Új Ifjúság, 1955 (4. évfolyam, 1-52. szám)
1955-05-28 / 21. szám
I \ 955. május 28. ■W-Vßitäjz. Este munka után, ha szórakozni, zenét hallgatni szeretnénk és a rádióban éppen nincs kedvünkre való zene, elővesszük a gramofont, kikeresünk egy jó lemezt esetleg meg- törü'getiük a tűt és máris hallgatjuk a zenét. Közben talán arra gondolunk, hogy milyen okos dolog is ez a gramofon. De arra már ritkábban gondolunk, hogy miképp készül a gramofon. Arra pedig egyáltalán nem hogy mennyit dolgoznak egy gramofon elkészítésén a verebélyi gra- mof'mguár munkásai és a sok munka mellett néha meg mérgelődnek is. Az előkészítő műhelyben Itt Gyurcsík mester felügyelete alatt készítik elő a gramofonhoz szükséges fémalkatrészeket. Most már ne is csodálkozzunk rajta, hogy a gramofon olyan jól tud szórakoztatni bennünket Nagyrészt jókedvű, fiatal lányok dolgoznak itt az esztergapadokon, fúrókon és köszörűgépeken. Az egyszerű vas'emezeket itt formálják át különböző alkatrészekké és talán itt tanulnak meg ezek- t(i: a fókedvű fiatal lányoktól dalolni és muzsikálni. Gyurcsík mester meg van elégedve a lányokkal. Jól dolgoznak, és pontosan betartják a mukafegyelmet. A vígság nem hát’áltatja Okét a munkában, sőt dul lva. jókedvvel gyorsabban megy a munka, mintha hallgatva, gép módjára dolgoznának, igaz, hogy nincsen éppen mindenkinek állandóan jó kedve, de ezt is meg lehet érteni. Hisz fiatal lányok és akad néha valami, ami ideig-óráig elveszi egynek-egynek a' jó kedvét. De a jó közösség és összetartás azt is rövidesen jókedvre hangolja. — De leginkább az szokta elvenni jókedvünket — mondja a mester — hogy sokszor kevés az anyagunk és nem tudjuk rendszeresen teljesíteni a tervet. Ezt úgy oldottuk meg, hogy a lányokat megtanítottuk bánni minden géppel, így aztán részben kiküszöböltük azt,' hogy munkaidő alatt senki se várjon ölhetett kezekkel anyagra. Tervünket az utóbbi ideiben száz százalékon felül teljesítjük — folytatja Gyurcsík elvtárs. De még többet is tudnánk termelni, ha a zizkovi üzem teljesítené szerződését és rendszeresen szállítaná a nyersanyagot De náluk úgy látszik az a szokás, hogy a hónap elején kéjt íresebbet dolgoznak, mint a hónap végén. Ezt arró>l gondolom, hogy a hónap második leiében kapjuk meg azt az anyagot is, amit a hónap első felében kellett volna kapni, Eb- bdl persze nagy rohanás keletkezik nálunk mert a terv teljesítésében nem akarunk lemaradni. Csak az a szerencse, hogy az előkészítő1 műhelynek több olyan munkása van. mint Gajdos Ilonka, aki tervét átlag 110 százalékra teljesíti Jo munkájáért a múlt évben példás munkás címmel tüntették ki. Kérdésemre, hogy ezt a jó eredményt milyen módszerrel érte el, azt válaszolta: „Hogy munkámat jól végzem, és a tervet rendszeresen teljesítem, annak az a titka, hogy abszencia nélkül dolgozom, és igyekszem a munkaidőt alaposan kihasználni A feldolgozásra szánt anyagot úgy helyezem el, hogy a kezemügyében legyen és a legrövidebb úton elérhessem.’’ Hol a hiba ? Hegedűs bácsi, a csiszoló műhely mestere, barátságos bácsika. De azért most haragos arcot vág arra a kérdésre, hogy a műhelyben hogyan megy a munka. — A munka menne jól — mondja — csak az a baj, hogy sokszor hiába dolgozunk Megtörténik az is, hogy a kész, kicsiszolt anyagot vissza kell adnunk a torrasztóknak, mert rósz- szül van megforrasztva. így volt a napokban is amikor több mint száz darab forrasztó kart kü'dtünk vissza a forrasztóknak, mert csiszolás közben a forrasztás kitörött. De hamarosan felderül Hegedűs bácsi arca, amikor a műhely munkásaira terelődik a szó. Hegedűs bácsi meg van elégedve úgy a fiúkkal, mint a lányokkal. De legjobban Dudás Juliskával. Juliska tervét átlag 200 százalékra teljesíti és Hegedűs bácsi szerint a legtöbb érdeme az, hogy mindenféle munkát el tud végezni. Ha kell, még attól sem vonakodik, hogy elmenjen az állomásra anyagot kirakni a vagonokból. De nemcsak hogy elmegy, de dolgozik is becsületesen. A vagon kiürítése elég nehéz munka, de teljes'tményé- vel sok férfit is lepipál. Ezután a forrasztókat néztük meg. Kíváncsi voltam arra, hogy hol is a hiba voltaképpen. A forrasztók- ban- vagy az anyagban. A kis műhelyben vígan pattogott a forrasztó * ★ ★ pisztoly, fiatal fiúk, lányok dolgoznak itt is. A hajlitóból hozott karokat és különféle alkatrészeket forrasztják. Elbeszélgettem a mesterrel a hibás alkatrészekről. — Hát igen — mondja a mester — akad hibás darab is, de nem mind a forrasztok hibájából. Igaz, sokszor hibásak a forrasztok is, hogy nem ügyelnek eléggé a munkára. Dp az anyag is hibás ebben. Sokszor akárhogy vigyázunk is. mégis akad se- lejt, mert az anyag nem bírja ki a forrasztást Hogy javítsunk a munka minőségén, műhelyünk kollektívája kötelezettséget vá'lalt. hogy azokat a rossz alkatrészeket, melyek a forrasztó hibájából történlek, ingyen javítják meg Ezzel elértük azt, hogy a műhely minden dolgozója ügyel a munkájára, csökkenti a selejtes és így hozzájárul az önköltség csökkentéséhez is A sok üres doboz A forrasztómühely után a szerelőkhöz mentünk Itt készül a sok különféle kisebb-nagyobb a’katrész- ből a kedvelt zenélő szerszám, a gramofon. A műhelyben halomra rakva a sok gramofon, azaz, csak az első pillantásra néz úgy ki. Ha közelebbről nézi az ember, rájön, hogy csak üres dobozok azok, amit az előbb kész gramofonnak gondolt. Kis Rozália, a műhelyfflnök, kedvetlen is miatta, ö is haragosan beszél a zizkovi testvérüzemről, ők az okai annak, hogy minden kis Idáikat kétszer kell kézbevenni. Ha idejében megküldte volna a zizkovi üzem a rúgószerkezetet, akkor idejében eltudták volna készíteni és küldeni a megrendelt árut. De nemcsak az a hátránya ennek, hogy ' nem tudták teljesíteni időben a megrendelést, ehhez még az is hozzáiánit, hogy lényegesen növelik az üzem önköltségét, mert minden egyes dobozt kétszer kell kézbevenni Először, amikor rászerelik a födelet, másodszor pedig, amikor belehelyezzük a rúgószerkezetet és más hiányzó alkatrészt. Ha ezt mind összeadjuk, rájövünk arra, hogy a ziikovi üzemek mennyi kán okoznak úgy a verebélyi gramo. fon-üzemnek, mint az államnak azzal, hogy rendszerint későn kü'dik el a megrendelt alkatrészeket. Nagyon helyes lenne, ha a zizkovi testvérüzem utána nézne ezeknek a hibáknak és kiküszöbölnék ezeket. Ajánlatos lenne, ha jobban megszerveznék a szocialista munkaversenyt és ennek segítségével emelnék a munka termelékenységét és nem akadályoznák a verebélyi üzemet a terv teljesítésében. VARGA ERNŐ A gazdasági és minőségi ellenőrző bizotlságokrói Három újítási javaslat = 60.000 korona megtakarítás A mi műhelyünkben a 25 éves Vladimír Vondrous CSISZ-tag a legjobb munkás. — Vladoval együtt dolgozom és ezért ismerem olyan jól A munkahelyen nem szereti a rendetlenségét, a túróknak, vésőknek, mindennek a helyén kell lenni. Amikor a fűtőkészülék javításra szorult, Vlado műszak után is ottmaradt, csakhogy másnap minden rendben legyen és üzembe lehessen helyezni. Szívesen atj tanácsot és segítségére siet a fiatalabbaknak. Nemrég dolgozik a műhelyben, csak egy évvel ezelőtt szerelt le, de eddig már három újítási javaslatot nyújtott be. Vlado állandóan azon töri a fejét, hogy miképpen lehetne még gazdaságosabban dolgozni. Így például egy olyan hibát, melynek kijavítása három hetet vett volna igénybe és az üzem ennyi ideig nem dolgozhatna, öt nap alatt rendbehozott. A gyors szivattyú, melynek szűrőjét azelőtt hetenként kétszer-háromszor is javítani kellett, most már fél év őta javítás nélkül működik. Vlado ugyahis a szivattyút rugóval és simering-körökkel szerelte fel. Sokat foglalkoztatta az is, hogy a színes fémekből készült szálak miért törnek. A szita számára külön állványt készített és így most már nem vész el annyi drága anyag. Vladő három újítási javaslata az üzemnek 60.000.— korona megtakarítást jelent bohuslav Senk A kubrei Május 9-e üzemben a CSISZ-tagok minőségi ellenőrző bizottságot állítottak fel Örömmel üdvözöljük szándékukat, hogy a termelést gazdaságossabbá akarják tenni. Nagy kár, hogy nem fogták fel helyesen az ifjúsági gazdasági ellenőrző bizottságok feladatát. Egyes részlegeken néhol tíz tagból álló bizottságokat is szerveztek, összesén több mint 120 ember vett részt a bizottságban. Ezek azonban ahelyett, hogy munkatársaikat felvilágosítanák és meggyőznék a gazdaságos munka jelentőségéről, mindegyik csak arra ügyel, hogy takarékoskodjon az anyaggal. Ezért pedig a gazdasági minőségi bizottságok felelősek. Nem hiba, ha minden üzemben megszervezik a bizottságokat és működésükkel alkalmazkodnak a helyi munkafeltételekhez, de természetesen bizonyos alapelvek minden munkahelyen érvényesíthetők. A gazdasági minőségi bizottságok kis kollektívák, két-három tagból állnak. akik harcolnak a gazdaságos termelésért és olyan eszközökhöz folyamodnak, melyek őket arra jogosítják, hogy valóban gazdasági minőségi bizottságoknak nevezhetik őket. Például arra ügyelnek, hogy fölöslegesen ne világítsanak, hogy munka után leállítsák a gépeket, ne pazarolják az áramot, a nyersanyagot, a tisztítóeszközöket és kritizálják azokat, akiknek sok a selejtjük. A bizottságok nem osztogathatnak parancsokat olyan értelemben, mint ahogy azt a gazdasági vezetők, mesterek és technikusok teszik. A gazdasági ellenőrző bizottságok arra szorítkoznak, hogy megfigyelik mennyire teljesitik a gazdasági vezetők parancsait. Rámutatnak a mulasztásokra és kritizálják a henyélőket. Bírálhatják a gazdasági vezetőket is és élnek is ezzel a jogukkal, ha a műhelyben nem folyik gazdaságosan a munka. Néha elég, ha a bizottság tagja figyelmezteti valamelyik elvtársat, máskor viszont a mester figyelmeztetésére van szükség, esetleg arra, hogy az egész ügyet a CSISZ- szervezet vezetősége tárgyalja meg. Végső esetben a faliújságot is fel kell használni, ahol karikatúrával vagy versben lehet kigúnyolni a bűnösöket. Sokszor büntetést kell kérni azokra, akik rosszul gazdálkodnak a közös vagyonnal. A CSISZ-szervezet azért szervezte meg ezeket a bizottságokat, hogy segítségére legyen az üzem vezetőségének. A szervezet vezetőségének kötelessége ellenőrizni a bizottságok tevékenységét. Hccsak azért szervezik a bizottságokat, hogy a CSISZ éppen, hogy valami tevékenységet mutasson fel az nem vezet messzire. Az olyan bizottság, amely nincsen tisztában azzal hogy milyen feladatok várnak rá, annak nincsen hosszú élete. A gazdasági ellenőrző bizottságok előtt nagy lehetőségek állnak. Életszínvonalunk emelése attól függ. hogy miképpen gazdálkodunk, csökkentjük az önköltségeket és emeljük a termelés minőségét Ezen a téren még sok munka vár az üzemekre. Majdnem minden üzemben lehet ilyen bizottságot szervezni mindenekelőtt ott, ahol nem dolgoznak gazdaságosan, mert az ilyenek ellen harcolni kell. A III. országos szakszervezeti kongresszusról Egységes forradalmi szakszervezeti mozgalmunknak történelmi feladata van: A kommunizmus iskolájává keli válnia a szocializmus építésében. A III. országos szakszervezeti kongresszus, — amely május 19—22-e között volt hazánk fővárosában — ezzel a mércével mérte szakszervezeti mozgalmunk eddigi eredményeit, de ugyancsak ezen vezérfonál alapján tűzte ki további feladatait. A Ili. országos kongresszus népünk felszabadulása 10. évfordo lójának napjaiban zajlott lé Kerek tíz év. Mennyiben vált szakszervezeti mozgalmunk ezalatt a tíz év alatt a szocializmus iskolájává? Egységes szakszervezeti mozgalmunk megbízható tömegtámasza és segítője lett i szocializmus építésének hazánkban Valójában forradalmi lett bátran harcol az építés alattomos ellenség»!. ellen, a különböző burzsoá ideológiák: a szociáldemokrata és anarchoszindi- kalista káros befolyások ellen, amelyek dolgozó népünk egységének megbontására irányulnak Hogy mindez így igaz. bizonyítja kétéves és ötéves te vünk sikeres befejezése, februári győzelmünk, az, hogy az elmúlt tíz év latt több mint két millió dolgozó részesült üdültetésben, az utóbbi években több mint 200 ezer korszerűen felszerelt lakást adtunk át a népnek, a többszöri árleszállítás, és még Így sorolhatnánk soká. Frantisek Zupka elvtárs, aki a Központi Szakszervezeti Tanács ügy- vez°tőhelyettese, a kongresszuson elhangzott beszédében három és fél milliós szakszervezetünk érdemeként említette többek között azt is, hogy a szocialista munkaverseny különösen ■Darunkban meghonosodott és munkásaink helyesen értelmezik. A nem ösztönszerű, hanem tudatos rr.unkaverseny, a munkateljesítmény szerinti következetes jutalmazás — ".mi hatásosan anyagilag érdekeltté i teszi a dolgozókat munkájuk eredményeinek megjavításában — a munka tartalmának, céljának, értelmének megértetésével nevelődik ki az a munkás, akivel ennyi siker után bátran vághatunk neki még nagyobb feladatoknak: a második ötéves terv .eladatai megvalósításának. A kongresszuson Zupka elvtárs néhány komoly akadályról is beszélt, amelyek ma már, és egyre inkább gátolják gazdasági életünk előrehaladását. Egységes szakszervezetünk feladata lesz ezeket a hibákat mielőbb kiküszöbölni. Akadályként említette a munkatermelékenység emelkedése és a bérek közötti ma már kedvezőtlen viszonyt. Másik komoly hiba; a pontatlanul megállapított teljesítmény-normák (Sajnos gyakori eset) gyengítik az akkdrdbér hatásosságát. Saját érdekünkben iépten-nyomon keményen harcolnunk kell a bérfegyelem bármilyfajta megsértése ellen Nekünk dolgozóknak kell megteremteni az új, magasabb fegyelmet, ami elsősorban is nem holmi papírokra, rendelkezésekre, határozatokra támaszkodik, hanem az ember tudatára, arra, hogy saját magának dolgozik. Illetve, saját magának árt, ha munkáját nem becsületesen végzi el És csakis így biztosíthatjuk élet- színvonalunk további emelkedését így teremthetjük meg az ember szórakozásának, pihenésének, tanulásának — egyszóval mondva; jő életének kedvező feltételeit. A III. országos szakszervezeti kongresszuson felmerült a szakszervezet és az ifjúsági szervezet közötti viszony is. Számos üzemünkben az együttműködés nem kielégítő ~ Forradalmi szakszervezetünk ezek után jobban fog gondoskodni a fiatalok segítéséről, oktatásáról, különösen a szakmabeli oktatásról, ifjúsági mozgalmunk funkcionáriusai és tagjai pedig nagyobb bizalommal forduljanak az idősebb elvtársikhoz. Nagyon sok szó esett gazdasági é- letünk egyik fő szakaszáról, a mezőgazdaságról. A kongresszus kiemelte, hogy a mezőgazdaságban pártunk X. kongresszusa által kitűzött feladatokat elsősorban a munkásosztály Hozzájárulásával lehet elérni. Felmerült a munkások és dolgozó parasztok testvérisége elmélyítése védnökség) formájának a problémája? Nagyon helyesen rámutattak irra, hogy az ilyen segítségből gvakran hiányzik a legfontosabb az, hogy a védnökség segítségével átvinnék a mezőgazdaságba az ipari üzemek magas termelési kultúráját is. És különösen a termelés gazdaságossá tétele terén nyert tapasztalatokat Tehát nem igaz az, hogy az inarban nyert sokoldalú tapasztalatok nagy részét nem lehet érvényesíteni szövetkezeteinkben. Antonin Zápotockv elvtárs a dolgozók öntudatos együttműködéséről és az „új gazda” felneveléséről többek között ezeket mondotta: „A szocializmust nem lehet megálmodott vágyakon, vagy óhajokon építeni nem épül fel határozatokon és^ utasításokon sem. A szocializmust szorgalmas, közös munkával kel! felépíteni. De erről a nép széles tömegeit meg kell győzni. A dolgozók öntudatos együttműködése nélkül nem lehet szocializmust építeni.” Felszólalása után Zápotocky elvtárs felolvasta a Csehszlovák Kommunista Párt Központi Bizottságának megbízásából a párt Központi Bizottságának a III. országos szakszervezeti kongresz- szushoz intézett levelét. További felszólalásokban a szak- szervezeti küldöttek tapasztalataikról, a szovjet tapasztalatok átvevőiének módjáról és alkalmazásairól beszéltek. Sokan hozzászóltak a néhány nappal ezelőtt megkötött varsói szerződés gondolatához. Dolgozóink helyeselték a varsói szerződést, amely biztosítja népünk további békés munkáját. A külföldi szakszervezeti küldöttségek tagjai közül felszólalt Gurejev, a szovjet küldöttség vezetője és Sail— lant, a Szakszervezeti Világszövetség főtitkára. Szavai szerint a III. országos szak- szervezeti kongresszus erősíti a szak- szervezeti világmozga lomnak mostani nagy harcába vetett optimizmusát. Megerősíti a dolgozók nemzetközi egysége megvalósítására irányuló törekvéseibe vetett bizodalmunkat. Összegezve: A III. Országos Szak- szervezeti Kongresszus nagyjelentőségű volt. Nemcsak azért, mert foglalkozott az elért eredményekkel és hibákkal, illetve kitűzte a további építési feladatokat, hanem azért is. mert behatóan foglalkozott a dolgozókkal; az új dolgozó ember nevelésének lényeges problémáival. A kongresszus erősebbé tette egységes forradalmi szakszervezetünket. Szakszervezetünk jobban tudja majd főfeiadatát teljesíteni: a szocializmus építését szervezni. Az embereket nevelni. úgy nevelni, hogy munkájukat népgazdaságunk tervei teljesítésére és hazánk gazdagságának gyarapítására irányuló közös akarat és elszántsáq hassa át. KARDOS I A nováki bányászfiatalok hazánk megerősítéséért A nováki Béke-bánya fiatal bányászai is örömmel és megelégedéssel fogadták a varsói konferencia határozatait. Különösen az 541-es részle- I gén dolgozó fiatalok fogadták lelkesedéssel a konferencia határozatait és elhatározták, hogy az év végéig 2.055 tonna szenet termelnek ki terven felül Kötelezettségvállalásukkal köszön- S tik a V. Világifjúsági Találkozót a bányászok napját, és a Nagy Októ- ! béri Szocialista Forradalom évfordu- ! lóját is. Ezeket a kötelezettségválla- i !-'sokat még hazánk felszabadulásának [ 10 évfordulója alkalmából megtartott ünnepségeken hirdették ki. Annak hogy ezeket a kötelezettségvállalásokat a fiatal bányászok valóban teljesíteni fogják biztató jelei mutatkoznak. Március hónapban 24i'0Q.— Kcs-t takarítottak meg azzal hogy bevezették a vasból készült tsmosz- lopokkal való biztosítást ők az elsők a nováki szénbányában, akik k vas támoszloookat használják A munkahely legjobb dolgozói közé tartoznak Machato János és Bielík János, akik úttörői voltak az új módszer bevezetésinek. Ha a CSISZ-ve7etőség *s a bánya vezetősége jobban figyelemmel kisérik majd a fiatalok tevékenységét, akkor semmi akadálya sem lesz annak, hogy a fiatalok terveit siker koronázza. NÉMETH SÁNDOR Prievidza A bányák hívnak, nem megyek egyedül A húszéves Vratislav Novotny ról a tábori Jisltra-üzemben mindenki elmondaná, hogy jó munkás, aki mindig teljesíti kötelességét. Néhány nap múlva azonban már másvalaki kerül a helyére. Ugyanis: Vratislav Novotnjj hallotta, hogy a jáchymovi bányákban munkaerőre van szükség és így most pénteken egy évre brigádmunkára jelentkezett. „Lehet, hogy hosszabb ideig is ottmaradok. Idefigyeljetek, az én eddigi munkámat egy idősebb férfi, vagy nő is elvégezheti és én mindig ott akarok lenni, ahol fiatalokra van szükség. Beszélek majd a fiúkkal, remélem, hogy egy egész csoport indul majd tőlünk." MIROSLAV HELLER