Új Ifjúság, 1955 (4. évfolyam, 1-52. szám)

1955-10-15 / 41. szám

8 1955. október 15. Az ENSZ közgyűlés befejezte az általános vitát, amelynek során negyvenöt ország küldöttei szólaltak fel. A vita befeje­zése után azonnal megkezdték munkájukat AZ ENSZ KÖZGYŰLÉSI BIZOTTSÁGAI A különleges politikai bizottság megállapította, milyen sor­rendben foglalkozik az eléje terjesztett kérdésekkel. A bizott­ság elsőnek a délafrikai faji konfliktus kérdéséről tárgyal, az új tagok felvételének kérdése a negyedik pont a napirenden. A bizottság elsőnek az atomerő békés felhasználásának kérdé­sével foglalkozik. A továbbiakban a leszerelésről, a nemzetközi feszültség további enyhítésére és az együttműködés elmélyí­tésére irányuló szovjet javaslatról, az algíri és a marokkói kérdésről, a koreai kérdésről, és Nyugat-Irán sorsáról tárgyal a bizottság, ülést tartott a múlt héten a gazdasági és a pénz­ügyi, valamint a szociális és kulturális kérdésekkel foglalkozó ENSZ bizottság is. Az általános vita túlnyomó része a genfi szellem jegyében folyt le. A közgyűlésnek az a döntése azonban, hogy napirend­re tűzi az algíri kérdés tárgyalását, súlyos bonyodalmakra vezetett. A francia kormány úgy határozott, hogy visszahívja a küldöttségét az ENSZ közgyűlésről. Elhatározta a kormány azt is, hogy elhalasztja Faure és Pinay október közepére ter­vezett moszkvai látogatását. Ez az elhatározás nagy megütközést keltett francia politika körökben. A France Observateur ezzel kapcsolatban a követ­kezőket írja: „Kormánya létének meghosszabbítása céljából Faure és Pinay arra az elhatározásra jutott, hogy nem elég csupán az ENSZ-et bojkottéin!. A két minszter elhalasztotta moszkvai utazását is. Csakhogy ez a lépés... valójában arra való, hogy elvonják a figyelmet más kérdésekről... Mi' minden ellenszolgáltatás nélkül lemondunk arról, ami befolyásosabbá tehette volna küldöttségünket Genfben. Ez nem valami ügyes eljárás.” A francia külpolitikai helyzet erősen kiéleződött a múlt héten, elsősorban az egyre nagyobb mértékben bonyolódó MAROKKÓI HELYZET miatt. Magában Marokkóban a helyzet rendkívül feszült, annak ellenére, hogy a kormány újabb katonai intézkedéseket rendelt el. A felkelők számos utat zártak el, hidat robbantottak fel, az egyik francia helyőrséget pedig bekerítették. Ezt a hely­őrséget repülőgépről élelmezték és egy idegen légió alakulatot küldtek a felmentésére, repülőgépek és tüzérség támogatásával Boyer de Latour tábornok, francia helytartó sajtóértekezleten a francoista spanyol hatóságokat vádolta meg, hogy a felkelők Spanyol-Marokkóból kapnak fegyvert. A madridi külügyminisz­térium megcáfolta ezt a hírt. Párizsi politikai megfigyelők sze­rint azonban a "francoisták arra törekednek, hogy kiterjesszék befolyásukat egész Marokkóra. A Paris Presse megállapította, hogy a francia hadsereg fele már Észak-Afrikában van. Ha újabb erősítésekre lenne szük­ség, akkor — a lap szerint — rendkívül megnehezülnének Franciaország kapcsolatai a NATO-val. Épp ilyen bizonytalan a helyzet Párizsban is. A múlt héten négy miniszter lemondott a kormány marokkói politikája miatt, de a kormánytöbbség sok más tagja is nyíltan szembefordult Faure marokkói politikájával. A francia lapok általában kor­mányválságot jósoltak és a kormány helyzete még most is bizonytalan. Faure változatlanul ragaszkodik az egyes marokkói vezetőkkel kötött egyezmény végrehajtásához, a szélsőséges gyarmatosító