Új Ifjúság, 1955 (4. évfolyam, 1-52. szám)

1955-09-24 / 38. szám

1955. szeptember 24. 9 'lU-ÜßUS^L A NÉMET DEMOKRATIKUS KÖZTÁRSASÁG KORMÁNYKÜLDÖTTSÉGE a múlt héten pénteken érkezett meg Moszkvába Grotewohl miniszterelnök vezetésével. Ez a küldöttség a szovjet kormány meghívására ment Moszkvába, hogy folytassa a Berlinben, ez év júliusában megkezdett tárgyalásokat. „Reméljük — mon­dotta Grotewohl miniszterelnök Moszkvába érkezésekor —, hogy tárgyalásaink eredménye megmutatja az egész* német népnek, milyen szoros, szívélyes, baráti és mennyire népeink létérdekeit szolgáló kapcsolatokat lehet teremteni a Szovjetunió bs a német nép között, ha ezek a kapcsolatok azokon a tanul­ságokon alapulnak, amelyeket mindenekelőtt a német nép vönt le militarista és fasiszta múltjából“. A moszkvai Pravda vezércikkben üdvözölte az NDK kor­mányküldöttségét, hangsúlyozva, hogy a Német Demokratikus Köztársaság a német nép békeszeretö erőit képviseli. „A Né­met Demokratikus Köztársaság fennállása történelmi realitás — állapítja meg a Pravda. — A Német Demokratikus Köztár­saság véleményét éppen úgy figyelembe kell venni, mint a Német Szövetségi Köztársaság véleményét is. Másszóval: a német kérdést nem lehet megoldani a németek részvétele nélkül”. A Szovjetunió és a Német Demokratikus Köztársaság kor­mányküldöttsége között megkezdődtek a tárgyalások a baráti kapcsolatok fejlesztését és megszilárdítását szolgáló kétoldalú szerződésről. N. A. Bulganyin a Szovjetunió Minisztertanácsá­nak elnöke nyilatkozatában hangsúlyozta, hogy a szovjet és a német nép jó viszonya az európai béke biztosításának döntő tényezője. A Szovjetunió és a Német Szövetségi Köztársaság közötti diplomáciai kapcsolatok megteremtéséről szóló meg­egyezés — mondotta Bulganyin — elő fogja segíteni a Német­ország két része közötti közeledést és együttműködést is. A Szovjetunió ebben a német egység helyreállításának egyik 'főfeltételét látja. A Német Demokratikus Köztársaság kormányküldöttségének moszkvai tárgyalásai mindinkább előtérbe helyezik a két né­met részállam közötti kapcsolatok rendezésének szükségessé­gét. Az európai biztonság megteremtésének feladatai csak úgy, mint a német egység helyreállításának kérdése elengedhetet­lenné teszik a Német Demokratikus Köztársaság és a Német Szövetségi Köztársaság viszonyának rendezését. Adenauer kan­cellár moszkvai tárgyalásai és a szovjet-nyugatnémet diplomá­ciai kapcsolatok felvételéről szóló határozat a tárgyilagos meg­figyelő szemében megkönnyíti és előreveti a két német állam közti kapcsolatok létrejöttét. A nyugatnémetországi lapok e tekintetben elég reális han­got ütnek meg, és kifejtik azt az álláspontot, hogy a nyugat­német kormány számára előbb-utóbb elkerülhetetlenné válik, hegy felvegyék az érintkezést az NDK kormányával. A Frank­furter Rundschau rámutat arra a vitathatatlan tényre, hogy „a Német Demokratikus Köztársaság léte nemzetközileg elis­mert tény és kétségtelen, hogy a jövőben a Németországra vonatkozó nemzetközi értekezletekbe mind a bonni, mind a keletberlini német kormány képviselőit be kell vonni”. A lap hangsúlyozza: „Tartósan Bonn sem térhet ki az elől, hogy tárgyalásokat folytasson a Német Demokratikus Köztársaság kormányával”. Az Essenben megjelenő Neu Ruhrzeitung sze­rint a moszkvai tárgyalások megmutatták, hogy a most követ­kező időszakban Bonn és Kelet-Berlin együttműködésének kérdése kerül majd a nyugatnémet belpolitika előterébe. A szociáldemokrata Neue Rhein-Zeitung hangsúlyozza, hogy „a