Új Ifjúság, 1955 (4. évfolyam, 1-52. szám)
1955-03-05 / 9. szám
1595. március 5. s DZSAMBUL DZSABAJEV: A Sztálini Alkotmány (részlet) Csendül fel a dal a kolhozok felett halljátok, puszták, a Dzsambul éneket1 Hallgasd. Kaszket Kaszkelen Karakón a nagy szovjet törvényről szól dalom. Törvény, amelyből boldogság fakad, mely termővé tesz puszta tájakat, törvény, melytől dalos szívünk kigyúl, törvény melytől az ifjúság virul, törvény, mely a vadon természetet a dolgos néppel hódítja meg. Törvény, mely szabad hősöknek mutat nagy tetteik felé merész utat, törvény, amely népünk ünnepére dicsőséget hoz művésznők fejére. Törvény, mely szerint a falvak fia fölmegy a város iskoláiba. Törvény, mely minket egyenlő jogon testvér-népek koszorújába fon. Dalra, dalosok, dagadjon dalotok árja, dalt zengve a Sztálini Alkotmányra, a népgyűlésbe is dalok vigyék hírül népek nagy testvéri frigyét, zengjétek virágzó hazánkról a dalt, zengjétek a munkát, harcot, diadaK, s kit szívükbe zártak embermilliók, Sztálint — a gondos apát, a bölcset, a jót. Trencsényi Waldapfel Imre fordítása Békét az emberiségnek Levél Palágvi nénihez Dionyz Blazkovic akadémikus, a békeív aláírása közben ezl mondta „A tudományos dolgozók a legeltökélteb- ben ellenzik az atomháború előkészületeit, mert a vitás kérdéseket emberi módon, csakis békés úton lehet elintézni.” 1. Azért írom alá, hogy gyermekem mindig boldog, mosolygó arccal örüljön az életnek. 2. A Prazská-utca gyermekotthon vezetőnője is békét akar. 5. Néphadseregünk tisztjr is boldogan írja alá a Béke-Tanács felhívását. szút áüni Sándorért. 17 em. PaMgyt néni. mert a háborúnak nem szabad bekövetkeznie. S nekünk nem a véres harci mezőn kell bosszút ó&wi Sanyiért, hanem idehaza. Hogy hogyan? ... Szívós, becsületes munkával. Nem azért, mintha a fronton talán gyám és gyönge lennék erre. Nem, mert én nem akarom, hogy a Jani fia is és az unokája is arra a sorsra jusson, mint szegény, megboldogult Sándor. És azt sem akarom, hogy az anyám és a feleségem gyász- fátyolt öltsön.. hogy fájó könnyeiket hullajtsák az emlékül megmaradt fényképemre, vagy a hozzájuk írott verseimre. Nem, ezt nem akarom! TJ gy-e Pálágyi néni, ezt Ön se akarja? És amikor e sorokat olvassa, megért engem, és tudja, hogy mi a kötelessége. És higyje él kedves Palágyi néni, e levelet nem azért írtam, hogy a fájó sebeket még jobban felszaggassam, még azért sem, hogy emlékeztessem Önt . arra az 1942-es tavaszi reggelre, a háborúra, mert tudom, hogy Ön azt soha, de soha nem felejti el. Hanem azért írtam, hogy emlékezzenek azok is a véres napokra, akik már elfeledték azt. emlékezzenek és müliószor mondjanak nem-et az őrülteknek. És szeressenek még ezerszer jobban, mint eddig, akkor terem a földön örökké béke. TÖRÖK ELEMÉR Én addig még nem tudtam, mi az az anyai fájdalom, mi az, elveszteni a Hát, kinek halálakor még csak egy utolsó istenhozzádot serp mondhat. (Sándort jól ismertem, hisz" a mi utcánkban lakott, huszonkét éves volt, amikor kikerült a frontra.) De most már tudom, s ha rád gondolok Sándor, és a sápadtarcú, szomorú- szemű anyádra, megállók egy pillanatra és ezerszer esküt teszek arra, hogy bosszút állok érted. De kedves Palágyi néni, én nem a harctéren, a gránátok, a bombák egettépő morajában, hanem itt, békés, szabad hazánkban akarok bőszörömmel mennek a határszélre, hogy termővé tegyék a parlagon heverő földet. Kedves Palágyi néni! jj n tudom, hogy nincs szere- több, nincs féltőbb szív. a gyöngéden dobogó anyai szívnél. -- Hisz az anya mindene a gyerekének és a gyerek mindene az anyának. Az anya mindent megtesz a gyermekéért. Azt szeretné, ha az ő fia, vagy leánya lenne a legszebb, ha soha semmiben sem éreznének hiányt. Tizenkét éves voltam, amikor először döbbentem rá arra, hogy mily végtelen szeretet, rajongás és mély fájdalom lakozik egy anyai szívben. 1942-t írt a naptár. Tavasz volt, vi- rágotbontó. rügyfakasztó tavasz és Önnek mégis be’ szomorú. Palágyi néni akkor kapta meg a gyászkeretes táviratot. Meghalt a fia. A havas Vihorlát bércein túl, sokszáz kilométerre szülőfalujától, a neki oly kedves Hegy-utcától, ahol Palágyi néni kézenfogva tanította meg járni, mint ma, a kis unokáit. Meghalt, távol az anyjától, kihez utolsó üzenete ez volt: „Csak a drága jó anyámnak, ó, ne szóljatok .. ■ mondjátok, hogy visszatérek, irissza- jövök én, visszajövök egy szép május zengd reggelén. S tudom, Palágyi néni még mindig remél, még várja a fiát, mert nehéz, szivettépö fájdalom Önnek arra gondolnia, hogy a Sándor fiát mégegyszer meg ne láthassa, ilyen az anyai szív. Hisz, remél és bízik abban, hogy mégegyszer keblére ölelheti szeretett fiát. i