Új Ifjúság, 1956 (5. évfolyam, 1-52. szám)

1956-09-29 / 39. szám

10 1956. szeptember 29. /ft — Gyorsan kérem a mentöt. Na­gyon komoly eset. A férjem az Üj Ifjúság vidám oldalán talált egy jó viccet. Speciális áhitat A villamosban egy kövér férfi mel­lett, egy hat év körüli kisfiú ült és az ablakon nézett ki. A következő megállónál két fiatal lány szált be. A kövér férfi erre oldalbalöki a kisfiút és ezt mondja: — Na, és úgy tiszteletből nem akar­nál felállni, hogy a- lawyöJTleülhesse- nek? — Miért ne — feleli a kisfiú. — De ha maga állna fel, akkor mind a két lány leülhetne! Közmondások A férj sohase tudja azt, amit már az egész falu tud; (román). * * * Jövendőbelidet a füleddel és ne a szemeddel válaszd; (orosz). * * * Ezer órát könnyebb összehangolni, mint tíz asszonyt; (lengyel). * * * Ha az asszonyok üvegből lennének, akkor sem látnál át rajtuk; (orosz). * * * Az asszonyok előnyös külsejüket háromtized részben a természetnek, héttized részben az öltözködésnek kö­szönhetik. (Még ükkor is, ha fürdő- trikóban vannak); (kínai). * * * Egy asszony szerelmét negyven évig képes palástolni, gyűlöletét egy napig sem; (arab). A bratislavai főpályaudvaron történt (nem is a mennyek tornácában!), mégis áhítat volt ez. Ha a görögök kitalálták volna a „Vodka" és a ,Sli- vovica” istenét is, (nemcsak az egy prózai Dyonízost), akkor azt is meg tudnám mondani, milyen isten tiszte­letére történt. Mert hogy — legalább is én akkor úgy hittem — az Ülés szekere konstruktőrjének, vagyis a Magasságos Atyámistennek sehogysem lehetett * szánva, az egyszentigaz.' Mégis áhitat volt ez, nagy áhitat. No de nézzük csak a dolgokat szépen sorjába’: Három feketefejkendős, hosszűszoknyás asszonyt látok a per- ronon, valóságos bábeli- szétrakodott- ságban. Hatalmas bőröndök, pakkok, kézicsomagok és egyéb. -Kíváncsian szemlélődöm, amint nyitogatják-csu- kogatják a holmit. Ámulva nézem: derék szépszál viaszgyertyák, különféle szentképek, feszületek és egyéb kegyszerek, no és sokféle enni-innivaló. — Persze megtudom, hogy Máriavölgyben vol­tak valami Szűz Mária ünnepen. Hát az ember ilyenkor a hittanórá­ra gondol, ami régen volt, eszébe jut a tiszteletes, meg sok egyéb aztán .. aztán esetleg elmosolyodik és tovább megy. Persze atomkorszakban élünk: Mars közelség és bolygó közti közlekedés . . . mégis, szóval hogyan mondjam ... érheti az embert meglepetés. Törté­netesen valakit keresek a perronon és mit látok ?: a tisztes hívőcsoport kedélyesen társalog és egy vodkás meg egy slivovicá6 üveg, mint az olimpián a stafétabot vándorol szem­kápráztató ördöngőséggel kézből-kéz- be. „Vizezett ez hallod! nincs ennek semmi ereje” ... hallom a szakvéle­ményt és mire jobban körülnézek, az üveg kiürül. S mint ahogy az a Nagy­könyvben meg van írva: ha az ember jól eszik-iszik (pláne ilyesmit) hajla­mossá válik arra, hogy hangjának tö­ményszerű zörejével megterhelje a levegő könnyű szekerét. így ebben az esetben is ez történt, csakhogy egy kis módosítással, mert a „Csak egy kislány van a világon” és „Gyere ve­lem akáclombos“ ... helyett templo­mi énekek csendültek fel. Elbűvölve álltam ebben a szent atmoszférában és bölcsebb lettem egy újabb ismerettel: a mi tűrhető fo­gyasztásnak örvendő Vodkánk és Sli- vovicánk nemcsak a „Csak egy kis­lány” és hasonszőrű dalok insprirálá- sára, hanem a kegyelet és isteni buz- góság céljainak a gyakorlására is el­sőrendűen alkalmas. Persze azért nem ajánlom se erre. se arra a célra . .. (Lajos) if öondolatolc ^ xJ njxnjvrvuxnjv^^ Ha az ember szerelmes, először megcsalja önmagát, aztán másokat. És ez az, amit a világ regénynek hív * * * Ha van boldogság a világon, ha van valami amiért élnünk érdemes, bizo­nyára első szerelmünk az: e képzelet több gyönyört nyújt, mint életünk minden valósága. (Eötvös József) * * * A szerelem költészet, amely eltű­nik, vagy hazugság, melyet végre fel­fedeztünk. soha nem való; az balga­tag, ki érte valamit tesz vagy elhagy. (Eötvös József) Szeretni, hogy szerettessünk. ez emberi: de szeretni csak azért, hogy szeressünk, ez majdnem angyali. Nem szeret igazán az, aki szerel­mét meg vallja; a szerelmet éreztetni kell. Aki dühösen tagadja az igazi sze­relem létezését, az elsősorban magát akarja meggyőzni róla. ANEKDOTÁK Az utas Prága egyik legszebb szállodájában szállt meg. — Amikor a portásfülke melletti mosdóban rendbehozta magát és kifelé ment, az ajtóban egy ismeretlen férfi állt és figyelte. Az utas tíz fillért húz ki a zsebéből és odaadja. Az ismeretlen meglepetten így szól: — Bocsásson meg, én az üzletvezető vagyok. — Miattam vezérigazgató is lehet, többet mint tíz fillért nem adok — válaszolt az utas. Két fiatal orosz zeneszerző megvádolta egymást, hogy a szerzeményeiket egymástól ellopták. A bíróság kitűzte a tár­gyalást, de előzőleg megbízta A. Borogyin híres zeneszerzőt, hogy hallgassa meg mindkettőjük művét és majd mondja meg szakvéleményét. A tárgyaláson az elnöklő bíró kérdezi a nagy zeneszerzőt, hogy ki a károsult, amire az így válaszol: — Azt hiszem egyik sem. Véleményem szerint az egyedüli károsult Muszorszkij barátom. »»amaisssn* ... a szomszédunknak ugyanis már van televizorkészüléke. — Te Juci, miért ül a mi járási titkárunk kint a mezőn? — Mert megbírálták, hogy mindig az irodában ül... — Lásd be kedves, a tető rossz és beesik. — Meddig tart még ez? — Hát.... kérdezd meg a rádió időjósától. IVfem mondom meg a fiú nevét, J" az apjáét sem, az is mindegy, melyik utcában laknak. Elég annyi: tősgyökeres Pestiek, s hogy a több- emelet es házban híre van a család­nak, az apa miatt van. Pedig alap­jában véve, nem is rossz ember az öreg, csak több deci után indulatos és ha egyszer „begerjedt“, félóráig is ömlik belőle a szó. Méghozzá nem is akármilyen szó: olyan válogatott és olyan cikornyás, hogy a néhai bakaőrmesterek kismiskák voltak hozzá képest. Nagylány is van a háznál, kettő; tizenhatéves az egyik, tizenkilenc a másik. Egyszer úgy esett, hogy a nagyobbik udvarlója, aki finomkodó legény, a szobában tette a szépet, a konyhában meg szinte juvatlan in­dult a szél — a tartós atyai léleg­zetvétel. Annyira tartós volt és olyan válogatott, hogy a nagylány sírva- fakadt szégyenében, — mert öt sem kímélte a vihar, — s az udvarló kínosan feszengett. A leány sokáig találkozni sem mert a fiúval, annyira restelte a „családi körülményeit"I, Elmondom annak történetét, hogyan lett „csendesebb az öreg.“ * * * A család nagy fia technikusnak ké­szül és bolondja a rádiószerkezeiék­nek. Esti tagozaton tanul, amellett szépen keres a munkahelyén. Sokat költ „gépeire", kísérleteire, s ha történetesen ö lobbantja fel az apja mérgét, rendszerint a „bolondériája“ miatt üt ki a perpatvar. Minek szór­ja a drága pénzt ilyen bitangságokra. Egyik vihar után — mintegy féléve — azt mondta az apjának: — Csak hallaná egyszer sajátmagát édesapám!... — Hallanám, hallanám, te taknyos! Ne bosszantsátok jel az emberi, aztán nem vetkőzik ki magából — mormogta lecsendesedvén, de még mindig akko­rákat fújt, hogy a legyet jalranyomia volna az ereje. — Rámfogjátok ilyen­kor még azt is, amit nem mondtam ... Mintha tökrészeg lennék és nem tud­nám, mit beszélek ... Ekkor született meg a fiú fejében az ötlet: „Várjon csak, édesapám, csinálok én magának hangversenyt olyant, hogy meg emlegeti'.“ — villant a gondolat. S mindjárt kitervelve a módját is. — Imre — szólította meg másnap munka után az alapszervezet párttit­kárát. — Bajban vagyok, segíts ki, ha tudsz ... — Szívesen pajtás, ha csak rajtam múlik. Hol szorít a cipő? felmondta távéról-hegyére az ott­-Lv honi bajokat, az apja nagy „betegségét“, amiből ki kéne gyógyí­tani és azt is, hogyan tervezi, s mi kell hozzá. — Menni fog! — jelentette ki a párttitkár. — Szombat este megren­dezhetjük, ha neked is jő ck időpont. Az apa ha sejtette volna, mi készül ellene, bizonyára nem engedi oly­annyira szabadjára a természetét, mint amennyire a „beütemezésben“ szerepelt az elszabadítása. Így indult a vacsoránál: — Édesapám... szeretnék kérni v-alamit... — kezdte sunyítva a fiü. — Pénzt ugye? Megint valami vacakra. — Hát, igen .. . olyan készüléket vettem édesapám, hogy maga is meg­csodálja majd! S kevés rá a havi­fizetésem . .. — A nyavaja törjön ki készülékes­től! — dördült a villám olyan hirte­len, hogy még az „ütemtervet" is megelőzte. A tenyérnyire nyitott szobaajtón túl halk búgás indult. A fiú meggyorsította a tempót, bizton­ságos távolságra lépve az asztaltól: — Márpedig én megvettem és ha kölcsön kérek is, kifizetem! — locs- csant az olaj a tűzre. Elszabadult azon nyomban, áradata betöltötte a konyhát, szobát, kihömpölygött az udvarra; a kóbor macska ijedten sza­ladt le a hátsó lépcsőn a pincébe, s a szomszédok becsuktok az ablakot. Talán félóránál is tovább tartott a vész. A szobában rendületlenül járt a készülék. A párttitkár akkor csukta be a bőrönd fedelét, amikor nagy robajjal bevágódott a konyhaajtó, el­hallgattak az ablaküveg darabok, dongó léptek indultak a kocsma felé és terhes csönd lett a csatatéren. — Készen vagyunk . . . Imre ... — szólt be a fiú halkan a szobába. — Édesanyja és a kisebbik lány hol sápadtan, hol pirosragyúlt arccal álltak a gázrezsó mellett. Szégyenkeztek, mélységesen szégyenkeztek a túlsá­gosan „sikerült" felvétel miatt. * * * Tejfel után dülöngélt haza az apa a kocsmából, ahol — szokása szerint — borbajojtotta a bánatát. Vasárnap délig aludt. Ebéd után is feszült volt a légkör, de a család egyetlen tagja sem ment ezúttal sehová, egész délután otthon tartóz­kodtak, igyekeztek kiolvasztani a jeget. Nagyjából sikerült is, mire vendégük érkezett az esti órákban, aki jókora bőröndöt cipelt. — Pál Imre — az alapszervezet párttitkára — mutatta be édesapjának a fiú. — No, ez derék dolog — enyhült topább az apa. — Ha már itt van, legalább elbeszélgethetünk arról is, hogy tanítson meg tisztességre és talán a takarékosságra is fiam ... A fiú arcán huncút mosoly suhant át, hizelkedve felelt az apjának: — Éppen eltalálta édesapám! Látja, máris megnevelt: lebeszélt a készü­lékről, hogy minek költeném a pénzt, hiszen neki van, szívesen ideadja, ha szükségem lesz rá ... El is hozta, inert megkértem, hogy mutassa meg édesapámnak is ... — Ördög bújjon a bőrödbe, te gézengúz — nevette el magát az apa végképp megbékélve. — Üljünk le no, és lássuk azt a masinát. Anyjuk, kerítsd mar elő azt a kis vinkót, meg a poharakat ... — Addig-addig húzta azonban a vendég a bőrönd kinyitását, amíg al­kalmasnak nem tűnt a hangulat; a ,,vinkó“ némileg meg nem vetette a bemutatás ágyát. De csak asztalra került a készülék, s az apa megle­pődve mondta: — Mi az ángyodt ér gyének kellett volna neked ez a csudabogár! Olyas­féle mint a rádió, ugye? — Az, az, édesapám ... hallott már a magnetofonról, hát ez volna. Okos kis masina ez! Hallgassa csak., „. .. A nyavaja törjön ki készü­lékestől! ... „ — kezdte és folytatta a készülék az asztalon; kajánul, kö­nyörtelenül úisszajátszotta a legap­róbb zörejig az előző esti perpatvart. Műsorán olyan trágár szavak szere­peltek, hogy kidülledt szemekkel né­zett a családfő, s hol falfehér, hol bíborra vált az arca. Igen, kétség - kívül ő beszél, az ajtó is becsapódik, csörömpöl az üveg és dongó léptek haladnak a kocsma felé ... Tjedt csönd követte a „műsort“. ■I Mi lesz, lesz-e folytatása. Az apa még sokáig meredt a készülékre, majd hirtelen felállt, összeroppantotta a borospoharat, tátogott egyet-kettőt és csak annyit mondott: — Akutyauristenit! Azután nevetett, olyan tiszta sáv­bői és elemi erővel, mint talán soha az életben. Az anya sietve pótolta a poharat és töltött, szelíden kínálva: — Igyál, apjukom... Ti is gyere­keim ... — Hát... kedves egészségükre ... — koccintott az apja. — Hanem most aztán vigyék innen ezt a dögöt, mert kihajítom! SZÖKA ISTVÁN Nyelvismeret Magyar vagyok. Beszélek oroszul és olaszul válaszolt. Kézzel-lábbal ma­németül. Prágában most jártam elő- gyarázkodtam, megpróbáltam még a szőr és meg akartam nézni a várat, franciát is, de nem tudtunk zöldágra Mivel nem tudtam az utat, az utcán vergődni. Dühöe lettem, hogy hány megállítottam egy hasonló korú fia- nyelven beszélek és mégse tudok el­— Mi volt a földön? — Angyal... — Akkor most megy a pokolba! talembert s oroszul megkértem, ma­gyarázza el, hogyan jutok el a várba. A fiatalember angolul válaszolt, amit természetesen nem értettem meg. Aztán németül próbáltam előadni kí- Tánságomat, amire új ismerősöm igazodni. — Hogy a mennydörgés mennykőbe magyarázzam meg — hördültem fel magyarul. Amire a fiatalember így válaszolt: — Magyarul kérem, magyarul. .. ÚJ IFJÚSÁG — a CSISZ Szlovákiai Központi Bizottságának lapja. Megjelenik minden szombaton. Kiadja a Smena. a CS1SZ Szlovákiai Központi Bizottságának kiadóhivatala. Szerkesz­tőség és adminisztráció. Bratislava, Prazská 9. Telefon 445-41. Főszerkesztő Szőke József. — Nyomta a Merkanrílné tlaciarne, 01 n. v. Bratislava ul. Národného oovstania 41 sz — Elő­fizetés egy évre 31.20 Kés. — Terjeszti a Posta Hírlapszolgálata. A-72806

Next

/
Oldalképek
Tartalom