Új Ifjúság, 1955 (4. évfolyam, 1-52. szám)
1955-12-17 / 50. szám
6 1955. december 17. 'Wte&L' (2udoig van Születésének 185. f3eethoven évfordulóidra Zongoramüvészi rendkívüli tehetsége már kicsikorában megmutatkozik. Apja, a bonni választófeje.delem udvari karmestere, négy éves korában kezdi öt zongorára és hegedűre tanítani. Apjának — aki még a legszükségesebbet is alig tudja előteremteni családja számára — egyetlen reménye, hogy Ludwig még mint gyermek segítsen neki a kenyérkeresésben. Kívánsága be is teljesül. Beethoven hét éves korában már közönség előtt lép fel és tizenhárom éves, amikor mint udvari segédorgonista hozzájárul a család fenntartásához. Még nagyon fiatal, tizenhét éves, amikor csapás -csapás után éri. Anyja tü- dövészben meghal, apja teásnak adja magát s így ránehezedik apjának és két őccsének eltartása. Ezt még betetőzi az állandó rettegés, hetgy nem-e örökölte anyja betegségéi; mindez-és a háztartás apró- cseprö gondjai keserűséggel töltik el, magábazárkózik, szinte búskomor lesz. A bonni színházi zenekarban hegedül, de társaival alig érintkezik, visszavonul, csak a magányt kedveli. Becs, a XVIII. század zenei életének középpontja, miísem tud Beethoven ezen vívódásairól. Ki sejtené a nagy mester elégedetlenségét, amikor a szalonok vetélkednek, hogy hot hangversenyezzen előbb, hogy hol, és kik élvezhessék csodálatos, lenyűgöző játékát. Az arisztokrata hölgyek versengenek érte, de Beethoven nagy szomorúságára mind csak a zsenit, a mestert látja benne, tapsolnak neki, szeretik — de soha, egyik sem szerelmes belé. A szerelemben csúnya külsején kívül hátrányára, van még az a rettenetes nagy csapás, amely közvetlenül Első . Szimfóniájának befejezése előtt éri: fütbaja teljes süketséggé fajul, márpedig szerelmes szavakat suttogni kell s nem kiabálni. Úgyszólván kiszakítja magát Becs zsibongó társadalmi éleiéből. Érzi, hogy magányra vari. szüksége ahhoz, hogy kirobbanhasson belőle a zseni. Tudja , és meg is. mondja, hogy ó nem egy örömteli életre született, az ö hivatása nagy műveket alkotni. Barátai, ismerősei kinevetik. Nem is titkolják előtte, hogy — szerintük — sületlenségeket beszél. Hogy ez a himlöhelyes, jelentéktelen külsejű ember egy zseni lenne? Nem — mondják — soh’se lesz ebből nagy ember. Tévedtek, Beethoven megmutatja, hogy . neki . van igaza. Harminc éves, amikor befejezi az Első Szimfóniát. Bár a darabon érezhető a múlt hatása, mégis van benne valami új, valami különleges, sajátságos. Néhány barát már megérti és lélegzetvisszafojtva várja a további fejlődést. Folytatódik-e igy, vagy egyedüli marad ez a kitörés? A kritika azonban továbbra is ellenséges, meg- nemértő marad s azt tanácsolja Beethovennek, ne kezdjen semmi újat, hiszen úgy sem tudja folytatni. Ismét tévedtek. Hamarosan megjelenik a Második Szimfónia, melyben Beethoven még jobban elszakad a zenei hagyományoktól és a saját útján halad. A kritika ostorozza az új zenét s vele Beethovent, akit már senki és semmi nem állíthat meg bámulatos fejlődésében. ■ Tisztában van vele, hogy ki ő, szinte érzi zseniális tehetségét. — Egy pár légycsipés nem állíthat meg egy felnyergelt lovat — vágja oda a kritikusoknak, s mitsem törődve velük, folytatja munkáját. A Harmadik Szimfóniát Erői- ca-nak nevezi át. Most gyors egymásutánban születnek Beetlwven remekművei, a Fidelio, az Appassionato Sonata, a Negyedik Szimfónia; majd az ötödik (Sors) Szimfónia. Ebben a csodálatosan szép műben bontakozik ki először teljes mértékben Beethoven mesteri ereje, rendkívüli atkolói adottsága. A Sors Szimfónia varázserejű muzsikájának megírásával lesz Beethoven igazi Beethovenné, hogy elfoglalja és örökké megtartsa az első helyet a világ zeneszerzői között. Fáradhatatlanul, dolgozik, pedig egészsége állandóan romlik, idegrohamokban szenved. Teplice Sanovba megy gyógy- kúrára s, itt találkozik a szintén gyógykezelésen lévő Goethével. A két zseni egymás iránti tisztelete és elismerése kölcsönös. Goethe kijelenti, hogy Beethoven a legkomolyabb és legnagyobb művész, ákipel vatalui is találkozott. Sokat vannak együtt, nagy sétákat tesznek, többnyire egyik Is, másik is a maga gondolataiba merülve, mert a társalgást nehezíti Beethoven süketsége. A két nagy ember így is jól megérti egymást, bár Beethoven forradalmár . lelke ellenkezik Goethe hódoló természetével. Egyszer, közös sétájuk alkalmával szembe jön velük az osztrák "királyi család, Goethe félrelép az útból, lekapja kalapját és mélyen meghajolva várja a királyi méltóságok közeledtét, Beethoven viszont nyugodtan, összekulcsolt kezekkel, fején a kalapjával, nyílegyenesen halad el mellettük. Goethe megbotrán- kozik Beethoven viselkedésén, de ö kifejti, hogy semmivel sem tartja magánál töbre a királyokat, azok is csak emberek. Őccsének, Gáspárnak halála után, adoptálja annak kilenc éves kisfiát, Karit. Nem is sejti, _ hogy ezzel a tettével megmérgezi hátralévő éveit. Gyöngédségre, szeretetre vágyik, hiszen ezt egész életében nélkülözte. Azt reméli, hogy Karitól mindezt megkapja. ' Hogy milyen . befolyással van Kari Beethoven éleiére és műveire, azt legjobban az bizonyítja, hogy első. nyolc szimfóniáját még az adoptálás előtt írta. A Kilencedik Szimfónia befejezéséhez kilenc évre van szüksége. Kilenc bánattal, fájdalommal teti esztendő munkájának a gyümölcse ez a remekmű, amely új fejezetet nyit meg a zeneművészet történetében: Ebbe adta bele Beethoven egész lényét, egész életét. Beethoven süketsége nem volt sem véletlen, sem tragédia. Kéllett, szükséges volt ahhoz, hogy Beethoven zenébe tudja önteni az emberi sorsot, a sze- retetet és gyűlöletet, az erőt és szenvedélyt, az örömet és keserűséget, a megpróbáltatást és boldogságot. GERÖ KATALIN Mit mond a lévai Csárdás Királynő rendezője Amikor a lévai Csemadok Nyitrán a Csárdás Királynővel oly sikert ért el, hogy azt egy nap két zsúfolt ház mellett kellett előadnia, felkerestük a színfalak között Nagy László elvtársat a darab rendezőjét, aki maga is régi műkedvelő színész, hogy elbeszélgessünk vele a Csárdás Királynő szlovákiai útjáról. Hatalmas színfalat cipelt éppen a függöny mögött s csak úgy csurgóit róla a veríték, de mi munka ka főpincér szerepében épp oly elismerést kapott, mint- Feleki Kamill Budapesten. Zórád Aladár most játszott először nagyobb közönség előtt. A színészek az első előadásokon kissé elfogódottak voltak, dehát most már egyenesbe vagyunk, hisz Nyitrán már tizennyolcadszor játszottuk a Csárdás Ki- 'rálynőt. A zselízi szabadtéri Képünkön Gasparik Rózsit, Stázl Grófnő, Fürt Ferencet Kerekes Ferkó, Lakatos Évát Edvin és Lengyelfalusi Miklóst Eóni gróf szerepében láthatjuk a Csárdás királynő előadásában. a csehszlovák népi demokráciának, hogy szabadon játszhatjuk Kálmán Imre melodikus régi operettjét, melyet dolgozóink a burzsoa köztársaság idején vfem is hallhatták, ügy döntöttünk, hogy folytatjuk további utunkat Szlovákia városaiban és szeretnénk fellépni a fővárosban is — fejezte be beszélgetését Nagy László elvtárs. Az előadáson nagy sikere volt a Csárdás Királynő szerepében Kabát Gabinak, Silvia szerepében Gasparik Rózsinak, Stázi grófnő szerepében Lakatos Évának, Edvin szerepében Lengyelfalusi .Miklósnak, Bóni gróf szerepében Füri Ferencnek, Kerekes Ferkó szerepében Barbolyás Vilmosnak, de a többi szereplők alakításai is jól sikerültek. _ A lévaiak több haladó szellemű darabot iktattak műsorukba, mint a Bujócskát, vagy a Holnapra kiderül című színdarabokat, melyek a mai élet problémáival foglalkoznak. Céljuk az, hogy az előadások nevelő hatásúak és szórakoztatók is legyenek. A lévai bemutató alkalmából műsorfüzetet is adtak ki, melyben a Csemadok járási elnöke Halász László elvtárs a következőket írja: ..Befejezésül e pár szóhoz a Csárdás • Királynő egyik dalából idézek egy kérdést: ,,Te rongyos éle't, te rongyos étet Mitől tudsz olyan édes lenni, mint a méz? közben is elbeszélgettünk vele. — Én nemcsak rendező és díszlettervező vagyok — nevetett Nagy László, de afféle színpadi mindenes is. Nemcsak én, de minden szereplő. A Csárdás Királynőt jóformán semmiből teremtettük elő, s megvallom minden munka minket illet. Még maga a színigárda is egészen új, csak egykét régi névvel találkozunk. A legtöbb szereplő először lépett a nagyközönség elő.. így például Zórád Aladár, aki a Miselőadást ötezer ember nézte meg. Handlován — ahol a közönség egy része nem is tudott magyarul —, két forró esténk volt és a bányászoktól külön köszönőlevelet kaptunk, ügy látjuk, hogy három hónapos előkészítő munkánknak eredménye is volt és ez lelkesedéssel tölti el fejlődő színigárdánk minden tagját. A színészek egyszerű munkások és hivatalnokok. Hálásak vagyunk a válasz: — attól, hogy az életünket mi magunk tehetjük széppé, jóvá, kellemessé, s erre még soha nem voltak olyan lehetőségek, mint éppen ma, amikor minden ember nem a családfája, ősei gazdagsága, hanem tehetsége és munkája szerinj érvényesülhet'. MARTONVÖLGYI LÁSZLÓ vezte. Ez az ember civilben könyvkötő volt, öntudatos nemzeti érzelmű munkás. ..Szóval ez a helyzet”, mondta halkan Adamicka kapitány, mert mindig rendkívül halkan beszélt, „ezt mondta magának este az utcán. Meg kell állapítani, hogy völt-e magának kimaradási engedélye. Abtreten!” Egy idő múlva Adamicka kapitány magához hivatta a panasztevőt: „Megállapítást nyert”, mondta ugyanolyan halkan, hogy aznap este tíz óráig magának kimaradási engedélye volt Ezért nem is kap büntetést, Abirelen!” Erről az Adamicka kapitányról később azt beszélték kedves barátom, hogy van benne igazságérzet, ezért ki is küldték a harctérre, és Wenzl őrnagy úr vette át a helyét. No, ez egy vadember, ha a nemzetiségi civakodá- sokról van szó, és ö aztán csúnyán elbánt Dauerling fénrik úrral. Wenzl őrnagynak cseh asszony a felesége, és borzasztóan fél a nemzetiségi vidzályoktól Mikor évekkel ezelőtt, mint kapitány szolgált Kutná Hórában, egyszer részegen káromkodni kezdett valami hotelben a főpincérre, hogy „cseh bagázs”. Mellékesen megjegyzem, hogy Wenzl őrnagy társaságában és otthon is kizárólag csehül beszél, és a fiai cseh iskolába járnak. A dolog kiszivárgott, mindjárt bele is került a helybeli újságba, és valami képviselő interpellációt nyújtott be a bécsi parlamentben Wenzl kapitány szállodai viselkedéséről. Wenzlnek ebbőt nagy kellemetlensége lett, mert a parlament éppen valami katonai törvényjavaslatot tárgyalt, és akkor beleköp nekik a dolgukba egy ilyen részeg Wenzl kapitány Kutná Horából. Wenzl kapitány aztán megtudta, hogy Zitko kadettstellvertreler* tóit ki vele, az egyéves önkéntesek iskolájából. Ez a Zitko írta meg az egészet a lapoknak, mert közte és Wenzl kapitány között már régóta ádáz ellenségeskedés dúlt, tudniillik , Zitko kadettstellvertreter egyszer társaságában, Wenzl kapitány jelenlétében, arról kezdett meditálni, hogy vessünk csak egy pillantást az isteni természetre, figyeljük meg az égbolton torlódó felhőket, a láthatatlan emelkedő magas hegyeket, s hallgassuk az erdőben zümmögő vízesést és a madarak csicsergését. „Gondoljunk arra", mondta kadettstellverlre- ter Zitko — hogy mi egy kapitány a fenkölt * Tiszthelyettes természethez képest? Éppen olyan nulla, mint akármelyik kadettstellvertreter." Minthogy a jelenlevő tiszt urak mind be voltak rúgva, Wenzl kapitány el akarta verni a szerencsétlen Zitko filozófust, mint: egy lovat, az ellenségeskedés egyre nőtt közöttük, s a kapitány állandóan szekirozta Zitkot, ahol csak érte, annál is inkább, mert Zitko kadettstellvertreter kijelentése szállóigévé vált. „Mi egy Wenzl kapitány a fenkölt természethez képest?" ezt a mondást mindenki ismerte egész Kutná Horában. „öngyilkosságba kergetem a gazembert", mondogatta Wenzl kapitány, de Zitko leszerelt és visszatért a filozófia tanulmányozásához. Ettől datálódik Wenzl kapitány veszett dühe a fiatal tisztek ellen. Még a ’'hadnagyok sincsenek biztonságban a tombolása és őrjöngése elől. Kadétokról és zászlósokról nem is beszélve. „Szétnyomom őket, mint a poloskát”, szokta mondogatni Wenzl kapitány, és jaj annak a fétinknek, aki valami csekélység miatt, bata- lionsraportra idéz valakit. Wenzl őrnagy szemében csak az óriási és borzasztó vádak számítanak, például, ha valaki elalszik őrségen a lőszerraktár előtt, vagy ha még szörnyűbb dolgokat művel, például ha egy katona éjszaka át akar mászni a Mária-kaszárhya falán és elalszik odafent a falon, ha olyan ügyetlen, hogy éjszaka egy landveres, vagy tüzérőrjárat kezébe kerül, egyszóval, ha olyan iszonyatos dolgokat követ el, hogy szégyent hoz az ezredre. Hallottam egyszer, ahogy a folyosón üvöltözött: „A kutya uristenit nekiI Már harmadszor fogta el egy tandver-örjárat. Azonnal bevágni a bestiát a iömlöcbe, kirúgom a pimaszt az ezredből, menjen valahova a trénhez, ganét fuvarozni. Még csak nem is verekedett velük! Azok nem katonák, azok utcaseprők! Két napig nem kap zabálni, vegyék, el a szalmazsákját, dugják be az egyesbe, takaró nélkül, a ietií- jajzaiotl” Most képzelje el barátom, hogy mindjárt a Wenzl őrnagy idejövetele után ez a hülye Dauerling fénrik batdtionsraportra vitt egy embert. mert ez állítólag szándékosan nem tisztelgett neki, amikor Dauerling vasárnap délután flakkét en álkocsizott a főtéren valami kisasszonnyal! A sarzsik mesélték, hogy az a batalionsraport olyan, volt, min! az istenítélet. A zászlóalj-iroda őrmestere kiszökött a folyosóra a lajstrommal, és Wenzl őrnagy vadul üvöltött Dauerltngre: „Ezt kikérem magamnak, himmeldonnerwetter, ezt egyszer és mindenkorra megtiltom! Tudja maga, fénrik úr, hogy mi az a batalionsraport? A batalionsraport az nem schweinfest! * Hogy láthatta volna meg magát, amikor áikocsizott a téren? Maga tanította és mégse tudja, hogy akkor kelt tisztelegni a feletteseinknek, ha találkozunk velük, és ez nem azt jelenti, hogy a katonának forgolódnia kell, mint egy varjúnak, hogy megtalálja a fénrik urat, amikor a fénrik úr átkocsikázik a főtéren. Hallgasson, kérem. A batalionsraport nem komédia. Ez a katona már megmondta magának, hogy nem látta, mert éppen nekem tisztelgett. a korzón, énfelém fordult, érti, Wenzl őrnagy felé, és nem nézhette a hátával azt a fiákkert, amelyikbe maga kocsikázott, nahát, azt hiszem, hogy ez teljesen érthető. Legköze- -lebb kérem, ne terheljen ilyen apróságokkal.” Ettől fogva Dauerling megváltozott. Az egyéves önkéntes ásított egyel: — Ki kell aludnunk magunkat a regimentsraport előtt. Csak azt akartam, hogy legalább hozzávetőleges képe legyen róla. hogy mi a helyzet az ezredben. Schröder ezredes nem szereti Wenzl őrnagyot, de különben is furcsa pók az * Disznótor. öreg. Ságner kapitány, akire az egyéves önkéntesek iskoláját bízták, a jó kaiona típusát látja Schrőderben. holott Schröder ezredes semmitől se fél úgy, mint a frontramenéstőt. Ságner minden hájjal megkent fickó, és akárcsak Schröder, nem szereti a tartalékos tiszteket. Azt mondja róluk, hogy büdös civilek. Az önkénteseket vadállatoknak tartja, akik csak arra jók, hogy katonai gépeket csináljanak belőlük, csillagókat varrjanak rájuk és kikiildjék őket á frontra, hadd essenek el ők a nemesebb aktív tisztek helyett, akikre szükség van a fajta továbbtenyésztésében. Egyáltalán, — mondta az egyéves önkéntes, bebújva a takaró alá — a hadseregben midden bűzlik a rothadástól. A megrémített tömegek még nem eszméltek fel. Dülledt szemmel hagyják magukat nudlivá aprítani, és aztán ha kap egy golyót, csak azt suttogja; „Anyám ...” Nincsenek hősök, csak vágóhidra - terelt marhák vannak, a vezérkarokban pedig mészárosok. A végén aztán majd jön az általános lázadás, és akkor megnézhetik magukat. Éljen a hadsereg! Jóéjszakát! Az egyéves önkéntes elhallgatott, aztán forgolódni kezdett a takaró alatt, s megszólalt: , —Alszik, bajtárs? — Nem alszom, — felelte Svejk a másik priccsről — gondolkozom. — Micsodán gondolkozik, bajtárs? — Azon a nagyezüst vitézségi medálián, amit egy Mlícko nevű asztalos kapott a Vávra utcából, a Královské Vinohradyn, mert ő volt az első a regimentjéből, akineft a háború elején égi) gránát letépte a lábát. Kapott egy műlábat, és mindenütt dicsekedni kezdett a medáliájával, hogy ő a legeslegelső nyomorék az ezredből a háború óta. Egyszer bement a V'- nohradyi „Apollóba”, és ott összeveszett valami vágóhídi mészárosokkal, akik a jégén -letépték neki a műlábát és féjbetfáglák vele. Az, amely letépte neki. nem tudta, hogy az egy műláb, és az ijedtségtől, elájult. Az őrszobán visszaadták Mlickónák c műlábat, de attól fogva ez a Mlícko megdühödött az ö nagy ezüst vitézségi medáliájára, és bevitte a zálogházba, és ott lefogták öt a medáliájával együtt. Ebből nagy kellemetlensége lelt, és van valami külön becsület bíróság a hadirokkantok számára, és az árra ítélte őt, hogy vegyék el tőle a nagyezüstöt, és aztán még a lábától is megfosztották ... (Folytatjuk.)
