Új Ifjúság, 1956 (5. évfolyam, 1-52. szám)

1956-06-30 / 26. szám

J 1956. június 30. Z. Mennyi meggondolatlanság egy rakáson j FÁJ, NAGYON FÁJ A FEJEM ettől a sok zűr-zavaros beszéd­től. Beszédektől és félrebeszé- lésektől, magyarázkodásoktól, vezetők meglepődött tekinteté­től, habozástól, felelőtlen meg­jegyzésektől, hazudozásoktól, sunyi óvatosságoktól, irigyke­désektől, becstelen rágalmazá­soktól és jószándékú, tiszta önvallomásokul egyaránt. Fáj a fejem. Fáj azért is, mert las­san harmadik napja vagyok eb­ben a csallóközi, nem kicsiny faluban. Alistálon, de egyre inkább erősödik és bebizonyo- su! tudatom mélyén a tény: egy sok-sok folyosöjú, kétség­beejtő labirintusba jutottam, amelyet hosszú (szorgalmas, vagy nem szorgalmas, — ezt most hagyjuk) eredménytelen évek sötét homálya fed, bújtat hazaitól és idegentől. Beszélnek az emberek. Meg­szólalnak őszülőfejű parasztbá- csikák, sokgyerekes paraszt- asszonyok nyitják panaszra szá­jukat, fiatalok, gyerekek, özve­gyek, sokan, sokan ... Labirintus ez, labirintus. Ahány ember, annyiféle a vé­lemény, annyi az akarat, any- nyi a lehetőség. Csak a valóság menthetetlenül egy: Az alistáli földműves szövet­kezet 16 hektárnyi kertészgaz­dasága nem ér egy fillért sem. Szégyen az egész falura, a pa­rasztok boldogulásának hátra- mozdítőja, hiszen a múlt gaz­dasági évben is több ezer ko­ronát ráfizettek erre az óriási nagyságú drága fekete földre. Furcsa, furcsa ez az egész. Nagyon összekúszálódtak a szálak, szinte reménytelenül összekúszálódtak, mégis próbál­juk kihámozni, mert nem me­het ez így tovább, és ebben mindnyájan egyetértünk. 1952-BEN ALAKULT MEG A KERTÉSZET. Felsőbb szervek irányszámai alapján 16 hektá­ron kezdtek kertészkedni. A kertészet rögtön az elején megbukott. Nem ment, és nem megy ma sem. A múlt gazda­sági évben 85.000.- korona be­vételük volt belőle, és 88.000.- korona kiadás. Tiszta ráfizetés: 3.000.- korona. A kertészet pil­lanatnyi képe alapján a laikus is megállapítja, hogy: ebben az évben sem kecsegtetőbb a hely­zet. Miért olyan, kinek a ha­nyagságából ... ? — beszélje­nek az alistáliak: Gyuris Márton, 40 év körüli csendesszavú ember. Agronó- mus. Nagy óvatossággal, csak amolyan odavetett szavakkal vélekedik a kertészetről. — Inkább parlagon hagyhat­tuk volna az egészet. Ember kéne ide, aki értene minden­hez. De mi lehet ebből is? — Egy parcella előtt állunk, az egész parcella térdenfelüli dud- va, erre mutat. Magnak való takarmányrépa akart lenni. A kertészet szomorú állapo­tának az okát Kovács Imre bá­csiban, a kertészben látja. Azt mondja, hogy nem ért az az öreg semmihez; sem a terme­léshez, sem az emberekhez. És nem bírnak vele. De különben kérdezzem meg más emberek­től. Écsi Dániel, segédkönyvelő, fiatal ember, ő is kijön velem a kertészetbe. Elkeseredve be­szél az egészről. Imre bácsi szava járását idézi: „nem tud itt senki semmit, az én kisuj- jamban több van, mint az egész vezetőség fejében.“ Mosolygunk rajta. Elég szűkszavú ő is. A végén még hozzáteszi: ráfizet­tünk itt mindenre. Mi az a „minden“? Bogdány Lászlótól megtudjuk: A KERTÉSZGAZDASÁGRA NAGYON számított a szövetke­zet. Ezt természetesnek vettük, hiszen a környékbeli szövetke­zetekben sok ezer korona jö­vedelmük van belőle. Itt van például a nyárasdi szövetkezet. A múlt évben 22 hektárnyi te­rületen foglalkoztak kertészet­tel. Napi 15—16 munkaerővel az év végén több mint 30.000.- korona jövedelmük volt. Bi­zony, bizony, mi mindenre rá­fizetünk. A vezetőség egy egész csomó meggondolatlan dolgot csinált. Szerintem Kovács Imre bácsi nem rossz ember, de ilyen nagy kertészetbe nem va­ló. Nem tudja a munkát meg­szervezni. De a tudása sem igazi. (Imre bácsi például fa­gyosszentek előtt az egész vi­lágért ki nem ültetné palántáit, annyira fél és hisz a baboná­ban. Hát persze, ez nevetséges dolog). Ezt látta a vezetőség is. Ezért három évvel ezelőtt Vágó János elküldte egy két éves kertészeti szakiskolára. Két éven keresztül Vágó János minden nap két munkaegységet kapott, minden iskolai költsé­gét a szövetkezet fedezte, ki­tanult, visszajött és azután ál­lítólag összeveszett Imre bá­csival és megszökött. Mennyi pénz, mennyi felesleges kiadás, és mennyi meggondolatlanság a szövetkezet vezetősége ré­széről! Mert ha már kitanít- tatták, fizettek érte, a vezető­ség miért nem kötött vele va­lamilyen szerződésfélét, aminek az alapján Vágó János legalább néhány évig visszaadhatta vol­na a szövetkezetbe a két éven át belefektetett értéket. (Itt jegyzem meg, hogy egy parasztbácsi szerint annak ide­jén a szövetkezet kötött is ilyen szerződést Vágó Jánossal, de Vágó János egyes helybeli és járási vezetők segítségével mégis elmehetett és cserben hagyhatta Alistált.) BOGDÁNY LÁSZLÓ SEGÉD- KÖNYVVEZETŐTŐL tudtuk meg azt is, hogy mindez még hagy- ján lett volna, ha a vezetőség nem ugrik bele egy másik bo­londságba. Hasonlóképpen ki­taníttatott egy leányt is. Ker­tésznek. Egy férjhezadó leányt! Két évig tanult, hazajött, férj- hezment, anya lett, és a szö­vetkezetnek jóformán semmi haszna nem volt belőle. Egy buta, meggondolatlan ötlet, egy csomó pénz. Egy fiatal leánykával beszél­getek. A kertészetben dolgozik. Nehezen lehet kicsikarni belőle egy-két szót. Megmondom, hogy a kertészetről szeretnék tudni egy-két dolgot, így feloldódik és elmondja, hogy a kértészet- ben nehéz egy becsületes em­bernek megmaradni. Évek óta örökös torzsalkodás, veszekedé­sek vannak. Imre bácsi nagy kivételeket csinál. Ez év ele­jéig ő volt a kertészet minden­ható ura, vagy három fiatal- asszonnyal ki tudott jönni, ezeket kedvelte, ezek kerestek is, a többit megvetette, nem törődött velük és nem is adott nekik megfelelő kereseti lehe­tőséget. Például eperszedésnél őket nem állította munkába, pedig az eperszedésnél napi két normát lehetett keresni. „Minek az öntözőcsövek kö­zé hagymát és kokuricát ültet­ni, amikor a hagyma a szára­zabb idővel is megbirkózik“ — Szerinte sokkal ésszerűbb lett volna a hagymaparcellát a ker­tészet valamelyik sarkába el­dugni és az öntözőberendezések köré pedig olyan növényeket, amelyeket állandóan öntözni kell. Csak itt is az a hiba, hogy mindezt a, szövetkezet vezetői is látják, okolják érte Imre bácsit, de annak idején egy se szólt volna ... Kovács Imre bácsi közel hat­van éves, pöttömnyi alacsony emberke. Nagyon ideges. Mikor hozzámegyünk, bocsánatot ké­rünk, a zavarásért. — Ne tes­sék haragudni — mondom. — Ah, fiam, nem haragszom én, én csak akkor haragszom, ha mérgesítnek. — És gyakran fel szokták mérgesíteni ? — Nincs oly nap, fiam, hogy ne. Bejárjuk a kertészetet. Meg­mutogat mindent. Azt mondja, hogy nagyon is tudná ő, hogy mit kellene itt csinálni, de ezekkel nem lehet... - s kezé­vel az iroda felé legyint. — Mennyi munkaegység van kivetve erre a kertészetre? — Háromezerháromszáz. És ez elég is lenne, de más itt a baj. — Mi az? Azt mondja, hogy nem tö­rődik igazán vele a vezetőség. Csak becsmérelni tudják a mun­káját. Meg minden „gyomki­rálynak“ elnevezik. Pedig ő szeretne, akarna. Igazán örülne neki, ha már valamit felmutat­na a kertészet. — És ez lehetetlen? — Így. az. Elkeseredve panaszolja, hogy őtőle megszökdösnek az embe­rek. Alig 7—8 asszonyt tud naponta összeszedni. Azok is asszonyok, akikkel nem nagyon lehet boldogulni, hiszen otthon van a családjuk, reggel is ké­sőn jönnek ki, 11-kor már ha­za, uzsonnakor már megint si­ránkoznak. Nyárasdot említem. „Ja, ott minden más“ — vála­szolja kedvetlenül. Vágó János felől érdeklődöm. Azt mondja, hogy sose akart neki rosszat, nem igaz, hogy ő űzte el a kertészetből. — Hogy lehetséges az,, hogy erre a nagy területre ráfizet­nek? — Nem fizetett volna erre rá a szövetkezet, éppen paszolt volna a számla, vagy még ta­lán bevétel is lehetett volna, de ellopkodták. És felsorol egy' csomó ese­tet. Megemlít egy Takács Ma­rika nevű elárúsítónőt, -aki a kertészet falusi elárusítójában dolgozott. Számtalan esetben biok nélkül adta el az árut, persze el sem számolt vele a szövetkezetnek. Imre bácsi gya­nakszik a kertészetben dolgo­zókra is. Nehéz, nehéz. Még két öz­vegy asszonnyal beszélgettem. Az egyik Szabó Verona, a má­sik Olári Matild, három-három gyerekes anyák, mind a ketten a kertészetben dolgoznak. Különben két ellentét ez az asszony, egy kicsit haragszanak is egymásra. Szabóné röviden ennyit mond: „A kertészetben nem maradhatott ember.“ A hi­bákért Imre bácsit okolja. Olá- riné védi Imre bácsit. Egy csomó tisztátalan dolog, amin egy idegennek nehéz át­látni. (Hiszen a szövetkezet ve­zetősége sem - látja igazán az egészet.) Annyi bizonyos, hogy a vezetőség sok meggondolat­lan dolgot csinált. Mi az én véleményem? A SZÖVETKEZET VEZETŐI TEHETETLEN emberek. Egy kicsit lassú gondolkozó súak. Mert miért hagyják az öreg Imre bácsit ott kínlódni. Hi­szen az csak kínlódás, a képte­lenség vergődése évtről-évre. Vagy kísérletezni akarnak vele, hátha sikerül neki? Hát így ne kísérletezzenek, mert az ilyen kísérletezésnek csak maguk látják a kárát, az elszámolás­nál. Én nem vonom kétségbe Imre bácsi jószándékát, (Egy asszony több mint egy óráig beszélt nekem arról, hogy ez az öreg ember mennyire sze­retne már valamit felmutatni, milyen szorgalmas, az egész falu még jóformán alszik haj­nalban, amikor ő már csoszog kifelé a kertészetbe . . .) szak­tudása azonban hiányos, szer­vezni meg egyáltalán nem tud. M ielőtt felkerestem az Őr­lik vízierőmű építőit, már tudtam, hogy ez lesz a legna­gyobb vízierőmű Közép-Euró- pában és öt percenként egy vagon szenet takarít meg szá­munkra. Négyszer akkora lesz, mint a slapi dúzzasztógát és háromszor akkora lesz a tel­jesítménye. Sok érdekes dolgot tudtam meg, de keveset olvastam azokról az emberekről, akik ezt a hatalmas müvet építik, semmit sem tudtam sorsukról, örömeikről és bánatukról. * Az építkezés valóban hatal­mas, a folyó mindkét partján húzódik, száz és száz méterre. A partokon műhelyek, fűrészek, trafóállomások nőnek. A földet a bágerek és a buldózer sú­lyos emelőrúdjai feltörték. Rög­tön a folyó szélén dolgozik a MC 142-es bäger. A nap éget, Jarda Kunéi; CS1SZ tag bágeres úgy tudja, hogy a bágerben 50 fokos a meleg. Homlokán kiüt a verej­ték, az ajka repedezett, száraz: a Vltava gyors, zavaros vize csábítóan integet. Üres teher­kocsi közeledik és hatalmas, szürke porfelleget ver fel. Az acélkötelek nyikorognak. Nem szívesen beszél saját magáról, hiszen nem hős, ha­nem egy egész átlagos, egy­szerű bágeres. Amit elmond, az se rendkívüli. Visszagondol arra az időre, amikor évekkel ezelőtt a slapi duzzasztógáion először dolgozott a bágeren mint „olajozó“. Neki már úgy tűnik, mintha már nagyon ré­Őszintének kell lenni, meg kell mondanunk: a keze alatt nem megy a munka, munkásai, két- három asszony kivételével, nem szeretik. Tehát más szakember kell a kertészethez! EGY MÁSIK DOLOG: De régi mondás az, hogy aki sokat markol, keveset fog. Mi a csu­dának esztelenül nekirohanni 16 hektárnyi földnek és elpocsé­kolni. Ha nem érez hozzá kellő erőt a szövetkezet, akkor ren­dezzen egy kisebb, mondjuk 5—8 hektárnyi területű ker­tészgazdaságot, de az érjen va­lamit. A többi területet meg vessék be akár lóheremaggal is, abból is nagyobb hasznuk lesz, mint ezekből a — dudvapareei- lákból. (És ebbe a csökkentésbe ne szóljon bele a járás, de még a kerület se!). Már késő a köpenyeg, mégis illene, ha az alistáli szervek végre már tisztáznák minden alistáli paraszt elolt a régi el- hibázásokat. A csalásokra; lo­pásokra, bisebb-nagyobb sik­kasztásokra gondolok, ame­lyekre ebben a cikkben szán­dékosan nem tértem ki. Tisz­tázni kell a kertészetben tör­tént igazságtalan és embertelen munkamegosztást, a biok nél­küli elárusításokat, a kukorica földek szétosztása körül felve­tődő viszályokat stb. Az embe­rek mélyén mindez forrong, semmi kétség sem fér ahhoz, hogy valamikor, talán még eb­ben az évben, de lehet, hogy csak néhány év múlva kitör. Ne hallgassuk el, a vezetőség öntsön tiszta vizet a pohárba! ÉS VÉGEZETÜL: mentsük még, ami menthető! Itt állok egy 62 ár nagyságú parcella közepén. Térdig érő dudvában. — Vöröshagyma akart ez len­ni fiam, az, vöröshagyma — mondja Imre bácsi. De szomo­rú hangjában már benne van az is, hogy talán nem lesz be­lőle semmi. — Pedig még magához jön­ne. — És ezt bizonyítja Kris­tóf József is, a csoportvezető. Széthajtogatjuk a dudvát, valóban hagymasorok. Csak si­lányak. De ha kigyomlálnák, még összeszedné magát. Érde­mes lenne megmenteni. Érdemes és kifizető lenne megmenteni a magnak val<i ré­pát is. Meg mást is ... Embert, munkaerőt ide! Ta­vaszi hanyagságokat, május ele­jei mulasztásokat kell itt pó­tolni. De minél előbb, mert két hét múlva már késő lesz. Men­teni, ami menthető! És jövőre átszervezni az egész kertészgazdaságot az alistáli szövetkezetben! , KARDOS ISTVÁN gén lett volna, hogy Ruzicka bágeres mester ezt ajánlotta neki: „Te ide figyelj, Jarda, ezt. így csináld, azt meg amúgy. Hiszen ez nem is olyan ne­héz ..." És Jarda tanult. Három hó-' napig dolgozott Teletínben, mint bágeres. Az se volt vala­mi különös. A slapi duzzasztó­gátnak szakemberekre volt szüksége, az építkezés nevelte őket. De a vizsgát már csak itt, az Őrlikon tette le. Hogy nős-e? Igen. Négyéves kislánya van. Mosolyog, azt se tudja a gyerek, hogy ki ez apja, hiszen csak egyszer egy héten járok haza, csak úgy egy ugrásra. De most már épí­tik a szép és korszerű telepü­lést. H át az bizony szép lesz. De csak lesz. Az ö szá­jából minden szónak meg van a zamatja, mert... Sokszor bizony nehéz napok vannak itt. Különösen, amikor tizenhat órás műszakon van abban a forróságban. Akkor aztán nincs annyi lelkiereje, ahhoz, hogy elmenjen a kultúrházba és megnézze a műsort, de még ahhoz is túl fáradt, hogy meg­figyelje, a túlsó oldalon meny­nyit haladt az építkezés. Az építkezés pedig egyre nő, ha­talmaskodik. * A fiatal kőművesek csoport­ját mindenki dicséri. De azt is 3 Aratásra készen A zselízi járásban 1952-ben a gépállomásnak 11 kombájn­ja volt. Azóta a gépállomás szépen kiépült. 1953-ban már 16 kombájnnal, 1179 hektárt arattak le. 1955-ben már 48 kombájnnal dolgoztak és több mint 5 000 hektáron arattak. A második ötéves tervben még nagyobb feladatok várnak a gépállomásra. A szövetkezeti földeken több mint 5 950 hek­tár területen aratnak majd. Győzik a munkát a magyar ACD 400-as kombájnokkal. Jól felkészültek az idén is a gaz-, dag termés begyűjtésére, 100 kombájnt küldenek ki g föt- dekre. Simondel László, a műhely vezetője, Nap János, a Kiváló munkáért kitüntetés hordozója, valamint Hamovník András és a gépjavítók alaposan ellenőrzik a gépeket, mielőtt a brigádközpontba kiküldenék őket. hallottam, hogy KHz és Pitin cserben akarják hagyni a mun­ka csoportot. Forrófejű, két fia­tal. Az utolsó két kötelezett­ségvállalást már nem írták alá. KHz gyakran kijelentette, „ma csak egy falat húzok, és elég. És ti? Ha aláírtátok, ak­kor csak gürcöljetek.“ Az ilyen szavak szúrnak. Fájdalmat okoznak és égetnek. Pitin Krízzel tart. A mester azt állítja, hogy eddig még nem látott nála ügyesebb és fürgébb fiút. És ma? Ma gri­maszokat vág és cinikusan vi­selkedik. KHz is egykedvűen azt hangoztatja, hogy a kőmű­ves mesterség már nem ér­dekli. (Pedig csak néhány hó­nappal ezelőtt tanulta ki!) Nehéz megérteni azt a két fiút. Valaki talán megsértette őket? Aztán megtudod tőlük, hogy nem szeretik Dolejsít, a csoport egyik tagját. Állítólag egyszer panaszkodott rájuk, mert valamit nem akartak el­végezni. Mellettük áll Josef Dusek, a CSISZ titkár is és később hozzájuk szegődik Rei- lek mester, aki kommunista. Szemtől-szembe megmondják az igazságot. Elmondják, hogy miért nem akarják aláírni a kötelezettségvállalást. Egyszer nem jöttek munkába. Nem akaródzott nekik. Szombaton csak néhány órát dolgoznak. Azelőtt jól dolgoztak. Ma mar nem. Rontják a munkaerköl­csöt. Hát hogy gyülemlett fel bennük egyszerre annyi roiz- szaság? Hallgatnak — érintve érzik magukat. Fejüket lehajtják és kezükkel idegesen játszanak a kőműves lapáttal. Védelmük gyengén hangzik. Nem egyez­nek Dolejsível. A többiek pe­dig nagyon megbecsülik Dolej- sít. Szakember és becsületes. Ők ketten vállat vonnak és nem felelnek ... Távozunk. A titkár azt mondja, hogy a legrövidebb időn belül gyűlésre hívják ösz- sze a munkacsoportot és a ta­gok majd szemükbe mondják, hogy mit gondolnak róluk. Mert ha az egyén ítélkezik, az kevés. De ha az egész kollek­tíva megmondja a véleményét, akkor annak nagyobb a súlya. De nem ítélkezni, hanem segíteni akarnak. Bátorságot önteni a fiatalokba, mert ez is az építkezéshez tartozik. * A z építkezésen vihar vo­nult keresztül. A sötét felhőkből úgy esett, mintha dé­zsából öntötték volna és a fe­hér port sötét sárrá változtat­ta át. A munkát nem állítot­ták le. Este van, alkonyodik. A sö­tétségen keresztül sárga és vi­lágos fények cikkáznak. Vala-' honnan üde leánykacagás hal-' latszik, autó tülköl. Az Őrlikat építik. Egyetlen egy képbe mosód­nak a benyomásaim: emberek építkeznek, — és az építkezés neveli az embereket. RUDOLF FIALA

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom