Új Ifjúság, 1956 (5. évfolyam, 1-52. szám)
1956-05-05 / 18. szám
1956. április 28. 5 ■tU.ü$iísíí£l így ünnepeltek A z idei szenei május 1. páratlanul nagytömegű szemet- _ gyönyörködtető, színes, ragyogó felvonulásról, a május elseje ünnepségéről csak a képek százával lehelne pompásan beszámolni. A béke diadalmas májusi seregszemléjén ott volt a járás apraja, nagyja, hogy örülve az elért eredményeknek, magasba emelje a szabadság zászlaját a nemzetközi szolidaritás ünnepén. A városka utcái már korareggel visszhangosak voltak, a májusi ébresztő ritmikus dallamától. Mind — mind több ablak tárult fel, hogy a májusi hangulat eljusson a szobákba, és a tavasz tündöklése bejárja a legkisebb zugokat is. Itt-ott kiváncsi, kócos fejecske jelent meg a párkányok muskátliai között; élvezettel lélegezte május reggelének bűvös illatát; majd eltűnt, hogy piros pántlikát kössön szépre fésült hajfürtjeibe, méltón ünnepelje május elsejét. A főtéren Sárfő kultúrotthonának 17 tagú fúvószenekara Pozgay Tamás vezetésével fogadta az érkező néniket, bácsikat és a lelkes fiatalokat. „Éljen május” tört föl ezer és ezer ajakról. A toronyóra mély ütése hasított bele az éljenzők kiáltásaiba, kilenc óra volt. Felharsantak a zenekar trombitái és a himnuszok elhangzása után Stefanik Ferenc képviselő ünnepi beszédével megnyílt a Szene járási székhely májusi seregszemléje. Száz és száz felreppenő galmb vitte a világ minden tája felé a járás dolgozóinak május elsejei üdvözletét. Pionírok harsonája nyitotta meg a felvonulást. Utánuk a 11 éves, a 8 éves magyar iskola növendékei sorakoztak fel. Megindult a hatalmas ünneplő sereg, mely egy emberként köszöntötte május elsejét. Szép és felemelő látvány volt, ahogy a transzparensek, zászlók erdejében meneteltek a diákok, az állami gazdaság, villamos erőművek, az elárusító üzemek, a környező falvak stb. dolgozói: mindnyájan boldogan ünnepelték a nemzetközi proletariátus napját. Örömteltek voltak az arcok, mert ahogy illik, becsületesen végezték munkájukat; a járás ipara 10, a mezőgazdaság 11.5 százalékkal emelkedett, ami életük szebbé, gazdagabbá tételét biztosítja. Büszkén és kemény léptekkel haladtak a szövetkezeti dolgozók; nagymama, nagyapa fiával, unokájával kedélyesen, tudván, hogy kérges kezük áldott munkája meghozta gyümölcsét; gabonafélékből 110, burgonyából 102, disznóhúsból 102 százalékra és a többiből is ily szépen teljesítették az eddigi beadási tervüket. De talán legörömteljesebben az igrámi szövetkezetesek lépkedtek. Mint az eredményhirdető táblájuk is szép gömböly- ded betűkkel tudtára adta az ünneplőknek; igen, ők megértették a kitűzött feladatokat, beadásaikat, összegezve 160 százalékra teljesítették. H arsogott a közel tizenötezer főnyi tömeg, kifejezésre juttatva háláját pártja és kormánya iránt, valamint óhaját: a nemzetek közötti békés együttélést. A pattogós indulókat túlharsogó emberáradat felett kiemelkedően a többi transzparansek közül rövid, minden ember igaz akaratát kifejező jelmondat ékeskedett; „Egy a jelszónk, a béke”; így köszöntötte Torony község lakossága május elsejét. A felvonulók hosszú sorát a Hadsereggel Együttműködők Szövetsége tagjainak díszszemléje zárta. A lelkes tömeg elvonult a tribün előtt, majd az állomás felé tartott, hogy a fürdő parkjának pázsitján hatalmas családdá fejlődve megülje a szokásos majálist. T-o Búcsú az’építőktől A magyarországi építőmunkások szakszervezetének központi kultúregyüttese az Építők már befejezte szlovákiai körútját, s mire e sorok napvilágot látnak a szép „Ikarusz”, mellyel Szlovákiát járták, már valahol egy pesti garázsban piheni az „út fáradalmait“. Az együttes, mely nevét a Rózsa Ferenc kuiltúr- otthonról vette fel négyszer lépett fel Szlovákiában. Kétszer Bratislavában, egyszer Trnaván és egyszer Nyitrán. Mind a négy fellépés forró sikert jelentett. Műsoruk zömét a népdalok, népi táncok és népszokások művészi átdolgozása képezte, nagyobbrészt eredeti gyűjtések alapján. A bevezető számtól, — Kodály: Kállai kettős-étől — egészen a székelyföldi zárójelenetig, változatos és komolyan kidolgozott számokat láttunk, mint a rábaközi vidám jelenetet, a „Hes héja” táncát, a huszár verbunkost, .a somogyi kanász-táncot; az énekkar előadásában szlovák és magyar népdalokat hallottunk, francia barikád indulót, kozák dalt, vagy opera részleteket (köztük Smetana Eladott menyasszonyából is) a népi zenekar klasszikus és népdalokat játszott, de minden szám fergeteges tapsot váltott ki a szlovákiai dolgozóknál. Az együttes ismét közelebb hozta két szomszéd nép kultúráját s így nagy érdeme van a szlovákság és a magyarság kultúrközeledése terén. Az együttes hazatérte előtt elbeszélgettünk az együttes művészi vezetőjével, Falvay Károly- lyal. — Együttesünk a szlovákiai Lúcnica meghívására kereste fel ezt a szép, hegyes-völ- gyes országot. A Lúcnicával már régóta tartunk fen kapcsolatokat. A mi együttesünk nem összállami ensemble, hanem mint az egyébként a nevéből is nyilvánvaló, az építészeti dolgozókat tömöríti főként. Ennek megfelelően nemcsak az a feladatunk, hogy hivatásos koncerttermekben lépjünk fel, hanem hogy a napi munka után a munkahelyeken is fe’üdít- sük műsorunkkal dolgozóinkat. Együttesünkben legrégibb az énekkar, mely két hét múlva ünnepli hatvanéves jubileumát. Táncegyüttesünk 1950-ben alakult. A magyar kormány az összegyüttes ötéves jubileuma alkalmából, tehát tavaly, azt a „Szocialista kultúráért” kitüntetésben részesítette. Együttesünk, a rtépi zenekart kivéve, teljesen amatőr alapon dolgozik. Hetente háromszor van két-három órás próbánk, de tagjaink csak a kész kiadások térítését kapják. Magam is mérnök vagyok a szakmámban, de szabad, óráimban koreográfiával foglalkozom. Igaz viszont, hogy már tizenötödik éve. Szlovákiába nem jött a komplett együttes, ide technikai okokból 120-an jöttünk. Budapesten azonban csak az énekkarunk áll ennyi emberből. Ottani tánc- együttesünk 80 emberből áll, ehhez járul még a népi zenekar. A dalokat nagyobbrészt Szabó József dolgozta fel, aki a szlovákiai turnén felváltva vezette az énekkart Pallos Bélával. A koreográfiái részt én állítottam össze, legjobb szóló- táncosnőink Tamás Éva és Molnár Erzsi voltak. A népi zenekart Járóka Sándor vezette, akit ismernek a rádióból, s akit Szlovákiában különben nem kell bemutatnunk. Még egy kérdést tettünk fel búcsúzóul, a szlovákiai kapcsolatokról. — Szlovákiába örömmel jöttünk, hogy mélyítsük a két nép kultúr-együttműködését. Ez konkrét munkában is kifejezésre jut majd. Az a megtiszteltetés ért, hogy a Lúcnica megbízott, készítsem el a „Gömöri dalok” koreográfiáját. Egyik legsikerültebb tánckompozíciónk a „Hes héja” is olyan táncmo- tivumokon épült fel, melyek Szlovákiában és