Új Ifjúság, 1955 (4. évfolyam, 1-52. szám)
1955-04-16 / 15. szám
1955. április 16. toaiakoi/szkib Sztálin elvtárs Majakovszkijt a Szovjetunió legnagyobb költőjének nevezte 1935-ben, s két évtizeddel később már a világirodalom nagyjai közé emelkedett. Szerette a népét, rajongott értük, ahogy mi is rajongunk ma verseiért, melyek örök értékűek és méq ma is aktuálisak. 25 éve halt meg, de számunkra halhatatlan marad, itt él közöttünk a nép szívében. VLAGYIMIR MAJAKOVSZKIJ: Vers a szopjet útlepélről A hivatalokra vicsorgók, mint az ordas. nagy plecsnik előtt hasra nem estem. Bár pofozna pokolra ördög-csorda minden pecsétes írást. Csak ezt nem ... Kupén s kajütön át a tisztviselő — ki látott még ilyen könnyedséget? Gyűjtik az útlevelet, veszem én is elő s átadom bíborszínű könyvecskémet. Egyik útlevéltől a száj mosolyra rándul, a másikra — köpne leginkább. Ha feltűnik a brit passzus, például, mindenki elfogódva tekint rá. Gyúrja a jó öreget, minden szava: bók, hajbókol a hivatalnok, mint holmi cseléd — úgy veszi el, A lengyelre bámul, mint borjú az új kapura, a rendőrtiszt most nem a helyzet ura ujjai közt forgatja sokáig, szinte kérdi' mi ez a fura földrajzi csodabogár itt? Arcán nincs öröm. se bosszúság, meg sem biccenti tökfejét úgy vesz el a dán passzusát s a norvégekét meg a svédekét Hirtelen mint ki tűzet érint mogr indul s konokul, gonoszul áll szembe velem, úgy veszi el ez a hivatalnok úr, vörösbőrü szovjet útlevelem. Ügy fogja mint varangyot, úgy fogja, mint bombát, mint duplaélű beretvát — mint csörgőkígyót húszfulánkosat. rondát, A hordár rámkacsint — a baráti szemből biztatás árad: erős leszek tőle. Kérdve tekint a detektívre a csendőr s a detektív vissza a csendőrre. Hogy csattognának rám a korbács-csapások, széttépne ez a banda. mint a rongyot, csak azér* mert a kezem sarlós-kalapácsos szovjet útlevelet szorongat. A hivatalnokra vicsorgók. mint az ordas. naoy plecsnik előtt hasra nem estem. Bár pofozna pokolra ördög-csorda minden pecsétes írást. Csak ezt nem ... í Ezt | széles zsebemből i kihúzni jó, nincs ennél öröm nagyobb. Olvassátok. irigyeljetek: A kínai iparművészet prágai kiállításán A tavaszi Prága kultúreseményeinek mozgalmas sorozatában az egyik legjelentősebb helyet kétségkívül a kínai iparművészeti kiállítás foglalta el, a Hybemia kiállítási termeiben. Ezt a kiállítást együttesen rendezték a kul- tuszminsztérium, a nemzeti képesar- nok és az iparművészeti múzeum. — Megnyitását a prágai utcákon különös barna falragaszok jelezték. A látogatók naev száma azt jelenti, hogv dolgozóink igen nagv érdeklődést tanúsítanak a kiállítással szemben, és igen gyakran hallunk a kiállítási teremben magvar beszédet is. A kínai itfarművészetnek tradíciói vannak, de igazi feilfldését csak a népi erők győzelme biztosította és ez látszik a kiállítás anyagából is. A kínai népi iparművészek a kapitalizmus alatt nagyon rossz körülmények között dolgoztak. A szoba rendszerint sötét volt. munka közben jelen voltak a _ családtagok is, akik zavarták is a népi művészt alkotó munkájában és mégis megszülettek azok a pompás elefántcsont faragványok, fametsze- tek; festett se’vmek. vagv egvéb alkotások. me1 vek a kínai ipar-művészetet ismertté tették az egész világon. Még rosszabb volt az ilven népi Iparművész anyagi helyzete. Remekműveiket kénytelenek voltak uzsorásoknak eladni, akik rendszerint csak egv nyolcadát fizették ki annak az óinak, amelyet ük kaptak a kínai iparművészeti remekekért A felszabadulás egészen más helvzetet teremtett. A népi Kína a szakemberek egész sorát küldte szét a hatalmas biroda'om területére. hogv kutassák fe' az iparművészet gvúitó pontjait szervezzék azokat szövetkezeti, vagv állami ipar- művészeti műhelyekbe és biztosítsanak telies anyagi függetlenséget nekik. A kapitalizmus ideiében hiányzott a felvásárló piac, ma az iparművészek alig gvőzik kielégíteni a keresletet. A régi tradíciók az ói élet témakörével is b'Vü'tek és hata'mas lendü’ette1 in- du'tak e1 az egves iparművészeti ágak, a porcel'án. keramika. 'akkozás. fém- fe'dolgozás. emailozás. kosárfonó művészet. üveg és selyem festések, n'-oi szobrászat, papír kivágás, texti1 művészet. fa, kő. vagv elefántcsont fa- "agászat. A kínai kultuszmimsztérrium már 1953-ban. tehát nem ‘sokkal a háború befejezése után megrendezhette / első nag” k'na; iparművészeti kiállítást, s ennek egv vá'tozatát hü'dte e1 Prágába. A kiállítás földszinti termét főként a norcellénkészftés és porcellán festés emeltei díszítik. A terem közepén erökzö’d d’szvirágok között áh Ma"- Ce-Tung e'vtárs m llszobra, ettül jobbra is, balra is egV-egv hatalmas kínai váza áll. Lenyűgöző színek, ha.ikiállított tárgyak. Így bemutatják a 75 éves WU-Lungot is munka közben. Az emeleti helyiségekben különösen nagv számban láttunk dolgozó nőket,, akik alig-alig tudtak elmozdulni egy-egv vitrin mellűi. Persze, itt vannak a híres kínai selymek, csipkék és egyéb textilek. Gyönyörű színek. Nehéz is őket otthagyni. A falakon pompás kinai selvemperzsák, me!vek egzotikus madarakat ábrázolnak. Ott egv vitrinben kínai nüi cipők, valóban Precízen kidolgozott kivitelben. Amott egy gyönyörű színű papagály s ha az ember közelebb megy s elolvassa a feliratot, úgv megállapítja, hogy az egész papagálvt fűből szütték össze ügyes kínai kezek. Az egyik falon parafa faragványok, bámulatos pontos munkák. Még a falombok is telies precizitással és aprólékossággal vannak kidolgozva. Valóban van itt mit látni és teljesen érthető úgv a cseh, szlovák, mint a Prá- gé’ an lakó vagv Prágát felkeresd magyar dolgozók érdeklődése. A kiállítás felszabadulásunk tizedik évfordulójának ideién kultúrpolitikai tett volt. Tovább mélyítette a csehszlovákiai és kínai dolgozók barátságát, feltárta a kínai iparművészet hatalmas méretű kincsesbányáját és megmutatta azt az örömteli perspektívát és utat, amelven a felszabadult kínai iparművészet is ha'ad a szebb jövC felé. MÄRTONVÖLGYI LÁSZLÓ mint dús borravalót az amerikai útlevelét. s míg viszi. undorodva mered rá. polgára vagyok. ápoló zsidóviccekkel szórakoztatta. A fürdőszobában egy melegvizes kádba dugták, aztán kihúzták belőle és a hideg zuhany alá állították. Ezt háromszor megismételték, majd megkérdezték tőle, hogy hogy tetszik neki. Sveik azt felelte hogy itt sokkal kellemesebb, mint abban a fürdőben ott a Károly-híd mellett, és hogy ö nagyon szeret fürödni — Ha még a körmömet meg a hajamat is le tetszene nyírni, akkor már semmi se hiányozna a tökéletes boldogságomhoz — tette hozzá, nyájasan mosolyogva. Ez a kívánsága is teljesült, aztán az ápolók szivaccsal alaposan végigdörzsölték, lepedőbe csomagolták, átvitték az egyes osztályra letették az ágyra, betakarták, és megkérték, hogy aludjon el. Sveik még ma is kedvtelve szokott mesélni erről. — Képzeljék el. odavittek, epu csöppet se kellett járni; én akkor a hetedik mennyországban éreztem magam. És úgy is aludt el, mintha a hetedik mennyországban volna. Aztán felköltötték, és elébe- raktnk egv bögre tejet, meg egy zsemlét. A zsemle már fel volt vágva apró darabokra, s miközben öj egyik ápoló lefogta Svejknek mind a két karját, a másik bemártogatta a tejbe a zsemledarabkákat, és megtömte a pácienst, mintahogy a libát szokták tömni vagdalékkál. Mikor ez megvolt, a hóna*alá nyúltak, kivitték a klozetire. és felkérték, hogy végezze el a kis és nagy szükségét. Erről a szép kis intermezzóról is kedvtelve szokott mesélni Svejk — talán nem kell egészen pontosan reprodukálnom a szavait, hogy utána mit csináltak vele. Elég lesz, ha csak egy mondatot idézek az elbeszélésből: — Az egyik csinálta, közben a másik szorosan átölelte. Miután visszavezették, ismét lefektették az ágyra, és újból megkérték, hogy aludjon el. Miután elaludt, felköltötték, és elvezették a vizsgálószobába. Amikor Svejk aniiaszült meztelenül megállt a két orvos előtt, eszébe futottak sorozásának dicső emlékei, és önkéntelenül is felkiáltott: — Tauglich! * — Mit akar? — kérdezte az egyik orvos. Lépjen ötöt előre és ötöt vissza. Svejk tizet lépett ide is. oda is. * Alkalmas. — Mondtam magúnak, — spólt rá az orws — hogy ötöt lépjen. — Azon a vár lépésen már ne múljon • — felelte Svejk. Erre az orvosok felszólították, hogy üljön le egy székre és az egyik megkópogtatta a térdét. Aztán közölte a másikkal, hogy a reflexek hibátlanid működnek mire a1 másik megcsóválta a fejét, és maga is hozzálátott Svejk térdének kopogtatásához, miközben az els(l felhúzta Svejk szemhéját és belenézett a pupillájába. Aztán odamentek az asztalhoz, és néhány latin kifejezést váHottak egymás között. — Idehallgasson, tud maga énekelni? — fordult az egyik Svejkhoz. —1 Nem énekelne el nekünk valami nótát? — Boldogan, uraim, — felelte Svejk — nincs ugyan se hangom, se zenei hallásom, de azért megpróbálom az önök kedvéért, hadd szórakozzanak, ha úgy tetszik. — És mindjárt rá is zendített: Akkor az a fiatal pap jobbkezére hajtja fejét. és a karosszékben könnyek futják el a szemét. — Tovább nem tudom, — mondta Svejk, — de ha kívánják, énekelhetek valami mást: Ő, hogy sajog a szívem tája, mily keserűn nyög ez a kebel, csak ülök csendbe, búsan merengve, hogy oda, oda messze méh nem mehetek el. — Ezt se tudom tovább — sóhajtott fel Svejk. Tudom még a „Hol vagy. Hazám?” első strófáját, meg azt, hogy „Generál Windisch- grátz. meg az egész stábja, kiadták az ukázt, gyerünk a csatába”, és még egy pár olyan népdalocskát, mint például azt. hogy „Gott- erhalte”, * aztán „Mikor mentünk Jaromef felé”, meg azt. hogy „Üdvözlégy, ezerszer is üdvözlégy”... A két doktor úr összenézett, majd az egyik feltette Svejknek a következő kérdést: — Magának még sose vizsgálták meg' az elmeállapotát? — De igen. — felelte Svejk ünnepélyesen és büszkén — katonaéknál az ezredorvos urak hivatalosan kimondták, hogy notórius hülye vagyok. * Az osztrák himnusz. én a Szovjetunió szálfinom munka jellemzi a kínai festett pocel’ánt. A falakon fénvképek mutatják hogyan készülnek ezek a Virágváza. Színes öntéssel díszített porcelán Tiang-si tartományból, a Ting-te-csen műhelyből. Én azt hiszem, hogy maga szimuláns — förmedt rá Svejkre a másik orvos. •— Kérem, uraim — tiltakozott Svejk —. én egv csöppet se vagyok szimuláns, én egy igazi hülye vagyok, tessék utánanézni a Ceské Su- déjovice-i 91. gyalogezred irodájában vagy a karlini kieqészítöparancsnoksáqon! Az idősebbik orvos minden reményt feladixi, legyintett, majd Svejkra mutatva, így szólt az ápolókhoz: — Adják vissza ennek az embernek a ruháját, és vezessék a III. osztályra, az első folyosóra, aztán jöjjön vissza valamelyikük, és vigyél le az összes iratait az irodába. És mondják meg ott, hogy gyorsan intézzék el, hogy minél hamarabb megszabaduljunk tőle. As orvosok még egy megsemmisítő rnllantást vetettek Svejkre, akii tisztelettudóan hátrálva az ajtóhoz húzódott, majd udvariasan meghajolt. Mikor az egyik ápoló megkérdezte, hogy mit marháskodik, így felelt: — Mert nem vagyok felöltözve, meztelen vagyok, és semmit se akarok mutogatni az uraknak, különben még azt hinnék, hogy udvariatlan vagyok, sőt goromba. — Attól a pillanattól fogva, amint az ápolók megkapták az utasítást, hogy adják vissza Svejknek a ruháját, a legcsekélyebb gondosságot sem tanúsítottak többé iránta. Ráparancsoltak. hogy öltözzön fel. majd az egyik átvezette a III. osztályra, ott aztán Svejknek néhány napon át, amíg az irodában megszerkesztették a kidobatásáról szóló írásbeli végzést, alkalma volt további szép megfigyeléseket gyűjteni. Végül az orvosok kiadták a szakvéleményt, hogy „fogyatékos értelmű szimuláns” és mivel éppen ebéd előtt bocsátották el, egy kis jelenetre kerüH sor.. Svejk úgy vélte, hogy akit kidobnak a bolondokházából. azt nem szabad ebéd nélkül kirúgni. A viszálynak egy rendőr vetett véget, akit a portás hívott oda, s aki aztán átvezette Svejkot a Sálm-utcai rendörkomiszariátusra. 5. Svejk a Salm-utcai ••endőrkomiszariátuson. A bolondokházában töltött szép, verőfényes napok után Svejkre az üldöztetés keserű órái következtek Braun rendőrtelügyelő a bűbájos Néró császár korabeli római hóhérleqények kegyetlenségével rendezte meg a Svejkke’ való találkozás jelenetet Éppoly könyörtelenül, mintahogy akkoriban mondták „Dobjátok ezt a zsiványt, ezt a keresztényt, az oroszlánok elé”, úgy mondta Braun rendőr felügy elő is:: „Dugjátok a karcerbe!” Egy szóval se többet, se kevesebbet. Épp csak, hogy miami sajátságosán perverz kéj villant fel Braun rendőrfelügyelő úr szemében. Svejk meghajolt és büszkén így szólt: — Elvagi/ok rá készülve, uraim; ha jól sejtem, a karcer miami cellát jelent, és az még nem olyan borzasztó. — Jobb lesz, ha nem sokat pimaszkodik itt nekünk — mondja a rendőr, aki bekísérte, mire Svejk így felelt: — Én nagyon is szerény vagyok, és hálás vagyok mindenért, amit értem tenni tetszik. A cellában egy mélabús férfi ült a p^iccsen, Apatikusan üldögélt, és arcáról világosan lerítt, hogy amikor a fogdaajtó zárja megcsikordult, nem is gondolt arra, hogy a nyíló ajtótól a szabadulását remélje. — Alászolgá ja, kedves uram, — mondta Svejk, leülve mellé a priccsre — nem tudja véletlenül hány óra van? — Nekem az, óra nem istenem — felelte a mélabús férfi. Nem is olyan rossz itt. — szőtte tovább Svejk a beszélgetés fonalát — ezt a priccset gyalult fából csinálták. A komoly férfiú nem válaszolt, felállt, f gyors léptekkel fel és alá kezdett járkálni az ajtó meg a prices közötti szűk térségben, mintha sietne, hogy megmentsen valamit. Svejk közben érdeklődéssel szemügyre vette a falakra körmölt feliratokat. Az egyik feliratban azt a fogadalmat közölte egy ismeretlen fogoly, hogy életre-halálra harcolni fog a rendőrség ellen. Szövege így szólt: „Jöttök ti még az én utcámba.” Egy másik fogoly azt írta: ,,Bújjatok a fenekembe kakastollasok”. Egy harmadik csupán a következő eqyszerű ténymegállapításra szorítkozott■ „Itt ültem 1913 június 5-én és tisztességesen bántak velem. Josef Marecek, kereskedő, Vrsovice.” És volt olyan felirat is, amely szinte megrázta az embert mélységével: „Irgalom nagy Isten...” és alatta „Le vagytok sz.”. az sz betűt azonban áthúzták és oldalt nagv betűkkel odaírták „EJTVE”. Melléje egy költői lélek a következő verset jegyezte fel■ „Búsan ülök kint a patakparton egy sugár még táncol a lüzén, de a dombra már leszállt az alkony, ott él az én drága kis szítam.” (Folyatása következik.)
