Új Ifjúság, 1956 (5. évfolyam, 1-52. szám)

1956-06-02 / 22. szám

Bratislava, 1956. június Megmozdultak Tavaly a sílózás után a fiatal leányok és fiuk újból igen fontos feladatot vállaltak — a rétek és legelők gondozását. Ha szám szerint vesz- szük, a határvidéken nyújtott segítség után a parasztifjűság íme most már a harmadik feladatot vállalta és végzi kitűnő eredménnyel. 1445 falusi CSISZ-szervezet veszi ki részét a legelők és rétek gondozásáb. n. Ma, amikor a fiatalok már csak az egyes hegyi tisztásokon és elhagyatott lejtőkön gondozzák a legelőket a parasztifjúság tevékenységét a fellendülés kezdetének vesszük és így is értékeljük. A fellendülés tavaly ősszel kezdődött és egyre jobban fokozódik. Eleinte a szövetkezeti elnökök se szenteltek a fiatalok mozgalmának különösebb figyelmet. Amikor a fiatalok föl­det kértek, bizony gyakran előfordult, hogy csak a maradék földeket juttatták nekik. Ügy gondolták, hogy ha esetleg ezeket a földeket nem művelik meg kellőképpen, a szövetkezet nem szenved nagy kárt. Ma már egész más a helyzet. Például a zselízi járás EFSZ-eiben 850 fiatal dolgozik, az állami gazdaságban pe­dig 450. A CSISZ szervei a növénytermesztésre 48 ifjúsági munkacsapatot alakítottak és öt munkacsapatot az állattenyésztésben. A fiata­lok nagy erőt képviselnek, olyan erőt, amely a szövetkezetben sokat jelent. Hiszen a fiata­lok, például a Boros elvtársnő munkacsapatá­ban arra kötelezték magukat, hogy a tervezett cukorrépa mennyiségnél hektáronként 60 mé- terrcázsával többet termelnek. A munkacsapa­tok mindenhol azt tűzték ki fő feladatul, hogy emeljék a hozamot. A CSISZ-tagok a legelők és rétek gondozá­sában is jelentős eredményt értek el. Csatla­kozott hozzájuk a tanuló- és munkásifjúság is, brigádokat szerveztek, Szlovákiában a fia­talok 29.000 hektár legelőt és rétet hoztak rendbe. A besztercebányai kerületben a leg­erősebb a mozgalom. Ebben a kerületben 547 CSISZ szervezet 10.050 hektár legelőt és rétet hozott rendbe. Itt a kezdeményezést a járások vették át. Például a rimaszombati járásban a fiatalok 2230 hektár rétet és legelőt hoztak rendbe, és ebbe a munkába 2023 fiú és leány vett részt. A CSISZ SZKB elnöksége júniusban kiérté­keli ezt az országos akciót s a kiváló szerve­zeteket megajándékozza. A besztercebányai kerület ifjúsága, amely az országos eredmény egy harmadát teljesítette, valamint a rima- szombati fiatalok, akik több mint egy ötödével járultak hozzá a kerület sikeréhez, megmutat­ták, hogy a mozgalomban még sok mindent megtehet, mert léteznek még olyan helyek, ahol ez a mozgalom még nem talált visszhang­ra és a tétlenséget még nem váltotta fel a tevékenység időszaka. Ebben az időszakban a • parasztifjúság újból fontos feladatok előtt áll. Tavaly a helytelen begyűjtés folytán sok takarmány kárba ve­szett, mert a begyűjtést helytelenül vagy ké­sőn végeztük el. A fiatalok munkacsapatai új módszer sze­rint, szárítókon szárítják a szénát, mert ez a módszer jól bevált. A megázott széna és ló­here gyakran 30 százalékig elveszti a tápér­tékét és ha gyakran szétteregetjük a földön, sok takarmány kárba vész. Már most készítjük fából és drótokból a különböző típusú szárítókat. A legfontosabb feladat a csúcsmunkák idején várja a fiata­lokat, akik összegyűjtik a szénát és boglyákba rakják. A fiatal traktoristák tekintsék a szé­na és a lóhere kaszálását ugyanolyan fontos feladatnak, mint az aratást és a cséplést. Kö­vetkezetesen, alaposan használják ki a gépe­ket és az időt, kezdeményezzék a széna gé­pesített behordását. József Attila: CSODÁLKOZÁS Ha mosolyog, mosolya csupa csillag, de ha szomjazom, akkor friss patak, az én kedvesem az egeknek nyílhat de megcsókolni csak nekem szabad. Haja szurokkal elkevert arany, harmatos erdők az ő szemei, küszöbe elé terítném magam lábtörlőképpen, de nem engedi. Szavunk zugában megbuvik a csók, testvéreihöz lopva jön ide... Mező álmodhat össze annyi jót —■ az én kedvesem a füvek szíve. Este a csókok megszöknek velünk s végigfutván a világi térén, a hajnali égre leheveredünk és csak csudálkozunk az életen. rgoscKicgcK) (Smena)

Next

/
Oldalképek
Tartalom