Új Ifjúság, 1956 (5. évfolyam, 1-52. szám)
1956-09-15 / 37. szám
1956. szeptember 15. 7 PÉTERFI JÓZSEF: Éva nem él Mindegy, mi érte: részeg tör éle, vagy örült ólom, talpfán, vagy porban száradt ki vére — egy szívnek vége. S hiába már könny, többé nem dobban... — Node te, Éva. te nem haltál meg!! Ajkadon csók ég. ifjan forr véred, gondod szélkönnyű, sebed csak álseb. — Te élőbb vagy mint maga az Élet. Téged nem sírfal, lázas kar övez, s vad szomjat táplál csípőd forrása Zuhanva, dőlve: véredből öntesz keserű csepped magad borába ... — Élsz még. nagyon is élsz, de óh, mégsem. Szép lányságodnak szörnyű lett vége: Elpusztult tested-lelked egészen, sírod a szenny — s egy ifjú részvéte. GYÜRE LAJOS: A hamis Ej, ej, te vén betyár, Ugyan, no, nézzed már! Hát ez meg mi dolog, Hogy szívem így dobog? Mert ez a furcsa lány Nevetett újra rám? S megfordult a világ, Kinyílt minden virág! Márta, te furcsa lány, Ne nevess újra rám. Mert a szemed éje, A szívemig ér le. Márta, te furcsa lány, Minden nap új talány Arcodon a mosoly. Minden nap változol. Minden nap szebb leszel: Ajkad érő eper, Hajad puha bársony. Soha ne formázzon termetednél szebbet, ki lakja az eget. Egy csak a panaszom: Ne nevess oly nagyon szemembe te lányka. Mert hogyha megárt a Szívemnek a dolog, — Meg nem orvosolod. Illik vagy nem illik? Ez itt a kérdés Azt, hogy dohányozzon-e, jobban mondva dohányozhat-e a nö, két szemszögből kell, vagy lehet vizsgálni. Egészségi és erkölcsi oldalról. Sok okos bölcselet hangzott már el a dohányzás káros mivoltát illetően. Számtalan tudományos munka született róla, több orvos szentelt rá napokat, hogy bebizonyosítsa a dohányban rejlő nikotin és egyéb méreg ártalmas hatását és a feszült, testet és agyat kimerítő munka közben maguk az orvosok is több száz cigarettát szívtak el. Sok tudományos előadáson hallotta a dohányzó, é6 nem dohányzó közönség a dóhányzás életet megrövidítő következményét, sajnos a legtöbb előadásnak maga az előadó várta legjobban a végét, hogy ott kint rágyújtson kedvelt szivarjára. Ki tudhatná jobban a dohány ártal- masságát, mint maguk az orvosok, és mégis a legtöbb orvos szenvedélyes dohányzó, még olyan is, aki beteges, mondjuk gümőkóros. Sajnos, minél jobban' terjed a civilizáció, minél műveltebbek az emberek, annál jobban emelkedik a dohányfogyasztás számmutatója. Tehát; még azzal, hogy oldalokon bizonyítják a nikotin ártalmát, nem ijesztjük el az embereket — beleértve a nőket is — a dohányzástól, még akkor sem, ha úgy okoskodunk, hogy a nőben az anyát látjuk, aki méhében egy magzatnak ad majd életet, mert felmerüli a kérdés: na, és ha már nem szándékszik szülni? Akkor dohányozhat? Tehát szerintem az ijesztgetéssel valami keveset gátolhatjuk, fékezhetjük, de semmiképpen sem állíthatjuk meg, fejleszthetjük vissza a dohányzás terjedését.. Az anyagi oldalát tekintve sem indokolt a támadás a dohányzás ellen, mert nekem nem marad meg minden hónap végén egy felesleges százkoronás a zsebemben, mióta nem dohányzóm. A fiatalok nem azért kezdenek dohányozni, mert nem ismerik a méreg ártalmasságát, (mert akik már tudják, sem szopogatnak nyalókat (hanem sokka! erősebben hat a környezet és a felnőtté való törekvés ereje. Hogyan is kezd egy fiú dohányozni? Olyan környezetbe kerül, ahol már ketten, hárman dohányoznak. — Gyújts rá, no, ne légy gyáva, gyújts rá — bíztatják. Bíztatják ma, ho!nap és azután, az illető nem gyáva. Közben megindul a szervezet ellentámadása a behatoló méreggel szemben, kialakul egy láncolat magában a testben, már, ha egyedül van is, kívánja a cigarettát és azon veszi magát észre (ha észreveszi), hogy rendszeres dohányos lett. Itt társul még az az ösztön is, hogy