Új Ifjúság, 1955 (4. évfolyam, 1-52. szám)
1955-10-01 / 39. szám
4 1955. október 1. S A BACiLUSOK ELLEN Párizs, 1892. december 27. A Sorbonne nagyterme zsúfolásig megtelt. A tudományos világ' francia és külföldi képviselői és a "francia társadalom nagyjai foglalják el a díszüléseket. Vannak itt miniszterek és nagykövetek, szenátorok és országházi képviselők. Itt van. Roux, Mecsnyi- kov, Lister. Születésnapot ünnepelnek. Töpörödött, ősz, öreg ember jelenik meg az ajtóban. A zenekar győzelmi indulókat játszik- Mindenki feláll, mindenki látni akarja az ünnepeltet, a hetven éves Louis Pasteurt. A ragyogóbbnál ragyogóbb szónoklatok után Lister emelkedik szólásra: „Ön felemelte a függönyt — mondja többi között — amely évszázadokon keresztül fedte a fertőző betegségeket, és megmutatta az utat, amelyen a tudománynak haladnia kell. Száz és száz embernek mentette meg eddig is az életét, s a jövőben, mindig, milliók fogják áldani a nevét • * * Louis Pasteur a franciaországi Arbois-ban született. Apja börcserzö volt, aki bár dolgos, szorgalmas ember hírében ál|t, sosem tudott annyit keresni, hogy elég legyen családja fenntartásához. Nem is sokat gondolkozott azon, hogy fia milyen foglalkozást válasszon, fontos, hogy minél előbb pénzt keressen. De Louis tanítója felismerte a gyerek rendkívül éles eszét és rábeszélte az öreg Pasteurt, hogy tovább tanítássá fiát, hadd legyen belőle tanító. Végülis az öreg Pasteur beleegyezett, hiszen nagyon szerette fiát s a tanítóság nagy lépést jelentett a szemében, olyasvalamit, amire büszke lehet. így Párizsba került a fiú. Kemény munka várt rá. Üj világ nyílt meg előtte, a tudomány világa. És Ő nem tudott betelpi vele, mindig mélyebbre és mélyebbre akart hatolni ebben a kimeríthetetlennek látszó tudomány-tengerben. Tanulmányait borzasztó nélkülözések közepette végezte, de nem hátrált meg; huszonhat éves korában megkapta tanári diplomáját. Egy évig Dijonban működött mint fizika tanár, majd a strassburgi egyetemre került, mint a vegyészeti tanszék asszisztense. Itt nősült meg, a# egyetem rektorának lányát vette feleségül. Házassága volt az egyetlen valami, amit — talán — romantikusnak lehet nevezni Pasteur életében. Ezután állandóan csak munka, kemény harc következett. Lilie város lakói szolid emberek. Este korán fekszenek, ez itt ősidők óta így szokás. De néhány hónap óta, minden' éjszaka egy ablakból kiszűrődő fény zavarja meg a város sötétségét. A lilleieknek eleinte nem tetszett az ősi szokás megszegése, de később — mi mást tehettek volna — megszokták. Az ablak éjsza- káról-éjszakára világos volt s a kivilágított ablak mögött egy fáradt, kiváncsi ember különös dolgokat vizsgált mikroszkópján keresztül... — Bolond ez a Pasteur — legyintettek a lilleiek — s napirendre tértek a kivilágított ablak dolga fölött. Hogy tényleg bolond lenne? Nézzük csak, mit csinál, hogy csinál-e ilyet épeszű ember? Egy különleges kemencéből kivesz egy egy üveget, belenéz, megrázza, megint nézi, morog valamit magában, s lábával dobbant egyet, azután visszacsapja az üveget a kemencébe. Most fel-alá járkál a szobában, szemei a távolban kutatnak. Majd vesz egy üvegrudacskát, s miközben szaglássza, megkeveri a vegyüléket. Most csendben áll, kezeit összekulcsolva maga előtt. Álmodik talán? Nem, mert hirtelen földhözcsapja az üvegrudacskát s öklével az asztait veri. Arca lángol az izgalomtól, amint magán kívül kiabálja: —- Kell, hogy legyen rá egy mód, kell és biztos van egy mód, hogy ezek az átkozott „vackok“ megnöjjenek! És ez így- megy éjszakáról-éjsza- kára. Százszor és százszor veszi kezébe a cukorra] édesített és kréta- porra^ kevert élesztőt, hogy valami változást észleljen, míg egyszer, amint np'kroszkópja alatt megvizsgálja, észreveszi, hogy a kis „vackok“ — bacilusok — milliói nyüzsögnek a keverékben. Pasteur boldogsága nem ismer határt. Bebizonyosodott, hogy a bacilusok nőnek és szaporodnak. Azonban hirtelen elkomorodik. Minek is örül tulajdonképpen? Mire jó az, hogy tudja, hogy a bacilusok ?. porodnak? És különbén is, eltávolítani úgy sem tudja őket... És ekkor szinte megrázta őt a gondolat: hát a fertőző betegségek? Lehetséges lenne talán, hogy minden betegségnek van egy bacilusa, hogy ezek szaporodnak és terjesztik a betegségeket? Pasteur lángban ég. Ha ez így is van, hogyan lehetne ezt bebizonyítani? Nincs éjejle és nincs nappala, a gondolat nem hagyja nyugodni. Miután ő maga nem orvos, hanem vegyész, orvosokhoz fordul segítségért, de azok kinevetik őrült teóriáival. De nem sokáig nevettek. Pusztulás fenyegette a világhírű francia selyemipart. Betegség pusztította a selyemhernyókat s a szakemberek mindenféle próbálkozása a betegség megállítására eredménytelen maradt. A selyemhernyók már majdnem kipusztultak, amikor a hernyó tenyésztők Pasteurhöz fordultak tanácsért. Pasteur mitsem tudott eddig a selyemhernyókról, de megpróbált segíteni. Megvizsgálta a hernyókat s a -mikroszkóp alatt kis, fehér pontokat vett észre rajtuk; megfigyelte, hogy ezek a pontocskák élőlények és villámgyorsan szaporodnak. Rájött, hogy csak ezek lehetnek a betegség okozói. Megtanította a hernyótenyésztőket a mikroszkóp használatára, s megmutatta, hogy kell lekaparni ezeket a fehér pontocskákat, amikor azok keletkeznek. A selyemhernyók megmentésével tönkretette saját egészségét. Megerőltette magát, pihenni kellett volna, de ő csak dolgozott szakadatlanul. Agyvérzést kapott s az egész bal oldala megbénult. A betegség igen súlyos volt, de túlélte. S alighogy jobban lett, újból ott kezdte el munkáját, ahol abbahagyta. Űzte, hajszolta őt a tudnivágyás, minden erejét arra összpontosította: hogy behatoljon az eddig mindenki előtt ismeretlen területre, a bacilusok világába. Belemerült kísérleteibe, de ezúttal a juhtenyésztök zavarták őt meg munkájában. Kihalóban volt az ország juhállománya, s Pasteurtől várták a segítséget. És ő most sem hagyta cserben azokat, akik hozza fordultak tanácsért. Bacilus-kultúrát készített, amellyel beoltotta a juhokat. A kísérletek folyamán azt észlelte, hogy a beoltott juhok nem betegednek meg, nem kapnak meg semmiféle betegséget — immunisak. Negyvennyolc juhot, két kecskét és néhány tehenet szántak Pasteur oltóanyagának a kipróbálására. 1811 május 5-én Pasteur beoltotta védőanyagával a juhok felét, 17-én ugyanazok a juhok még egy védőoltást- kaptak. Május 31-én pedig az összes juhokba halálthozó mérget fecskendeztek. Pasteurrel és a juhte- nyésztőkkel együtt az egész ország izgatottan várta az eredményt. S az eredmény csodával ^volt határos. Amikor Pasteur június 2-án a farmra érkezett, a beoltatlan juhok közül huszonkettő már nem is élt, kettő pedig éppen akkor pusztult el. A beoltott juhoknak semmi bajuk nem történt. Pasteur nevétől most már nem csak Franciaország volt hangos, híre a határokon túlra .is eljutott. De a hatvan éves öreg ember nem is gondolt pihenésre. A juhokkal való próbálkozások idején ő már veszett kutyákkal kísérletezett. Nem tudni, miért választotta éppen a veszettséggel való munkát. A veszettség nem volt járványos betegség és aránylag kevesen kapták meg — de azok, akik megkapták, a legkeservesebb kínok közben pusztultak el. A -eszettséggel való kísérletezések közben Pasteur nem tudott volna boldogulni, hiszen nem ismerte az emberi szervezetet, nem orvos volt, hanem vegyész. De ő segített magán. Fiatal orvosokat választott maga mellé asszisztensekül, köztük Roux-t — a diftéria elleni szérum későbbi felfedezőjét, — aki a legközvetlenebb munkatársa lett. Ha ekkoriban valaki egy pillantást vetett volna Pasteur laboratóriumába, a következő képben lehetett volna része: vonító, veszett kutyák, veszett nyulak, a sikertelenségtől félőrült Pasteur minden reményüket vesztett asszisztensek, akik teljesen fölöslegesnek tartják, a további kísérletezéseket, hiszen á kutyák is meg- döglenek, a nyulak is, de Pasteur nem hagyja őket nyugodni. A laboratóriumban nincs különbség éjjel és nappal között. Százszor és százszor próbálnak ki száz és százféle módszert és csak annyit tudnak, hogy a veszettség vírusai az idegrendszert támadják meg s oly kicsik, hogy mikroszkópon keresztül sem láthatók. De ők tántoríthatatlanul harcolnak a láthatatlan ellenséggel. Minden hiába... de mégsem. Egy napon az egyik, halálos méreggel beoltott kutya először rettenetes kínok között vonyít, üvölt, hideg rázza — a veszettség- jelei — aztán csodálatosképpen meggyógyul. Megkapta a veszettséget, de kigyógyult belőle — immunis lett. A laboratóriumban be- ragyogott a remény napsugara. Le kell gyengíteni a veszettség vírusának erejét — adta ki a vezényszót Pasteui;. Annak a vírusnak, amit sose láttak. És keresztülvitték. Egy veszettségben megdöglött nyúl gerincvelejéből kivettek egy ideget és azt bacilusmentes edényben tizennégy napig szárították. Majd az öszszezsugorodott ideg-anyagot, amely még nemrég biztos halált jelentett, beoltották egészséges kutyák agyába — és ezek a kutyák nem vesztek meg. Számtalanszor ismételték meg a kísérleteket. Semmi kétség. Pasteur megtalálta a veszettség elleni oltás szérumát. Első gondoiata az volt, hogy be kell oltani az összes kutyákat, de még végig sem gondolta, látta, hogy ez lehetetlen. Itt más utat kell találni. Az embereket kelt beoltani, akiket veszett állat megharapott! Pasteur biztos a dolgában és hogy igazát bebizonyítsa,, saját magán akarja kipróbálni szérumát. Erre azonban nem kerül sor. A kilenc éves Josepf Meistert tizennégy helyen harapta meg egy veszett kutya. Anyja sírva hozta Pasteur laboratóriumába. A harapások halálosak, csak egy mentség van: Pasteur tizennégy injekciója. És ezek megtették hatásukat. A halálos beteg fiú meggyógyult. És meggyógyult a második paciens is, egy tizennégy éves fiú, aki saját élete kockáztatásával védte a kisebb gyermekeket s így számos sebet kapott egy ‘veszett kutyától. Meggyógyulnak a további betegek is, csak egy tíz ,éves lánykán nem tud Pasteur segíteni. Későn hozták hozzá, a seb már harminchét napos volt, hiába követett el mindent, Louise Pelletiert nem tudta megmenteni. Pasteur nagy em- berszeretetére jellemző, hogy amikor a lányka meghalt, sírvafakadt. * * * Hatvan évvel ezelőtt, 1895. szeptember 28-án halt meg ez a pihenést nem ismerő, lángeszű, öreg tudós. De élete műve azóta is az emberiség jólétét szolgálja. És hogy „pasz- terizált“ tejet ihatunk, hogy nem kell félnünk a legszörnyűbb betegségek egyikétől a veszettségtől, és sok más fertőző betegségtől, nem szabad elfelejtenünk, hogy ezt mind Louis Pasteur zseniális eszének, kitartó, szorgalmas munkásságának és erős akaraterejének köszönhetjük. GERÖ KATALIN A lengyel filmhétről Szlovákia kerületi városaiban 1955. i szeptember „ 23.—29. között lengyel filmhetet rendeztek. A műsoron két teljesen új film szerepelt. Előadták a „Váratlan vendégek” című filmet, melyet Andrzej Wajda rendezett, a lengyel hazafiak életéből veszi tárgyát és bemutatták a „Remény órái” című filmet, melyet Jan Rybkowski rendezett és a háború utolsó óráiról szól. Több régebbi film is műsorra került, így újból megnézhettük „Az ördög vályúja” című filmet, mely a lengyel és cseh határőrség életét vetítette filmre, rendezője Aldo Vergano és Ta- deusz Kanszki. Újból játszottak a lengyel nép hőséről Swierczewski generális életéről szóló filmet, melyét a ! „Varsói epopea" címen Wanda Jaku- bGWská rendezett. Alkalmunk volt a „Kerestem az igazságot” című filmet látni Igor Newerly regényének film- változatát és Frederic Chopin életéről szóló „Chopin ifjúsága" című filmet. A varsói iílegáiis csoportot, küzdelmes életét vetíti vászonra a „Nem messze Varsótól” című film. igen tanulságos volt az „Öten a Barska-utcá- ból” című film, amely a háború utáni ifjúságról szól. Nagy tetszést aratott a „Marienstadti kaland“ című vígjáték és az „Üldözés” című kalandos film (Stanislav Urbanowlcz) rendezésében. Egy állami méntelepen lezajlott szabotázs körül forog a cselekménye. Képünkön egy halálraítélt szép fiatal leányt láthatunk. (Oswienczim című filmből) Jelenet a „Váratlan vendég” című filmből. Két fiatal kiváló színész^ a „Remény órái” című fűm szereplői.