körök viszont szembeszállnak az egyezménnyel és a kormány megbuktatására törekednek. A GENFI KÜLÜGYMINISZTERI ÉRTEKEZLET közeledtével az amerikai sajtó egyre élénkebben foglalkoztatja a genfi szellem érvényesülése a nemzetközi politikában, A fe­szültség enyhülésének különböző igen határozott jeleivel kap­csolatban az amerikai lapokban két irányzat figyelhető meg. Az egyik az Egyesült Államok külpolitikájának tehetetlenségére és a szovjet diplomácia sikereire mutat rá, a másik leplezet­lenül arra irányul, hogy a genfi szellemet — tehát a nagyha­talmak közötti békés együttműködés szellemét — úgy állítsa be, mint valami „csapást” a Nyugatra nézve. Middleton, a New York Times tudósítója például megjegyzi: „Be kell ismerni, hogy a genfi értekezlet óta eltelt tizenegy hét az orosz diplomácia számára az egyik legeredményesebb időszak volt a háború befejezése után.” A német kérdéssel kapcsolatban Middleton azt a nézetet fejti Sí. hogy a Szovjet­unió lépései, különösen ami az Ausztriában •Ihelyezett csapa­tok kivonását és a Szövetségi Köztársasággal való diplomáciai kapcsolatok felvételét illeti, rendkívül mély benyomást gya­koroltak a német népre. A cikkíró megjegyzi, hogy a Szovjet­unió az egyetlen nagyhatalom, amely kapcsolatban áll mindkét Németországgal, következésképp „az egyetlen a négy győztes hatalom közül, amely tárgyalásokat folytathat Németország újraegyesítéséről“. A másik irányzattal kapcsolatban — amely valóságos had­járatot hirdet Genf szelleme ellen — a moszkvai Pravdában Alexandrov számos amerikai kommentárt ismertet. így többek között emlékezett a New York Herald Tribune egy cikksoro­zatára, amelyben nyílt felhívás van Genf szellemének revízió­jára. Szeptember végén a New York Herald Tribune szerkesz­tőségi cikkében arról igyekezett meggyőzni az olvasókat, hogy a genfi szellem mindössze „az udvariasság megnyilvánulása” volt a Szovjetunió és a Nyugat között. S ebből azt a követ­keztetést vonja le, hogy a Nyugatnak nem kell „reális enged­ményeket tennie”. Még tovább megy Stevart Alsop, a New York Herald Tribune szemleírója, aki azt fejtegeti, hogy nye­reség ugyan, hogy bizonyos mértékig sikerül a nemzetközi köz­véleménnyel az Egyesült Államokról elfogadtatni azt a benyo­mást, amely szerint „Amerika barátságos és békére törekvő or­szág“, de mindjárt hozzáteszi: ennek is megvannak „a negatív oldalai”. Alsop meg is mondja: ilyen negatív oldalnak tekinti, hogy ezt „ürügyként használhatják fel a fegyverzet csökken­tésére”. Genf másik „bűnéül” Alsop azt rója fel, hogy meg­szünteti a Nyugat reményét arra vonatkozólag, hogy „erőszakot alkalmaznak” az európai népi demokratikus országok „státusá­nak megváltoztatására“. „Ha figyelembe vesszük — írja a Pravda szemlélője — hogy mindez a genfi négyhatalmi külügyminiszteri értekezlet elő­estéjén hangzott el, akkor nemi nehéz megérteni, miért tesz­nek most kísérleteket az Egyesült Államokban, Genf szelle­mének eltemetésére.” Világos, hogy erre azoknak a köröknek van szükségük, amelyek nyugtalanok a nemzetközi feszültség enyhülése miatt és attól tartanak, hogy a genfi külügyminisz­teri értekezlet ezen a téren további előrehaladást jelenthet. A Szovjetunió Legfelső Tanácsának küldöttsége Prágában A Szovjetunió Legfelső Ta­nácsának küldöttsége a cseh­szlovák nemzetgyűlés meghívá­sára megérkezett Prágába. A küldöttség vezetője: M. P. Ta- raszov, a Szovjetunió Legfelső Tanácsa Elnökségének elnökhe­lyettese, az OSZSZSZK Leg­felső Tanácsa elnökségének el­nöke. A repülőtéren egybegyűl­tek lelkesen üdvözölték a Szov­jetunió képviselőit, Zdenek Fier- Iinger, a Csehszlovák Köztár­saság nemzetgyűlésének elnöke üdvözlő beszédében kijelentette: A • Szovjetunió Legfelső Ta­nácsa küldöttségének látogatása újabb tanúbizonysága népeink őszinte és megbonthatatlan ba­rátságának. Ez a látogatás elő fogja segíteni a megértés foko­zódását, és azoknak a testvéri szálaknak a megerősödését, amelyek a fasizmus és a ná­cizmus elleni közös nehéz har­cunk idején keletkeztek és, ame­lyek a szocializmus építésének nagy kohójában erősödnek meg. M. P, Taraszov,’ a szovjet parlamenti küldöttség vezetője repülőtéri nyilatkozatában a2 egész szovjet nép nevében for­ró testvéri üdvözletét tolmá­csolta Prága lakosainak és az egész csehszlovák népnék. — Mindnyájunk meggyőződé­se — mondotta — hogy a Szovjetunió és a Csehszlovák Köztársaság népei csehszlová­kiai utazásunkat a népeink kö­zötti mélységes történelmi gyö­kerekkel rendelkező megbontha­tatlan testvéri barátság ékes megnyilvánulásának tekintik. SZOT0Rfi Atomenergia ellenőrzés Már 1946. óta folynak tárgyalások a nagyhatalmak között az atomenergia nemzetközi ellenőrzésére és az atomfegvver törvényen kívül helyezésére. Az amerikai imperialisták által benyújtott ellenőrzési terv (az úgynevezett Baruch-íerv) lényege az, hogy az atomenergia előállítására felhasználható nyersanyagokat, valamint az atomenergiát előállító üzemeket egy „nemzetközi szerv” tulajdonába kell adni. Ebben a „nemzetközi szervezetben” a nyugati imperialistáknak lenne túlsúlyuk, akik tetszésük szerint használhatnak fel az el­lenőrzésük alá vont atomenergia termelést a népek meg­félemlítésére, az atomterrorra. Ezzel szemben a Szovjetunió javaslata abból indul ki, hogy mindenekelőtt be kell tiltani és törvényen kívül kell helyezni az atomfegyvereket és a tilalom betartásának el­lenőrzésére nemzetközi ellenőrző szervezetet kell létrehozni. Tudjuk, hogy a tudomány fejlődése az atomenergia békés felhasználása terén milyen nagyszerű távlatokkal kecsegtet. A békés építés szolgálatába állított atomenergia teljesen megváltoztatja az emberek életét, mentesíti őket sok fá­radságos munkától. Ezért a Szovjetunió javasolta ellenőrzési terv szerint az atomanyagok és atomüzemek az illető ország tulajdonában maradnának, felhasználásukat és az üzemek termelését azonban nemzetközi szerv ellenőrizné. Ez lehetővé tenné z atomenergia korlátlan felhasználását békés célokra, de egyszersmind lehetővé tenné az ellenőrző szerveknek, hogy bármikor felülvizsgálja az üzemeket, nem gyártanak-e atom-, hidrogén-, vagy más tömegpusztító fegyvereket. A szovjet javaslatok szerint a nemzetközi ellenőrző szervezet a Biztonsági Tanács keretében működne. A nyugati imperialisták és csatlósaik mindezideig meg­hiúsították az atomenergia hatásos nemzetközi ellenőrzésé­nek megteremtését. De a népek világszerte követelik az atombomba törvényen kívül helyezését és a tömegpusztító fegyvereket elsőnek alkalmazó kormány háborús bűnössé nyilvánítását. Múltkorában az ENSZ leszerelési albizottságának londoni tárgyalásain esett szó az atom- és más fegyverek kérdésé­ről. E tárgyalásokon is, mint ezt Gromiko szovjet külügy­miniszterhelyettes annakidején nyilatkozatából kitűnt, a Szovjetunió ismételten követelte, semmisítsék meg az or­szágok birtokában lévő atom- és hidrogénfegyver készlete­ket és az atomanyagokat kizárólag csak békés célokra hasz­nálják fel. Az ENSZ közgyűlés politikai bizottsága október 7-én megkezdte az alábbi napirendi pont tárgyalását: „Az atom­energia békés felhasználása: a) az atomerő békés felhasz­nálásával foglalkozó nemzetközi értekezlet: főtitkári jelen­tés: b) előrehaladás az atomerő békés felhasználását célzó nemzetközi együttműködés fejlesztésében: a kormányok je­lentései.” OSs£dtßtü? Az ellentétek országa — így írnak róla a prospektusok. Idil­likus hegyi tavak, mindent ma- gávalsodró folyók, mély erdők, sziklás Karszt-kegységek és ro­mantikus partok az Adrián — ez Jugoszlávia. A tavasz itt hamarább kez­dődik, mint nálunk és az- éjsza­kák olyan forrók, mint a szom­szédos Olaszországban. A pinia- erdökke! körülvett fürdőhelyek mint Split, Dubrovnik már ré­gen igen kedveit nyaralóhelyek voltak. Jugoszláviában találko­zik az európai és az orientális kultúra. Ljublana és Zágráb épületei nagyon hasonlítanak a magyar városok építkezéseihez. Belgrádban, vagy ahogy a ju- goszlávok mondják Beográdban váltakoznak a keleti és nyuga­ti jellegű városrészek. Macedó­nia fővárosa Skoplje teljesen keleti jellegű. Jugoszláviáról va­lamikor azt mondták, hogy ,.Európa kicsinyben“, inert te­rületén különböző nyelvű és kultúrájú népek találkoztak és a nemzetiségi probléma sok bajt okozott. Európa imperialistái mesterségesen szították a tüzet és azt a hírt keltették, hogy Jugoszlávia veszélyes „puskapo­ros hordó“. A műit árnyéka Jugoszlávia Dél-Európa leg­nagyobb állama. 257.000 négy­zetkilométer területén 16 millió lakos él. A szerbek, komátok és szlovének egyesített királysága 1918-ban alakult, a Habsburg monarchia felrobbantása után. Az 1920-as, 1930-as években egy rendőr rendszer melleit le- züllött megvásárolható dinasztia uralkodott. Amikor 1941 márciu­sában Pál régensherceg, az 1934-ben Marseilleben meggyil­kolt Sándor király utóda már- már azon volt, hogy Hitlerrel és Mussolinivel hármasszövet­ségbe lép — J ugoszlávia népei fellázadtak. Dj kormányt alakítottak, de az gyengének bizonyult. A né­met páncélos hadsereg nemso­kára elözönlötte az országot. A német fasisztáknak sikerült 10 nap alatt saját fennhatóságuk alá helyezni az országot. Hitler- Németország aimektálta Szlavó­niát, Horvátország függelék lelt. Olaszország megszállta dz Ad­ria partját és szigeteit. A fa­siszta Magyarország megkapta Bácskát, a fasiszta Bulgária pedig Nyugat-Macedóniát, Szer­biát mint valami kis vidéki tar­tományt Hitler emberei irányí­tották. Hősi harc a hegyek között A fasizmus sötét leple borult az országra. Sok ezer embert vittek kényszermunkára, bebör­tönöztek és kivégeztek. Kragu- jevac — a jugoszláv Lidice. 1941 nyarán több mint 3.000 embert, a falu egész lakosságát kivégezték. J ugoszlávia népe azonban nem hagyta magát. A kommunisták, akik 1921 óta illegalitásban éltek már 1941- ben partizán csapatokat alakí­tottak, Gyenge öltözékben, láb­beli és eleség nélkül elindultak a kegyek közé, az erdőbe, hogy élet-halálra felvegyék a harcot a sokszoros fölényben álló el­lenséggel. Két hónap múlva már több várost és repülőteret fog­lallak él. A jugoszláv szabadságharco­sok a Szovjetunióból kapták az első segítséget, ugyanakkor a- mikor Hitler hadserege Moszkva kapuja előtt állt. Repülőgépe­ken kaptak fegyvert és lőszert. A segítség nem maradt ki a következő években sem. pedig a két front közötti távolság egyre nőtt. üjabb és újabb ön­kéntesek jelentkeztek a partizá­nokhoz. A Szovjetunió hősies harca megerősítette Jugoszláviá­ban az ellenállást. 1942-ben Ju­goszlávia partizán hadserege, melyet Tito marsait vezetett már 250.000-re rúgott. Negyven német divíziót kötött le állan­dóan. Amikor 1943-ban Olasz­ország kapitulált, a német fa­siszták elvesztették az ellenőr­zést az ország felett. 1943. no­vember 29-én a felszabadított területen megalakult a „Nem­zeti felszabadító arcvonal kor­mánya". Oj alkotmányt adtak ki a szövetségi állam keretén belül, mely teljes szabadságot biztosít Jugoszlávia népei szá­mára. Jugoszlávia akkor szabadult fel véglegesen, amikor a Szov­jetunió hadserege a Balkánon előrenyomult és a jugoszláv partizán hadsereg csapataival közösen kiűzték az ellenséget Belgrádbót. Belgrádot 1944 ok­tóber 20-án vették be. 150.000 német hadifoglyot és igen gaz­dag hadizsákmányt ejtettek. 1945. november 29-én Bel­grádban kihirdették a Szövetsé­gi Jugoszláv Népköztársaságot. Az új szövetségi állam hat ön­álló köztársaságból áll. Ezek a következők: Szerbia, Horvátor­szág. Szlavónia, Bosznia-Her­cegovina, Montenegro és Ma­cedónia. .4 nemzetgyűlés, a nemzeti tanácsból és a nemze­tiségek tanácsából áll. A nem­zeti tanácsban minden ötvenezer polgárra egy képviselő esik. A nemzetiségek tanácsába az egyes köztársaságok és autonóm területek küldik ki képviselőiket. Az új kezdet Jugoszlávia Európa nemcsak egyik legszebb, hanem leggaz­dagabb országa is. .4 kapitalis­ta rendszer alatt a lakosság igen szegény volt. Tizenhatmil­lió lakosságából a fasiszták két milliót kivégeztek, az országot teljesen kifosztották és tönkre­tették. A vasúti hálózatot szét­szaggatták, az ipartelepeket és bányákat felrobbantották. A fal­vakon éheztek, nem volt állat­állományuk és koldus szegé­nyek voltak. Az új állatnszer- vek elsősorban a demokratikus földreformot vezették be. Fel­osztották a nagybirtokokat és a földéhes nép végre földhöz jutott. Ezzel párhuzamosan ál­lamosították az ipart is. Ju­goszláviának gazdag természeti kincsei vannak. Sok szenet, vasércet, ont. és bauxitot bá­nyásznak. A gabona, dohány gyapot és más ipari növények termése is rendkívül gazdag. A régi uralom alatt Jugoszlávia Csakis agrár állam volt,_ és a legkisebb hektárhozamáról volt ismeretes. Külföldi töke ellen­őrizte a mezőgazdaságot. A jugoszláv-orősz barátság már ősrégi. A fasizmus feletti győzelem csak kimélyítette és megerősítette ezt a barátságot. Az utóbbi évek feszültsége bár­milyen súlyosak is voltak azok, nem szakíthatják szét a két nemzet közötti barátságot. Az amerikai dollárnak nem sikerült elérni, hogy Jugoszlá­via belépjen a NATO-ba, de azt se, hogy az úgynevezett Bal­kán-szövetség útján a NATO függeléke legyen. Az Egyesült .41 tarnak hadügyminisztériumá­nak azt a tervét, hogy Jugosz­láviából. — amely több népi demokratikus köztársasággal ha­táros, — felvonuló terepei te­remtsenek a jövő háborúban — sikertelen tervnek tekinthetjük. Jugoszlávia harminc divíziója, melynek kádere az antifasiszta harcok idején edződött és iz­mosodott meg, nem hajlandó az imperialisták kénye-kedvére kivonulni. Nem kételkedünk benne, hogy a jugoszláv nép a feszültség eltávolítását követeli, a Szovjet­unióval és. a népi demokráciák­kal szoros baráti kapcsolatot kí­ván. A Sasok földjén című riport- i sorozatunkat lapunk követ­kező számában folytatjuk.

Next

/
Oldalképek
Tartalom