Új Ifjúság, 1956 (5. évfolyam, 1-52. szám)

1956-05-19 / 20. szám

1956. május 19. FRANA RICHTER: Börtönből a CSKP alakuló kongresszusára „Csak azért győztek le ben- nilnke., mert nem vált forra­dalmi. az osztályharcokban meg- edzett munkáspártunk" — ?zt mondogattuk 1920-ban, amikor a munkásosztály elvesztette harcát, ame'y Hodonín és Os- lavansko vidékén a dolgozó nép fegyveres felkelésében csú­csosodott ki. Amikor összehívták a CSKP alakuló kongresszusát már ke­zünkben volt a rendkívüli sze­nátus ítélete. Ránk a „bolse­vik felkelés" úgynevezet vezé­rei, hazaárulás vádjával zúdí­tottak pereket, d; a kongresz- szus idejében már csak lazítás és felkelés vádja alatt vezet­ték tovább. Ezen vádak mellé még a hivatalokkal szemben al­kalmazott erőszak és a katona kötelességétől való eltérítés vád­ját is hozzáfűzték. Az akasztó- fából, mellyel fenyegettek és amelyet a burzsoázia szánt szá­munkra, többéves börtönbünte­tés lett. A magánzárka helyett az íté­let után nagy, közös cellát kan­tunk, oda összpontosították azo­kat, akiket az Uhorske-Hradis- te-i kerületi bíróság rendkívüli szenátusa a Moravsko-Slooác- ko-i felkelés vezéreinek tűnte­tett fel. Rajtam, munkásírón és fűzfapoétán kívül a cellában volt még két falusi bíró, két munkás, egy paraszt, egy jo­gász és a kerületi bíróság egyik hivatalnoka. A CSKP alakuló kongresszusáról szóló hír az utolsó félév legnagyobb örömét jelentette számunkra. Filip Rudolf tanító, az Uhor- sko HradiSte melletti Stare Mestoból, egy hórihorgas fiatal­ember, ki végigharcolta az orosz proletár forradalmat és a vörös hadseregben őrnagy lett, sok­szor éjfélig tartó viták folyamán egyszer ezt mondta: „Azt tud­játok elvtársak, hogy eleinte nem tesz lenini párt és az orosz bolsevik párttól még tá­vol lesz. A marxista balszárny­ban még sok opportunista volt. Az igazi kommunistáknak na­gyon óvatosnak kell lenmök, hogy a kommunista párt ne váljék a régi szociáldemokrácia valamilyen balgarniturájává. Eszmefuttatását mély sóhaj­jal fejezte be: „Hát ez szörnyű. Összejön a párt alakuló kon­gresszusa és mi itt hűsülünk a börtönben. Amikor pedig ránk kint olyan nagy szükség vol­na!" A foglyon mind ott szerettek volna lenni a párt alakutó kon­gresszusán, de csak kettőnknek sikerült, Fülöp tanító elvtárs­nak és nekem. Fülöpöt két évre ítélték el, de a felebbezés benyújtása után ügyvédje kérelmére szabadlábra helyezték. En meg sajátmagam találtam meg a szabadsághoz vezető utat. Amikor nálam a fogházorvos nyílt tüdőbajt állapított meg, 8 napos éhségsztrájkkal elértem, hogy a kórházba helyezzenek. Onnan könnyebben eljutok a párt alakuló gyűlésére — gon­doltam magamban. A kórház­ban elvették tőlem a ruhámat, csak a fehérneműt és a cipő­met hagyták meg. Alsónadrág­ban és kórházi köpenyben nem tu tarn volna megszökni. Kül­döncre volt szükségem, aki Ho- doninban értesíti feleségemet szökési szándékomról és meg­mondaná neki, hogy hozzon egy öltönyt. Küldöncöm még aznap délután elment. Estére már vissza is jött. Másnap megér­kezett a feleségem. „Hol van a ruha?" — kérdeztem, amikor észrevettem, hogy nem hozott csomagot magával. — Brectavban hagytam — felélte legnagyobb meglepeté­semre. — Hát te Brectavban voltál? — Azt hittem, hogy Bfecla- von keresztül mégy Becsbe. — Rájöttem, hogy küldöncöm rosz- szúl adta át az üzenetet. — Hát most mit tegyek? — kérdeztem feleségemtől. — Elmegyek érte Bfeclavba — felelte. — Az már késő. Csakis hol­nap szökhetnék, máskülönben már késő lenne. A kezelőorvo­som három nappal ezelőtt ezt mondta nekem: „Szerkesztő úr, sohase tekintettem magam bör­töne