Új Ifjúság, 1956 (5. évfolyam, 1-52. szám)
1956-10-13 / 41. szám
t« M56. okt«ber 13. ^^BIkssűib A bürokrata Az ismeretelmélet' szerint hivatalokban tanyáznak, életmódjuk, megjelenésük hasonló az emberekéhez, csak étkezésük eltérő, mivel erre a célra a papíraktákat használják. Kezdetben ették, legújabban azonban rájöttek, hogy ez felesleges munka volt és sokszor beletört a foguk, így most megisszák. Rendes nevük: papír kukac, mely méltó foglalkozásukhoz, az emberektől azonban a „bürokrata“ csúfnevet kapták s egyelőre ez a hivatalos, Kivitele: kabát, nadrág, orrcimpáján két pápaszem biggyeszt, mert a sajátját már kinézte. Csiszológépen dolgozik, állandóan a saját nadrágjának a fenekét és kabátjának a büt.ykőjét csiszolgatja, közben jó nagyokat kor- tyant a papíraktából. Munka közben gondolkodnak is, erre a legjobb bizonyítékok találmányaik, amelyek nem mindennapiak.. Legismertebb köztük a papírháború, amely hasonló a közönséges háborúhoz, csak az a különbség, hogy papírgolyót használnak, ami fájdalmasabb sebet üt mint az ólom, mert a halál csak hosszú kínlódás után áll be. Állandó ellenfélnek az ügyfeleket választották s bár az ügyfélnek semmi kedve a kínhalálhoz, nem tud megszabadulni. Egyenként végzik ki az ellenfeleket, különböző golyótipusok- kal, úgymint: körlevél, értesítés, meghívó. figyelmeztetés, felszólítás, stb. Az ügyfelek reszketnek... én drukkolok: Hajrá bürokrácia! — kér — Anekdoták — Doktor úr kérem. kis gondolkozást időt kérek ... viszont az öregebekkel volt meg a baj, mert látva társaik nagyszerű kényelmét — keservesen siránkoztak. Erre föl a bölcs tudós vágatott a kis nyílás mellé egy nagyobbat, a nagyobb macskák számára. Ugyancsak Newtonnal történt meg, hogy egy alkalommal nagyon elmerült a munkájában, és hogy a hosszú étkezés meg ne szakítsa ténykedését, egy lágy tojást akart magának készíteni. Főzés közben egyszer csak azon veszi magát észre, hogy mereven nézi a kezében lévő tojást, míg értékes és pontosan járó órája a vízben fö. Ampére (1775—1816) is híres volt szórakozottságáról. Egy alkalommal előadásra menve egy szép, színes kavicsot látott az úton. Kezébe vette és gyönyörködve, vizsgálgatta. Hirtelen eszébe ötlött, hogy előadásra kell mennie. Elővéve zsebóráját, észleli, hogy az előadás ideje itt van. Meg- kettőzi lépteit, sietségében a követ a zsebébe dugja, zsebóráját pedig a közeli folyóba hajítja. KÖZMONDÁSOK Az asszony akkor nevet, amikor tud, de akkor sír, amikor akar; (an- T- goi). Aki szidja az asszonyokat, az valaha szerette őket; (német). Száz férfi létre tud hozni egy takaros, kedélyes tábort, de egy meleg otthont csak egy asszony tud teremteni; (orosz). A szívet egyetlen szó megtöri, de ezer sem gyógyítja: (török). * * * Könnyebb beszélni, mint valamit mondani; (ukrán). Ha valaki suttog, rendszerint hazudik; (angol). Bor ozásnál kötött barátság rendszerint nem éli túl a hajnalt; (német). Régi jó idők A harmincas évek elején történt, a nagy gazdasági válság idején. A munkanélküliek százai hemzsegtek a kis vidéki városban és számuk naoról- napra emelkedett. Senki se tudta ma, hogy holnap nem-e kerül az utcára: minden munkahely szerencsének számított. Kubóc Péter, a Sirály és Társa röfös kis- és nagykereskedés eladója, vagyis „segéd”-je is tisztában van ezzel, s minden alkalmat megragad, hogy kitűnő eladási módszerét, nagyszerű rábeszélő képességét érvényesítse. S mivel ezekben az időkben igen ritka a vevő, ugyancsak résen kell lennie, nehogy ügyetlenségével magára vonja a mindenható főnök haragját. Ezen a verőfényes délelőttön ió fogás Ígérkezett. Bodza Tihamérné, a dúsgazdag földbirtokosné nyitott be az üzletbe, két bakfis lányával. Picikével és Gyöngyikével. Kubóc Péter felveszi legnyájasabb mosolyát s kezeit kitárva siet az „előkelő” vevő elé: — Mivel lesz szabad szolgálnom, nagysasszonyom, gyönyörű dolgaink vannak, selyemben, mosóban, kétszer olyan a választékunk mint a Hanár- nak, van például egy francia empri- ménk, tegnapelőtt kaptuk, még nem is mutattuk senkinek, kinek a részére lesz szabad ... hadarja egy szuszra, miközben magán érzi a főnök vizslaszemét, aki a pénztárból minden egyes szavát és mozdulatát figyeli, nehogy ki hagyja csúszni a vevőt a karmai közül. De ilyenre még gondolni sem szabad, nem azért Kubóc Péter ő, előveszi minden tudományát, hogy jó eladói hírnevén csorba ne essék. Bodzáné nagyságos asszony két leánya részére óhajt nyári ruhára venni. Kubóc Péter tízesével hengeríti eléje a vég krepdesineket, müselymeket, vásznakat... — Szabad ezt a halványzöld aprómintás zsorzsettet ajánlanom, a legújabb divat, elsőrangú minőség és milyen csodásán áll a kisasszonyok arcához... — Nem rossz, — jegyzi meg Gyöngyike, miközben maga elé teríti a selymet ugye anyus ? —‘ Engem sápit, — nyafogja Picike, s kihúz egy tarkamintás imprimét, — mit szólnál ehhez ? — Mit jut eszedbe, ezek a nagy virágok, olyan lennék benne, mint egy hordó, de mi az a világoskék csíkos ott fent, felülről a második — intézkedik Gyöngyike, mire Kubóc Péter egy akrobatához illő gyorsasággal terem fenn a létra legfelső fokán s máris a pulton hever a kívánt selyem. De Gyöngyike lebiggyeszti a szája sarkát: — Ez a szín nem elegáns, fönt sokkal szebbet mutatott. — Ha szabad lesz ajánlanom, nyáron legszebb a fehér és sose megy ki a divatból, egy ilyen fehér santungru- ha, fiatalos, üde és mindig elegáns ... — Nagyon piszkolódik — szól közbe a praktikus mama — jobb szeretnék valami színeset... — Talán megfelelne ez a rózsaszín vászon, kitünően mosódik, a szín gyönyörű, mint egy álom ... — A vászon nyáron meleg, — vágja el a szavát Picike — megtolnék benne ... — Szolgálhatok tarka muszlinnal is, könnyű mint a lehelet, a mintája valami egészen különleges, eredet: francia... darálja Kubóc Péter, miközben rágöngyölíti az anyagokat hol az egyik, hol a másik kisasszonyra, elviszi az ajtóhoz megmutatni, hogy a világoson jobban lássák, közben magában szidja a zsugori főnököt, aki most, hogy az üzlet nem megy, nem akar áruba invesztálni, azt hiszi, a vevő akármit megvesz, és most itt az eredmény, Picike szerint az a kék zsorzsett túl apró mintás. Gyöngyike viszont nagynak véli a pettyeket a zöld fullardott, az a sárga parizett helyes volna, egyeznek meg mind a ketten, de nagyon gyúródik, az a piros mongolse- íyem nagyon rikít, a lila viszont túl halvány, a drapp krepdesin öreges, a grenadin már nem divatos, s azt a fehér-sárga-piros mintásat már a múlt héten látták a szomszéd földbirtokos lányán... A helyzet reménytelennek látszik. Kubóc Péter gondolatban már a munkanélküliek nagy tömegébe sorolta magát, hiába szedi elő minden fortélyát, itt nincs mentség... vagy' mégis ... ? — Ez a tarka annabella nem rossz — egyeztek meg szinte hihetetlenül mind a hárman. — Mind a két kisasszonynak illik a hajához, s az arcához és a termetéhez egyaránt, könnyű, nem gyúródik, fiatalos, divatos ... toldja meg Kubóc Péter, nehogy még meggondolják magukat, ami nagyon könnyen megtörténhet ... — S mennyibe kerül belőle egy méter? — tér rá Bodzáné nagyságos asszony a vásárlás anyagi oldalára. — Tizenhat korona, elsőrendű minőség, melegen ajánlom ... — Tizenhat korona?! És milyen keskeny !... — De hosszú kérem, nagyon hoszszú... GERÓ 'KATALIN — Pistike miért nem eszel gombát? — Apu, valakinek élve kell maradni, hogy mindent örököljön. — Mind a négy tök rajta van ? — Én ötöt Iátok. * * * Az egyik katonai egység hadgyakorlatán történt. Menet közben a katonák egy kis folyóhoz érkeztek és azt a parancsot kapták, hogy csoportosan keljenek át a folyó túlsó partjára A hidon a következő felírás volt látható: „Ez » híd fel van robbantva“. Nem maradt más hátra, minthogy átgázoljanak a vízen. Elsőnek a parancsnok ugrott be a folyóba és figyelte, hogy a katonák miképpen teljesítik a parancsot. Hirtelen elsötétedett az arca, mert észrevette, hogy három katona kényelmesen sétálva végighalad a „felrobbantott" hídon. A parancsnok bosszankodva elővette a látcsövét és ahogy belenézett, egyszercsak hangosan nevetni kezdett. A közeledő három katona mellére ugyanis egy fehér papiros volt kitűzve és azon ezt olvashatta: „Mi úszunk”. 4 nagy kritikus ajtaján kopog- rl tak. Az ajtóban a szerkesztőségi kifutófiú állott. Kezében, megbírálásra váró kéziratot lobogtatott. Ez volt az első irodalmi „próbálkozása, az első müve." — Adja csak ide, — szólt fölényesen — majd telefonálok, ha érte jöhet. Azt hiszem, hamar kész leszek vele .. t A fejében furcsa gondolatok jártak. Még mormolt is magában valamit: Ez szájaskodott velem a múltkoriban, nem tetszett neki, ahogyan kritizálok. Deltáé ? Hm ... Miért hozta ide ezt a dolgozatot, ezt az izét ’ . .. Ha- ha-ha. Ilyen ember akar író lenni? Hi-hi-hi. Ügy kacagott, hogy szeméből potyogtak a könnyek. Majd eltűnt arcáról a derű, vonásai megkeményedtek. Elhatározta: megkritizálom, de úgy, hogy örökre elmegy ennek az ifjúnak a kedve, nemhogy az írástól, de még az olvasástól is... Büszke volt arra, hogy a többi kritikussal ellentétben, ö még a legkisebb, legcsekélyebb, a leg semmitmondó hibáiért is visszadobatta az anyagot. Savanyú arccal vette kezébe a művet, ide- oda forgatta, itt-ott belenézett, majd szemöldökét összehúzva (mely jellegzetes szokása volt) figyelmét összpontosítva belemerült az olvasásba. Már rögtön az elején megnyerte tetszését. Le sem bírta tenni, Egy szuszra olvasta végig az egészet. Ahogy a végére ért, megdöbbent: —■ Óriási! Nagy tehetség ez a fiú! — Óriási... ... Az, mikor leírja a nagy szerelmi jelenetet .. . Óriási. Majd mint a részeg ember, mikor kijózanodik, észbekapott. De hiszen, hiszen — szent ég! — De hiszen, nekem erről kritikát kell mondanom. Futott haza. Csetlett-botlott, ismerősei, akik látták, azt hitték, megőrült. ... Ahogy hazaért, szobájába ment, kalapját egy székbe csapta majd izgatottan tárcsázni kezdett. A szerkesztőséget hívta. — Halló. Te vagy az Lacikám ? — Megígértem, hogy felhívlak az anyaggal kapcsolatban. Kedves barátom, nem tudok mit mondani remek írás, kitűnő, nagyon fordulatos, minden szempontból igen tetszetős, Nagy tehetség ez a fiú. Sokra fogja még vinni... Izé ... Na ... Hm ... csak .. . izé.... Egy bökkenője van az egésznek, ugyanis emlékszel rá. — A második bekezdésben az író a pozitív hősön keresztül olyan embert mutat be, kit csalódás ért, elkeseredésében betér egy italboltban és ott. szeszesital mellett hangosan káromkodik. Érted ? Pozitív hős, szeszes ital mellett, hangosan káromkodik? ... Nery!... Ezt nem lehet így... Igen. Igen, ezt a részt írasd át. Persze nagyon jó. Csakhogy ilyen formában nem közölhető. Na, szervusz, szervusz, viszonthallásra. Tfgyszeribe jókedve kerekedett. ■“ Leült karosszékébe, kemény cigarettáját újjai közt préselve, puhítani kezde, majd nyugodt könnyedséggel rágyújtott. Egy szerencsés véletlennek köszönhette, hogy ezt a müvet is megbírált munkái közé sorolhatta, melynek a végére írhatta, nem közölhető!... Mert ő azért nem volt rossz ember, csakhogy úgymondjam, olyan régimódi, és nagyon kicsinyes. SZENDE PÉTER Megnyugvás Rémes, még egyetlen egy műről sem mondtam jót soha, hát pont erről mondjak? Nem! Ezt nem lehet! Ebben nekem ha az ég leszakad is, hibát kell találni, hibát, hibát, hi ... Kezébe vette újból a kéziratot és olvasni kezdte. Elöntötte a méreg. Hát ez, ez a „tacskó" akar rajtam kifogni. Épp ezt nem tudom megkritizálni? Többször elolvasta, de hiába. Nem talált benne hibát. Még egy egész „csöpp kis" hibát sem. Pedig annyi is elegendő lett volna neki, ahhoz, hogy visszadobassa a: anyagot, a többi megbírált munkái közé sorolhatta volna, melynek a végére írta: nem közölhető. De a hiúsága fellázadt e tény ellen. Ez nem lehet igaz, megbabonáztak ... Fáradt és álmos vagyok ... 1/ iszólt háziasszonyának egy ]ó erős feketéért, cigarettára gyújtott, nagyokat szippantva, szép egyforma füstkarikákat engedve, mely az egész szobát sűrű ködként lepte be. Újból és újból belemerült a kéziratba. De a fene tudja, nem volt egyáltalán nyugodt, még az erős fekete sem tudta lecsillapítani — ideges volt. — Nagyon ideges. Felállt megszokott karosszékéből, s a félhomályos szobában, kezében a kéziratot lobogtatva, idegesen járkálni kezdett. Gyűrött nadrágja zsebéből egy négyfelé hajtott tarka zsebkendőt vett elő, s gyöngyöző homlokát izgatottan törölni kezdte. % Nem találta sehol a helyét. A díványra vetette magát, hanyatfekiidt, s vékony ujjaival, — melyet a nikotin festett sárgára — idegesen dobolni kezdett. Majd hirtelen felugrott és kirohant a szobából. A kábátjat vallóra dobta, szürke kalapját, melynek egy részét izzadtság zsirosította be, a fejére csapta és lerohant az utcára. Menekült a magánytól, az öreg Háziasszonyától és a kézirattól. Emberek közé vágyott, emberek közé akart menni, akiket máskor, ahol csak lehetett, került, Futni, futni és kiabálni szeretett volna. Valami olyat, olyan valamit szeretett volna, melyet eddig még soha .. . Megszületett a nagy elhatározás, — mely eddig még soha. .. Betért a sarki italboltba. Először volt ilyen helyen. Nem is szeretett inni meg aztán ha nagyritkán megivott egy szörpöt, sokszor még arra is sajnálta a pénzt. Most nem habozott. A kasszához ment, a zsebébe nyúlt, s oly fájdalmas arccal, '. mint akinek a fogát húzzák egy tíz forintost vett elő, féldeci rumot kért. Remegve nyúlt a pohárért, amikor előtte állt, az oly „isteni" ital. A kéziratra, a kifutófiúra gondolt s majd újból a kéziratra, melynek kritikáját ma estére ígérte. Kezébe vette a poharat, az italból egy íeevés a padlóra loccsant. Azt a megválasztó. .. káromkodni c akart, mikor a kassza felé tévedt a tekintete, ahol egy táblán a következő felirat állt: „Az italboltban hangoskodni és káromkodni tilos!!!" Mint akit megbabonáztak, úgy meredt a táblára. Nem akart hinni a szemének. I I t J í i I í ; t t í i i l 1 r 7 i í t s l r i Felkiáltott: — — igen, ez az, ez az, megvan, j megvagyok mentve ... r A poharat a pulthoz csapta, s ki mint eszét vesztette, rohanni kezdett. Newton (1643—1727), ä világhírű matematikus-fizikus közismert volt nagy tudományáról, szórakozottságáról, és arról, hogy nagyon szerette a macskákat. Tartott a lakásában mindenféle macskát: kicsit, nagyot, öreget, fiatalabbat. Nagy türelemmel babusgatta az „emberiség dísze“ ezeket a kedves állatokat és munkáját is türelmesen megszakította, hogy kedvencei kívánalmainak eleget tegyen: ki-be eregesse őket; enni-inni adjon nekik. Néha bosszankodott ugyan, ha nagyobb számításokba merült és „házi barátai“ ki-be kéredzkedtek, mert munkáját minduntalan meg kellett szakítania. Észlelte azonban azt is, hogy a fiatalabb négylábúak sokkal türelmetlenebbek, mint az öregebbek és kívánalmaikat igen kevéssé leplezetten adják gazdájuk tudtára: fülbántóan nyávognak és körmeikkel bántón kaparásszák az ajtót. Erre Newton fogta magát cs vágatott az ajtón egy keskeny rést, ahol a kis macskák kényelmesen tudtak közlekedni. Akkor meg — Szerelmem, szomjúhozom, majd elepedek. — Én is — sósheringet vacsoráztam. * * *
