolgára hazánknak. Nehogy valaki azt találja gontirflni, 1Vt>gy „szándékosan“, kifejezett nevelő célzattal kell ilyen’ életet élni, azért, hogy a gyerekek lássák, hogy elámuljanak szülőik képességeitől. A világért sem! Nem, őszintén, valósággal és igazán ilyen életet kell élnünk, de a legkevésbbé sem kell arra törekednünk, hogy ezt az életmódunkat demonstráljuk a gyerekek előtt. Legyünk nyugodtak, maguktól meglátják mindazt, ami szükséges.

De a szülő nemcsak állampolgár, hanem — apa is. Szülői kötelességét « lehető legjobban kell teljesítenie, ebben van a tekintély gyökere. Mindenekelőtt tudnunk kell. hogyan él. mi iránt érdeklődik, mit szeret és mit nem szeret, mit akar és mit nem akar a gyermekünk. Tudnunk kell, kivel barátkozik, kivel és mit játszik, mit olvas, hogyan fogja fel az olvasottakat. Ha iskolás, ismernünk kell az iskolához, tanáraihoz való viszonylatát. tudnunk kell. milyen nehézségekkel küzd, hogyan viselkedik az osztályban. Mindezzel tisztában kell lennünk gyermekünk legkisebb korától kezdve. Sohasem szabad olyan helyzetnek előállnia, hogy váratlanul érjen bennünket valamely kellemetlenség vagy konfliktus, mindig előre meg kell sejtenünk s igyekeznünk kell megelőzni.

Mindezt tudnunk kell; de ez nem jelenti azt, hogy fiúnkat állandó unalmas kérdezősködéssel nyaggassuk, vagy olcsó és indiszkrét kérdéssel bosszantsuk. Kezdettől fogva úgy kell intéznünk a dolgokat, hogy a gyermekek maguktól meséljenek el mindent, egyenesen vágyódjanak utána, hogy mindent elmesélhessenek, érdekelje őket szüleik véleménye. Olykor hívjuk meg magunkhoz fiúnk barátait, vendégeljük meg őket valamivel, néha látogassunk el mi magunk e barátok családjához, ragadjuk meg az első alkalmat a családokkal valő megismerkedésre. Mindehhez nem kell nagyon sok idő, csak figyelem és érdeklődés gyermekeink és gyermekeink élete iránt. S ha megvan bennünk ez a tudás és ez^ az érdeklődés, gyermekeink feltétlenül észreveszik majd. — A gyermekek szeretik ezt és tisztelik érte szüleiket. Ez a tudás tekintélyt ad.

/Qz ifjú pedagógus álma- diákod érkezik, akik a ,legfrissebb"- divat szerint öltözködnek.

Az iskola kapuja felé két tizenegye- dikes iprkodott: egy lány meg egy s fiú. A kislány formás lábaira fekte■ sarkú szilonharisnya simult, s ha 16■ bárói felfelé siklott a tekintet, egy j rendkívül szűk barna szoknyával és l egy engedelmesen, szorosan testhez

simuló rikító-sárga trikó-szvetterrel 1 találkozott. Mindkét ruhadarab szinte ! felkiáltójelként kívánta hangsúlyozni, ; hogy a kislány tulajdonképpen már —

■ nagylány.

1 A fiatalember természetesen hosz- szú nadrágot viselt, amely csupán annyit engedett látni a bokából, hogy

■ a tarkacsíkos zokni jól érvényesüljön.

■ A nadrág hajtókája négyujjnyinál

■ aligha volt szélesebb és a nadrág szá- i ra (bizonyára anyagtakarékossági

■ szempontból) a lehető legszűkebbre : volt szabva. Az ifjú pedagógus még

■ a fiú többi ruhadarabját is tüzetesen

■ megnézte volna, de Asmódi ismét a ! fülébe sugdosott:

— Van a ti iskolátokban ifjúsági , szervezet? Beszélgetett már valaha ' valaki ezekkel a fiatalokkal az ízléses öltözködésről ?

A z ifjú pedagógus az utolsó dol- gozatfüzetet is gondosan áttanulmányozta, pirostintás tollával meg- megállt egy-egy helyesírási vagy értelemzavaró szórendi hibánál. A dolgozat alá odákanyarított egy formás hármast, aláírta a nevét és lassú, fáradt mozdulattal becsukta a füzetet. Elkészült a dolgozat javítással. Bár kissé elfáradt, mégsem szánta rá még magát a lefekvésre. A falióra tompán kilencet ütött.

Olvasok még egy kicsit — határozta el és tekintete kutatva megindult a könyvszekrényében szép rendben sorakozó könyvek felé. Rövid tétovázás után választott. Egyik kedvenc könyvét vette ki a könyvszekrényből. A szép kötésű könyv aranybetűs címe csillogott az asztali lámpa fényében: Alain-René Le Sage: A sánta ördög.

A francia irodalmat nagyon kedvelte, s ez a könyv, amely Asmódi- ról, a sánta ördögről szólt, aki egy varázsló palackjából szabadult ki Zam- bulle alcalai diák segítségével, akinek aztán az ördög bemutatta Madrid polgárait, léha erkölcseiket és pénzéhségüket, mégpedig úgy, hogy leemelte a házak tetejét, s a diákot láthatatlanná téve mindent megfigyelhettek, — ez a könyv volt az ifjú pedagógus egyik legkedvesebb könyve.

Belemerült az olvasásba, s bár Asmódi és a diák kalandjai most sem érdekelték kevésbé, mint máskor, mégis lassan, észrevétlenül elnyomta az álom. Feje a könyvre hanyatlott és csakhamar mély ' álomba merült. De I Asmóditól, a sánta j ördögtől álmában \ sem tudott meg- j válni. Igaz, hogy az I álombéli Asmódi ] kissé más alakot öltött, mint a regény sánta ördöge, de ő volt az mégis, varázserejének ösz- szes kellékeivel. —

Ezúttal csupán ki- szabadulásának körülményei váltak mások. A piros tintát ~ tartalmazó üvegből lopakodott élő, melynek dugója az asztalon hevert, s talán a tinta okozta, talán más, de teljes egészében vörös volt, mint a főtt rák.

Vigyorogva veregette meg ifjú pedagógusunk vállát:

— Nos, mit szólnál kedves barátom egy kis sétához, melyen én kalauzolnálak? Megmutatnám neked néhány diákodat, gyönyörködj nevelői munkád eredményeiben.

— lói nyisd ki a szemed, nézd csak, most érkeznek diákjaid a tudomány szent templomába. Nyugodtan szemlélődj, de meg ne szólalj, varázslatom folytán ugxjanis most láthatatlan vagy. Figyelj, az első fecskék már érkeznek is!

Valóban, kisebb csoport iparkodott az iskola felé, 10—12 év körüli fiúk. Hangosan beszélgettek.

— Srácok, majd benn a suliban mutatok nektek valamit. Örült érdekes. tegnp orosz órán lerajzoltam az öreget, amint magyaráz — újságolta az egyik.

Néhány pillanat múlva kirobbant a parázs veszekedés. Pofonok csattantak, s négyen is a sáros földön hemperegtek. Az ifjú pedagógus szeretett volna közbeszólni, de az ördög még idejében figyelmeztette:

— Felesleges, kedves barátom, hiszen minden nap úgy sem állsz itt, s ha minden nap így csinálják, ma sem vedd el tőlük ezt a kis örömet. Ez csak a reggeli torna — suttogta gúnyosan Asmódi.

— Inkább odanézz, ez érdekesebb — s az iskola kapujához közeledő két alakra mutatott.

Az egyik a tantestület tagja volt, csinos szőke, fiatal lány. Nyomában 14 év körüli „hosszúnadrágos" diák lépdelt igen rátartian. Tekintetét mereven előre szegezte a semmibe, mint aki az égboltozat egy apró megnyílt, pontjáh belelát a mennybe, gyors kamaszléptekkel kielőzte a tanítónőt és közvetlenül az orra előtt előkelő léptekkel besétált a kapun.

— Nos, mit szólsz ehhez a példás udvriassághof — kérdezte kajánul vigyorogva az ördög. Ez „derék" diákod, akinek ma-holnap a bajsza is kiserken, valószínűleg úgy véli, hogy az udvariasság már kiment divatból. De ha már a divatra tereltem a szót, figyeld csak, most éppen két olyan

Ifjú pedagógusunk szégyenkezve hajtotta le a fejét.'

Az ördög elfojtva egy kaján mosolyt, iparkodott öt kimenteni zavarából. — Tudod mit, hagyjuk itt áz iskolát. Gyere, körülnézünk egy kicsit a városban.

Elindultak a főtéren át ki a vasútállomás felé. A várost ketté választó folyó reggeli napfényben tündöklő hídjára értek. Elegánsan öltözött fiatalember jött velük szemben.

— Megismered? — kérdezte az ördög. Tavaly érettségizett a ti iskolátokban. Elég jó diák volt. Akkoriban kedvelt téged. Nézd csak, már észrevett.

A közeledő fiatalember valóban megpillantotta volt tanárát. Zavartan köhécselni kezdett, aztán mint akinek halaszthatatlan néznivalója van a közeli réten, lassan, de megletös eleganciával elfordította a fejét. így természetesen volt tanárának sem köszönt.

— Ejnye, ejnye — szólalt meg újra az ördög, nem ismeri meg tatán. Hiszen érettségizett ember létére csak tudja, mi az illendőség.

— Perszehogy — sietett igazat adni Asmódinak a pedagógus, bár érezte, hogy elpirul, mert arra gondolt, hogy mennyi olyan diákja van, akik már az érettségi utáni napon iparkodnak nem megismerni őt, nehogy köszönni kelljen.

J dóközben a vasútállomásra értek.

*■ Éppen akkor futott be a reggeli diákvonat. Alig állt meg a szerelvény a pályaudvaron, máris nagy robajjal kitárultak a vasúti kocsik ajtajai és egymás hegyén-hátán tódultak ki a diákok, lányok, fiúk, vegyesn. Asmódi karon fogta a pedagógust:

— Most újra láthatatlan vagy. De te nyisd ki a szemed és láss!

Hát volt is mit látni. A vonatból kiözönlő diákok egymással versenyezve rohantak az állomásépület előtt várakozó autóbuszhoz. Közben nem egy felnőttnek nyílt alkalma tapasztalni, hogy a fiatalság bizony „nem ismer akadályt".

Könnyedén lökték félre tsz útjukban

Mi legyen tehát az igazi szülői te- cintély alapja a szovjet családban?

A szülői tekintély alapja nem lehet nás, mint a szülök élete és munkája, naqatartása, állampolgári arculata. — \ család komoly felelősségteljes vál- alkozás, a szülők ennek a vállalko- rásnak a vezetői, felelősek érte a társadalom előtt, saját boldogságukkal ;s gyermekük élete iránt. Ha a szü- ők ezt a feladatukat becsülettel, .'kosán végzik el. ha jelentős és szép célokat tűznek maguk, elé, ha mindig xmtosan számot adnak önönmaquk- uak tetteikről és cselekedeteikről — ikkor meglesz a tekintélyük, nem kell »hhez semmiféle különös alapot ke- •esni, nem kell semmiféle mesterséges ljáréssal alátámasztani.

Amint a qyermekek egy kicsit föl- ’seperednek, mindjárt érdeklődni kezűének, hol dolgozik édesapjuk, édes- myjuk. milyen a helyzetük a közösségben. Minél korábban meg kell ne- dk magyarázni, miből élnék' szüleik, ni iránt érdeklődnek, kivél állnak egy sorban. Az apa vagy anya' munkájának, hivatásának komoly, tiszteletreméltó ügyként kell állnia a gyermek :lőtt. A szülők érdemei a gyermekek szemében legyenek mindenekelőtt társadalmi érdemek, valóban értékes és nem külsőleges érdemek. Igen fontos, nogy a gyermekek ezeket az érdemecet ne elszigetelten lássák, hanem az írszágos munka, országos eredmények nátterébe beágyazva. Tanuljon a gyérnek büszkeséget — nem kérkedést, íanem igazi szovjet büszkeséget, de ntézzük úgy a dolgokat, hogy ne csak ipjára, anyjára legyen büszke, hanem igyanakkor ismerje hazánk nagy és níres alakjait; apját, anv.iát is úqy ássa, mint a hazáért dolgozó emberek : táborának tagjait.

Amellett mindig tartsuk szem előtt, iogy mindenfajta munkának megvan i maga nehézsége és a maqa méltó- iága. Semmiképen sem szabad a szü- őknek gyermekeik szemében holmi ■ekordereknek, páratlan lángelméknek eltűnniük a maguk szakmájában. — „ássák meg a gyerekek mások érde- neit is. főként szüleik munkatársai.