Új Ifjúság, 1955 (4. évfolyam, 1-52. szám)
1955-05-07 / 18. szám
1955. május 7. 5 Gyönyörű, napsugaras tavaszi délután. A Nap szinte nem várt hűséggel ontja a meleget, csalja ki a zől- delö füvet, borítja virágba a fákat, s az emberek arcára le nem törülhető, örökifjú mosolyt lehel. Mindenki boldog és siet. A várhoz vezető úton egymást érik az autóbuszok a térni nem akaró tömegben, mely már a koradélutáni óráktól kezdve ömlik a vár fele. Lelkes, vidám közönség. 1927 október 12-én alakult meg az együttes a moszkvai konzervatórium dékánja, Alexandrov vezetésével a Szovjet Hadsereg központi házában, 12 művésszel. Egy évvel később már a távol Keleten, a Kína határszélén élő szovjet népet látogatták meg. — 1932-ben már Ukrajnában és Bjelo- ruszban találjuk őket, hol újabb 7 taggal bővítették soraikat. A Szovjet Hadsereg megalakulásának és az együttes működésének 5. évfordulója alkalmából a moszkvai Nagy Színházban adtak koncertet. Az együttes életében nagy határkövet jelentett 1933 május 2, mikor elsöízben léptek fel műsorukkal Sztálin elvtárs előtt a Kremlben. Erősödtek, s 1935-ben már 50-re bővült a létszámuk. Két kitüntetést kaptak az gyéni kitüntetések mellett. A Vörös zászló érdemrendjét és a Vörös csillag érdemrendjét. — A máJ-elejthetelleH vendégeink sodik világháború előtt 1937-ben Franciaországot látogatták meg. hol úgy köszöntötték őket mint a kommunizmust épitő ország küldötteit. Ekkor látogatták meg először Csehszlovákiát. 1939-ben már másodszor, kapta meg az együttes a Vörös zászló érdemrendjét. Borisz Alekszandrov és az együttes tagjai megérkeztek hazánkba. A Nagy Honvédő Háborúban négy i'észre tago'ódott az együttes, melyből három csoport a fronton, a negyedik pedig Alexandrovval az élen a kórházakban és szanatóriumokban gyógyuló katonáknak adott műsoros estéket. Alexandrov fáradhatatlan munkájáért ekkor kapta a Lenin érdemrendet. Tői ténelmi, feledhetetlen pillanat volt 1944 lanuát elseje, amikor először énekelték rádióba az új szovjet himnuszt. — A honvédő habomban mintegy 1500 koncertet adtak. — 1946-ban másodszor látogatták meg hazankat csodálatos, viharos táncaikkal, énekszámaikkal. Még ez év július 8-án meghalt Alexander Alexandrovics Alexandrov, az együttes megalapítója, vezetője. A vezetést fia, Borisz Alexandrovics Alexadnrov vette át, s 1948 és 1951- ben már az Ő vezetésével jönnek hazánkba Most mái ötödször látogatta meg az együttes Csehszlovákiát, hogy tanúságot tegyen arról a szeretettől, mely összefűz bennünket, hogy megmutassa a legmagasabb fokon álló művészetét, hogy tanítson, s tudása legjavát adja nekünk. Műsorukból a közvetlenség ereje árad, frissesség és élet. Az előadott népdalokban a szovjet nép mély, művészi tudása jut kifejezésre. Ott érezzük magunkat a hömpölygő Volr ga partján, a ringó búzatáblákkal teli rónaságon, a magasba szökő hegycsúcsok ormain. — Felejthetetlen marad számunkra Maanrika áriája Verdi Trubadour operájából épp úgy, mint a már nálunk is ismert és kedvelt népdal a Kalinka, vagy a többi, sík, sok. érzéssé' előadott klasszikus darab. Magas, tiszta érzéseket keltett az emberekben ez a művészi és tartalmi egységben gyönyörű konpert. Alexandrov szerzeményének, az „Ének a szovjet hadseregről'’ előadása nyomán éreztük a katonák szinte dübörgő lépteit, a harcba menők erejét, bátorságát. Abramov, a Sztálindíjas művész, Szavcsuk. Pucsköv, Eurkejev, Ej zen, s a többi szólisták szárnyaló hangja, mely a legmélyebb basszustól a tenor legmagasabb árnyalatáig terjed, csodálatba ejtette közönségét. Táncaik, különösen a „Prágában a győzelem napján” arattak nagy sikert, müyben a cseh lányok és fiúk táncctt köszöntik a felszabadító hadsereget. Mennyi erő, lendület volt mozdulataikban. A közönség a besötétedett nézőtéren a tánc ritmusára tapsolt, s a káprázatos népviseletekben a jellegzetes táncaikat lejtő, vagy gyors mozdulataikkal kisérö- ritmusos táncaikkal örökre a szivünkbe férkőztek a szovjet művészek. Legszebb ajándék volt, amit tőlük kaptunk, a szlovák és cseh népdalok, amit annyi kedvességgel tudtak előadni. Három órás előadásukkal művészetük 'egjavát adták nekünk. Büszkeség tölt el bennünket, hogy szovjet vendégeink meglátogattak bennünket, hogy tanúi lehettünk magas művészetüknek, hogy köszönthettük őket, hogy még közelebb kerültünk egymáshoz. — A műsor befejezése után még sokáig harsogta a tömeg „Éljen a Szovjetunió!” Ez a látogatás újabb bizonyítéka annak, hogy a szovjet emberek tanítóink maradnak, hogy barátunk lesz továbbra is. N. I. Az együttes „Prágában a győzelem — Megharapott egy rendőrkomiszár urat, aki házkutatás közben kihúzta az ágy alól. — folytatta MüUerné, — mert előbb az egyik úr azt mondta, hogy van ott valaki az ágy alatt, és így a törvény nevében felszólították a bernáthegyit, hogy másszon ki, és amikor nem akart, akkor kihúzták. És a kutya szét akarta tépni őket. aztán kiugrott az ajtón, és nem lőtt vissza többé Engemet is kihallgattak, hogy ki jár hozzánk, hogy nem-e szoktunk pénzt kapni idegenből, és aztán megjegyzéseket tettek hogy hiilye vagyok, amikor megmondtam, hogy\idegenbŐl csak ritkán kapunk pénzt, legutoljára Ernőből jött, attól a főtanító úrtól, hatvan korona előleg egy angóra macskára, amit Svejk úr a ..Námdní politikában" hirdetett, és ami helyett azt a vak foxikölyköt tetszett elküldeni neki egy datolyaládában. Aztán nagyon barátságosán beszéltek velem, és beajánlották nekem ezt a portást az éjjeli mulatóból, hogy ne féljek egyedül a lakásban, ezt az embert, akit ki tetszett dobni... — Hiába, énnekem folyton csak pechem van ezekkel a hatóságokkal, Müilerné, nézze meg, hányán jönnek most majd ide kutyát vásárolni — sóhajtotta Svejk. Nem tudom, hogy azok az Urak, akik. az összeomlás után átnézték a rendőrségi archívumot, kisifirozták-e az államrendOrség titkos alapjának a könyvelését, amelyben ilyen tételek szerepeltek: B ... 40 K, F ... 50 K, L .. 80 K, és így tovább de feltétlenül tévedtek, ha azt hitték, hogy a B, F, L kezdőbetűk mögött, olyan urak rejlenek, akik 40, 50, 80 koronáért, és így tovább eladták a cseh nemzetet a feketesárga sasnak. „B” azt jelenti, hogy bernáthegyi, „F” fox- terrier, ,L,” pedig nem más, mint leonbergi. Mindezeket a kutyákat Bretschneider a rendőrkapitányságra vitte Svejktől. Szörnyű dögök voltak valamennyien, és a legcsekélyebb közük sem volt a különböző tiszta kutyafajokhoz,' amelyeknek a címén Svejk rásózta őket Brst- schneiderre. A bernáthegyi valójában egy korcs uszkár és egy bizonytalan jellegű utcai floki házasságából származott, a foxterriemek dakszlifülei voltak, nagyságban felülmúlt bármely szelindeket, és a lábai olyan kacsák voltak, mintha angolkórban szenvedne. A borzaspofájú leonbergi egy komondorra emlékeztetett, a farka le volt vágva, körülbelül egyforma magas lehetett egy dakszlival és a feneke csupasz volt, mint a híres amerikai kopaszkutyáké. Aztán elment kuti/át vásárolni Kalous detektív is. és egy meghökkent szörnyeteggel tért vissza, amely leginkább még a foltos hiénára hasonlított, bár olyan sörénye volt, mint a skót juhászkutyáknak, s a titkos alap könyvelésébe újabb bejegyzés került: D ... 90 K. Ez a szörnyeteg ugyanis a dogg szerepét játszotta... És Kalousnak sem sikerült kiszednie Éveikből semmit. Éppen úgy járt. mint Bretschnd- der. Svejk a legügyesebb politikai beszélgetéseket is átterelte a kölyökkutyák szopornyicájának gyógyítására, és a legalattomosabban felállított csapdáknak is csak az lett a vége, hogy Bretschneider ismét magával vitt Svejktől valami képtelen keresztezésből száramzó szörnyeteget. És amiatt ért oly gyászos véget a híres Bretschneider detektív. Amikor már hét ilyen szörnyeteg volt a lakásán, bezárkózott velük a hátsó szobájába, és addig koplaltatta őket, amíg fel nem falták. Olyan rendes ember volt, hogy megspórolta a kincstárnak a temetési költségeket. Személyi lapján a rendőrkapitányságon, a „Szolgálati előmenetel” című rovatot ezek a szavak zárták le. mélységes tragikummal: „Felfalva saját kutyáitól.” Amikor Svejknek később tudomására jutott ez a tragikus esemény, a következő megjegyzést fűzte hozzá: — Csak az nem fér a fejembe, hogy hogy fogják összerakni az utolsó ítéletkor. Svejk hadbavonul Amikor a galíciai Raba folyó partján mást se láttak az erdők, mint a folyón keresztül menekülő osztrák katonaságot, s amikor lent Szerbiában az osztrák hadosztályok egymás után kapták meg a régóta esedékes elfeneke- lést, akkor az osztrák hadügyminisztériumnak eszébe jutott Svejk is, mint aki fölöttébb _ alkalmas arra, hogy kisegítse a monarchiát a slamasztikából. _ _ , Svejk, amikor kikézbesítették az_ idézést, hogy egy hét múlva orvosi felülvizsgálatra kell jelentkeznie a lövész szigeten, éppen ágyban feküdt, mert ismét rátört a reuma. Müllerné kávét főzött neki a konyhában. — Müllerné, — szólt ki a szobából Svejk csendes hangja, — Müllerné. jöjjön csak ide egy kicsit. Amikor Müllerné ott állt az ágy mellett, Svejk éppoly halkan azt mondta: — Üljön le, Müllerné. Hangjában volt valami titokzatos ünnepélyesség. Miután Müllerné leült, Svejk a könyökére támaszkodva kimondta a nagy szót: — Bevonulok! — Jesszus Mária, — kiáltotta Müllerné — és mit tetszik majd ott csinálni? Harcolni fogok, — felelte Svejk síri hangon — Ausztria nagyon benne van a pácban. Odafönt már egészen Krakkóig, lent meg Magyarországig vagyunk nyomva. Püffölnek minket. mint a kétfenekű dobot, ahová csak nézünk. és ezért hívnak be engemet katonának. Hát. nem felolvastam magának tegnap az újságból. hogy valami felhők gyülekeznek drága hazánk egén? — De hiszen mozogni se tetszik tudni. — Az nem számít, MüUerné, majd tolókocsiban vonulok be Icatonának. Ismeri azt a cukrászt, a sarkon túl, annak van egy ilyen kocsija. Ebben vitte mindig friss levegőre a nagypapáját, azt a komisz, sánta öregembert még évekkel ezelőtt. És maga is ebben a kocsiban fog eltolni engem, Müllerné a hadseregbe. Müllerné síruafakadt: — Ne fussak dók-- torért, nagyságos úr? — Sehová se menjen, Müllerné, ha a lábamat nem nézi, így is egészen egészséges kanorienfutter* vagyok, és az ilyen időkben, amikor Ausztriának szorul' a kapcája, minden kripli a helyén kell hogy legyen. Főzze csak nyugodtan tovább azt a kávéi. S mialatt Müllerné könnyes szemmel és feldúlt arccal leszűrte a kávét, Svejk, a derék katona, így dalolt az ágyban: Generál Windischgrätz, meg az egész stábja, kiadták az ukázt, gyerünk a csatába, hop, hop, hop! Gyerünk a csatába, akinek van lába, Jézusunk, Mária, itt legyetek máma, hop, hop, hop! A rémült Müllerné e félelmetes csatadal hatására megfeledkezett a kávéról, és minden ízében remegve, iszonyodva hallgatta, hogy fújja tovább Svejk, a derék katona, az ágyban: Itt legyetek máma, hogy a hídra megyünk, az a híres Pimont nem bír akkor velünk, hop, hop, hop! Shíferiná alatt de sok legény vérzik, *Ágyútöltelék
