Új Ifjúság, 1955 (4. évfolyam, 1-52. szám)

1955-08-13 / 32. szám

1955. augusztus 13.

5

v

Elveszett kultúráiét

Igen, egy elveszett kultúráiéiról van szó, úgy ahogy mondom. Egy város kultúréletének az elhanyagolásáról. S hogy ez valóban így van, arról mindjárt meg is győződhetünk.

Az elveszett kultúréletnek a színhelye Sienc, egy mezővároska, mely egyben járási székhely. S mivel járási székhely, annál inkább elszomorító az a tény, melyről a minap egy kis utánajárással jómagam is személyesen meggyőződtem. Elöljárójában kívánok még valamit megjegyezni: természetes a kultúráiét alatt falun vagy városon nemcsak egy szűkkörű ének-, tánc-, vagy színjátszó csoportot értek, hanem mindent, aminek egyáltaláa Köze van a kultúrához, a nép neveléséhez.

Először is a járási könyvtár épületét látogattam meg, ahol mindjárt megcsapott a szervezetlen munkának ragályosan terjedő légköre. Az asztalnál egy barna csinos leány ült. Első benyomásomra azt hittem, hogy ő a könyvtár vezetője, mivel csak egyedül találtam. Azonban tüstént meggyőződtem, hogy ő csak alkalmazott, a vezető elvtárs jelenleg nincs idehaza.

Kisebb szünet után érdeklődni kezdtem a könyvtár munkájáról, mennyi könyvvel rendelkezik a könyvtár, mennyi a kikölcsönzött könyvek száma, kik és mit olvasnak leginkább, és végül miket olvas ő és még egy pár apró kérdést tettem fel e bűbájos nőnek a könyvekről és azok szerzőiről. És bizony a felelet a kérdésekre egy pár kivételével homályba merült.

Minden esetre annyit megtudjam, hogy a könyvtárban háromezer kár.yv van, legtöbbet a gyerekek és a fiatalok olvasnak. Legkedveltebb írójuk Jókai, Móricz, Veres és Szabó Pál, no meg Verne Gyula.

A könyvek jelenleg még össze-visz- sza vannak, nincs közöttük sorrend s így ha egy kíváncsi olvasó könyvet akar, álljon neki és keresse ki kedvenc írójának könyvét, feltéve, ha megtalálja. Igaz egy pár könyvön már meglátszik a gondos ké^z nyoma, de mindez csak egy pár könyvön, és az o'vasók szeretnék, ha nem őnekik kellene a könyvek garmada között keresgélni, hanem azonnal kézhez kapnák a kért könyvet. Az olvasók még azt is szeretnék, ha egyes könyvekről felvilágosítást és magyarázatot kapnának, ha a könyvtár dolgozói elbeszélgetnének velük egy-egy könyv tartalmáról. És szívesen vennék, ha a könyvtár dolgozói legalább részben ismernék a könyvtár tulajdonában lévő könyveket, azok szerzőit, elvégre ezt joggal elvárhatják tőlük az olvasók.

A könyvtárból utam a Népművelő- dési otthonba vitt. Itt a vezető elv- tarsaktól bővebb felvilágosítást kértem Szene kultúréletéről, mire ők sajná'atukat fejezték ki, mondván, hegy értől ők is szeretnének hallani.

— Hogy-hogy — kérdeztem megdöbbenve.

— Hát úgy, hogy Szencen a kultúr - munka nehezen megy és hiába Is a fáradság, mert itt minden kezdeményezés kátyúba fullad. Elveszett itt már kérem régen a kultúráiét, s ha így megy egyhamar meg sem találjuk. Törődni kell azzal, de ki törődjék vele? Egy-két ember hiába akar, ha a többi a füle botját sem hajtja meg azért, hogy valami legyen már Itt is végre.

így áradnak a panaszos hangok nap mint nap és ha van, aki meghallgatja, úgy tesz, hogy egyik fülén be, a másikon meg ki. De hogy vadjában hol a * hiba, arról kevesen gondolkoztak még. A hiba pedig mégis csak ott van, mindén mellébeszélgetés mellett, hogy Szencen, kezdve a CSlSZ járási vezetőségétől egyetlen-egy tömegszervezet sem, vagy legalább is csak keveset törődik a népművelődéi és egyéb kultúrmunkával. Tűrik és elnézik. hogy éveken keresztül pang és levegőben lóg a kultúrmunka. Feltesszük a kérdést, miért vannak a tömegszervezetek, a CSISZ, a CSE- MADÖK? Mit csinálnak a hivatásos és a nemhivatásos Népművelődési Otthon dolgozói? Megfeledkeztek arról, hogy a népművelődési munka nagyrészé órájuk hárul? Vagv nem tudják, hogy őnekik kell megszervezni a faluban vagy a városban a népművelési munkát? Kötelességük volna olyan feltételeket biztosítani, hogy a lakosság, kiváltképpen a falvakban fejlettebb kulturális életet éljen. Gondoskodniuk kellene arról, hogy a kultúrotthonok keretén belül az egyes népművelési szervek egységes irányítás alatt dolgoznának. Nem is szólva arról, hogy együtt kellene működniök a többi népművelési" szervekkel. Hadd jegyzem még meg azt is. hogy a Népművelődési Otthon feladata, hogy önállóan rendezzen kulturális megmozdulásokat. Persze mindez nem megy. Ám igaz, hogy maga a helyi és a járási nemzeti bizottság is felelős azért, hogy Szencen alszik a kultúráiét, és jó lenne, ha már végre minden illetékes tömegszervezet megszívlelné az eddigi mulasztásait és összefogva rendet teremtenének e téren. Mert mégis csak sok, ami sok. Keressék hát meg végre az elveszett kultúréletet és hallgassák meg egymás jőszándékú és okos tanácsait, ne keressenek mindenben ellenségeskedést, ne akarjanak a kákán is csomót találni. Mi hisszük azt, hogy Szencen lehet eredményt elérni, igenis, hogy lehet, csak akarni és ttn- ni kell már végre mindenkinek.

• Török E.

Jfi úság

Lángajkú lány kacérkodik vélem, e csodás tündér az ifjúság, magával von föl a képzeletbe s rám leheli bűvös mosolyát.

A kedélynek gyors lovára ültet s örömre hoz borút, bánatot, majd rámküldi szépleány képében vigasztalón a nyári napot.

Szép terveknek ezernyi fonalát ábrándokkán szöveti velem, s a két testvér őrködik felettem az ifjúság és a szerelem.

Nagy tettekre buzdít, lángra lobbant; forró szívvel nyargaltat tovább megismerni az életet a szépet s dalolni az igazság dalát.

FECSÖ PÁL

Hz eszméért, célért

E kettő nélkül üres az élet.

Ha nincs teremtő erő s akarat,

Gondolj nagyot, szépet, hatalmasat,

Munkád semmi, ha cél nélkül végzed.

Tudni, hogy miért, és kiért küzdesz,

Ez megadja mind a kettőt bizton S úgy bátran fogsz haladni az úton Míg majd mindenen felülkerekedsz.

l

Cél nélkül oly sivár, puszta minden Nincs semmi, mi irányt mutathasson S az életednek tartalmat adjon — Minek élsz akkor? Sz’ örömöd sincsen.

Az élet sója az eszme és cél

Mi a hétköznapok, s egyformaság

Után frissíti agyunk gondolatát

Csak mostmár tudd kiért, s miért küzdjél.

1951. X. GYÜRE LAJOS

BALZAC

A nagy író 150 évvel ezelőtt augusztus 19-én halt meg. Élete alapjában véve minden emberi erőt meghaladó munka, mely teljesen aláásta egészségét és időelölt sírba vitte.

1799. május 20-án született hivatalnoki családból. Már kora ifjúságában arról álmodozott, hogy író lesz. Anya* gi eszközökkel rendkívül szükbsen rendelkezett, fűtetlen padlásszobában lakott és ott kezdett írni.

Balzac regényeinek kiadói egész vagyonokat kerestek, de maga az író egész életében nem szabadult meg az anyagi gondoktól. Szívesen forog arisztokraták társaságában, ellesi modorukat, szokásaikat, hogy aztán visz- szavonuíva szerény dolgozószobájába, annál kíméletlenebben ecsetelje sivár, léha életüket. Életrajzírói megegyeznek abban, hogy Balzac rendkívül szívós, örökmunkás volt, aki hallatlan energiával csakis munkájának élt.

Az 1830. évi júliusi forradalmat megelőző kiélesedett társadalmi és politikai harc nagyban hozzájárult Balzac írói kialakulásához. A francia irodalom igen bonyolult és viharos korszakában lépett a nyilvánosság elé. Nemcsak regényeiből, hanem publicisztikai karcolataiból érthetjük meg, hogy miképpen alakult ki Balzac politikai nézete. Minél jobban közeledett az 1848-as forradalmi év, annál kíméletlenebbé és szigorúbbá vált Balzac ítélkezése a kapitalista rendszer felett. Rendkívül termékeny. Bámulatos egymásutánban jelennek meg regényei. Nehéz volna műveit felsorolni, hát még behatóbban foglalkozni velük. Csak néhány művét említjük. A Gobseck-et a júliusi forradalom éveiben írta. Ebben az alakjában már összesűrítette a burzsoa aranyimádó és vagyonhalmozó tipikus vonásait, de itt még sok romantikus elemmel találkozunk. Eugénia Grandetben már teljesen könyörtelenül leleplezi az uralkodó osztály zsamokiságát. Míg a Szamárbőrben egy becsvágyó fiatal ember sorsának ábrázolása közben még a csodálatos elemhez és jelképekhez folyamodik, addig Goriat apóban a hős jellemének kialakulását már szigorúan realista módon motiválja. További regényeiben egyre élénkebbé válnak az ítélkező szólamok. A Vesztett Illúziókban leleplezi a megvásárolható művészetet és tudományt. A Parasztok című regényében megrajzolja a falun folyó osztályharcot és a kulákok visszataszító alakjait.

Balzac óriási irodalmi hagyatékához nemcsak szépirodalmi művek tartoznak. Esztétikája tovább fejleszti és elmélyíti a felvilágosodás materialista tételeit és a természettudomány terén elért eredmények tapasztalataival gazdagodik.

(20)

A tábori lelkésznek, mintha nem is volna tudomása a vendég jelenlétéről — azt hittem, hogy ez az ember szórakoztatni fog bennünket, hogy elmesél egy néhány viccet, ö meg azt kívánja, hogy parancsoljam meg magának,

hogy ne avatkozzon bele, pedig magának már kétszer volt vele dolga. Késő este, amikor ilyen fontos vallási feladatok állnak előttem, amikor minden gondolatomat az Úr felé kell fordítanom, akkor ő valami hülye históriával jön nekem és azt a rongyos 1.200 koronát emlegeti, eltérít a lelkiismeretvizsgálattól, az úristentől, és mindenáron azt akarja, hogy' mondjam meg neki még egyszer, hogy mm adok neki semmit. Én nem akarok többel beszé'ni vele, mert még elrontaná nekem ezt az áhítatos estét. Mondja meg neki maga, Svejk: a feldkurát úrtól nem kap semmit.

Svejk a vendég fülébe ordítva teljesítette a parancsét.

Az állhatatos vendég azonban továbbra is ülve maradt.

— Svejk, — szólt a tábori lelkész — kérdezze mleg tOle, mit gondol, meddig fogja még itt rontani a levegőt?

— Nem mozdulok innét, amíg meg nem kapom, a pénzemet — jelentette ki makacsai az elpuszíthatatlan vendég.

A tábori lelkész felállt, az ablakhoz ment, s azt mondta: — Ebben az esetben átadom őt magának, Svejk. Csináljon ve[e, arait akar.

— JOjjön, uram, — mondta Svejk, megragadva a kéretlen vendég vállát — három az igazság.

S gyorsan és elegánsan végrehajtotta feladatát, miközben a tábori lelkész egy gyászindulót dobolt az ablakon.

A meditációnak szentelt este több fázison ment át. A tábori lelkész oly buzgón és áhí- tatosan igyekezett egyesülni istennel, _ hogy még éjjeli tizenkettőkor is harsogott lakásában a nóta:

Elmasíroztunk, komám

sírt utánunk minden lány ...

Vele dalolt Svejk is, a derék katona.

A katonai kórházban ketten kívánták felvenni az utolsó szentséget. Egy öreg őrnagy és egy bank cégvezetője, aki tartalékos tiszt voH. Mindketten golyót kaptak a hasukba a Kárpátokban, és egymás mellett feküdtek. A tartalékos tiszt azért tartotta kötelességének, hogy felvegye a haldoklók szentségét, mert a feljebbvalója mindenáron részesülni akart az utolsó kenetben. A tartalékos tiszt úgy vélte, hogy függelemsértést követne el. ha nem ks- netné meg magát ő is. A vallásos őrnagy ravaszságból kérte a szentséget, mert azt hitte, hogy a betegek meggyógyulnak egy buzgó imától. Az utolsó kenet előtti éjszaka azonban mindketten meghaltak, s amikor reggel o tábori lelkész Svejk társaságában beállított, már fekete arccal feküdtek a lepedő a'aít, mint általában azok, akiknek a halálát fulladás okozta.

Milyen nagy felhajtást csináltunk, feldkurát úr kérem, és most ezek elrontották az egészet — mérgelődött Svejk. amikor az irodában közölték velük, hogy a két betegnek már semmire sincs szüksége.

S igaz is volt, hogy nagy felhajtást csináltak. Konflison jöttek, Svejk szüntelenül csengetett, a tábori lelkész kezében tartotta a szalvétába csomagolt, olajosüveget, s komoly képpel megáldotta vele a járókelőket, akik levették a kalapjukat.

Igaz. nem akadt sok hívőjük, habár Svejk mindent elkövetett, hogy éktelen zenebonát csapjon a csengőjével.

Néhány ártatlan giiermek utána eredt a konflisnak, az egyik hátul felkapaszkodott a kocsira, s közben a többiek kórusban kiabálták: — Ott lóg a kocsin, ott lóg a kocsin.

Svejk pedig csengetett mindenhez, a kocsis hátra-hátra vágott az ostorával, a Vodicka- utcán egy házmesterné, a Mária-kongregáció tagja, loholva utolérte a konflist, futtában megáldotta magát, keresztet vetett, s aztán kiköpött: — Úgy rohangásznak az úristennel, mint az ördögök. Még tüdőgyulladást kap az ember! — s lihegve visszatért eredeti helyére.

A csengőhang leginkább a konflis gebéjét nyugtalanította: nyílván felébresztett benne valami régmúlt emléket, mert a ló állandóan hátrafordult, és időnként megpróbált táncra- perdűlni a kövezeten.

Ez volt tehát a nagy felhajtás, amelyről Svejk beszélt. A tábori 'leikész közben átment a gazdasági irodába, elintézni az utolsó kenet pénzügyi oldalát, s már ki is számította a számvevő őrmesternek, hogy a katonai kincstár százötven koronával tartozik neki a szentelt olajért és az útétt.

Majd egy kis veszekedésre került a sor a kórház parancsnoka és a tábori lelkész között: ennek folyamán a tábori lelkész néhányszor ököllel az asztalra csapott, és így fejtette ki álláspontját: — Nagyon téved, kapi- tánv úr, ha azt hiszi, hogy az utolsó kenet ingyen van. Mikor egy dragonyostisztet ki- kommdíroznak a méntelepre a lovakhoz. 0 is kap napidíjat. Őszintén sajnálom, hogy ez a

két ember nem várta meg az utolsó kenetet. Akkor ötven koronával többet számíthatnék.

Svejk közben lent vári az őrség szobájában a szentelt óla jós üveggel, amely nagyban felkeltette a katonák érdeklődését.

Valaki úgy vélte, hogy ezzel az olajjal nagyon jól lehetne fegyvert és szuronyt pucolni.

Egy fiatal katona, a Cseh-Morva fennsíkról, aki még hitt az atyaúristenben, megkérte a többieket, hogy ne ejtsenek szót az ilyen dolgokról és ne tegyék vita tárgyává a szent titkokat. Remélnünk kell. keresztényhez illően.

Egy öreg tartalékos ránézett a tejfelesszájúra, és azt mondta: — Szép kis remény, hogy a srapnel letépi a fejedet. Mivelünk ki van tolva. Egyszer eljött hozzánk valami klerikális képviselő, és az isten békéjéről beszélt, amglyik a föld fölött ível, merthogy az úiisten nem kíván háborút, és azt akarja, hogy mindenki békében éljen és testvérileg jöjjön ki egymással. Na, ugye, milyen egy ökör volt ez, mert amióta kitört a háború, az összes templomokban a fegyverek diadaláért imádkoznak, és úgy beszélnek az úristenről, mintha valami generális volna a mi stábunkban, aki ezt az egész háborút igazgatja és dirigálja. Már láttam eQv pár temetést ebből a katonai kórházból, és a letépett kezeket meg lábakat kocsiszámra hordják innét.

— A katonákat meg pucéran temetik el, — mondta egy másik katona — és a mundérjukba megint belebújtatnak egy élőt, és ez így megy tovább.

— Amíg nem győzünk — jegyezte meg Svejk.

— Egy ilyen puccernek van pofája a győzelemről beszélni — szólt közbe a sarokból egy tizedes. — Ki veletek a frontra a lövészárokba. aztán mars előre az egész, neki a szöges drótnak, aknának, aknavetőnek. A hátországban döglődni, azt mindegyik tud, és egyiknek sincs kedve a fűbe harapni.

— Én is azt hiszem, hogy nagyon szép dolog, ha az ember átszuratja magát, egy bajo- nettel, — mondta Svejk — és az se rossz, ha golyót kap a hasába, de a legszebb, ha széttépi egy gránát, és az ember csak nézi, hogy a lába. meg a hasa is hogy kerülhetett olyan messzire tőle, és ezen úgy elcsodálkozik, hogy előbb meghal, mint hogy valaki meg tudná magyarázni neki.

A fiatal katona őszintén felsóhajtott. Maga