akiktől dohányozni tanult, már felnőttek, vagy felnőttebbek, tehát őt a kezdőt felemeli az a tudat, hogy a nagyobbak velük egyenlőnek tekintik, habár életkora alig tíz egynéhány év. Aztán a pózolás, a hamutálcák használata, a füstfelhők eregetése, ez mind csábítóan hat, mert újszerű, eddig ismeretlen folyamat a kezdő ifjú számára. Hogy a lányok miért kezdenek dohányozni? Részint azért, mint a fiúk (környezet), másrészt kíváncsiságból, lopva, elbújva, vagy éppen nagyzásból, modem nőt utánozva. * * * Erkölcsi oldalát tekintve más a helyzet. A nőt legtöbbször külön választjuk a férfitől, úgy véljük más a férfierkölcs, és más a női. Ebben van valami, de a dohányzást illetően másként kell nézni, mint más esetben (pl. mulatozás). Hogy ma egyes nők dohányoznak éfj hogy ezek száma egyre terjed, az e9y fejlődési folyamat. S hogy ezt hogyan látjuk, az a néző egyéni beállítottságán múlik. Nézzük a fürdőruha történetét. Valamikor, nem is túl régen (nagyanyáink lánykorában) még a bokától vagy esetleg (pikánsabb esetekben) térdtől nyakig érő csipkés, fodros valami volt, melynek elsődleges célja az volt, hogy a nö idomait a lehető legjobban elrejtse. Addig, míg eljutott a mai kétrészes, (újabban ismét egy- részes) változatáig, rengeteg tűzön, támadás«!, erkölcsös okoskodáson, megbotránkozáson ment keresztül, — de keresztül ment! Ma, ha egy „erkölcsös” nő megjelenne a strandon, ezelőtt hatvan évvel viselt öltözékben, napernyővel, azok fognák a hasukat a nevetéstől leginkább, kik ma, 1956- ban, elsápadnak egy dohányzó nő láttán. És hogy a haladás győzött, ennek ma csak örülhetünk, mert bizonyára kellemesebb szép. napbarnította, sima vállakon pihentetni a szemet, mint ázott ürge módján letapadó fodrokon. Hát így áll valahogy a nők dohányzása is. Ma még újkeletű ritka eset, ezért botránkoznak meg egyesek. A dohányzás egyes nők életében nem okoz különösebb változást. (Miért is okozna?) Ismerek példás családanyát, aki olyan élvezettel és szépen dohányzik, hogy sok férfi megirigyelhetné, és nem vált ki megbotránkozást a környezetétől sem, ugyanakkor ismerek fiatal lányt, aki szintén dohányzik, de anélkül is visszatetszőén viselkedik. Talán, ha a nők derékigérö copfot vagy kosámagyságú kontyot hordanának, és legyező mögé rejtenék orcáikat a férfiak elől, más volna az egyéniségük? Némelyek ezt is tűlságba vinnék, könnyűszerrel, kihívóan és kirívóan csinálnák. Csodálkozom Sápi Józsefen, aki olyan hányaveti módon oda, mert menni egy ismeretlen hölgyhöz, nyomban a vízpartra vagy az erdőbe hívta sétálni és ezen merészségnek az adott alapot, hogy a nő rövid hajat viselt és cigarettázott. Ezen viselkedése mellett megbotránkozott a festett aja- kon és „városi izének” nézte. Ennyire naivnak nem szabad lepni! Más az eset, hogy hol és hogyan dohányozzon a nö. Ne vigye túlzásba, ez egy. Ne szívja harminc centis szopókából az utcán, ha mondjuk vidéki nagynénjét megy látogatni, vagy ne szólítsa meg a falusi nénit, hogy anyukám, vagy egyszerűen: mama, van egy gyufája? Egyébként városon, egyetemeken, otthon, báli estéken, társaságban, vagy kávéházban, hogy kösse magát az 1800-as erkölcshöz, azt nem! Először is legyen jó tanuló, jó dolgos, jó feleség, ezen félül, ha a dohányzásban is gyönyöre telik, ám tegye. Ezen gyengesége mellett még lehet jó mérnök, jó anya, hasznos állampolgár még akkor is, ha egyes maradiak megbotránkoznak rajta. Az eljövendő családjára nem lesz olyan hatással a nikotin, mint egy szenvedélyes alkoholista férj után a szesz. Végezetül pedig: legyünk a vita további folyamán udvariasak, ne nevezzük „tömeghőbortnak”. „városi izéknek" a dohányzókat, illetve a dohányzó nőket. VÉGH GUSZT-AV A pró papírdarabocskák, újságok, firkálások ... így csináltam ezt már évekkel ezelőtt is; a középiskolában, később az egyetemen, előadásokon, s mc. is. Valamit hallok, látok, ha valami bosszant vagy örömet szerez, — feljegyzem. Csak úgy egy-két szóval, rend- szertelenül, mások számára olvashatatlanul, újságszélre, mozijegyre, vagy éppen ami a kezem alá kerül. Azután vagy elszóródnak ezek a cédulák, vagy * előkerülnek, mint most •s. kacagok rajta vagy bosz- 7ttnkodoni, elmondom barátimnak, vagy éppenséggel uegírom újságcikknek. Azt hiszem érdemes megírni; hiszen tanulságos dolgok ezek, hasznos dolgok. Egy gyűrött újságdarab szélén találom ezeket a szavakat: . xe furcsa népség is ez a szi- llcei... ejnye, ejnye!" Es már emlékszem is. Szilivé, messze, messze a hegyekben, a fensík közepén, távol emberektől, országtól, világtól. Szilice! Hej, de nehezen is jut oda az ember. De ez a néhány szó többet mond nekem. Egy kellemetlen és egy kellemes emlék fűződik hozzá. Vasárnap volt, este, mulatság, aratóbál. Tudj' isten hogyan keveredtünk oda, mindegy. — Sírt a hegedű, forogtak a párok, — persze hogy odamentünk. Es hát, — én nem is annyira, annál inkább a barátom, aki két-három évvel fiatalabb nálamnál — táncolni akartunk. Először csak bámészkodtunk, szemlélődtünk, nézegettük a lányokat, ruhájukat, ezt, azt, aztán hozzáfogtunk'. De csak: hozzáfogtunk! Hát nem lehet ott táncolni. Alig fordultunk kettőt-hármat, menthetetlenül és irgalmatlanul elkérték tölünk a lányokat. És ez így volt először, gnásodszor, harmadszor, órákig. Természetesen mi bosszankodjunk. Különösen a barátom emlegette a szenteket... de ez sem segített. Végül aztán egy idősebb, nagy verébbajúszú bácsi- ka odahajolt hozzánk: ne mérgelődjenek fiaim, így szokás ez m-r nálunk. Szilicén évek óta így csinálják; más falusi embernek kuss a szilicei lányoktól! ' Mosolyogtam, és csak ennyi buggyant ki a számom; ejnye, de tapintatlan legények ezek ... \z öreg bácsika talán nem is hallotta. De azért mégsem annyira rosszak ezek a szilicei legények. gy történt tovább: hát ahogy láttuk a sikertelenségünket, leültünk egy asztalhoz, bor is került, falusi ismerősök jöttek hozzánk, ivo- gattunk, ivogattunk, olyannyira, hogy kedvünk kerekedett..., még daloltunk is. Ügy reggel jelé aztán felálltunk, hogy már megyünk tovább, motorbiciklivel, ahogy jöttünk. Gyújtanánk be a mo- tobiciklit, hát csak nem gyűlik. Tologatjuk, nézegetjük, vizsgáljuk, semmi, semmi. Végül aztán észrevesszük: valaki leszerelte nekünk a benzintartályból a porlasztóba vezető csövecskét. Nagy volt a felháborodás, szinte sértőnek vettük a dolgot. Hát mit csináljunk most már? Gyalog menni, más csjvet felszerelni? Dehát honnan ... ? Nem sokáig mérgelődtünk. Három fiatal fiú jött hozzánk: — „Nincs semmi bajuk? Nem ártott meg a bor...? — Ugyan már ne bolondozzanak ...! Aztán előhúzta zsebéből a csövecskét. Ne haragudjunk de attól féltettek, hogy még mámorosán elindulunk a motorbiciklivel, netán valami bajunk esett volna ... Hirtelen megértettünk mindent. Keményen kezet szorítottunk, megköszöntük nekik. —kardos— ZALA JÓZSEF: Egy nap Nálad Nyári verőfény kacagott Feléd. A tó vize tiszta volt, mint az ég. Csendes vizén két halk hattyú haladt, Feléd hajtották fehér nyakukat. Mélységes csend köröttünk mindenütt, Csak szívünk szóit, mely egy ütemre üt. Átfogtalak, s egy néma percen át Csókoltam hajad barna bársonyát. Jöttünk és mentünk, nem bántuk hova. Úgy hittük, nem kell elválnunk soha. ígv lett órából perc és pillanat; A boldog napból búcsúcsók maradt. Az ég Veled, Te tiszta Látomás! Ilattyú-szerelmem. napfény, ragyogás! Múlik a nyár, s mikorra visszajősz. Dús gyümölcsével vár, — kínál az ősz...
