Új Ifjúság, 1955 (4. évfolyam, 1-52. szám)

1955-05-14 / 19. szám

1935. május 14. 7 Egy „cipőkórházban“ Az életben mindenkit érhet apró kellemetlenség. Ilyen úgynevezett ap­róság, ha az embernek a cipőjéről leesik a sarokvas, vagy elkopik a sa­rok annyira, hogy kellemetlen benne a járás; megtörténhet az is. Hogy felszakad a talpalás, vagy leesik a ci­pő sarka. S ha már valami baj tör­tént, akkor meg is kell csináltatni Az ám, de ha soká kell várnia a ja­vításra, kellemetlen érzéssel tölti el az embert, különösen akkor, ha meg­szokott kényelmes cipőről van szó. Nos, hát azoknak, akik még nem tud­ják, hogy hol lehet Bratislavában gyorsan, olcsón és jól megcsináltatni „beteg“ cipőjüket, eláruljuk, hogy van ilyen gyorsjavító vállalat. Most gon­dolatban elvezetjük oda az olvasót és ha szüksége lesz rá, tessék, keresse fel. Tehát a cím: Rychloopravovna, n. p., Molotovova 41. Mikor beléptem, magam is meglepődtem a tiszta, ké­nyelmes terem láttán. Hosszú parket­tázott terem. Kétoldalon süppedő bőr- ülőhelyek, előtte kis szekrénykék, rajta hamutálca, és a folyóiratok leg­újabb számai, a falon Ízléses képek, s tükör az igényesebbek részére. A terem végén barnára lakkozott pult, mögötte egy ablak, melyben állandó­an forgó szállítószalag látszik; fölöt­te pedig egy számtábla, amely azt jelzi, hogy milyen számú cipő van már kész. A számológép mögött álló rokonszenves arcú férfinél érdeklőd­tem az üzemvezető után. — Én vagyok, parancsoljon. Bemutatkoztam és előadtam óha­jom: szeretnék megismerkedni mun­kájukkal. — Szívesen rendelkezésére állok, csak helyettes után nézek — felel Makyta elvtárs. Elmegy és néhány perc múlva már itt is van. — Tudja, — kezdi bőbeszédűen — kevesen vagyunk s így kettőnk» e há­rul a javításfelvevés, számlázás, ki­adás és a sürgetés munkája is. Ilyen forgalom mellett ketten kevesen va­gyunk erre a munkára. Képzelje el, márciusban 7.074, áprilisban 8.500 pár cipőt adtak be. De talán kérdezzen, amiről hallani akar. — Milyen régen dolgozik az üzem, hány munkása van? — élek az alka­lommal. — 1953, január 15-én nyitottunk ki először. Huszonnégy munkásunk van, de ez nem mind szakember, vannak kisegítő munkások is. Ha akarja, meg­ismertetem az egész munkafolya­mattal. Beleegyezésem látva, máris karon- fog és magyarázatba kezd. — Itt veszik be a cipőt. Ez az elvtársnő — mutat a pult mellett ál­ló barna, csinos fiatalasszonyra — cé­dulát és számot tesz rá és a szállító szalagra teszi. De most már tovább kell mennünk. S beléptünk a tulajdonképpeni üzembe. Kint a váróteremben semmi zaj nem árulja el azt a lázas mun­kát, ami itt folyik. A szegecselő és varrógépek zöreje, a szállítószalagok zümmögése szokatlan a hozzá nem szokott fülnek, s hirtelen azt sem tudtam, merre lépjek. Végre egy kis szobába vezetett be Makyta elvtárs. Ez volt az osztályozó, itt dolgozik Pukancin elvtárs, aki fürgén tesz- vesz, amikor belépünk. — Hogy mi a munkám? — a szál­lítószalagra tett cipő hozzám kerül először. Én attól függően, hogy mi­lyen színű szám van rajta, elosztom. (Tudniillik, vállalunk javítást azonnal- ra, 2 napra és egy hétre is.) De elő­ször erre a kimutatásra bejegyzem, hogy mit javítanak rajta, mikor lesz kész és mennyibe kerül. S ha azon­nal kell, tovább küldöm a szalagon, ha nem, akkor felrakom ide — mu­tat egy hatalmas rekeszekre osztott polcra. Jó munkát kívánok neki és kilé­pünk újra a zajba, hogy kövessük egy szalagra tett piros kis szandál útját. Az már a szállítószalag végén álló fiatal leány kezében van. Meg­nézte a cédulát, s rátette egy másik szállítószalagra. Tudniillik, a műhely közepén is végig három egymás fü­lé helyezett szalag fut. A legfelső aránylag gyorsan, a középső egészen lassan s az alsó szintén gyorsabban forog. A szalag mellett gépek sora, s mellettük férfiak és nők ügyesked­nek. A cipőt, ha kisebb a javítás, akkor a gyorsabban futóra, ha na­gyobb, a lassabban mozgóra teszik. Az alsó szalag pedig már a kijavított cipőt hozza vissza. A szalagra hely­zeti cipőt minden ember a kezébe veszi. Egyik kiigazítja a kopást, a másik varr, harmadik felüti a sarok­vasat, a negyedik kitisztítja és így tovább. Egész nap gyors ütemben fo­lyik itt a munka. Az elvtársak verse­nyeznek is egymással, s ezt minden hónapban kiértékelik. Jelenleg a leg­jobb munkás Gábris bácsi, aki 130— 140 százalékra teljesíti normáját. Be­szélgetni nem nagyon tudtam vele, mert sok dolga volt és arra a kérdé­semre, hogy hogy megy a munka és hogy éri el ezt a jó eredményt, csak annyit válaszolt. — Dolgozok, úgy ahogy kell! Be­csületesen. Rövid válasz, de magja van. No, de amint látom, a piros szandál már, készen is van. Egy komolyarcú férfi vette le a szalagról, alaposan meg­nézi. Ö a munkaellenőr. Csak az ő kezén keresztülment munkát lehet kiadni, nehogy valami panasz legyen. A szandál úgylátszik jó, s máris vi­szik ki az elégedett tulajdonoshoz. Az felhúzza selyemharisnyás lábára, s a megjavított szandál már vígan kopog a gyalogjáró kövezetén. Szívélyesen megköszönöm az üzem­vezető kalauzolását és már búcsúzni akarok, de ö még nem enged. — Azt akarom még mondani ma­gának, hogy ez az üzent van legkor­szerűbben berendezve a gyors javítás­ra, egész Csehszlovákiában. A mi mintánkra fogják berendezni a többi városok gyorsjavítóit is. De egy ba­junk nekünk is van, kicsi ez a hely számunkra. Ebben én is igazat adok Makyta elv­társnak, mert a műhelyben bizony egymás hátán van minden, a mun­kások alig tudnak mozogni munkahe­lyükön. Pedig ahhoz, hogy valaki jól és gyorsan végezze munkáját, bizo­nyos mozgáslehetőség szükséges. Kéz­szorítással válunk el és megkér, hogy tolmácsoljam az olvasóknak, hogyha kicsi is a hely, azért csak vigyék el javításraszoruló cipőjüket, megcsinál­ják gyorsan és jól, hogy nem lesz panaszuk. Nos hát fogadjuk el a kedves in­vitálást és fogadjuk meg, hogyha ci­pőnk javításra szorul, őket keressük fel. KZ ’TIJLV&úx&l Példás fiatalok A Novákyban tanuló bányász fiata­lok eddig is jól dolgoztak és bizony nagyon sok fiatal tanonc, de még idősebb munkás is példát vehetne tő­lük. Jó munkateljesítményük miatt az egyes rossz nyelvek azt beszélték, hogy csak azért tudnak jó munka­eredményeket elérni, mert mindig a legjobb munkahelyeken dolgoznak. Hogy megállítsák ezt a rosszakara­tú beszédet, a fiatalok az üzem veze­tőségének indítványára elhatározták az eddig legrosszabbnak mondott munkahelyen, a 348-as részlegen fog­nak dolgozni, ahol pár héttel ezelőtt pár idősebb bányász a munkahelyet okolta a rossz munkateljesítmény miatt és néhányan még azt is emle­gették, hogy magas a norma. Az elhatározást tett követte. Ápri­lis 21-én 24 fiatal bányásztanonc megkezdte a termelést a 348-as rész­legen, ahol eddig csak 60—65 száza­lékra teljesítették a tervet. Termé­szetesen most is akadtak kételkedők, akik azt mondogatták: „Ki is hallott már ilyen bolondságot, olyanokat ten­ni az egyik legrosszabb munkahelyre, akik eddig jóformán még bányát sem láttak és még jó munkát várnak tő­lük, hogy lepipálják az öreg bányá­szokat”. De a' kételkedők hamarosan fel­hagytak az ilyen beszédekkel. A fia­talok megmutatták, hogy megállják helyüket. Másnap április 22-én, ami­kor a harmadik váltás befejezte a munkát, már a legtöbb helyen tudták, hogy a fiatal bányászok, köztük Nagy, Solto, Gábor és Margu, Bulfan mester vezetésével magasan túlszárnyalták az eddigi eredményeket. 395 csille szenet küldtek a felszínre a 348-as részlegből, ahol eddig csak 220—250 csille szenet szoktak kibányászni. Ezzel teljesen meggyőzték a kétel­kedőket, akik ma már elismeréssel nyilatkoznak a fiatal tanoncokról. De ez nem az utolsó szavuk a leendő bá­nyászoknak, még szebb eredményeket akarnak elérni. Ez sikerülni is fog, ha rendszeresen lejárnak a bá­nyába, kihasználják a munkaidőt és megfogadják a velük dolgozó öregebb bányászok, illetve mesterek tanácsait. Mindnyájan nagyon örülünk ennek a szép munkateljesítménynek, melyet még fokozni akarunk, különösképpen most, amikor nagyobb lehetőségeink vannak, mert május 2-án bevezették Kövessétek példájukat üzemeinkben, munkahelyeinken, olyan emberek nőnek, akik példaadá­sukkal megmutatják, hogyan kell dol­gozni és növelni hazánk gazdagságát. Ilyen példás dolgozó Krha Anna ti- zenkilencéves szövőnő, akit most a munka ünnepén Munka érdemrenddel tüntettek ki. (baloldali kép) Krha Anna, a senicai „Slovensky hodváb” üzemben dolgozik, alkalmazza Csutkih és Kovaljeva szovjet újító módszereit és a teljesítményi normát átlag 10 százalékkal túllépi. 0.46 százalékkal szállította le a hulladékot, tapaszta­latait mindig átadja munkatársainak. Krha Anna érdeme, hogy az üzemet az 1955-ös év első negyedévében elért teljesítményért a kormány Vörös Zászlajával tüntették ki. A kitüntetés ünnepélyes átadásánál jelen volt Jan- kovics Anna elvtársnő is, a bratisla- vai Béke-üzem szövőnője és meghitt baráti beszélgetést folytatott Krha Annával és munkatársaival. Átadták egymásnak az új munkamódszerek alkalmazásánál nyert tapasztalataikat, (lent). részlegünkben a ciklusos módszert, mely nagyban hozzájárul termelési eredményeink emeléséhez. NÉMETH SÄNPOR Prievidza. „Kuznyecov újító napja“ ; A vágbesztercei Klement Gottwald művek üzemi bizottsága a ke­rület felszabadításának 10. évfordulója alkalmából a Csehszlovák-Szovjet Barátsági Szövetséggel együtt rendezett ünnepség keretén belül „Kuz- jnyecov mérnök napot” tartott, amelyen három ezren vettek részt, főleg ja mechanikai műhelyből. Az MV-műhelyben összüzemi gyűlést hívtak össze, ahol az üzem minden dolgozója jelen volt. Azért jöttek össze éppen a MV-műhelyben, mert ott már bevezették az önelszámolási rendszert és itt egészen spe­ciális gépeket használnak. Kuznyecov újító módszere abból áll, hogy a gépeket mindig újból és újból rendbehozzák és megint üzembe helye­zik. A „Kuznyecov újítói napon” az üzem dolgozói bekapcsolódtak a szocialista munkaversenybe és az ő módszere szerint kímélik meg a gépeket. A vágbesztercei szaktanulóotthon is bekapcsolódott a verseny­be, a tanulók 420 kötelezettségvállalást tettek, jó példával járnak élői és megmutatják, hogy miképpen kell a tanulókat az új munkaformákra rászoktatni. Egy műszak alatt 1200 dolgozó kapcsolódott be a szocia­lista munkaversenybe és a rendkívüli érdeklődés folytán a verseny ide­jét egy héttel meghosszabbították. Az éjjeli műszak véget ért. Kele­ten már pirkadt. Nemsokára kilépett az éj homályából a hatalmas emelő- rúd, majd a barakkok körvonalai is élesebbek lettek. Már láthatóvá vál­tak a közeli falu házikói. A villany- körték elsápadtak. És amikor vala­hol Ungvár felett a nap vörös ko­rongja a láthatár peremére lépett, a tárnák elOtt csizmaléptek hallatszot­tak ás valaki megszólalt: „Hej! Fe­jezzétek már be, tán csak nem akar­tok ott maradni éjjel nappal?” Harc a tárnáért — Hm, álmos vagyok, de be kell mennem Nagymihályra. — A traktor miatt? A bólintás azt jelentette, hogy igen. Hát akkor viszontlátásra! Hat kreavai bányász nappali mű­szakra készült, és a vaslétrán a tár­na mélyére ereszkedett, míg viszont az éjjeli műszak hát bányásza, ugyanazon a létrán felfelé igyeke­zett. Üjabb fejek bukkantak elő, ugyanolyan gumiöltözékben, magas csizmában és sapkában. Mindnyájan a falu felé indultak a sáros úton. Elhaladtak a barakkok mellett, ahol a motorok zúgtak kiléptek a széles úttestre és még el se szítták cigarettájukat, máris ott álltak a fa­barakkok előtt. Ott aztán szétszéled­tek. Hatan közülük a falu irányába folytatták útjukat, ketten állva ma­radtak. Kubinyi Tibor mérnök, a bánya­építkezés vezetője és jóbarátja Dob- rota Milán, bányaellenör. — Aludni? — kérdezte az ellenőr és nagyot ásított. Az építkezés már ősidők óta nyüzsgés-mozgással jár együtt. És manapság? Homokbuckák, a friss vakolat szaga, tülköld autók, lárma, telefon cseng, a hirtelen összetákolt fabódékban a kubikokat jegyzik — ebben az össze-visszaságban nehéz tiszta képet nyerni. Minden építke­zésen vannak emberek, akik a kubi- kok száraz számait valósággá változ­tatják, akik a tervek alapján falakat húznak, emberek, akik parancsokat osztogatnak, és emberek, akik a je­lentéseket fogadják, emberek, akik az építkezés nagy együttesét dirigál­ják. Kelet—Szlovákia első széntárnájá­ban ilyen ember Kubinyi Tibor mér­nök, CSISZ-tag, köztársaságunk leg­fiatalabb bányaépítési vezetője és Dobrota Mihály CSISZ-tag, aki csak ősszel tette le a katonai egyenruhá­ját. Féléve dolgoznak itt ezen a da­rabka földön, Krcová és Sejko kö­zött. Félév óta éjt nappallá tévt együtt dolgozik az elvtársak kollek­tívája. Helybeli munkásokkal kezd­ték a munkát, ezekbOl lettek a bá­nyászok. Esős novemberi napokon kezdték el a kutatást, felbúgtak a fúrótornyok. A téli hónapokban már az első tárna fúrásánál dolgoztak. A zöldesszürke sátor a falu pajtái mö­gött volt a hálószobájuk, ebédlőjük, olvasótermük és szalonjuk. Azóta, hogy az építkezésen összejöttek az elsO kommunisták és CSISZ-tagok és megalapították a szervezetet, min­den megváltozott. A helybeli mun­kásokból igazi bányászok lettek. A sátrak helyébe fabarakkok jöttek, az áramot már nem fejlesztik karbiddal, az út is kőbOl épült. A feladatok túlnőttek a kezdet apró-cseprO gondjain, míg el nem érkezett a legnagyobb ellenség — a víz. A ta­vasz, melyre mindnyájan olyan tü­relmetlenül vártak, kiszélesítette a patakok medrét, a víz elmosta a par­tokat és elárasztotta a réteket. A víz betódult a tárnába és ottmaradt még akkor is, amikor a mezOk mát felszikkadtak. A viz átmosta a kavi­csot és az agyagot pépes anyaggá változtatta. Éjjel-nappal a tárnában kellett maradni. Egy hétig, két hétig, egy hónapig. Meg kellett birkózni az el­lenséges elemmel. Hol faligerendá­kat, hol meg vasrudakat és feszítő- rudakat kellett alkalmazni. Buzdítani kell a munkatársakat és kitartást kell önteni beléjük és sa­ját magunkba. Bizony sajátmagunk­ba. És hinni. Le kell győzni a ter­mészetet és vissza kell tartani a vi­zet. Űjból nekifogni a munkának és fúrni, előrenyomulni. Nem szabad szégyent hozni az Ifjúsági Vasútvo­nal élmunkására, a CSISZ-tagra, a főiskolásra. Teljesíteni kell a kor­mányhatározatot. Nyugat felől sötét felhők húzód­tak. A nap már rég eltűnt a látha­tárról és alkony borult a bányaépít­kezési telepre. A barakk ablakaiban kigyűlt a fény és a tárna bejárata körül mint a szentjánosbogarak úgy röpködték körül az apró fények. Ott keleten, ahol Ungvár fekszik fény­csóvák világítják az égboltot, a vá­ros kivilágítását látjuk. A falu felől hat bányász fekete gumiöltözékben, csizmában és sapká­ban elindult. Elhaladtak a barakkok mellett, kiléptek a kövezett útra és megálltak a tárna magas bejárata előtt. Vaslétrán egyenként ereszkedtek a mélységbe. Néhány pillanat múlva Kubinyi mérnök és Dobrota ellenőr is követte őket. Tovább folytatják harcukat a tár­nában, az újabb méterekért, BOHUS CHNOUPEK Az üzom 10 éve 1945. mácius 2-2-ike. Kralupy nad Vltavou kisváros, Prágától nem messze, kellemesen süt a tavaszi nap. Tavasz ül az emberek szemében is. Hiszen a vörös hadsereg a sztálin­grádi győzelmes csata után kikerget­te a fasisztákat az országból, felsza­badította a nemzeteket és feltartóz­tathatatlanul Berlin félé közeledett. Ez azt jelenti, hogy közeledik a há­ború — a szenvedés vége. A láthatáron amerikai bombázók bukkantak fel. Háromnegyedtizen- kettő. És azután sötétbe borult a vá­ros. A napot se lehetett látni. Száznegyvenöt halott és rengeteg szétbombázott ház és üzem — ez volt a légitámadás eredménye. A festék és lakkgyár dolgozói ott álltak a füstölgő romok előtt. Ez volt a vég. 1945. május 9-én kisütött a nap és az egész ország úszott az örömben. Szovjet tankok dübörögtek végig Prága utcáin, és az emberek ujjong­tak. A kralupyak is boldogak voltak. Üdvözölték a vörös hadsereget. Az öröm behegesztette sebeiket, melye­ket a légitámadás okozott. A „lakkozóban” negyven ember maradt — a legügyesebbek, Már nem. álltak tétlenül. Feltűrték ingujjukat és munkához fogtak. Hiszen a felsza­badított köztársaságnak sok jóminő­ségű árura lesz szüksége. Elkészültek az építő munkával. Először azokat az épületeket hozták rendbe, ahol az a legkönnyebben ment. És máris megkezdték a ter­melést. Az első termékek a szovjet hadsereg részére készültek. Aztán már minden gyorsan ment. 1946-ban az üzem elérte a háború előtti tel­jesítményt. Átszervezték és átépítet­ték az üzemet. Szociális berendezé­seket létesítettek. Elérkezett az öt­éves terv és megmutatta, hogy a kralupyiak helyes úton járnak. 1951 es 1952-ben érték el a legnagyobb termelési eredményt, mely az 193S- as érnél szemben 650 %-al emelke­dett. 1953-ban az üzem „Festékek” né­ven önálló nemzeti vállalat lett. Ak­koriban kezdték el az új raktárak és a szociális intézmények építését. Ma mar szépen fel vannak szerelve. Az üzem tökéletes szociális berendezések felett rendelkezik, rendkívül moder­nek a laboratóriumai, klubhelyiségei es az üzem iskolája. Az üzem azzal is eldicsekedhet, hogy teljesíti a ter­melési tervet. Az üzem dolgozói tu­datában vannak annak, hogy a jö­vőben még sok feladat vár rájuk A ,,Festekek” nemzeti vállalat látja el iparunkat és fogyasztóinkat meqfe- ielő mennyiségű festékkel. A leqiobb minőségű árut termeli és igyekszik leszállítani az önköltségeket és ez­által az árakat. KAREL SLAVÍK

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom