Új Ifjúság, 1955 (4. évfolyam, 1-52. szám)

1955-05-21 / 20. szám

Í955. május 21:

/Q ,,yllegsebzelt" alkotójáról

Stursa „Smetana” című alkotása.

Az Országos Spartakiád alkalmából különösen jó alkalmunk nyílik rá. hogy megismerkedjünk Prága nevezetességeivel és gyönyörködjünk szépségében. Szemlélődésünk közben bizonyára alaposan tanulmányozzuk Prága szép épületeit és szobrait és több helyen felfigyelünk Ján Stursa cseh szobrász remekműveire.

Stursa harminc évvel ezelőtt, május 15-én halt meg, 45 éves korában. Jelensége annyira túlszárnyalta a korabeli cseh szobrászatót, hogy mindenki eltörpül mellette. Egyik szobrász sem rendelkezett azzal a képességgel, hogy elképzeléseit olyan szilárd s egyszersmind hajlékony, harmonikusan megszerkesztett formába öntse. Stursa munkássága arra az időszakra esik, amikor Csehországban kezdenek eltérni a nyugatról hirtelen felkapott individualisztikus áramlatoktól, amelyek csak’ látszólag hoztak valami újat. ellenkezőleg zavart okoztak.

A művészeti alkotások vizsgálgatása közben a gyönyörködésen túl szélesebb és általánosabb összefüggésekre bukkanunk. Az igazi művészet mindig híven ábrázolja a kort, azt a társadalmat, melynek talaján létrejött. Mivel a XX. század első évtizedei a fejlett kapitalizmus hanyatlási formáját jelenti, a kor művészete is hanyatló volt.

Stursa is bonyolult fejlődésen ment keresztül. Mint sok más nagy szobrász, ő is mint kőfaragó mester kezdte pályafutását. Mohón szívta magába az 19Ö0-as Prága erjedésben lévő szellemi életét. Nagy képességeinek köszönhető, hogy ez a meghasonlott túlérzékeny művészlélek nem vesztette el egyéniségét. Stursa nem akarta az életet ábrázolni az élettel egvütt harcolt. Kezdettől fogva küzd az ak kori művészeti áramlatok ellen. Azon korszak küszöbén áll. amikor a művészet már érzi az akkori társadalmi rendszer bomlását Nem az élettől való félelmet észleljük a művészetében. hanem ha negatívan is. tiltakozást fejez ki a társadalmi rend ellen és a felbomlás fnegérzé-ét Ezt a légkört érezzük Stursa .Elfogyó élet" című szobrából mely egy tüdőbajos fiatal nő portréja A .Pubertás” című alkotása és a ..Mélázó leány" művész’ módon fejezi ki a fiatalok szomorú helyzetét és lelki harcát. Egészséges, népben gyökerező művészetének teljes érdessége, gyöngédsége s egyszersmind keserűsége legjobban a „Hegyek dala“ című művében érezhető. Egy kis násztorfiú alakjába viszi visszaemlékezéseit szeretett szülőföldjére. a Cseb-Morva Fensíkra.

Stursa azonban nem elégszik meg az ilyen poétikus életjelenségek meg- örökítéséval.

1907-ben Stursa olaszországi stipendiumot. kap és megismerkedik az olasz képzőművészet remekeivel. Ha kezdő munkáiban úgy találjuk, hogy szökni igyekszik a reális élet elől, mintha érezné a korszak végét, rájövünk, hogy Stursa fejlődése folyamán magára talált és állást foglalt a társadalommal szemben. Művészetének következő szakában a nyers, önámítástól mentes világ felé fordul, legsajátabb témája a lemeztelenített nő. Női szobrai reális valóságukban kihívóan, őszintén a polgári társadalom hamissága és álszemérme ellen lázadnak fel. Tudatosan és forradalmi módon fejezi ezt ki a prágai Hlávka- hídon elhelyezett szoborcsoportja, ahol kihangsúlyozza a „munka” motívumot és egyben támadó, harcias is. A „Hajmosás”, „Éva”, „Messalina”, „Sulamit Rohu“ szobrai a legismertebbek ebből az alkotási korszakából. Stursa állandóan egyéni utakon halad, szobrai szilárdak, plasztikusak, kiegyensúlyozottak, ha az arcok kifejezése még mindig a barokkban gyökereznek, de szemlélődése már másfelé fordul. Nem zavartatta magát megbízói sürgetésétől, mindig kivárja, a nehéz feladatok teljes és végleges formáig való érését és minden müve igaz belső átélés gyümölcse. Kvapil Hanna művésznő szobrán szinte érezzük, hogy mennyire küzdött a formával. A prágai Mánes-hídon elhelyezett „Szépség” és „Művészet” című domborművein különösen megcsodálhatjuk, hogy a 30 éves Stursa

mennyire függetlenítette magát az akkori művészeti irányoktól, az impresszionizmustól, expresszionizmus- tó! és kubizmustól.

A vítkovi „2izka” szobor már több formalista elemet alkalmaz. Maga Stursa is hanyatlást észlelt kifejező erejében és elhatározta, hogy Párizsba költözködik, hogy ott gyürkőzzön meg kételyeivel. A világháború kitörése azonban keresztül húzta tervét. Stursa csak akkor került anyagilag rendezett körülmények közé, amikor Myslbek szobrász ajánlatára a Képzőművészeti Akadémiára kerül A háború alatt a csoportok és tömegek foglalkoztatják a legjobban, miközben magé az ember felé fordul. A harctéren szerzett megrázó élményeit tükrözi a „Megsebzett” és a „Temetés a Kárpátokban“ című szobra. A „Megsebzett” még csak ma fejezi ki igazán művészi módon a békevágyunkat. A fiatal katonát golyó érte és szinte időtlenül helyezkedik el a térben. Közelebb kerülve a szoborhoz, bámulatba ejt bennünket a mintázás lüktető elevensége, a homlokcsont S/erkezete, az arc izmosabb felületei, a határozottan összecsukott ajkak puha húsának fájdalmasan elvékonyodó széle, a különféle részleteket egyetlen művészi akaratnak rendeli alá.

Élete delén mintázta meg Svatopluk Cach prágai szobrát, a litomysli Bed- fich Smetana emlékművet, az ujezdi parasztlázadás emlékművét. Prágában számtalan középületen találkozunk még Stursa műveivel, de csak a legismertebb alkotásaival , foglalkozhattunk. Több szobra külföldi rendelésre készült, Rómában is állnak Stursa szobrai, az amsterdami Komensky- szobor is Stursa műve.

Stursa átérezte, hogy a művészi munka a társadalom kulturális szolgálatának egyik legmagasabb rendű formája, sok jeles, főleg művész egyéniség portréjával gazdagította a cseh portrétművészet gyűjteményét. Igen ismertek Max Svabinsky, Alojz Jirásek, Bedrich Smetana és Leo Slenácek portréi.

Stursa műve győzedelmesen kora felett áll és példaképe lehet a mi fiatal művészeinknek is. Megmutatta, hogy a művészi felelősségnek és igazságérzetnek legmagasabb fokára van szüksége ahhoz, hogy a szobrászat betölthesse becsületbeli feladatát: s megtalálja a mi új életünk művészi kifejezését.

M. M.

MARTIN KU KUÖN

Ez év május 17-én emlékeztünk meg Martin Kukucín, — eredeti nevén Matej Bencúr — születésének kilencvenötödik évfordulójáról. A szlovák nép egyik legjelentősebb klasszikus írójának szülei egyszerű földműves emberek voltak, akik fiuknak, — mint oly sok más szegény ember, — jobb, szebb életet akartak biztosítani. így került a kis Matej tanítóképzőbe. Azt elvégezve, rövid ideig tanítóskodott, de forró vágyakozása a mindig több tudás iránt arra ösztönözte, hogy letegye a gimnáziumi érettségit és tovább tanuljon. így iratkozott be azután a prágai egyetem orvosi karára. Tanulmányait 1894-ben befejezte, de már ezt megelőzőleg, tanítói működése alatt foglalkozni kezdett az irodalommal.

Témái anyagát természetszerűleg gyermekkori emlékei, később pedig környezete, a falu egyszerű parasztjai, a falusi szlovák nép, adták Bár életpályája gazdag, változatos volt, sok idegen földet bejárt, köztük Dél- amerikát is, ahol hosszabb ideig tartózkodott, írásaiban mindig a szlovák falvak népének problémáival, jellemzésével, sokszerű, színes ábrázolásával foglalkozott. Előtte Jónás Záborskyn kívül nem akadt prózaíró a szlovák irodalomban, aki a falusi néppel olyan szeretettel foglalkozott, s olyan tiszta realizmussal

ábrázolta volna a falu életét, mint Kukucín, aki a szlovákság lelkének megtestesítője volt.

A falu népét előtte a regényekben) novellákban csak mint hátteret, jel* legtelen tömeget ábrázolták. Kuku- íín hozza az olvasó elé a falusi embert, a parasztot, mint egyéniséget, mutatja be típusainak sokféleségét s teszi meg írásainak főhősévé. Egyike, a szlovák nyelv legnagyobb mestereinek is. Gyönyörű, kifejezésekben gazdag, képekben, hasonlatokban bővelkedő nyelve és művein átvonuló kedves, ellenállhatatlan humora az, amiért a legolvasottabb szlovák klasszikusok közé tartozik.

Magyarra nemrégiben ültették át négy ragyogó elbeszélését „Falusi regény’’ cím alatt. Kitünően rajzolt portrékkal találkozunk ebben a kötetben. A legbájosabb történet mégis a címadó novella, amelyben egy fiatal házaspár összetűzését meséli el s azt, hogy miképpen oldódik fel, tűnik el a harag, megnemértés a két fiatalnak, Miklósnak és Zsófinak a szívéből, az egymás iránt érzett tiszta szeretetben és szerelemben.

A szülőföld és a nép iránt érzett forró szeretete Kukucín minden írásából kristálytisztán tükröződik. A kitűnő fordításban megjelent Kuku- cín-kötet valódi nyeresége könyvpiacunknak.

O. Ki

(9)

— Írja: Svejk. abszolút diéta, nav^nta kétszer qyomormosás, naponta egyszer beöntés, aztán majd meglátjuk, hogy mi lesz tovább. Egyelőre csak vigye át a rendelőszobába mossa ki a gyomrát, és amikor magához tért, adjon neki egy beöntést, de alaposat, hogy

a pokolbeli ördögökhöz fohászkodjon, talán azoktól megijed és elfut a reumája.

Majd az ágyak összességéhez fordulva elmondta a következő szép és mélyértélmü szentenciákkal fűszerezett beszédet:

— Ne higgyék, hogy valami ökör áll maguk előtt, akinek mindent be lehet dumálni. Engem a ménjük viselkedése egyáltalán nem zökkent ki az egyensúlyomból. Én tudom. hogy maguk mind szimulánsok és dezertálni akarnak a hadseregből. És ennek megfelelően bánok magukkal. Én már túléltem száz és száz ilyen katonát, mint amüye- nek maguk. Ezeken az ágyakon egész tömeg ember feküdt már, akinek nem volt más baja, mint az, hogy a katonai szellem hiányzott belőle. Míg bajtársaik a harctéren kHz■ döttek, ők azt képzelték, hogy itt hentereghetnek az ágyon, zabálhatják a kórházi kosz- tot és megvárhatják, amíg a háború el nem vonul a fejük fölül. Csakhogy ebben rohad- tul nagyot tévedtek, és maguk is rohadtul nagyot fognak tévedni. Maguk még húsz év múlva is ordítani fognak éjszaka, ha álmukban eszükbe jut. hogy énnálam szimuláltak.

— Óberarct úrnak alázatosan jelentem, — szólalt meg egy halk hang az ablak melletti ágyról — én már egészséges vagyok, én már az éjszaka észrevettem, hogy elmúlt az asztmám.

— Neve?

— Kovafík, alázatosan jelentem, úgy volt, hogy beöntést kell kapjak.

— Jó, a beöntést még megkapja útraváló- nak, — mondta ki a határozatot Dr. Grün- stein — ne mondja, hogy itt nem gyógyították magát. Na, most pedig az összes maródiak, akiket felolvastam, alómars az altisz után, hogy mindegyik megkapja, ami jár neki.

És mindegyik meg is kapta a maga dere- kas adagját, ahogy el” volt írva. S ha egyesek megpróbáltak is hatni az orvosi Ítélet végrehajtójára. könyörgéssel, vagy azzal a fenyegetéssel, hogy ők is beállnak szanitécnek és egyszer talán a kezükbe kaparintják a mostani szanitécet — Svejk nem ő bátran viselte magát.

— Ne sajnálj — bíztatta azt a pribéket, akitő1 n beöntési kapta - jusson eszedbe az esküd M'il ha n mini inéd feküdne ,ft ‘agy az édes testvéred, akkor is beöntést neki egy szemrebbenés nélkül. Gondolj arra, hogy ilyen beöntéseken áll vagy bukik Ausztria, és hogy miénk a győzelem.

A másnapi viziten Dr. Grünstein megkérdezte Éveiktől, hogy érzi magát a katonai kórházban.

Svejk azt felelte, hogy ez egy nagyon jól vezetett és előkelő intézet. Jutalmul megkapta ugyanazt, amit az előző napon, s ráadásul még egy aszpirint és három kininport, amit vízbe szórtak neki, hogy ott helyben igya meg.

De Sokrates sem itta ki oly fennkölt nyugalommal a bürökpoharát, mint a kinint Svejk, akin doktor Grünstein végigpróbálta a kínzás összes fokozatait.

Mikor Svejket hidegvizes lepedőbe csomagolták a jelenlétében, s ő megkérdezte, hogy ez hogy tetszik neki, Svejk így felelt:

— Az óberarct úrnak alázatosan jelentem, hogy olyan ez, mint az uszodában vagy egy tengeri fürdőben.

— Még mindig reumás?

— Óberarct úrnak alázatosan jelentem, hogy az sehogyse akar javulni.

És Svejket újabb tortúrának vetették alá.

Ekkoriban egy gyalogostábornok özvegye, von Botzenheim báróné, költséget és fáradtságot nem kímélve igyekezett a nyomára jutni annak a katonának, akiről a „Bohémia” nemrégiben megírta, hogy nyomorék létére tolókocsiban végigvitette magát Prága utcáin, s közben így kiáltozott: Fél Belgrádra! — amely hazafias tüntetés arra indította a „Bohemia’’ szerkesztőségét, hogy adakozásra szólította fel olvasóit a lojális nyomorék-hős érdekében.

Hosszas kérdezősködés után a rendőrkapitányságon sikerült megtudnia, hogy az illető katona Svejk volt, s a további kutatás már egészen könnyen ment. Von Botzenheim báróné fogta a társalkodónőjét meg a komornyikját egy kosárral, . és mindhárman felko- csiztak a ff ’■adeanyra.

Szegény báróné Öméltósága nem is tudta, mit jelent az, ha ^xdaki a helyőrségi fogház katonai kórházában fekszik. Névjegye megnyitotta előtte a börtön kapuit, az irodában végtelenül udvariasan fogadták, és öt perc múlva már meg is tudta, hogy „der brave Soldat Svejk”* aki után érdeklődött, ott fekszik a hármas barakkban, a 17-es ágyban. A bárónét maga Dr Grünstein kísérte oda, akit ez az cser teljesen feihekóUnt'tt.

Svejk éppen az ágyán ült a Dr. Grünstein által előírt napi tortúra után körülötte egy

* Svejk, a derék katona.

csomó ösztövér, kiéhezett, szimuláns, aki mindmostanáig nem adta meg magát, és elszántan viaskodott Dr. Grünsteinnel az abszolút diéta csatamezején.

Ha valaki véletlenül kihallgatta volna őket, az lett volna a benyomása, hogy gurmandók társaságába került egy szakácsegyetemen, vagy valami ínyencek tanfolyamán.

Még a közönséges faggyútöp&rtyűt is meg lehet enni. — mesélte éppen az egyik, aki „idillt gyomorhuruttal’’ feküdt itt — feltéve persze, ha meleg. Mikor a faggyú kiolvadt, szárazra nyomkodjuk, megsózzuk, megpaprikázzuk, és én mondom maguknak, hogy a K- batöpörtyü közel se jön hozzá.

— Csak hagyja azt a libatöpörtyűt, —, mondta egy „gyomorrákos” páciens — nincs a világon jobb dolog, mint a libatöpörtyű. A disznótöpörtyű elbújhat mellette. Persze magától értetődik, hogy egészen aranyszínűre kell sütni, ahogy a zsidók csinálják. Ezek a zsidók fognak egy kövér libát, lehúzzák a haját a bőrével együtt és kisütik.

— Tudja, hogy maga nagyonis téved a disz- nótöpöftyűben? — jegyezte meg Svejk szomszédja. — Természetesen a házi szalonnából való töpörtyűre gondolok., amit ezért úgy is hívnak, hogy házitöpörtyű. Ez nem is barna, nem is sárga. E között a két árnyalat között kell hogy legyen valahol. Az ilyen töpörtyü- nek nem szabad se túl puhának, se túl keménynek lenni. Nem szabad, hogy ropogjon, mert akkor már el van égetve. Szét kell hogy olvadjon az ember nyelvén, és közben az embernek nem szabad hogy az az érzése legyen, mintha a zsír lecsorogna az állóra.

— Ki evett már maguk közül lótöpörty&i7 — kérdezte egy hang, de senki se válaszolhatott. mert éppen berohant az egészségügyi altiszt:

— Ágyba mindenki, jön valami főhercegnő, senki se dugja ki a piszkos lábát a takaró alól!

De még egy főhercegnő se léphetett wlnü be oly méltóságteljesen, mint von Botzenheim báróné. Egész kíséret hullámzott mögötte, ott volt még a kórházi számvevő őrmester is, aki mindenben az ellenőrző hatalmak titkos kezét látta, azt a kezet, amely őt e hátországi húsostazék mellől kiröpítheti valahová a frontra, a drótakadályok mögé, a srapnellek kényére-kedvére.

Sápadt volt, de még sápádtább mit Ü'f,

Grünstein. Neki az öreg báróné kis névjegyITT VAGY!

Mint kocahalász az első zsákmányt,

Olyan örömmel hordtam leveled, írtad, hogy jössz! — Lassan járt az idő.

S három éjjel álmodtam teveled.

Most itt vagy! Feszül kerek kebleden vászonblúzod s itt pirul az ajkad ...

Most három napig nézlek; 6, ne szállj gyorsan, perc, szárnyán örvendő sóhajnak.

VERES JÁNOS