Új Ifjúság, 1956 (5. évfolyam, 1-52. szám)

1956-03-03 / 9. szám

1956, március 3.

A márciusi könyvhónap elé

Az előző évek tapasztalatai alapján a Művelődésügyi Megbízotti Hivatal ez évben is megszeivezi a legjelentősebb kul- túrakciót a könyvek népszerűsítésére: a márciusi könyvhónapot, A rendezésnél szorosan együttműködik majd a könyvterjesztő vállalattal (Stövenská kniha, n. p.) a könyvkiadókkal a. tömegszervezetekkel (magyar vonalon a Csemadok.)

A márciusi könyvhónap feladata, hogy kiemelje a könyv jelentőségét, mely a széles tömegekre a legerősebb nevein- hatást képes gyakorolni, mely az élet minden területén segít problémáink megoldásában.

Az idei könyvhónap alkalmával — tekintettel a közeli csehszlovák irókongresszusra — különös figyelmet szentelünk a hazai irodalmi műveknek, továbbá Peter Jilemnicky és Maxiin ■ Gorkij műveinek. Ettől eltekintve azonban, a könyvhónap feladata minden igazán jó könyv propagálása, legyen az politikai, vagy szakkönyv, szép- vagy ifjúsági irodalom. Azért hívják már most fel az olvasók figyelmét az újságokban, folyóiratokban, rádióban és minden egyéb formában, hogy a könyvhónap minél sikeresebben teljesíthesse feladatúi.

A könyvhónapban dolgozóink a szokottnál számosabb irodalmi esten, olvasókonferencián, vitán vehetnek részt a városokban és falvakban, üzemekben, iskolákban, stb. Minden községben, üzemben könyvkiállítást rendezünk, amely segít elmélyíteni kapcsolatainkat a pártszervezetek és tömegszervezelek kultúrfelelőseivel. akik mintegy a könyvüzletek megnyúlt'ott kezei és közvetlenül a dolgozók között forogva segítenek az irodalmat népszerűsíteni.

A sajtó, rádió egyaránt bekapcsolódik az év kétségtelenül legfontosabb kultúrakciójába, s így hathatósan segít a cél elérésében: jusson oda a könyv, ahová tartozik, minden dolgozó kezébe é teljesíthesse hivatását, segítsen az új ember megformálásában.

így majd élő tartalommal telik meg a könyvhónap jelmondata: Szeressétek a könyvet — a tudás és szépség forrását.

SERGEJ JESENIN:

Levél Anyámhoz...

Vajon élsz-e még Drága Jó Anyám?

— Élők sorából üdvözöllek én. —

Ahogy jársz-kelsz a meghitt, kis szobán,

Áldón hulljon Rád az alkony! fény.

Aggódva féltesz, érzem és tudom.

Szomorú szived miattam repes.

Nvűtt bundádban vársz a keresztúton:

Szemed a távolban engem keres.

Hosszú estéken újólag kísért Régi rossz álmok lidérces szele.

Mintha csapszéki csélcsap semmiért Mellembe finn kést szúrnának bele.

Félre a búval! Ha szemed ragyog.

Füstként faképnél hagy e gondolat.

Ha iszom is, a Te fiad vagyok,

Ki nem hal meg, mig meg nem látogat.

Lelkemnek mélyén gyöngédség fogan.

Elfog a vágy és gyötör, mint a láz.

Hogy visszatérjek Hozzád boldogan Rég nem látott, drága szülői ház!

Fordította: ZALA JÖZSÉF

I. P. PAVLOV

(1849—1936)

I. P. Pavlov nemcsak korának és a szovjet népnek, de minden idők és nemzetek egyik legnagyobb kutató orvosa volt. Több mint fél évszázados munkássága során nemcsak az élettan területén alkotott maradandót, hanem az egész orvostudomány úi irányának vetette meg az alapjait. Fő érdeklődési köre az idegélettan volt. A szív és az erek beidegzésével foglalkozott majd az emésztő nedveket termelő mirigyek. élettanát vizsgálta, és megoldotta az alapproblémákat és megalkotta a magasabb idegtevékenység halhatatlan elméletét. Pavlov vetette meg a materialista lélektan alapjait. Az általa lefektetett alapok oly szélesek és messzeágazók, hogy követőinek még emberöltőkön át hatalmas lehetőséget biztosítsanak az előrehaladásban Alábbiakban közöljük I. P Pavlovnak az ifjúsághoz intézett levelét:

Vörös fény

Kladno felett

„Mit kívánhatnék az ifjúságnak, mely a tudománynak szenteli magát?

Mindenekelőtt — következetességet. Sohasem tudok a termékeny tudományos munkának erről a legfontosabb felételéről megíndultság nélkül beszélni. Következetesség, következetesség és ismét következetesség! Szokjatok hozzá munkátok legelejétől a szigorú következetességhez. az ismeretek gyűjtésében.

Tanuljátok meg először a tudomány ábécéjét, mielőtt igyekeztek elérni annak magaslatait. Sohase fogjatok hozzá a kővetkező láncszemhez, mielőtt ném sajátítottátok el a megelőzőt. Soha, még a legmerészebb elgondolásokkal és feltevésekkel se törekedjetek ismereteitek, hiányosságait leplezni. Ha szemeteket gyönyörködteti is a szappanbuborék sz:njátéka. az elkerülhetetlenül szétpukkan és nem marad utána más, csak zűrzavar.

Szoktassátok magatokat kitartásra és türelemre. Tanuljátok meg a tudományos napszámosmunka végzését, tanulmányozzátok, gvűjtsétek és hasonlítsátok össze a tényeket.

Akármilyen tökéletes is a madár szárnya, sohasem emelkedhetnék a magasba, ha nem támaszkodna a levegőre. A tények — a tudomány levegője. Nélkülük sohasem tudtok a magasba emelkedni. Tények nélkül „elméleti“ tudástok hiábavaló fáradozás.

De igyekezzetek, hogy a tények tanulmányozásánál, megfigyelésénél. a kísérletezéseknél ne maradiatok csak a tények felületén. Ne váljatók a ténvek

levéltárosaivá. Igyekezzetek be hatolni keletkezésük titkaiba, keressétek kitartóan az őket irányító törvényeket.

A második a szerénység. Sohase gondoljátok, hogy' már mindent tudtok. És akármilyen nagyra is értékelnék benneteket, legyetek mindig elég férfiasak ahhoz, hogy bevall iátok magatoknak: nem tudok sem- mit.

Ne engedjétek, hogv a gőg úrrá legven rajtatok. Miatta makacskodni fogtok ott, ahol engedékenynek kellene lennetek, miatta lemondtok a hasznos tanácsokról és a baráti segítségről. miatta elveszítitek a tárgyilagosság mértékét. Mindnyájan közös ügy érdekében fáradozunk és mindenki erejéhez és lehetőségeihez képest viszi azt előre. Mi gyakran nem is kérdezhetjük, „mi az enyém“ és „mi a tiéd“, de ez csak hasznára van közös ügyünknek.

A harmadik dolog — a szen- vedélvesség. Gondoljatok arra hogv a tudomány az embertől egész életét követeli. Es ha kél életetek volna, még az sem volna elegendő. A tudomány az embertől na°v erőfeszítést és nagy szenvedélyességet követel. Legyetek szenvedélyesek munkátokban és a kutatásokban.

Hazánk tág teret nyújt a tu dósoknak, és — e! kell ismerni — a tudományt bőkezűen támogatlak országunkban. Mii is mondtak a fiatal tudós helyzetéről nálunk? A helyzet ezen a téren amúgv is világos. Sokat adnak az ifjúságnak, de sokat is követelnek tőle. Az if iúság számára a becsület kérdése, hogy igazolia azt a nagy bizalmat, amelv hazánkat a tudomány iránt eltölti“

Ha a filmművészet fejlődését a bemutatott filmekkel lehet mérni, akkor nyugodtan állíthatjuk, hogy a csehszlovák film ismét jelentős lépéssel jutott tovább fejlődésében a Vörös fény Kladno felett című regény filmváltozatának feldolgozásával.

A filmet még a bemutató e- lőtt nagy érdeklődés kísérte nemcsak azért, mert benne köztársasági elnökünk, Zápo- tocky elvtárs fiatalkorával, harcos férfivé válásával * ismerkedünk meg, hanem azért is, mert ebben a filmben alkalmunk van megismerni a cseh munkásosztály helyzetét az 1920-as években. Láthatjuk, hogyan hatott a Nagy Októberi Forradalom a csehszlovák munkásosztályra, hogyan lett a forradalom hatása alatt a szervezetlen tömegből fegyelmezett harcos egység. Zápotoeky elvtárs regény trilógiájára — Üj harcosok sorakozója. Ezerki- lencszázötös forradalmi év. Vörös fény Kladno felett — jellemző az adatok és politikai tények pontos idézésére. Ez teszi lehetővé azt, hogy belőlük az olvasó nemcsak a klad- noi munkások életét ismeri meg, hanem képet alkot a cseh munkásosztály harcairól is.

Vladimír Vicéknek kisebb nagyobb hibáktól eltérően sikerült megbirkózni az említett nehézségekkel. A film főszereplői a filmben, úgy élnek, úgy mozognak, akárcsak a regényben. Tonik személyében felismerhétiük a szerző önéletrajzi vonásati. A szerepet Józef Bek alakítja, s mondhatjuk,

hogy szerepe egyik legjobb alakításai közé tartozik. A ncí főszereplőt is jól választották meg. Vlasta Hamostovának alakításában egy igazi hűséges forradalmámő áll előttünk.

Sajnos a film egyes részletei nem tükrözik úgy a nép nyomorát, a kizsákmányolok kegyetlenségét, mint ahogy azt maga Zápotoeky elvtárs regényében hűen ábrázolta. A regényben művészlesen és élethűen .jellemzi a szerző a nép hangulatát, elkeseredését akkor. amikor a kereskedő kia- kasztja üzletére a cédulát „Liszt nincs” felirattal. Hogy jobban ábrázolja az urak erkölcstelenségét, s azt hogyan használják ki kéjeik kielégítésére az ártatlan fiatal munkáslányokat, nem egy helyen naturalista képeket is használ. Sajnos pont ezek a jelenetek nem keltették a filmben a kellő hatást. A sztrájkok és bennük a funkcionárok kis csoportjának reménytelen harca, a lebukások és ingadozások ideje, a forradalmárok jellemének ábrázolása is több figyelmet, kidolgozást kíván. Hiszen a regényben ezek olyan erő* vei, meggyőződéssel vannak megrajzolva, hogy az ember olvasás közben egyenesen beleéli magát a kladnói munkások harcába.

A film az említett hibáktól eltérően elérte célját. Szórakoztat, tanít. A néző megismerheti belőle a cseh munkás- osztálynak az 1920-as években • folytatott harcát.

R. B.

(47)

— Ne mondja nekem, főhadnagy úr, hogy éppen csak elkezdte a levelezést, én, amikor olyan idős voltam nvnt ön, három hétig Egerben ültem egy mértani tanfolyamon, nahát, láthatta volna, hogy az alatt a három hét alatt

semmi mást nem tettem, csak magyar nőkkel háltam. Mjnden nap egy másikkal. Volt ott fiatal, hajadon, idősebb, férjesasszony, ahogy éppen jött, olyan alaposan megdolgoztam velük, hogy amikor visszamentem az ezredhez, alig álltam á lábamon. A legjobban egy ügyvéd felesége nyúzott meg. Az orromat harap- dúlta közben, és egész éjszaka nem. hagyta, hogy behunyjam a szemem.

Elkezdte a levelezést... — az ezredes bizalmasan megveregette a főhadnagy vállát — ismerjük ezt. Ne szóljon semmit, megvan az elképzelésem az egészről Összeszűrte a levet a nővel, a férj rajtakapta magukat, és az a maga hülye Svejkfe...

Hanem tudja-e, höhadhagy úr, ez a maga Svejkje mégis csak egy jellem, hogy így elintézte azt a levelet. Igazán kár az ilyen emberért. Ezt. nevezem én nevelésnek. Nagyon tetszik nekem, amit ez a fickó csinált. Ebben az irányban-mindenesetre be kelt szüntetni a vizsgálatot. Önt. főhadnagy úr, meghurcolják az újságok. Az ön jelenléte itt teljesen fölösleges. Egy héten belül útnak indítunk egy menetszázadot az orosz frontra. Ön a 11. század rangidős lisztje, tehát vele megy, mint századparancsnok. A dandárnál már minden el van intézve. Szóljon a számvevő őrmesternek, hogy kerítsen önnek valami másik tisztiszolgát, annak a Svejknek a helyébe.

Lukás főhadnagy hálásan felnézett az ezredesre, aki igy folytatta: — Svejket pedig szd- zadordonánci minőségben beosztom a főhadnagy úrhoz.

Az ezredes felállt, és kezet nyújtva az elsápadó főhadnagynak, így szólt:

— Ezzel tehát, minden rendben volna. Kívánok önnek sok szerencsét, hogy kitüntesse magát a keleti hadszíntéren. S ha netalán összetalálkoznánk még az életben, hát járjon el közén'. El ne kerüljön bennünket mini Búdé- jovicében ..

inkáé főhadnagy egész úton hazafelé ezt ismételgette magában: „Századparancsnok, szá- zadordonánc".

S lelki szemei előtt világosan megjelent Svejk alakja.

Vanék számvevő őrmester, amikor Lukás főhadnagy ráparancsolt, hogy keressen neki valami úi tisztiszolgát Svejk helyett, azt mondta: — Azt hittem, óberlajtnant úr. hogy mag tetszik elégedve lenni ezzel a Svejkkel.

Amikor meghallotta, hogy Svejket az ezredes

a II. század ordonáncává nevezte ki. felkiáltott: — Úristen, légy irgalmas hozzánk!

* * *

A hadosztálybíróságon, egy ráccsal ellátott barakban. előírás szerint reggel hétkor keltek fel a foglyok, és rendberakták a derékaljukat, amely a porban hevert a földön. Prices nem volt. A hosszú helyiség egyik deszkafallal elválasztott rekeszében előírás szerint ráterítették a pokrócokat a szalmazsákra, s akik végeztek a munkával, leültek a fal melletti lócákra és vagy ietvészkedtek, — tudniillik azok, akik a frontról jöttek — vagy pedig különböző élményeik elbeszélésével szórakoztatták egymást.

Svejk és Vodicka az öreg árkász, az ajtó mellett ült egy lócán, és még egy néhány különböző ezredekböl és alakulatokból való katonával.

— Nézzétek, fiúk. azt a magyar zsiványt olt az ablaknál. — szólalt meg Vodicka — imádkozik a betyár, hogy szárazon megússza a dolgot, Nem lenne kedvelek fölhasitani a pofáját az egyik fülétől a másikig?

— Eredj már, az egy rendes ember, — mondta Svejk — azért van itt, mert nem akart berukkolni. Ez a háború ellen van, valami szektából való, és ezért csukták le, mert nem akart senkit se megölni, ő betartja az úristen parancsát, de majd itt megetetik vele ezt az isteni parancsot. A háború előtt élt Morvaországban egy Nemrava nevű úr, és ez még csak a váí'ára se akarta venni a puskát, s amikor besorozták, mert azt mondja, őneki ellenkezik az elveivel, hogy valami puskát viseljen. Ezért lecsukták, amíg belekékült, és aztán megint esküre vitték, ö meg. hogy nem fog esküdni, mert ellenkezik az elveivel, és meg is maradt ennél.

— Az egy hülye ember volt, — mondta Vo- diika, az öreg árkász — megesküdhetett volna és aztán szarhatott volna az egészre, az esküvel együtt,

— En már háromszor esküdtem. — közölte egy baka — és már harmadszor vagyok itt szökésért, ha nem volna orvosi bizonyítványom, hogy tizenöt évvel ezelőtt gyengeelméjűségből agyonvertem a nagynénimet, akkor talán a harmadik alkalommal főbe Is lőttek volna a fronton. De így az én megboldogult nagynénim mindig kisegít a pácból, és a végén talán ép bőrrel megúszom az egész háborút.

— És mért ütötted agyon a nénikédet, bajtárs? — kérdezte Svejk.

— Amiért az emberek agyon szokták ütni egymást, — felelte a kellemes férfiú — mindenki kitalálhatja, hogy pénz miatt. A vén- asszonynak öt takarékkönyve volt, és éppen megkapta a kamatot, amikor én egészen tönk- remenve és lerongyolódva megérkeztem hozzá látogatóba. Rajta kívül nem voll senkim, de senkim ezen a nagyvilágon. így hát megkértem, hogy vegyen magához, de a vén dög azt mondja, menjek dolgozni, mert hogy Ilyen fiatal erős és egészséges ember vagyok. Szó szót követett, és én egy párszor úgy fejbevertem a piszkavassal, és úgy elintéztem az egész pofáját, hogy már én sem tudtam, hogy az a né- nikém-e, vagy nem a nénikém? Úgyhogy leültem melléje a földre, és folyton csak azt mondtam: „A nénikém. vagy nem a nénikém?" így találtak meg a szomszédok másnap mellette ülve. Aztán Slupyban voltam a bolondokházában, és amikor a háború előtt Bohnicében bizottság elé állítottak bennünket, engem gyó- gyultnak nyilvánítottak, és mindjárt be kellett vonuljak, hogy leszolgáljam azokat az éveket, amiket elmulasztottam.

Körülöttük egy sovány, hórihorgas, elgyötört arcú katona járkált egy seprővel.

— Ez egy tanító, a mi legutolsó menetszázadunkból, — mutatta be a seprős embert egy vadász-közlegény, aki Svejk mellett ült most mindig kisöpör maga után. Borzasztó rendes ember. Egy versike miatt van itt, amit ő írt.

—Gyéride, te tambetyár! — kiáltott rá a seprős katonára, mire az komoly képpel odament a lócához.

— Meséld el nekünk azokat a íetveket.

A seprős katona köhintett, és elkezdte:

Tetűk, tetűk, a fronton viszket minden, egy nagy tetű belénk harap, a tábornok úr fetreng hálóingben, és ruhát cserél minden nap.

A hadseregben’ jól cinek a tetvek. a sarzsi-vér finom nedű, porosz nősténytetflvel szeretkezget az öreg osztrák kantetű.

Az elgyötört tanító-katona leült a lócára is felsóhajtott: — Ennyi az egész, és emiatt már négyszer voltam kihallgatáson a hadbíró úr— Igazán szót sem érdemel az egész, •— mondta jóindulatúan Svejk — minden csak azon múlik, hogy a bíróságon kire fogják ér-