moszkvai tárgyalásokon nyilvánvalóvá vált: Németország újra­egyesítése csupán abban az esetben lehetséges, ha Bonn és Kelet-Berlin tárgyalásokba bocsátkozik és együttesen tesz lé­péseket a nagyhatalmak irányában. Politikánk fordulópontján vagyunk. A Német Demokratikus Köztársasággal való kapcsolat kérdését meg kell vitatni és határozatot kell hozni. Nem odáz­hatjuk el a problémát bizonytalanul hosszú időre”. Ugyancsak a múlt hét végén érkezett Moszkvába a Szovjet­unió Legfelső Tanácsa elnökségének meghívására J. K. PAASIKIVI FINN KÖZTÁRSASÁGI ELNÖK Kekkonen miniszterelnök társaságában. Ez a látogatás a Szov­jetunió és Finnország között kialakult barátságnak, bizalomnak és kölcsönös megbecsülésnek újabb jelentős bizonyítéka. A két ország közötti baráti kapcsolatok mindkét nép javát szolgálják és már eddig is jelentősen előmozdították a béke fenntartását Észak-Európában. A mostani látogatás célja az, hogy tovább­fejlesszék a szovjet-finn kapcsolatokat. A szovjet-finn tárgyalások eredménye a Szovjetunió és Finnország kormányküldöttségei között Moszkvában folytatott tárgyalások eredményeként egyezmény jött létre a két ország között az 1948. április 6-án megkötött barátsági, együttműkö­dési és kölcsönös segélynyújtási szerződés érvényének húsz évre való meghosszabbításáról. A két ország között egyezmény jött létre arról, hogy a Szovjetunió lemond Porkka'a-Udd te­rületének haditengerészeti támaszpontként való felhasználásá­nak jogáról és kivonja fegyveres erőit erről a területről. A szovjet-finn tárgyalások világszerte élénk figyelmet kel­tettek. Különösen az északi országok lapjai kisérik élénk és bizakodó figyelemmel a Moszkvában folyó tárgyalásokat a Szovjetunió és Finnország kapcsolatainak elmélyüléséről. Ami a finn sajtóvisszhangot illeti, a finn lapok egyöntetű lelkesedés hangján kommentálják N. A. Bulganyinnak azt a bejelentését, hogy a Szovjetunió kormánya határidő előtt lemond a porkka- lai katonai támaszpont bérbevételi jogáról. Mint az AFP sajtószemléje kiemeli, valamennyi cikk kife­jezésre juttatja „a finn nép háláját a szovjet kormány iránt, Valamint .elismerését Paasikiví elnök életművéért, aki. ezt a szerencsés eredményt elérte“. A konzervatív Hufvudstadsóla­dét azt írja, hogy „az 1955. szeptember 17-í dátum XX-ik századi történelmünk egyik legörömteljesebb dátuma márad népünknek...”. A lap végül megállapítja, hogy „egy külföldön levő katonai támaszpontnak az egyik nagyhatalom által történt kiürítése nemzetközi vonatkozásban elengedhetetlenül fontos hozzájárulást jelent a nemzetközi helyzet enyhüléséhez”. Az ugyancsak konzervatív Uusi Suomi szintén azt fejtegeti, hogy a Szovjetunió Porkkala példájával alá akarja' támasztani állás­pontját más hatalmaknak külföldön levő támaszpontjával kap­csosaiban. A Vapaa Sana á szovjet javaslatokban annak bizo­nyítékát látja, hogy a nagy és a kis népek egyenlősége a Szovjetunió száméra nem frázis, hanem tény. Az AFP közli Unden svéd külügyminiszter nyilatkozatát a Moszkvában folyó tárgyalásokról. „Svédország — mondta Un­den —, amelyet szoros baráti kötelékek fűznek Finnországhoz örömmel üdvözli a porkkalai támaszpont kiürítéséről hozott szovjet határozatot. Ez az esemény annak az előrehaladásnak a jele, amelyet az. enyhülés útján tettek”. Több hétig tartó tárgyalások eredményekép az előző héten megállapodás jött létre s > A KÍNAI-rAMERIKAI NAGYKÖVETI TÁRGYALÁSOKON az első napirendi pontot illetően. Ez a megegyezés a két fél területén lévő polgári személyek hazatérésére vonatkozott. A két nagykövet áttért a második napirendi pont — a két fél között felmerült egyéb gyakorlati kérdések — megvitatására. A kínai megbízott javasolta, hogy két kérdést oldjanak meg a napirend második pontjaként. Az egyik a Kínával szemben fennálló külkereskedelmi korlátozások kérdése, a másik pedig a magasabb síkon folytatandó kínai-amerikai tárgyalások elő­készítése. A tárgyalások eddigi menete, a genfi szellem érvé­nyesülése, kétségkívül elősegíti, hogy megegyezés létesüljön ezekben a kérdésekben is. Az első napirendi pontban elért megállapodás is megkönnyíti a _^ét állam közötti tárgyalások folytatását és ezzel a Kína és az Egyesült Államok közötti feszültség enyhítését. Ennek természetesen előfeltétele, hogy mind a két fél fenntartsa azt a szellemet, amely.a tárgyalá­sokon eddig megnyilvánult és továbbra is őszintén tejrekedjen a vitás kérdések békés rendezésére. Számos nyugati sajtójelentés hangsúlyozza, hogy az első napirendi pontban elért megegyezés új kezdetet jelent Kína és az Egyesült Államok viszonyának alakulásában. Magától ér­tetődő, hogy az eddigi béküléken.y szellem további érvényesü­lése az egész távolkeleti helyzetben éreztetheti majd hatását. AZ ENSZ LESZERELÉSI ALBIZOTTSÁGA folytatta tanácskozásait. Mint a szovjet küldött megállapította: Anglia, Franciaország, Kanada és a Szovjetunió álláspontja megegyezik a fegyverzet csökkentésére, valamint az atomfegy­ver eltiltására kidolgozott program fontosabb pontjaival kap­csolatban. Az álláspontnak ez az egyezése az ellenőrzés kér­désére is vonatkozik. Az Egyesült Államok aíonban még nem határozta meg pon­tosan a maga álláspontját. Ezzel kapcsolatban a Washington Post annak a véleményének ad kifejezést, hogy „Washington nem gondol a fegyverzet csökkentésére”. A lap rámutat arra is, hogy • a szövetségeseknek semmiféle egységes politikájuk nincs a fegyverzet kérdésében, sőt nézeteltérések vannak kö­zöttük. A New York Post hangsúlyozza, hogy a katonai érte­sülések feltárása egymagában nem elegendő, feltétlenül szük­ség van arra, hogy a fegyverzet csökkentése terén is közös nevezőre jussanak a tárgyaló felek. Miközben az albizottság a leszerelésről tárgyal, a francia kormány ÜJABB ÉSZAKAFRIKAI CSAP ÁTSZÁLLÍTÁSOKKAL iparkodik biztosítani a gyarmatosítók „rendjét“. Ugyancsak a gyarmatosítók követelésére történt a múlt héten az a terror­intézkedés, amellyel a francia kormány Algír Kommunista Pártját betiltotta. Ez az intézkedés nemcsak Észak-Afrikában, hanem Franciaország haladó köreiben is nagy megütközést és felháborodást keltett. Változatlanul teljesen bizonytalan a helyzet Marokkóban is. Az a levél, amelyben Coty francia elnök lemondásra szólította fel a marokkói szultánt, különösen súlyos bonyodalmakra ve­zetett. A francia államfő levelét nem továbbították és a levél körüli vitákban világosan megmutatkozott, hogy a marokkói kérdésben súlyos ellentétek vannak a francia kormányon belül is. Pinay külügyminiszter és Koenig hadügyminiszter nyíltan megteremtették a Marokkóban tervezett intézkedéseket. „A marokkói kérdés — írja a Combat — Penelope-fáklyához ha­sonló: amit nappal megszelnek, éjszaka felfejtik". A lap meg­állapítása szerint egész Franciaország megdöbbenve figyeli a kormány tehetetlenségét a marokkói kérdésben. A helyzet megítélésénél természetesen figyelembe kell venni, hogy a szélsőséges gyarmatosítók — a múlt havi nagy vérengzések tulajdonképpeni okozói — mindent elkövetnek, hogy a meg­egyezést megakadályozzák és mai diktatúrájukat állandósítsák a marokkói nép felett. * * * Franciaországi szakszervezeti dolgozók Marcel Planes, a postás­szakszervezet titkára vezetésével ellátogattak Bratislavába, ahol tapasztalatcserét folytatnak a szlovákiai szakszervezett tanács dolgozóival. Most, hogy rendezem jegyze­teimet és igyekszem ismét min­den mozzanatát felidézni an­nak a mozgalmas tizenhat napnak, amelyet Varsóban és Lengyelországban töltöttem, több tízezernyi békeharcossal, nem hagy nyugodni a háború rossz emléke. Hiába hessegetem, hiába akarok másra gondolni, nem sikerül. Tizenhat évvel ezelőtt tört ki Lengyelország megtámadá­sával a második világháború. ,,Ha valaki Európában területre akar szert tenni, ezt általában csak Oroszország rovására te­heti meg. A birodalomnak a Német Lovagrend mintájára el kellett volna indulnia a kelet felé vezető ősi úton, hogy kard­dal földet és ekével kenyeret szerezzen..— írta Hitler a Mein Kampf-ban. Az „ősi út'' kapaiában több mint egy év­ezred óta ott állt a lengyel és a cseh nép. fisak rajtuk ké­résziül juthattak a német lova­gok, a porosz junkerek és fa­siszta utódaik keletre, orosz földre. S ha igaz az, hogy a Kárpátmedence népei nyugat védőbástyái voltak, úgy igaz az is, hogy a cseh és a len­gyel nép kelet védoszlopaiként álljak egy évezreden keresztül e szörnyű mérkőzésben. Itt a rideg barbárság, ott a „vigyor- gó poklokat mutató vak civili­záció" ellen, de itt is, olt is az emberiség érdekében, az emberség nevében. Mily isme­rősen cseng a fülünkben a len­gyel költő szava: Földnélküli szegény paraszt­nép fekszik süppedt sírok alatt. Azért harcollak, míg Csak éllek, hogy hazájuk legyen szabad. Bem népe, Wolska, Grochtns népe, itt estek el testvéreink, a lengyel földért hullt a vérük s lengyel föld nem juiolt nekik. Hosszú időn át hittük, hogy csak Petőfi és Jankó Kral, Ady és Hviezdostav tutott így da­lolni. Pedig a Visztula part­ján is egysors" nép élt velünk és dala épp oly szomorú toli, mint a mienk, a Vág és a Nyíl­ra mentén. Szenvedésről sírt a böUsödalunk és nyöszörgőn jajgatott a gyászzenénk. Őse­inknek rövid volt az egész év- ezrednyi élei, sírjukból kellelt szólítanunk igazságra, hogy le­gyen erőnk és bátorságunk a nagy tetthez. Mi sem értettünk szót sokszor a népek nagy ba- bilni küzdelmében, pedig egy­formán rázott, tépett , bennün­ket a történelem szélé. Külön- külön kerestük a mentő utat és csak fáradtan mindenből okullan döbbent belénk: egy sotsból csak egy út vezet a fényre! S ma rivalhat száz ör­dög is a fülünkbe, de ezt az utat végigjárjuk. Már nem bujdosva vigaszért járunk itt egymáshoz, de ta­nácsért, szép, okos és bátorító szóért. S ha a mull dalai egy­ként, egy hangon sírlak, ma az építés rajában egyformán csendül az élei száznuelvű himnusza: MIER, PŐKOJ, BEKE 1 ÜTBAN ■ Autóbusz karavánunk hosszú fénycsíkjat már elhalványultak és vakon pislogtak üvegsze­meikkel a reggeli fényben, ami­kor Lengyel földre léptünk. A szemérmesen mosolygó fiatal lengyel határőrök már „Ráno dobre"-vel köszöntének, pedig Osztrava még éjszaka búcsúz­tatott. A tompa álmatlanságból hirtelen zuhant az ember az új láttának szívét bizsergelö érzésébe. Talpunk alatt hun­cutul esikordul az apró kavics, tarkaruhás lengyel lányok vesz­nek. körül, frissen üdén. Pereg a nyelvük, de—hozzánk csak csalfa szemük szól — nem tudják megértenénk-e? Csak egymásközt csevegnek pirulva, szégyenlősen, mint a gyerekek, amikor kedves, de ritka ven­dég lép a házukba. De a zavar csak pár pillanatig tartott. Hisz mindazt értettük, amit egymás­nak suttogtak félénken és ők is ismerősnek hallották szavun­kat. Elnéztem őket, aztán befelé a városba indultam. Húzott, vonzott az új, az elütő, az ott­hon szokatlan és ismeretlen. Egy táncoló csoportot kerültem meg, nem figyeltem a lábam alá és beletapostam az árok füvébe. Nedves, nedves lett a cipőm. Megálltam. A vastag pázsiton hamvason ragyogott a hajnali harmat. Akárcsak ná­lunk! Az út mentén kertes há­zak pisloglak, rejtegették béké­jüket a gyümölcsfák lombsátrá­ban. Arrébb a templom tornya nyúlt ósdin az égre. fehér liba- sereg jött lustán, jóllakotton a szomszéd utcából. Mögötte ott lépkedett apró, piros szoknyájá­ban egy pöttömnyi lány. Nem mentem tovább. Elbűvölt a reg­gel, a lengyel reggel, amely oly ismerős, színei, apró neszei oly békések, nyugodtak voltak, mint otthon, mint mindenhol a világon, ahol egyszerű, dolgos emberek élnek. Autóbuszon az út Oszlra- vától Varsóig egész napos rá- zódást, száguldást jelent. Ko- csiink modernek, újak. Nem zötyögnek, mint a hajdani pos­takocsik. Nem esik le a ráf, a kocsiszög sem veszhet el, rablók sem támadnak meg. Az üzemanyag kitart, tehát „lovat sem kell váltani." Élelmisze­rünk, Halunk 'van bőven, csár­dát nem kell keresni. De hiába is keresnénk, úgy sem talál­nánk. Pedig kár. A múlt szá­zad útleírói nem vágtatlak el kocsijukkal egy csárda melleit sem, hogy meg ne álltak vol­na, hogy ne szemeztek volna a csinos szobalánnyal és ne szidták volna szállásuk polos­káit. Kevés volt akkor még er­re is a vasút, és a kátyus, sáros kocsiutakat azóta felvál­tották a széles aszfalt- és be­tonútok. Mégis irigylem egy kicsit a régi utazókat, mert a száguldó autóbuszból nincs idő mindent látni, megfigyelni. Talán az egyetlen, ami a ré­gi Lengyelországból még ma is látható, a szélmalom. Ósdin, lomhán pihent mindegyik, ami­kor láttam. Lesték a szelet, amely csak nem főtt. Ma már csupán darálásra használják őket, s olyan elhagyatottak, mint nálunk a kivénhedt er­dészlakok, kalyibák. Az utakon egy lovas, hosszú ieknőszerű parasztszekerek to­tyognak. Szokatlan alakjukat növelik ormótlanul ható nagy gumikerekeik. A mező örök sík­ság, rajta szántók, legelők, s erdők váltogatják Egymást. — Domb sehol, s a homokos te­rületet csak itt-oit szakítja meg egy-egy vizenyős mélyedés. A földeken mindenhol embe­rek szorgoskodnak. Akkortájt, augusztus közepén kezdődött éppen az aratás, amely nem jelent és nem is jelenthet itt olyan nagy gondot, veszödsé- get, mint nálunk, hiszen az egyetlen, ami megterem, az a rozs. Szembeötlő az embernek, hogy kukoricát se látni sehol. Annál több a krumpli, a len, a zöldségfélék és a gyümölcs, Lengyelországba a búzát kül­földről kell hozni és. a szöllő is délszaki növény. A falvak és városok távolra esnek egymástól, de köztük el­szórtan tanyák és puszták ezrei húzódnak még ligetes kertjeik­kel. A múlt század szal­matetős, roskadozó faházait már majdnem mindenhol felváltot­ták a téglaépületek. Kicsit szo­katlan a szemnek meszéletlen vörös faljuk és színié teljesen ellaposodó tetejük. A legújabb falusi házak a mi modern há­zainkhoz hasonlítanak. Az ut­cák szélesek, és rendezettek, az udvarok árnyasak, tiszták és takarosak. A szérűs kert és a szalmakazaj ritka s csak el­vétve láthat az ember. Mindez összefolyva egymásután marad mögöttünk. Száguldó kocsink az esti szürkületben Varsóhoz közeledik. Még néhány óra és ott leszünk. Es a várakozás órái egymást kergetik... (Folytatása következik). : * *

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom