Új Ifjúság, 1956 (5. évfolyam, 1-52. szám)

1956-01-21 / 3. szám

1956. január 20.

LENIN, A KŐSZÁLI SAS

ILJICSNÉL

' ' - ■ . ' .Ví<„' Ä.iiiSÄ:,*,

A partizánok abban állapodtak meg, hogy Beljájev számol be Leninnek a szibériai viszonyokról, a tajgában Vívott barackról. Vlagyimir iijics azonban, miután röviden érdeklődött írtjukról és a vasút állapotáról, egyenesen Mátvejhez fordult:

— Sztrogov elvtárs, maga állt a partizánhadsereg élén. Jól ismeri tehát a parasztok gondolkozását. Véleménye szerint rtjit vér a szibériai paraszt a Szovjethatalomtól? Mit remél teáé most, amikor a Kolcsák-banda felett aratott győzelmünk végérvényesen biztosítottnak tekinthető?

Vlagyimir Iijics összehúzta szemét és hátradőlt karosszékén. Mátvej nem felelt nyomban, jól megfontolta szavait:

— A mi parasztjaink most támogatást várnak a Szoy.jer.ha- tgiomtól, Lenin elvtárs! Azt kívánják, hogy a helyes kerékvágásba zökkentse őket.

— Mindenki ezt kíván.,ja, Lenin elv társ. Ezért is semmisítettük meg Kői csákót — szólt közire mély hangján Szilántyij Bákulin.

— Hm... No és a parasztok véleménye szerint milyen az a kerékvágás, amelybe a Szovjethátálomnak zökkentenie kell őket? — kérdezte Vlagyimir Iijics és elörehajolt.

— Hát amilyent a Szovjethatalom jónak tart — felelte Mátvej.

— Nem, nem! A paraszt a maga módján gondolkodik és nem fogad el akármilyen utat — vétette ellen hevesen Vlagyimir Iijics.

— Ügy is van! Minden parasztnak meg vannak a maga elképzelései — szólalt meg Siska apó, alti már nagyon várta, hogy véleményét nyílváníthassa.

— Lám, lám! Ezt pedig a Szovjethatalom nem hagyhatja figyelmen kívül' — kiáltott fel Vlagyimir Iijics.

— Való igaz! Csakhogy a paraszt tudja ám, hogy a Szovjet- hatalom nem viszi helytelen útra. Hiszen maga is harcolt a Szovjethatalomért *- jegyezte meg Mátvej meggyőződéssel.

— Szóval búinak bennünk? — szegezte a kérdést vendégeinek Vlagyimir Iijics.

— De még mennyire bíznak, Lenin elvtárs, mér hogyne bíznának — vágta rá az öblöshangú Szilántyij Bákulin.

Leninen látszott, hogy örömet szereztek neki ezek a szavak. Szeme felragyogott és tűnődve simogatta fejét a tenyerével.

(Részlet Georgij Márkov „A Sztrogovok című 1951 évi Sztálin-díjas regényéből.)

1A

Az első bemutatkozás

Karácsony élőit hat héttel a ko- lozsnémai fiatalok elhatározták, hogy színdarabot játszanak. Az elhatározást tett követte, Karácsonyra sikerült betanulniuk a „Becsületes jukászlegény" című színművet. Az ötven tagból álló CSISZ szervezet tagjai közül nem volt nehéz a szereplők megválogatja. Igaz ugyan, hagy mindössze öt fiúra és három lányra volt szükség a szik- daredy lejátszásához. Amikor a szereplők megkapták a szerepet. mindannyian elhatározták, hogy rendesen és pontosan járnak majd el a próbákra s alaposan felkészülnek a színdarab előadására.

Meg kell mondanunk, sokan nem Hitték, hogy előadásra kerül a színdarab. Még az utolsó napokban is kételkedtek a darab előadásában, mert azt mondották, „hogy így volt ez Eke- csen is, ők is kezdtek már háromszor ás tanulni színdarabot, s végül mégse lett semmi az egészből." Nálunk viszont más a helyzet. Mert volt egy jó vigasztalója a színgárdának, mégpedig a színdarab tanítója, aki azt ipondot/a, ha rám hallgattok, munkánkat biztosan siker koronázza. Es így tett. Most az egyszer a kishitüek csalatkoztak. S mi hisszük, hogy ez orz első kuliúrfellépésünk sok sikert hoz majd és ebben az évben még több színművet is betanulunk. S hogy ez mennyire igaz. azt bizonyítja az a tény. hogy most már egy újabb három felvonásos vígjátékkal készülünk, melyet farsangra be is tanulunk. E színdarabhoz tizenhat szereplőre lesz szükség, s e tizenhat szereplő már meg is van.

Az első színdarabunkkal kapcsolatban szeretném még azt megjegyezni, hogy igazán el sem hittük volna, hogy előadásunkat ilyen nagy sikerrel fogadja majd a közönség. Nem egyszer szakította félbe viharos taps egy-egy színjátszó értékes alakítását. így például a tizenhét éves Molnár Lajosét is, aki a zsugori Tamás gazdát alakította. Hanem kijutott a tapsból Németh Mihálynak, Dömötör Károlynak, Körthy K4- rolynak, Tivoda Jenőnek, Szabó Évának, akik szintén igyekeztek

jól szerepelni a színpadon. A negyedik előadás után már olyan bátorság szállt meg bennünket', hogy elhatároztuk, színdarabunkkal feltépünk a szomszéd falvakban is. S 'hát ami azt illeti, szégyent itt sem vallottunk, S ez a siker újabb munkára serkent bennünket s mi hisszük és bízunk abban, hogy a legközelebbi bemutatkozásunkon is megálljuk a sarat.

SÖRÖS GIZELLA,

Kolozsnéma.

Uj erővel

Iskolánk CSISZ szervezete eredményesebb munkához kezdett, mint az elmúlt évben. Ezt részben az új vezetőségnek köszönhetjük,' részben pedig tanáraink odaadó támogatásának. Molnár elvtárs szervezetünk elnöke mindjárt az évzáró közgyűlés után megkezdte munkáját. Az ő segítségével megalakult az olvasókör, és az énekkar, amely hetente kétszer gyakorol. CSISZ tagjaink a különböző ünnepségeken mindig nagy sikert aratnak. Különösen kiemelhetjük Török József szólóénekest, aki kellemes hangjával nagyon közkedveltté vált a párkányi dolgozók körében. Pehartz Lajos harmonikáé jó hírnévre tett szert a Csárdás- királynő című operettből játszott részletek eljátszásával.

Az irodalmi kör nemrég kezdte meg munkáját. Jelenleg Vörösmarthy-estre készül. Az irodalmi kör komoly segítséget kap Barát tanár elvtárstól.

Törődünk a pionír szervezetekkel is. Ifjúsági szövetségünk két tagja Szekér Magda és Szabó Éva pionírvezetők szeretettel végzik munkájukat a pionírok között.

így indultunk el az évzáró közgyűlés után és reméljük, hogy nemsokára ismét örvendetes hírekkel és eredményekkel keressük majd fel az Üj Ifjúság szerkesztőségét.

SÁNDOR KÁROLY Párkány

Csak így tovább

Az elmúlt évben Iske községében is fellendült a kultúr- munka. Az ifjúsági szervezet kuitúrcsoportja több ízben,

gazdag műsorral lépett színpadra. Legutóbb a karácsony alkalmával három egyfelvoná- sos színmüvet adtak elő az is- kei dolgozóknak. A szereplők közül Popely Gyula bizonyult a legjobbnak, aki az Aranykenyér című darabban a király udvari bolondját alakította. A szereplők igyekeztek legjobb tudásukat nyújtani, azonban a kisebb hibák arra mutatnak, hogy nem volt, aki vezette, irányította volna a színjátszókat.

Jelenleg újabb színműt gyakorolnak, amellyel farsangkor lépnek színpadra.

A fiatalok munkáját nagyban fékezi a kultúrház kérdése. Már régebben tervbe vették, hogy egy közfal eltávolításával megnagyobbítják a kultúrházat és így a kultúrházban többen férnek majd el. Hisszük, hogy a helyi nemzeti bizottság igyekszik ezt a kérdést minél előbb megoldani, amit már annyira várnak az iski fiatalok.

sípos Béla Rozsnyó

Cigány vagyok, árok partján szMem...

csendült fel a színpadon a bús Peti hangja. Az ekecsi dolgozók Szigligeti egyik legszebb színmüvét, a Ci- gányt'-t, adták elő. Amikor felvetődött, hogy előadjuk a Cí- gány-t. Nagy j elvtárs kereken kijelentette, hogy ez Ekecsen „nem fog lemenni." Tévedett. .4 darabot négyszer adtuk elő telt

házban.

A szereplők igazán tudásuk

legjavát adták. Igaz, hogy előfordultak kisebb hibák is, min! például örzse parasztasszony

nem volt elég idős ahhoz, hogy neki eladó lánya lehessen. A jövőben jobban kell ügyelnünk a szereplők ruháinak megvá- lasztásábati, hogy már a ruhák is idősebbé tegyék a szereplőt Azért, mert valaki a színpadon idősebb asszonyt játszik, az

előadó- után lehet ismét csinos fiatal lány.

Igazán jól szerepelt Jeriga elvtárs, az öreg Zsiga szerepében. Elethű és megható volt, amikor a falu hatalmasainak fejéhez vágta, hogy „A cigány nem ember? Más ember az, akinek a bőre fekete, vagy fehér?" Játékával bebizonyította, hogy minden ember egyenlő, akár fehér vagy fekete a bőre. s a szegény ember igazsága mindig igyőz a gonosz nagy- gutáikkal szemben.

Jól szerepelt Rózsi szerepében Varga Éva és mint Peti Németh János. Valósággal irányították a darabot. Jól játszott a két gazda is. Ugyancsak megállta a helyét Lakatos elvtárs, mint Kurta uram. Igaz, hogy az első felvonásban még kissé elfogultan játszottak a szereplők, később azonban „belejöttek" a játékba és alakításuk élethű volt.

Ennyit a szereplőkről. De pár szóval meg kell emlékeznünk az ekecsi közönségről is. Az eke- csiek eddig csakis a mulatságos darabokhoz szoktak, amiken jókat nevethetnek. Azonban hozzá keli szokniok a komoly darabokhoz is, annál is inkább; hogy máskor ne forduljon elő olyasmi, mint a Cigány előadásán. Ugyanis, a legkomolyabb részlet alatt, valaki hátul teli torokból felnevetett. Ez nemcsak csúnyán hat. hanem még a legfőbb szereplőt is megzavarhatja és kizökkentheti szerepéből.

Nem hagyhatjuk említés nélkül a rendezők munkájút, sem. A Nagy testvérek igazán őnfet- áldozőan dolgoztak, és sikerült is nekik a pici, ütöit-kopptt színpadon a darabot a körülményekhez mérten a legjobban megrendezni.

Láttuk, hogy az ehecsiek igen örültek, hogy szlnelőadásban leheiett részük. Ezért a község ifjúságámh nem szabad megfeledkeznie arról, hogy ez csak. a kezdet és kell, hogy ezen a megkezdett, úton haladjanak tovább.

Természetesen nagyobb kedvvel játszanának a fiatalok, egy kultúrház szép. úi színpadán, itt nagyobb lehetőségük is nyitna o* ekecsi kultúra felvirágoztatására.

PAKSY LÁSZLÓ, Ekecs

tm

ö ottan folyton csak a magáét hajtogatta, hogy mi orángutánnak néztük őt, hogy semmi másról se beszél!iinli. csak őróla. Mindig ezt hajtogatta. Mi meg, hogy nem, hogy ő egyáltalában nem orángután. Ö meg, hogy, de igen, hallotta. En megkértem a komiszár urat, hogy

magyarázza meg neki a dolgot. Meg is magyarázta, nagyon jóindulatúan, de ővele nem lehetett beszélni, és azt mondta a komiszár úrnak, hogy ö ehhez nem ért és összejátszik velünk. Erre föl a komiszár úr lecsukatta. öt. hogy hifózanódjon, mi meg vissza akartunk menni az „Alagútba", de már nem mehettünk, mert minket is beteltek a karcerbe. Látja, káplár úr, ml lehet egy ilyen apró és jelentékteigfl félreértésből, ami szóra se érdemes. OkrouMi- céhen is volt egy polgár, és es megsértődött, amikor Kényecky Brodban azt mondták neki, hogy tigriskígyó. Még sok ilyen szó van, ami egyaltálaban nem büntetendő. Például, ha magának azt modanák, hogy pézsmapocok. Azért már megharagudhatna miránk?

A tizedes felnyerített. Nem lehet azt mondani, hogy felordított. Düh, méreg, kétségbeesés, minden benne volt az erős hangok sorában, amelyek kijöttek belőle, s a koncertét ebes fütyülés egészítette ki, amit az orrával szolgáltatott a horkoló tábori jólelkész.

A nyerítést teljes depresszió követte. A tizedes leült a padra, és vizenyős, kifejezéstelen szemei rámeredtek a távoli erdőkre és kegyekre.

— Tizedes úr, — mondta az egyéves önkéntes — ígU.< ahogy a zengő hegyeket és az illatos erdőket nézi. maga Dante alakjára emlékeztet engem. Ugyanaz az átszetfemült költö- arc, gyöngék szívű és lelkű férfi, minden nemes indulatot befogadni készen. Maradjon, kérem, így ülve, oly fól illik ez magához. Milyen lelkesülten, minden mesterkétíség és kénysze- redettseg nélkül dülleszti szemét a tájra. Kétségtelenül arra gondol, hogy milyen gyönyörű lesz, amikor tavasszal e kopár tereken tarka mezei virágok szőnyege terül majd el...

— Bs ezt a szőnyeget egy patakocska öleli át. — jegyezte meg Svejk — és a tizedes úr megnyálózza a ceruzáját, leül valami fatönkre és egy versikét ír az „Ifjú olvasónak".

A tizedes teljesen apatikussá vált, miközben az egyéves önkéntes azt állította, hogy feltétlenül látta már a tizedes fejét megmintázva egy szoborkiállításon:

— Bocsánat, tizedes úr, nem ült maga véletlenül modellt Stursa szobrásznak?

A tizedes ránézett az egyéves önkéntesre, és szomorúan így szólt:

— Nem ültem.

Az egyéves önkéntes elhallgatott, és végignyúlt a pádon.

A kiséret tagjai kártyáztak Svejkkel, a tizedes kétségbeesetten odaült és bíbiceit nekik, sőt a végén nem áiallotta megjegyezni, hogy Svejk a zöld ászt. játszotta ki, és ez hiba. Nem lett volna szabad tromfolnia, akkor megmarad a hetese az utolsó ütésre.

— Azetött a kocsmákban — mondta Svejk — olyan szép feliratok voltak a kibicek ellen. Egyre emlékszik is: „Kibie, fogd be a pofádul, mert még máma szájoneáglak"

A katonavonat befutott arra az állomásra, ahol meg kellett ejteni a vagonok inspekcióját. A vonat megállt.

— Na persze, — szólalt meg az egyéves önkéntes irgalmailanui, sokatmondóm ránézve a tizedesre — már itt van az inspekció...

Az inspekció belépett a vagonba.

* * #

A katonauonat parancsnokául doktor Mtátz tartalékos tisztet jelölte hl a stáb.

Az ilyen buta szolgálati feladatokra mindig tartalékos tiszteket küldtek, Doktor Mráz már azt se tudta, hogy hol áll a feje... Folyton elszámolta magát egy vagonnal, habár civilben reálgimnáziumi számtantanár volt. Azonkívül a legutóbbi állomáson az egyes vagonok legénységi állományáról olyan jelentéseket kapott, amelyek nem egyeztek a budéjovicei pályaudvaron, a bévagonirozás után megadott számmal. Ha a papírjaiba nézett, az volt a benyomása, hogy az ördög tudja, honnét, de még tábori konyha csatlakozott a szerelvényhez. Különösen kellemetlenül lüdbőrzött a háta attól a megállapítástól, hogy rejtélyes módon megszaporodtak a lovai. A tisztek jegyzékéből hiányzott két kadét. Az ezredirodán, melyet az első vagonban helyeztek el, mindenki lázasan kutatott egy Írógépet. Ettől a káosztól doktor Mráznak megfájutt a feje, már bevett három aszpirint, s most fájdalmas arckifejezéssel végezte a vonat ellenőrzését.

Miután kísérőjével együtt megjelent a fogda-vagonban, belepillantott az iratokba, meghallgatta a kétségbeesett tizedes jelentését, hogy létszám két letartóztatott és ennyi meg ennyi legénység, még egyszer ellenőrizte az iratokban az adatok helyességét, majd körülnézett.

— Mi az, kit visz maga ebben a vagonban? — kérdezte szigorúan, s a tábori főlelkészre mutatott, aki hasonfekve aludt, és kihívóan nézett hátsófelével az inspekcióra.

— Lajtnant úrnak alázatosan jelentem, — dadogta a tizedes — hogy mi... izé ...

— Mit izéigei, — morogta doktor Mráz — világosan fejezze ki magot.

— Lajtnant úrnak jelenlem alássan, — szólalt meg a tizedes helyett Svejk — ez az úr,

aki. itt hasonfekve alszik, valami részeg ober- feldkurát úr. Odajött hozzánk és bemászott nekünk a vagonba, és mert a feljebbvalónk, hát nem dobhattuk ki innét, hogy ne legyen fegyelemsértés belőle. Biztosan összetévesztette a stábuagant a fogdával

Doktor Mráz felsóhajtott, s belenézett ae irataiba. A jegyzékben nem szerepelt semmiféle tábori jOfetkész, akinek Bruckba keltene utaznia a vonattal. Doktor Mráznak idegesen megrándult a szemhéja. Az előbbi állomáson megszaporodtak a lovai, most pedig a nagy semmiből még tábori főlelkészek is ideszületnek neki a fogdavagonba.

Nem jutott más az eszébe, hát megparancsolta a tizedesnek, hogy fordítsa át a hason alvót, mert ebben a pózban lehetetlen megállapítani a személyazonosságát.

A tizedes hosszas fáradozás után hátára fordította a tábori fölelkészt, aki közben felébredt s egy tisztet látva maga előtt, így szólt: — *Eh, servus, Fredy. was glbfs neues?

Abendessen schon fertig? — majd ismét lehunyta a szemét és befordult a fal felé.

Doktor Mráz nyomban ráismert, hogy ez az a nagy b élű zsivány, aki tegnap a tisztik as Zitában volt, az összes tisztléikezdék hírhedt zabáié ja, és csendesen felsóhajtott.

— Maga ezért raportra fog menni — mondta a tizedesnek. Aztán kifelé indult, de Svejk visszatartotta:

— Lajtnant úrnak alázatosan jelentem, hogy én nem tartozók ide. Nekem csak tizenegyig kell lecsukva lenni, mert éppen máma járt le a határidőm. En három napra lettem elítélve, és most már ott heti, hogy üljek a többiekkel a marhavagonban. Tizenegy óra már régen simult és ezért én azt kérem a lajtnant úrtól, hogy tegyenek hl a pályára, vagy vigyenek a marhavagonba, ahová tartotok, vagy pedig a Lukás óberlajtnant úrhoz.

— Mi a neve? — kérdezte doktor Mráz. ismét a papírjaiba pillantva.

— Svejk Josef, jelentem alássan, lajtnant ár.

— Ehm, szóval maga az a híres Svejk, — mondta doktor Mráz — valóban tizenegykor kellett szabadulnia. De LukáS főhadnagy úr

* Eh, szervusz Fredy, mi újság? Kész már

a vacsora?