őrének, csakis az orvosá­nak. Amit most mondok, az szi­gorúan bizalmas; már nem íer- t'óyö beteg, és nemsokára Bo- ryba helyezik át”. — lát mit csináljunk akkor? — kérdezte az asszony. — Tudod mit, még ma el­mégy Kamenár tanár elvtárs­hoz és megkéred, hogy szerez­zen egy öltönyt. Tévedtem. A tanár elvtárs, aki mindig nag" szavakat pu- fogtatott, megmutatta, hogy tu­lajdonképpen egy gyáva kutya. Kijelentette, hogy semmi közös­séget sem váltat az ilyen ka­landdal, mert esetleg kisülne, hogy ő segített hozzá a szö­késhez. Mit tegyek? Mindent kockáztatni kellett. A kórház­ban feküdt egy tüdőbajos fém­munkás. Bizalmasan elmondtam neki, hogy miről van szó. — Kölcsönadhatnál valami ócska öltönyt és iratokat — mondtam. — öltönyt és illetőségi iga­zolványt adhatok, de valakinek érte kellene menni — jelelte készségesen a fémmunkás. — 1 z a legkedvesebb — ki­áltottam fel bddogan. Írjál csak a feleségednek néhány sort, írd meg, hogy a sorok át­adójának adja ki a. öltönyt és az illetőségi bizonyítványt. csend uralkodott, elbújtam a bokrok mögött és azon tűnőd­tem, hogy vajon sikerül e u szökés. így gondolkodtam. .4 kórházban ma biztos megfigyel­ték, hogy itt járt a feleségem, és ha megállapítják, hogy meg­szöktem, akkor összefüggést ke­resnek a látogatásával. Biztos még le is csuknák, hogy hoz­zásegített a szökéshez. Mit csi­náljak? Ez a kérdés marcan­golt. Nem maradt más hátra, minthogy a feleségem is velem szökik. Jaj, ha nem lenne gyer­mekünk. A kis 8 hónapos Ve­rát a feleségem Vlcková elv- társnőhöz adta gondozásba, amíg ideutazott hozzám. Fáj­dalmasan a gyerekre gondol­tam. Elhagyjuk? Az lehetetlen. De vajon nem e marad magára, ha szökésem után lecsukják az anyát? A toronyóra tizenegyet ütött. Milyen gyorsan múlt el ez a két óra ott a bokrok között. A fal mögül füttyszót hallot­tam. Óvatosan kiléptem a bokor­ból és a gesztenyefáig kúsz­tam. Levetettem kórházi köpe­Egy órába se telt és a fele­ségem már eI is hozta az öl­tönyt és az illetőségi bizonyít­ványt. Az öltöny ki volt mosva, de azért tele volt olajfolttal és va- saiatlan volt. Túl nagy lesz, -- gondoltam magamban, amíg a WC-én szemügyre vettem a ru­hát. Mit csináljak, legalább mégis csak valami, ügy nézek majd ki benne, mi: ' egy mun­kás, aki munkából jön haza. A fémmunkást és a felesége­met beavattam a szökési terv részleteibe. Amikor lementünk a kertbe, elvezettem őket egy bizonyos helyre. — Látjátok, itt ezen a helyen a kert kerítése a legalacso­nyabb, alig két méter. Én majd felniászok erre a gesztenyefára és azon az ágon látjátok, vé- gigkúszom, és akkor egy ug­rással kint is vagyok a mezőn! Feleségemmel megbeszéltük, hogy este 11 órakor vár rám a kert falánál. Majd fütyülni fog, ami azt jelenti, hogy tiszta a levegő. Feleségemnek is el­mondtam, hogy egyenesen a párt alakuló közgyűlésére aka­rok menni. — Prágában még biztos In- jognak, — ellenkezett az asz- szony. — Nem fognak le. Ügy tu­dom, hogy csak az a képük van meg rólam, ahol kecske­szakáit viselek és hosszú a ha­jam. Most pedig simára le va­Í ’yok borotválva és a művész- rizurámról is lemondtam. Va sora után a WC-én átöl­tözködtem, felgyűrtem a nadrá­gomat, hogy ne kandikáljon ki a kórházi köpenyből és a fém­munkással együtt lementünk a kertbe. Kilenc óra előtt , ami­kor lecsukták a pavilion ajta­ját, barátian kezet szorítottunk. — Minden jót — mondta. — Hangja melegen és meggyőző­en hangzott. Csillagos ég volt, a hold nem világított. A kertben mélységes nyemet és aztán próbára tet­tem vajon ne,., felejtettem-e el a mászást. Kisjiú koromban ügyes voltam. Eleinte nehézke­sen ment, de mihelyst sikerült ne gkapaszkodni a gesztenyeja ágában, máris jól ment minden. Felkúsztam a kert falára és megláttam a feleségemet. Csak akkor állapítottam meg, hogy a fal kívülről' sokkal magasabb, mint ahogy az a kertből lát­szott. Legalább négy méter ma­gas lehetett. Megtámasztottam lábamat, megfogódzkodtam a fal szélébe és nagy lendületiül leugrottam. Ereztem hogy ép maradtam. Prágába délelőtt érkeztünk. Az állomásról egyenesen a párt alakuló kongresszusára men­tünk. A kongresszus éppen déli. szünetet tartott. A küldöttek egy része a kertben tartózko­dóit. A küldötteket két csoport­ra osztották. Annak a csaptai­nak az élén, amely erőszakkal lehetetlenné akarta lenni, hogy dr. Bohutmr Stnerul előtárhat válasszák be az alakuló párt központi bizottságába, dr. Vaj- taner Emánuel állt. Az egyik asztalnál hodonim elvtársakat pillantottam meg, akikkel letartóztatásom előtt naponta érintkeztem. Közöttük volt Filip tanító elvtárs is. — Várj meg, leülök közéjük, kíváncsi vagyok, vajon rám­ismernek, — súgtam oda a fe­leségemnek. Odaültem régi ismerőseimhez Elnémultak, rámnéztek, de sen­ki sem ismert fel. Nahát, ez nagyszerű — gondoltam ma­gamban, és nyugodtan ülve ma­radtam. Kis idő múlva hozzám­ült a feleségem. — Hát te hogy kerülsz lde‘> — kérdezték meg egyszerre többen is a feleségemtől. — Velem jött — jeleltem a feleségem helyett. Csak amikor megszólaltam, jöttek rá, hogy ki vagyok. — Ez... azt akarták mon­dani: Frána .. De senki sem mondta ki n nevemet. A kongresszuson vezető elv- társakkal léptem érintkezésbe, elhatározták, hogy feleségem­mel együtt kimegyünk Szovjet- Oroszországba. — A legközelebbi alkalmas időben pedig utánad küldik a gyereket is — ígérték. — Megyünk, természetesen megyünk, de a kongresszus után — feleltem. Ebbe termé­szetesen beleegyeztek. — Ma már biztos rájöttek arra, hogy megszöktél és kö­rözni jognak. A kongresszus ide­je alatt Prágában maradsz, va­lahol meglapulsz és később már biztosabban útnak indulhaszt. Néhány nap múlva már azt fogják hinni rólad, hogy túl vagy a határon és akkor maid nem fülelnek annyira. Nem fontos, hogy merre foly­tattuk kalandos utunkat, elvtár­saim megbízható vezetőt bocsá­tottak rendelkezésünkre, akik már alaposan ismerték az uta­kat. Másnap Németország Kom­munista Pártja központjába, Berlinbe érkeztünk. Ott láttam először Wilhelm Pieck eivtársat, a Német De­mokratikus Köztársaság mai elnökét, Zetkin Klárát, az idős forradalmi proletár harcost. Ad­dig csak névleg ismertem őket. A csehszlovák menekültet és feleségét olyan elvtársaisan fo­gadták, mint ahogy az csak kommunisták között volt szo­kásban. Szovjet-Oroszországba nem jutottam el. Feleségem hastí­fuszban megbetegedett, három napig magas lázzal Neu-Köln- ben egy kis szállodában fe­küdt, aho>, már azelőtt is sok kommunista emigráns talált menedéket. Aztán kórházba vit­ték, ahol tíz hétig feküdt. így kezdődött az emigráció. Berlinbe való megérkezésünk után az egyes csehszlovák la­pok azt a hírt hozták, hogu Fraría Richter szerkesztő, a ho- donini fegyveres felkelés veze­tője a börtönből megszökött, és Moszkvába került. Ugyanakkor én a berlini asz­faltot róttam Franz Renner szé­ni'lyuzonossági bizonyítvánnyal u kezemben, aki Berlin-Schöne- bergben született és oda volt illetőségű is. Négy évre a föld nyelte el az egyik cseh szerkesztőt. De abban az országban, ahoi szü­lettem, mái' megalakult a kom­munista pár!, — mondogahum magamban. Bármilyen gyermek- betegségeken is megy keresztül, bármilyen súlyos•, harcot is vív az életéért, börtönökön és vér- patakokon kérésziül — már semmi se teszi tötjkre. Vem gondoltam már vissza a bör­tönre, ahonnan kiszöktem, arra hogy megvívtunk cgt/\ csatát? Hiszen ez volt az első ütközet, melyei szilárd forradalmi . veze­tés nélkül vívtunk meg. faliét, hogy még néhány csatátel­vesztünk, de hogy is mondta lenini szavakkal, a marxista balszárny kongresszusán Prá­gában Zabranskyéknél Bohutnr Smeral elvtárs: „Eljön a nap, amikor a mi utcánkban is ün­nep lesz!" £s látjátok, kivártuk azt a napot. Hazánk, amely valami­kor rossz mostohánk volt, szi­vünk egész melegével hőn sze­reiét! hazánk lett. Ti fiatalok, nem is tudjátok elképzelni milyen végtelen bol­dogságot érzünk mi, akik 35 évvel ezelőtt olt álltunk a CSKP bölcsőjénél, mennyire örülünk minden sikerének, melyei ti ér­tek el. Mi, öregek, akiket a CSKP vezetett, olyan időben harcol­tunk hazánk boldogságért, ami­kor az emberek éhenhaltak, a hidak alatt aludtak és szomo­rúan őgyelegtek egyik gyártól a másikig, egyik építkezéstől a másikig. Azokban az időkben, amikor hiába kiáltottuk „mun­kát akarunk", a csendőrök pus­katussal adták meg a feleletet. Igen szomorúan festett hazánk akkoriban. Ma az emberek arca boldog­ságtól ragyog és sikereikkel segítenek biztosítani és megvé­delmezni a világbékét. Lágy, puha kenyér terem bőségben a szövetkezeti rónákon, igazság­talanok volnánk, ha nem válta­nánk be, hogy hazánk boldog­ságát a CSKP-nek köszönhet­jük, amely 35 évvel ezelőtt született. Alaposabb felkészültséget propagandistáinktól A CSISZ már hat év óta szervezi a politikai oktatást. — Hat év hosszű idő. Elvárhattuk volna, hogy ez idő alatt a po­litikai oktatás az ifjúsági szö­vetség tevékenységének termé­szetes és érdekes tartozékává válik. A helyzet azonban egész más képet mutat. Papíron a politikai oktatáson résztvevők száma egyre emel­kedik. De csak papiroson, a valóságban a fiatalok nem ér­deklődnek túlságosan a politi­kai oktatás iránt. Például hány alapfokú politikai kör kezdi meg működését, egyszer-kétszer ösz- szejönnek, az eredmény pedig az, hogy a fiataloknak elmegy a kedvük a politikai oktatástól. Miért van ez így? Hol a hiba? A propagandistákban? Igen. A propagandistákban. Ámbár az utolsó években a CSISZ politi­kai oktatás számára sok tapasz­talt párt-tagot és CSISZ-tagot nyertek meg. Mindamellett • - tisztelet a kivételnek — csak kevés sikert értek el. A főokot ott keressük, hogy az oktatás anyaga különösen az alapfokú politikai körökben igen száraz és nehezen emészt­hető. Sok mindennel foglalkoznak ezekben a körökben és végered­ményben semmit sem tanulnak meg. A kör résztvevői hét té­zisben értesülnek hazánk hala­dó hagyományairól, pártunk történetéről, államrendszerünk­ről, a CSlSZ-röl, az iparról, a mezőgazdaságról és a nemzet­közi helyzetről. így aztán könv- nyen megtörténik, hogy a pro­pagandista egy fél óra alatt megmagyarázza a politikai ese­mények fejlődését 1905-íől nap­jainkig, és a téziseket össze­keveri. Sok ismert igazságot mond el 1 és végeredményben semmit sem magyaráz meg. Ugyanezen oknál fogva a po­litikai oktatás céljaira szerkesz­tett tankönyv sem felelt meg küldetésének. Különösen az ipar­ról és a mezőgazdaságról szoió fejezet fellengős és tartalmat­lan. Milyen következtetésekre jutunk? Lámpással kereshetjük az olyan kört, ahol a tankönyv szerint haladnak. A tankönyve­ket legtöbbnyire csak a propa­gandista használja. Legfőbb ideje, hogy a CSISZ politikai oktatási köreibe más tanítási módszert vezessenek be. A fiatalok sok mindennel rr.-g szeretnének ismerkedni, számtalan kérdésre keresnek fe­leletet, a tudomány világából, választ szeretnének a politikai és kulturális élet kérdéseire is. A CSISZ nehezen emészthető módon nyújtotta a fiataloknak a politikai oktatást, úgy, hogy az sohase tudta lekötni őket. Ami a fiatalokat érdekli, az kell, hogy a CSISZ vezető dolgozóit is érde­kelje. Ha a politikai oktatás mód­szerére. vonatkozólag bármilyen jó határozatokat is hoznak, nem végzik küldetésüket, ha a CSISZ vezető dolgozói alapjánál fogva nem változtatják meg beállított­ságukat az ifjúság érdekeivel szemben. Nemrég szemléltető módon meggyőződhettünk állításunk helyességéről. Vasárnaponként vezető politikusaink és kultúr- dolgozóink a Mladá Fronts „Hogy is van az...“ rovatá­ban felelnek az olvasók külön­böző kérdéseire. Szerkesztősé­günkbe sok levél futott be. A fiúk és leányok kifejezésre jut­tatják, hogy mennyire tetszik nekik ez a rovat és milyen kér­désekre szeretnének választ kapni. A CSISZ városi vezetőségé­vel való megállapodás után ja­vaslatot nyújtottunk be a CSISZ Prága—libeni kerületi vezetőségéhez, hogy a libeni fiatalok számára nyilvános be­szélgetést rendezzenek, amelyen vezető tudósaink, újságíróink, testnevelési szakembereink és sport vezetői felelnek majd a feltett kérdésekre. Néhány he­tes tárgyalás után Helena Bar- tunková, a kerületi vezetőség első titkára közölte velünk, hogy a beszélgetésen nem biz- tosíthaifa a fiatalok részvéte­lét, mert tapasztalatból tudják, hogy nincs meg a kellő érdek­lődés. Éppen ezért a beszélge­tés előkészítésében nem vehet­nek részt. Mitevők legyünk, megpróbál­juk a Prága—libeni vezetőség nélkül is. De vajon nem-e jel­lemző, hogy így értelmezik az ifjúság körében kifejtett propa­ganda munkát? O. S. Erélyesen számoljunk le a CSISZ-bsn mutatkozó fogyatékosságokkal A CSISZ KB IV. plenáris ülésének, amely május 11-13-ig tartott, eredménye az a részle­ges határozat, amely boncolja a GSISZ-szervek és szervezetek hiányos munkájának okait. A határozat elrendeli az if­júságnak hogy elsősorban még nagyobb igyekezetét fejtsen ki második ötéves tervünk felada­tainak teljesítésében és felhívja az üzemek mestereit, felelős dolgozóit, a párul és szakszer­vezeteket, hogy iflz eddiginél nagyobb mértékben ^foglalkozza­nak az ifjúság problémáival. Élesen bírálja egyel? minisz­tériumainkat, amelyeknél^ ugyan volna dolguk a fiatalokkal, de vagy nem törődnek velük, XaSy beavatkoznak a CSISZ-szervek hatáskörébe. A határozat a to­vábbiakban azzal az állapottal foglalkozik, amely ifjúságunk körében a kulturális- és a sport­élet szakaszán mutatkozik. A határozat további részében az ifjúságnak a CSISZ-ben va’ó neveléséről, az ifjúság nemzet­közi együttműködésének kibőví­téséről és a Komszomollal, va­lamint a jugoszláv ifjúsággal való együttműködésről van szó. A befejező rész bírálja a CSISZ-apparátus munkájában mutatkozó bürokratikus tünete­ket és feladatúi tűzi ki az ap­parátusnak legkedvesebb 30 százalékkal való csökkentését. A CSISZ Központi Bizottsága .felhívja az jfjúságot, hogy míg szorosabban zárkózzon fel a párt és szervezetei köré, kérje a párt bírálatát és segítségét, munkájában, hogy a CSISZ KB plénuma negyedik ülésének ha­tározatát teljesíthesse. A CSKP KB közleménye az országos pártkonferencia megtartásának idejéről A CSKP KB 1950. május 13-i ülésén a CSKP kerületi és járási bizottságainak és az atapszervezetekneik kérésére elha­tározta, hogy az országos pártkonferenciát 195$. június 6-ről június 11-re halasztja, hogy több idő jusson a' népgazdaság fejlődés második ötéves terve irányelvtervezetének megvitatá­sára. \

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom