Új Ifjúság, 1956 (5. évfolyam, 1-52. szám)
1956-12-22 / 52a szám
1956. december 22. 9 Csehov: Karácsony előtt Mit írjak? — kérdezte Jegor és bemártotta a tollat. Vaszilisze teljes négy éve nem látta a lányát. Jefimja az esküvője után férjével együtt felutazott Szentpétervárra, onnan még kétszer írt s azután mintha a föld nyelte volna el, se híre, se hamva. És akár a tehenet feji hajnalban az öregasszony, akár tüzet rak a kályhába, akár éjszaka ágyában fekszik, mindig csak egy jár az eszében: hogy van, mit csinálhat most Jefimja, vajon egészséges-e? Levelet kéne küldeni, gondolta, de az örege nem tud írni s nincs, akit megkérjen rá. De most elérkezett karácsony este. Vaszilisza nem állta meg tovább és elment a kocsmába Jegorhoz, a fogadósné becséhez, aki azóta, hogy megjött a katonaságtól, csak ült odahaza a kocsmában és semmit se csinált. Azt beszélik róla, hogy igen szép levelet tud írni, ha megfizetik neki, amint illik. Vaszilisza megbeszélte a dolgot előbb a szakácsnővel, azután a fogadósnővel, végül magával Jegorral és megállapodtak tizenöt kopejka ezüstben. Most pedig ünnep másodnapján. Jegor a fogadó konyhájában ül az asztalnál és megmarkolja a tollat. Vaszilisza előtte áll, gondterhelt, mélabús arccal és töpreng. Vele együtt Pjotr is, az örege, sovány, magaster- metü öreg muzsik, sötétbarnára égett kopasz fejjel; csak áll és mozdulatlanul, mereven néz maga elé, mint a vak. A tűzhelyen lábasban disznóhús pirul; sistereg, pattog s mintha azt mondaná: „flu-flu-flu". Fullasrtóan meleg a levegő. — Szóval mit írjak? — kérdezi újból Jegor. — No, csak ne sürgess! —' mondja Vaszilisza és haragos, gyanakvó pillantást vet rá. — Nem ingyen írsz, megfizetem! Nahát írd: Szeretett vőnknek, Andrei Hriszanficsnek és egyetlen szeretett leányunknak, Jefimja Petrovnának szeretetteljes és alázatos üdvözlet és szülői áldásunk mindörökre, el- szakíthatatlanul. — Idáig megvan. Gyerünk tovább. — Kívánunk minden jót Krisztus születése napjának alkalmával, élünk és egészségesek vagyunk, melyhez hallókat nektek is kívánunk az ?n mennybéli urunk nevétaszilis :a elgondolkozott és szenézt t az öregével. — Mét ihez hasonlókat nektek is kívánunk az isten mennybél urunk nevében ...» ismételte és sírva fakadt. Többet egy szót se tudott mondani. Azelőtt, amikor éjjeleken át ondott a lányára, úgy tetszett r iki, tíz levélbe se fér bele a nondanivalója. Attól fogva, he y a lányuk a férjével elutazott, sok víz folyt le a tengerbe, ügy éltek az öregek, mintha e emették volna a lányukat. í ; mennyi minden nem történt a óta a faluban, menynyi esem ny, lakodalom, halál! Milyen he iszúak voltak a telek! És milye. hosszúak az éjszakák! — Huh de forróság vari itt! szólalt n ig Jegor és kigombolta a i tellényét. — Lehet vagy heti n fok. No mit írjunk még? — kérdezte azután. Az őrei ik hallgattak. — MiV‘ l foglalkozik á vöd odafenn? — kérdezte Jegor. — Kát ma volt, bátyuska, hiszen tuuod — válaszolt gyenge hangon az öreg. — Veled egyidöben hagyta ott a katonaságot. Katona volt, és most izé, szóval Szentpétervárott egy vízgyógyászati intézetben szolgál. Szóval izé, az a doktor vízzel gyógyítja a betegeket. És ő, izé, szóval annak a doktornak a portása. — ide van írva... — mond-' ta a vénasszony és a kendője csücskéből elővett egy gyűrött levelet. — Jefimja írta, isten tudja, milyen régen. Azóta tán már meg is háltak ... Jegor egy kicsit gondolkozott, azután nekiállt és gyorsan oda- kanvarította: „A jelenlegi időben — írta * mivelhogy az ön sorsa a Katonai Hivatáshon leli heteljesü- ' lését, azt tanársoliuk önnek, lapozgasson a Katonai Fegyelmi Szabályzatban és a Fegyelmi — Ki az a fiatalember a szomszéd asztalnál? — A lányom! — Szóval Ön az apja? — Nem, az anyja! — Mit akar ez a dühös bácsi tőled, szivecském? Büntetések Tárában, amelfeltárja ön előtt a Katonai Hatóság minden tagjának civilizációját.“ Leírta, majd hangosan felolvasta, amit írt, Vaszilisza pedig arra gondolt, hogy meg kellene írni, milyen ínség volt a tavaly, a lisztjük még karácsonyig sem volt elég és el kellett adniuk a tehenet. Pénzt is kellene kérni, meg azt is meg kéne mondani, hogy az öreg gyakran gornyadozik és alighanem hamarosan visszaadja lelkét teremtöjének... De hogyan fejezze ki mindezt szavakkal? Mit mondjon előbb, mit hagyjon utoljára ? Figyelmezzen különösen — írta Jegor — a Katonai Fegyelmi Szabályzat 5-ik kötetére, amelyben eszerint a Katona közös és általános elnevezés, Katonának neveztetik a Legelső Generális és valamint a legutolsó Közlegény..." Az öregnek megrándult a szája: — De jó lenne látni az ono- kákat. Miféle 'unokákat ? — kérdezte az öregasszony és haragosan nézett rája. — Hátha nincsenek is! — De hátha vannak? Ki tudja. „Ezért meg tudja Ön ítélni, írta Jegor — mely az idegen ellenség és mely a Belföldi. A legelső Belföldi Ellenségünk az: Bakhusz.“ A toll sercegett, amint hori gászhoroghoz hasonló kacskaringókat, kampókat rajzolt a papírra. Jegor sietett és minden egyes sort többször is elolvasott. Támlátlan széken ült, lábát szélesen szétvetette az asztal alatt, úgy terpeszkedett ott jóllakotton, egészségesen, nagypofájúan, vörös tarkóval. Az út széli ordenáréság megtestesülése volt, durva, fennhéjázó és lebírhatatlan, mint aki büszke rá, hogy kocsmában született és kocsmában nőtt fel és Vaszilisza megérezte, hogy közönséges, ordenáré valakivel áll szemben, de ezt nem tudta szavakba önteni, csak nézett Jegorra mérgesen és gyanakvóan. Hangjáról, érthetetlen kifejezéseitől, a forróságtól, meg a rossz levegőtől megfájdult a feje, gondolatai összezavarodtak, már nem szólt semmit, nem is gondolkozott, csak várta, mikor fejezi be Jegor tolla a sercegést. Az öreg azonban teljes bizalommal tekintett rá. Megbízott az öregasszonyban, aki idehozta, megbízott Jegor- ban is; és amikor a vízgyógyintézetet említette, látszott rajta, hogy bízik az intézetben is, meg a víz gyógyító hatásában is. Amikor befejezte a körmöt lést, Jegor felállt és állva még egyszer felolvasta az egész levelet, elejétől végig. Az öreg egy szót sem értett belőle, de helyeslőén bólintott. — Szépen hangzik, szó se róla — mondta. — Adjon isi ten erőt, egészséget,.. szép. Letették az asztalra a három ötkopeikást és kimentek a kocsmából; az öreg mozdulatlanul tekintettel meredt maga elé, mintha vak volna, arcán teljes hit és bizodalom tűkről ződött, Vaszilisza pedig, amikor kiértek az utcára, mérgesen vágott a kutya jelé és haragosan mordult: — Hogy a rossebb egye meg! Egész éjszaka a szemét se hunyta le, mindenféle gondola- - tok háborgatták; hajnalban feli kelt, imádkozott és elindult az állomásra, hogy feladja a lel velet. Tizenegy verszta volt az út az állomásig. * B. 0. M0SELME1SER doktor vízgyógyintézete újév napján is éppen úgy működött, mint bár- mely közönséges hétköznapon, csak Andrej Hriszanfics portás - egyenruháját díszítette vadonatúj paszománt, a csizmája valahogyan különösen ragyogott és minden érkezőt újévi jókívánságokkal üdvözölt. Reggel volt. Andrej Hriszanfics az ajtóban állt és újságot olvasott. Pontosan tíz órakor megérkezett a tábornok úr, jó ismerős, a rendes kliensek egyike, és mögötte — a levélhordó. Andrej Hriszanfics leKERESZTREJTVENY VÍZSZINTES: 1. Karácsonyi kívánság (folytatása: függőleges 18. és 20.) 14. Az öt kanadai tő egyike. 15. Olasz város a Velencei öböltől nyugatra. 16 Svéd folyó. 17. Á Visztula mellékfolyója. 18. Angol világos sör. 19. Csehül : ... szerint. 21. Házas (ékezethiba!). 22. Zalai Tibor. 23. Pégi fegyver. 24. Niagara eleje. 25. Marx Károly. 27. Mező mássalhangzói. 28. Csonka szobor. 30. Színpadi mü, amelyben a cselekményt táncok fejezik ki (tt“t). 32. Kihalt kubai tűzhányó. 33. A mértékek abszolút rendszerében a munka és az energia egysége. 34. Mária becézve. 36. Görög betű. 37. Cipészszerszám. 38. Mit - csehül. 39. Valuta rövidítése. 40. Mellett — németül. 41. Aki... az nyer. 42. Kígyó a „Dzsungel Könyvéből“. 44. Pálcája. 46. Dél-mongol város. 48. Ádám fele. 49. És — latinul. 50. Magyar király (Sámuel). 52. E. N. 53. Vissza: ó-babilóniai város. 54. Numero rövidítése. 56. Jugoszláviához tartozó sziget Fiúmétól délre. 60. Olvasott — németül. 61. Nevezetes amerikai egyetem. 63. Főütőér. 65. Tilalom, tiltakozás. 65. Aristophanes vígjátéka, melynek tárgya a békevágyó nép és a háborús uszítók kibékíthetetlen ellentéte. FÜGGŐLEGES: 1. Közép-szlovákiai város. 2. Az ógörög mitológiában: a szerelmi költészet múzsája (ékezettel!). 3. Szenvedés. 4. Azonos betűk. 5. Nyakbavaló. 6. Paradicsom. 7. G. R. 8. Verdi világhírű operája. 9. Épületrészlet. 10. Francia névelő. 11. Dániel — angolul. 12. Nem bánata. 13. Keleti keresztély szekta tagjai. 23. Zamatja. 26. Á paradicsom ültetvényeknél szükséges. 29. Csehül: mondotta. 31. Lég peremei. 35. I. O. 37. Ákos Emil. 39. Lányának férje. 40. Hiba. kár. 41. Mark Twain. 43. Volt görög nép tagja. 45. Visszalökés, elütés — szlová - kul. 47. Vajon kaszál? 50. A régi rómaiaknál: a szerelem istene. 51. Hivatalos irat. 55. Szlovák női becenév. 57. Bécs külvárosa. 59. Fogoly (ékezettel!). 60. L. É. I. 62. Ecet fele. 64. Radon vegyjele. 65. Viktor László. Nehezebb szavak: 18. Ale. 32. Kea. 42. Kaa. Beküldendő a vízszintes 1 és a függőleges 18. és 20. számú sorok megfejtése, legkésőbb december 30-ig. A cím mellé írjuk: „Rejtvénymegfejtés“. A helyes megfejtők között értékes könyveket sorsolunk ki. BORGULA PÉTER W} öondolatolc Tűz mellett ne tarts csepüt. Jobb becsülettel a föld alatt, mint becsület nélkül, a föld felett. Nem mindig van tűzvész, ha a haragot verik. Könnyű ott vitézkedni, ahol nincs ellenség. Kicsi a nyelv, mégis nagyot mozdít. Sokat bégető juh kevés gyapjat ad. Egy kakas is fellármázhat egy falut. Ha az orvos fél, mit csináljon a beteg ? Párosán jár, akár a nyavalya. * Ki emberben bízik, nádra támaszkodik. * Ki nagyra tör, kicsit sem ér el. * Terem a bolond, ha nem vetik is. Én megmondtam Editke, hogy ez a kirándulás nagyon viharos lesz. Ha én azt tudtam volna, hogy maga Így értette. segítette a tábornok úr köpenyét; — Áldott, boldog újeszten- dőt kívánok, kegyelmes uram! — Köszönöm, kedvesem. Viszont kívánom. A lépcsőn lefelé menet a tábornok úr fejével egy pjtó felé intett és megkérdezte (minden áldott nap megkérdezte ugyanezt és azután elfelejtette): — Hát abban a szobában mi van? — Masszírozóheíyiség, kegyelmes uram. Amikor a tábornok léptei elcsendesedtek, Andrej Hriszanfics átnézte a postát és egy levelet talált közte a saját címére. Felbontotta, elolvasott belőle néhány sort, azután lassan, kényelmesen, bele-bele pillantva újságjába, hátrament a szobájába, amelyik ugyancsak a földszinten volt, a folyosó végében. Jefimja, a felesége az ágyon ült és gyermekét szoptatta; a legidősebb mellette állt és göndör fejecskéjét térdére fektette; a harmadik az ágyon aludt. Andrej belépett és átnyújtotta feleségének az imént érkezett levelet. — A faluból — mondta. Azután kiment, fel se nézett újságjából és megállt a folyosón, nem messze szobája ajtajától. Hallotta, amint Jefimja reszkető hangon olvassa a levél első sorait. Átolvasta és tovább már nem bírta; elég volt az a pár sor, zokogásban tört ki, átölelte legidősebb fiacskáját, zokogva csókolgatta fejét és beszélni kezdett; hangjából lehetetlen volt megállapítani, hogy sír-e, vagy nevet. — Hagy any ót ól jött, — magyarázta — meg nagyapótól... a faluból... Szent szüzanuám, égi vértanuk ... Odalenn most a hó a háztetőig ér. Fehér minden, fehérek a fák... a gyerekek szánkóznak ... Ko- pasz nagyapóka a kemencét üldögél... és a sárga kuiyus Édes, drága galambocskáim! Andrej Hriszanjicsnak e sza- vak hallatára eszébe jutott hogy az asszony háromszor vagy négyszer is adott nek holmi levelet és megkérte küldje el a falujába, de valami mindig közbejött, a leveleket nem küldte el, valahol elkallódtak. — A földeken nyuszik szaladgálnak — mesélte továbt Jefimja és zokogva csókolgattc kicsi fia fejét. — Hagy api olyan csöndes, olyan jó, nagy- any6 is áldott, jószívű, könyörületes ... Falun az emberek többet törődnek a lelkűkkel istenfélők... És ott a templo- mocska is, parasztok énekelnek a kórusban. Csak megengedné c szent szűz, hogy valaha odajussunk! Andrej Hriszanfics visszament a szobájába, hogy rágyújtson, mielőtt még valaki jönni talál és Jefimja hirtelen elhallgatott, elcsendesedett és megtörölte szemét, csak ajka remegett. Hagyon félt az urától, jaj de félt tőle! Reszketett, iszonyodott lépteitől, pillantásától, egyetlen szót se mert kinyögni jelenlétében. Andrej Hriszanfics rágyújtott. de ugyanabban a pillanatban csengettek odafenn. Elnyomta cigarettáját és igen komoly arccal kiszaladt a főbejárathoz. Á lépcsőn már jött lejeié a tábornok, üdén és rózsásan a fürdőtől. — Hát ebben a szobában mi van ? — kérdezte egy másik ajtóra mutatva. Andrej Hriszanfics kihúzta magát, leszorított kézzel, feszes vigyázba állt, úgy válaszolta jó hangosan: — A Charcot-féle zuhany, kegyelmes uram!
