Új Ifjúság, 1955 (4. évfolyam, 1-52. szám)
1955-12-31 / 52. szám
N5fjr ' * . '» * «K&t XA t 1955 december 31 ★ BOLDOG \ ül ÉVET I KÍVÁNUNK A GYÖNGY-FOLYO LAKÓI Szorongás töltött el a kirándulás előtt, miért is tagadnám? Mert most a dzsunka-lakók- hoz, a vízilakókhoz visz a berregő motorcsónak. S olvasmányok emléke rajzik fel bennem sz emberekről, akik itt születnek, élnek, házasodnak, s meghalnak a vizen, a két méter hosszú, egy méter széles dzsun- kán. Indokolok, logikázok magamban: hat esztendő rövid idő, még nem múlhatott el nyomtalan a múlt minden öröké — de a régi fényképek szörny látványa mindúntalan elémtolakszik: csonttáaszott arcok és vádló tekintetek, lám, még talpalatnyi hely sem jutott nekünk a dús, a termékeny, édes anyaié !döh. ... És robog a csónak, szét- karélyozva a Gyöngy-folyó sebes hullámait. Kétoldalt: Kanton, ez a trópusi meseváros. A parton házak. amelyek színes, felül cikkcakkos homlokzatukkal inkább ékszerdobozhoz hasonlíthatók, közbtil felhőkarcolók, lám, amott integet szállodánk tizenhét emelete. S a folyó, az ősi Gyöngyfolyó olyan, mintha ideömlött volna nyersen és vad összevisszaságban az egész trópusi Kanton nyüzsgő világa, olyan ez a folyó, amilyennek az egyetem padjaiban az ősi Nílus, Gangesz, Tigris és Eufrá- tesz partvidékét a holt betűk, szövegek üzenetéből megálmodtam. Motorosunk kanyarogva, táncosán illegeti magát, kerülgetvén a zsongó-rajzó csó- nak-özönt. Kis dzsunkák surrannak el mellettünk, férj, feleség áll egymás mellett, a gyerek ott totyog az asszony körül, s eveznek, eveznek, az idef rek. izmok ezredévektől örök- ődött ritmusával, neki a meleg, dél-tengeri szélnek. Cső- nakocska zihál emitt, orrára zöld sárkányt pingálíak, s a távolban, a 'folyó trópusi párájának remegő, gyöngyszínébén, egy, három, öijtucat fehér vitorla és fekete, foltozott, rongyos vitorla feszíti előre a dzsunka- rajokat, aztán bambusztutaj lép nyomukba, kötelekkel tákolfák össze a nyurga rudakat, halász- csónakok bukkannak fel közbül tatjukon szögletes merítőháló és kis alkalmatosság a rákszedéshez s mindez így együtt árad, lüktet hajnaltól a tintafekete éjszakáig s még a párás, trópusi éjben is hallani az evezők kotyogó csobogását, a hajósok, csónakosok elnyújtott kiáltását... A vízilakók külön kerületet alkotnak a városban. A kerületi pártbizottság egyik munkatársa kisér hát bennünket. S ahogy részletesebben kitárja előttünk ezt a nyers, rendkívüli életet, ahogy* egy mellékmondatban megjegyzi: „a párt küldött ide engem, hogy segítsek nekik“ — úgy változik az arca a szeretet s a szenvedélyesség árnyalatait öltve, s mi szeretnénk megölelni, vagy legalább keZetszorítani vele, olyan erős, olyan hatalmas ő itt, ebben a különös világban. Fröcsköl, rohan a motorcsónak, s Lao Csin-lan mélyet szív a cigarettából: — Kantonban hatvanezer ember él a vizen. Történelmi feljegyzések szerint itt élnek ezer esztendeje. Keletkezésüket különbözőképpen magyarázzák, egyesek szerint a Jüan-dinasztia korában a parasztok a vízre szorultak a kizsákmányolás elől, mások szerint Dél-Kínát akkor barbár területnek ismerték, a bűnözőket száműzték ide, s az itteni nép kiközösítette a szám- űzötteket, akik kényszerűségből a vízre telepedtek. Oldódik bennünk a szorongás, hiszen Lao tudományosan fejteget,' indokol, mert ismeri az ősi okot, és... Laót „a párt küldte, hogy' segítsen — Nos, ami a. kiközösítést illeti, ez megmaradt egészgn a kuominlangisfák , kisöpréséhek pillanatáig. Vízilakó nem léphetett a szárazföldre. Ha a parton látták, a ' Kínában oly szörnyű csúfnévvel „viziki- gyóknak“ nevezték őket. Parti lány nem mehetett férjhez vfzi- lakóhoz. A nép általában „tang csa“ néven'' nevezte őkét, ez azt jelenti: „záptojás“. Iskolába nem jártak, nyolcvanöt százalékuk analfabéta volt. — És a gengszterek? (A régi olvasmányok sugallták a kérdést). — Igen, igen, a gengszterek. A Gyöngy-folyót hűbéri tartományként osztották fel a gengsztervezérek s adót szedtek ezektől a szerencsétlenektől. Nem fizetett? Elhurcolták, összetörték a csónakját, ami egyenlő volt az éhhalállal. Lassít a csónak, lavíroz. A parthoz közelítünk, s az összevissza tarka kép kezd határozott alakot ölteni. Bocsáss ,meg kedves Lao barátunk, ha nem figyelünk rád, de amit te mondsz, az csak történelem, s amit most látunk: az a nyers élet. Esteledik, tüzek pislákolnak a csónakok orrában, vacsorát főznek. Emitt csirke kapirgál, spárgával megkötve, a másik csónakön házimacska, szintúgy spárga-pórázon, ahogy' falusi házakban a kutyákat tartják :.. Bemotorozunk az egyik „utcába“ — utca ez, igen kétoldalt csónakok raja, közepén út. Lao elvtárs magyarázza: ez a „Kettes számú utca“. .Bepillantunk a csónakokba: tükör, kis kézimunkák a falon és családi képek, no persze, a fai félköríyben meghajlott gyékénylepel. Amott, lám, mint az alföldi táj falujában, egy csónakba gyűltek. a szomszédasszonyok, guggolnak körben és tartásuk, hanglejtésük jelzi: pletykálnak, ahogy szomszédasszonyhoz illik. Emitt egy fiú 'indul csónakjával, „kilép“ a csónakutcából és sebesen evez — ki tudja, tán egy lány várja, ott messze fenn, a hídon túl, a „Hármas csónak-utcában“? Ez hát itt az élet. Ilyen otthonos, ilyen megszokott, ilyen családi meleget árasztó, s már- . már azt. is mondanám; ilyen egyszerűségében is vidám. De vitázó gondolataim e szóra koppintanak: ne hamarkodjuk el az ítéletet, vidámság — itt? Az egyik üres csónakhoz „hajtatunk“, motorosunk odasimul a dzsunka oldalához. Átlépünk és csak most ocsúdunk a mese révületéből. Mert a csónakemberek sűrűjébe csöppentünk s ők ott állnak közeire pányvázott csónakjaikban, kezetráz- nak, átölelnek, mosolyognak és beszélnek hozzánk, ezen a lágy, délkínai nyelven, s szavaikon tolmács nélkül is átsüt a szeretet. Törökülésben ücsörgőnk a csónakpadlón, s körülnézünk. A gyékény fa Ion fényképek és egy oklevél. Mi ez? — A tanítónk csónakja ez. Tang Szó-ca elvtárs elnézést kér, de most órája van, nem lehet itt. — Tanító? Olvasnak csodálkozó tekintetünkből. — Igen, most a felnőttek iskolája van éppen. Tang elvtárs földrajzot, történelmet és írást- olvasást tanít.. Földrajzot, történelmet, Kantonban, a Gyöngy-folyón, a „Kettes számú Vizi utcában“, a dzsunka-lakóknak. O, Kína, .te. drága ország! Arcukat nézem. Öreg napszítta, szélcserzette barázdáltarc. Teng-Ca elvtárs. Ötven esztendős. Szülei, nagyszülei is itt születtek a folyón. Halász. Fekete halászinget visel, amely nadrágján kívül lóg, mezítláb ül itt s beszél. — Köszönöm, hogy eljöttek. Fehé ember azelőtt soha nem ült le a mi csónakunkban. Ök odaát éltek a San-mien kerületben, a külföldi ,,tilos város* ban“. És mosolyog, keskeny szeme még keskenyebbé szűkül, ritkás szakálla parányit lebeg az esti, meleg szélben. Vu Csan elvtársnő (a Csónakosok Szövetségének egyik vezetője. És Vu kicsit hivatalossá fordítja a szót, mint hivatalos vezetőhöz illik, de hol született olyan költő, aki vetélkedhetne * hivatalos szavakkal? — Azelőtt a folyó vizet ittuk, maláriát kaptunk tőle. A város harmincezer jüanért kutakat furatot a parton, hogy friss vizük legyen. Idevezették a villanyt, bekapcsolhatjuk a csónakba is. Van kultúrtermünk, klubunk, iskolánk. A motorcsónak indulásra kész, s még át-átnyúlunk egy' kézfogásra. Integetnek, aztán egy kis legény ugrik előre, int, kiált a többinek (tolmácsom fülembe súgja: „énekeljünk, búcsúzóul“. És száll a dal, az ősi dallam, a motorcsónak beleberreg s a tolmács halkan fordít: Halászcsónak úszik a folyón, A csillogó vízről emelkedik a nap, Izmos halász áll a csónak orrán Olykor visszanéz a szép leányra, Aki a kormányt kezeli, ............ és dalol. Amikór a múltról énekel, könny csurran szemükből, Mert elrabolták hálójukat, s a falatot is szájukból, Most boldogan élnek, vidá- ' man hajóznak, Vessük hát be hálónkat, Lesz jó halunk és rákunk vacsorára Evezzünk vidáman, szaporán. TÁBORI ANDRÁS Fizess elő lapunkra a .jövő évben is! Csak akkor tudjuk biztosítani, hogy elolvasd lapunk minden számát az 1958-os évben, ha előfizetsz egész évre. Lapunk megrendelhető a postahivatalban, a kézbesítő postásnál és az üzemi sajtóközpontokban. 0.i IF.H SAC — a CSISZ Szlovákiai Központi Bizottságának lapja Megjelenik minden szombaton Kiadja a Smena a CSISZ Szlovákiai Központi Bl.i ttsaganak kiadóhivatala Bratislava Prazská 9. — Szerkeszti a szerkesztőbizottság Főszerkesztő Srőke József - Szerkesztőség es kiadóhivatal Bratislava Prazská 9 Telefon 445-41 42 — Nyomja Merkantil n v nyomdája. — Előfizetés egy év 50.— Kés félévre 15— Kés — ferjeszti p nostaszolgálat — Rendé * «’• e< minden post ibi*-ital és minden kézbesítő átvesz. — Hirlapbélveg D _53664 engedélyezve Bratislava 2 Kerületi Postahivatal Feladó ás irányító postahivatal Bratislava 2. bibliotheca hungarica Samaria - Somorj a - § amorf n