a csángó földön tartották fenn magukat a legtovább. Nyitrán volt egy szabad órám, rögvest felhasználtam, hogy kimenjek Gerencsérre, ahol Kodály gyűjtött annakidején dalokat. Él is beszélgettem egy anyókával, sajnos azonban táncmotivumokat, amilyenekre szükségem lett volna, már nem találtam és erre egy óra igazán nem elégséges idő. Befejezésül még egyszer szeretném megköszönni azt a testvéri fogadtatást, melyben Szlovákiában mindenütt részesültünk. Tavaly Ausztriában jártunk, ahol valóban szívesen, fogadtak minket, de ez az út mindnyájunk számára életünk egyik legszebb emléke marad. Csak a szocializmust építő országokban lehet igazi és őszinte légkör, amelyben itt éltünk és mozogtunk. Búcsúzóul az egész együttes nevében szeretettel köszöntjük a szlovákiai dolgozókat! MÁRTONVÖLGYI LÁSZLÓ Oróf Monte Christo Alexander Dumas francia regényíró műveit nagyon szeretik a fiatalok. Kevés ember akad, aki ne hallott, vagy olvasott volna tőle és ne ismerné a Három muskétás, a Gróf Monte Christo, című regényeit. Gróf Monte Christót most ismét filmre vetítették. Edmond Nantes francia tengerészt, aki jegyben járt a szép Mercedessel kapitánnyá nevezték ki. Az emberek különösen Caderausa idősebb hajós és Fernand hadnagy politikai bűncselekménnyel kapcsolatosan beárulták Edmond Nantest és ennek következtében a d’lf nevű erődítményben fogva tartják. Tizenhét éven keresztül igazságtalanul börtönben sínylődik. Abbé Farin haldokló fogolytársa elárulja neki, hogy a szigeten van elásva Monte Christo kincse. Edmond Nantes megszökik az erődítményből, és mint a gazdag gróf Monte Christo visszatér Párizsba, hogy megbüntesse azokat, akik szerencsétlenségét okozták. A francia arisztokráciát elbűvöli az elegáns, gazdag gróf, különösen, amikor közrejátszik Albert, gróf Moncerf fiának elhurcolásában. Csak Albert anyja, Mercedes ismeri fel Monte Christoban Edmond Nantes-t, egykori vőlegényét és a bosszújától félve arra kéri Nantes-t, hogy könyörüljön meg az ártatlan fiún. Monte Christo bosszút akar állni Caderausa barátján, valamint vetél.ytársán gróf de Moncerfen és de Villeíort áilamügyészen is, aki ártatlanul elítélte. Bosszút akar állni a menyasszonyán is. Gróf Monte Christo otthagyja a hazáját, Franciaországot és új, boldogabb hazába, keletre indul szép menyasszonyával együtt. A film rendezői, Vernayval az élén, nem követtek magasabb eszmei célokat. Képet igyekeztek nyújtani arról a romantikus és kalandos világról, amelyben Dumas regénye lejátszódik. Az ilyen zsánerű filmekben a francia rendezőknek nagy gyakorlatuk van. Olyan három és fél órás műsort állítottak össze, amely mindvégig leköti a közönség figyelmét. Ezért ebben a filmben hiába keresnénk lélektani mélységeket, igazi emberábrázolást és az akkori társadalmi viszonyok bírálatát. A film nem tölti ki azt a hézagot, melyet a kalandos filmek terén egyre jobban érzünk. A film szellemes, érdekes, de nincs különösebb jelentősége. A főszerepben Jean Marais és L. Amand szerepelnek. A. LOJDLOVA "chröder ezreden, amikor konferenciára hívta a menetzásctóalj összes tisztjeit, ismét rendkívül boldog volt, hogy kibeszélheti magát. Azonkívül valamilyen döntést kellett hoznia Marek egyéves önkéntes ügyében; Schröder ezredes már korábban a hadosztálybíróságra küldte az önkéntest, mivel ez nem volt hajlandó latrinát pucolni. Marek éppen tegáap éjszaka érkezett meg a hadosztálybíróságról a hauptwachéra, s most ott tartották őrizet alatt, Ezzel egyidejűleg a hadosztálybíróság átiratot intézett az ezred- irodához, végtelenül komplikáltan kifejtve, .hogy ez az eset nem tekinthető lázadásnak, mivel az egyéves önkéntesek nem kötelezhetők latrinapucolásra, mindazonáltal „subordina- tionsverletzunk“* történt, és ezt a vétséget a harctéren tanúsított bátor magatartással helyre lehet hozni. Ezen okból Marek egyéves önkéntest visszaküldetik az ezredéhez, a függelemsértési eljárás felfüggesztendő a háború végéig, de megújítandó a legelső alkalommai amikor Marek egyéves önkéntes újabb vétséget követ el. Aztán volt még egy eset. Marek egyéves önkéntessel együtt a ,hadosztálybíróság átküldött a hauptwachéra' egy Teveles nevű ál- szakaszvezetöt is, aki nemrégiben bukkant fel az ezrednél, miután visszaküldték egy zágrábi kórházból. Nagyezüstje volt. egyéves önkéntesi stráfja és három csillagja. Sokat mesélt a hatodik menetszázad szerbiai hőstetteiről, és azt állította, hogy a századból csak ő maradt életben. A vizsgálat során megállapítást nyert, hogy a hatodik mcnetszázaddal még a háború elején valóban kiment a frontra egy Teveles nevű katona, akinek azonban nem volt egyéves önkéntesi joga. Információt kértek a dandártól, amelyhez a hatodik menetszázadai hozzácsapták, amikor 1914 december 2-án visszavonultak Belgrádból és kiderült, hogy az ezüst vitézség! éremre felterjesztett, illetve kitüntetett katonák jegyzékében nem szerepel semmiféle Teveles. Azt azonban egyáltalán nem lehetett megállapítani, hogy a belgrádi hadjárat folyamán Teveles közlegényt elöléptetlék- e szakaszvezetővé, vagy sem. mivel az egész hatodik menetszázad elveszett a belgrádi Szent Száva templom mellett a tisztjeivel együtt. A hadosztálybíróságon Teveles azzal védekezett, hogy neki valóban megígérték a nagyezüstöt, s ezért megvásárolta a kórházban egy bős- nyáktól. Ami az egyéves önkéntesi pertut illeti, azt részegségében varrta föl magának, és azért viselte tovább, mert állandóan részév volt, tévén a szervezete teljesen legyöngiilvr a vérhastól. A besprechung tehát elkezdődött, s mielőtt rátért volna erre a két esetre, Schröder ezredes közölte, hogy gyakrabban kell ilyen öfz* Függelemsértés szejöveteleket rendezni az indulás előtt, amelyre már nem kell sokat várniuk. A dandúir értesítette, hogy fa hadosztálytól bármelyik pillanatban megjöhet a parancs. A legénység legyen útrakész, és a századparancsnokok a leggondosabban vigyázzanak arra, hogy senki se hiányozzék. Aztán még egyszer elismételte, mindazt, amit már tegnap is előadott. Ismét átfutott a hadi eseményeken, és kijelentette, hogy semminek se szabad gátolnia a csapatok katonai szellemét és harci kedvét. Az asztalon ott feküdt előtte kiterítve a frontok térképe, gombostűkre szúrt zászlócskákkal, de a zászlócskák össze-vissza voltak dobálva, és a frontok eltolódtak. Néhány kihúzott zászlócska az asztal alatt hevert. Az éjszaka folyamán ugyanis az egész hadszínteret borzalmasan helybenhagyta egy kandúr, amelyet az ezredirodán tartottak az írnokok, s amely éjszaka összerondította az osztrák-magyar hadszínteret, majd el akarta kaparni a piszkát, s ezenközben kihúzta a zászlócskákat, szétkente a piszkot az összes állásokon, telespriccelte a frontokat és a brücken- kopfokat* és bemocskolta az összes hadtesteket. Schröder ezredes nagyon rövidlátó volt. A menetzászlóalj tisztjei nagy érdeklődéssel figyelték, hogyan közeledik Schröder ezredes újjá a térképen díszelgő csomócskákhoz. — Innen uraim, a Bug-menti Sokaiig — mondta Schröder ezredes prófétai hangon, és a mutatóujjával találomra a Kárpátok felé bökött, s így beletúrt az egyik csomócskába, mellyel a kandúr plasztikussá óhajtotta tenni a frontok térképét. — Was ist das, meine Herren? — kérdezte meglepődve, amikor valami az újjára ragadt. — Warscheinlich Katzendreck, Herr Oberst** — felette rendkívül udvariasan Ságner kapitány mindannyiuk nevében. Schröder ezredes kirohant a szomszédos irodahelyiségbe, s nemsokára borzalmas mennydörgés és káromkodás hallattszott, azzal a szörnyű fenyegetéssel fűszerezve, hogy mind felnyalatja velük, amit a mácska odacsinált A kihallgatás nem tartott sokáig. Megállapítást nyert, hogy a kandúrt két héttel azelőtt Zwiebelfisch, a legfiatalabb írnok hozta be az irodába. E ténymegállapítás után Zwiebelfisch összeszedte a holmiját és a legidősebb írnok átkisérte a hauptwachéra: ott fog ülni az ezredes úr további parancsáig. Ezzel tulajdonképpen véget ért az egész konferencia. Amikor Schröder ezredes vérvörös arccal visszatért a tisztek közé, megfeledkezett arról, hogy még el kell döntenie Marek egyéves önkéntes és Teveles álszakaszvezető sorsát. Egész röviden csak ennyit mondott: — Kérem a tiszt urakat, hogy ilegyenek útrakészek és várják be további parancsaimat és utasításaimat. Így aztán az egyéves önkéntes és Teveles továbbra is őrizetben maradt a hauptwachén, s amikor később csatlakozott hozzájuk Zwiebelfisch, leültették máriásozni, és máriásozás után azzal bosszantották az örökét, hogy megkérték őket, fogdossák nekik össze a bolhákat a szalmazsákról. Aztán hozzájuk csapták még Peroutka őrvezetőt a tizenharmadik menetszázadból, akinek előtte való nap nyoma veszett, miután a lágerben elterjedt a hír, hogy kimennek a frontra, és az őrjárat csak másnap reggel akadt rá a brucki ,.Fehér Rózsában". Peroutka azzal védekezett, hogy indulás előtt meg akarta tekinteni Harrach gróf híres üvegházát Bruck mellett, visszafelé azonban eltévedi, s csak reggel sikerült holtfáradlan eljutnia a ,,Fehér Rózsához" (valójában a „Fehér Rózsa) egyik Csipkerózsikájával hált egész éjszka.) * * * A helyzetet még mindig a legsűrűbb homály fedte. Megyünk, vagy nem megyünk? Svejk- nek a tizenegyes menetszázad irodájában a legkülönbözőbb pesszimista és optimista néze- . leket sikerült a telefonon kihallgatnia. A tizenkettedik menetszázad azt telefonálta, hogy valaki azt hallotta az irodán, hogy előbb még lövészgyakorlatok lesznek mozgó figurákkal, és csak az ilyen feldmässigschiessübungok után hagyják el a lágert. Ezt az optimista véleményt azonban megcáfolta a tizenharmadik menetszázad, amely azt telefonálta, hogy Hav- lík káplár éppen visszajött a városból, s ott egy vasutas azt mondta neki, hogy a vagonok már a pályaudvaron állnak. Vaiíek kitépte Svejk kezéből a kagylót és izgatottan beleordította, hogy vasutasok frászt se tudnak, ö éppen most volt az ezredirodán. Svejk őszinte szeretettel csüggött a telefonon és minden kérdésre, hogy mi újság, azt felette, hogy még semmi biztosat nem lehet tudni. Ugyanígy válaszolt Lakás főhadnagy kérdésére is: * Hídfőket **Mi ez, uraim?. ts Valószínűleg macskaszar, ezredes úr.
