Új Ifjúság, 1955 (4. évfolyam, 1-52. szám)
1955-03-26 / 12. szám
A CstSz ÜZLUV Á K I AI KÖZPONTI BIZOTTSÁGÁNAK LAPJA Bratis-ava, 19p5. március 26. ___________________________________ Ara 60 fillér * TV. évfolyam. 12. szám. Várnak a földek A barna barázdák mélyéről eltűntek az utolsó hó- foszlányok is. A aap életet lehelő sugarai • ‘■gyre erősebben simítják végig a főid felliletét, kiszippantják a sötét, hóáztatta hantokból a nedvességet, azok megszürkülnek s a parasztember legnagyobb örömére lágyan széjjelmállanak. „Pirul a határ” — mondja d igadó kebellel a gazda ha végigtekint az életet adó drága földön. ha nézi az omlp hantokat, ha érzi. hogy mint finom, ruganyos szerkezet süpped és emelkedik lába alatt a magraváró barna föld Meglepő, felemelő érzést jelent a határt, a természetet nem ismerő ember számára, a szabadban töltött első tavaszi nap, a dűlő úton megtett néhány lépés, mert csak néhányat lesz képes lépni, s megtorpan a természet ezernyi szépsége előtt. Megáll, s ha megkérdezed, nem képes szavakba önteni érzelmeit, csak szeme fénylik, keble duzzad, s szívében leírhatatlan, jóleső érzések tömege tolong. Ilyenkor megfeledkezve mindenről, élvezi a megható látvány szépségét, melyhez hasonlót senki más, csak maga a tavaszi reggel, az ébredező természet tud nyújtani ember számára. A parasztember szívében, aki a természet szépségeivel körülövezve éli életét, a tavaszébredést, az első langyos szellő munkára, harcra hívást jelent. Így van ez évezredek óta s így lesz ezután is, csak a hívó szóban, csak a szellő érintése nyomán született érzésben és gondolatban volt, van és lesz különbség. Még alig egy évtizede, hogy a tavaszi szellő a dűlő végén ráncos homlokú, gondokban megtört paraszt fejét simította végig s szülte benne a gondolatot' itt az idő, rohanj, küzdj, kezd a harcot a létért, különben elveszel. Az ember rohant, az idő kereke siklott, majd lassan fordult s már tíz *ve annak, mikor az első szabad szellő végigsöpört e drága földön, melyet hazánknak nevezünk. Az évszakok váltották egymást, újra és újra eljött a tavasz s ma az első tavaszi napsugár, az első lanyha' szellő, hiába keres a dűlő úton görnyedt, aszodt arcú bérest, kigúnyolt cselédet, örökké rongyos szolgalegényt, hajlott hátú és létért reszkető parasztot, nem talál. Pedig nem szöktek meg. nem lettek hűtlenek, sőt nap- ról-napra hüebbek ahhoz a darab földhöz, amelyen születtek, amelyet ma „mienk"-nek mondanak. Itt elitek közöttünk, csak a külsejük, no meg a belső gondolat változott, de az nagyot változott. A gondolat, mely egy évtizeddel ezelőtt szorongást, reszketést váltott ki az emberekből, ma erőt, lelkesedést önt beléjük. A szellő már nem a mesgyén topogó parasztot találja, hanem a hatalmas tábla végén „zemtélödő szövetkezeti elnök, vagy agronómus kucsmájába ütközik. A tavaszi napsugár ugyan még talál a nagy táblák mellett kis parcellákat nézegető parasztokat, de ha közelebb hajol hozzájuk, észreveszi, hogy szemük átsiklik a parcellákon s megpihen a széles mezőn, a nagy táblán. Igen, az rejti magában a jövőt, ez az igazi, a helyes út. Az életet adó föld, a mindjobban szikkadó határ a mienk, mely országunknak kenyeret, népünknek évről- évre újabb erőt, életet kölcsönöz. Szeretni a földet, megbecsülni mindent, ami a mienk, ami a jóléthez közelebb visz, hazafiúi kötelességünk. A föld nem egy halott, hanem egy élő, mely évről-évre megújul, él, lélegzik, ringó kalászokat, acélos búzát, nélkülözhetetlen, foszlós bélű cipőt, életet ad számunkra. Minden évben szundít egyet a hótakaró alatt, s tavasszal újjáéled, miértünk, a mi kedvünkért. Az idei tavasz, bár későn bontja szárnyait, értékesebb, többetjelentő számunkra, mint az eddigiek. Büszke örömmel mondhatjuk, hogy hazánk népe méltó fogadtatásban részesíti tizedik szabad tavaszunkat Csinosodnak a falvak, szépülnek a városok, s a határ, a számtalan színű, s különböző fajtájú föld egyre változik, alakul, formálódik. A föld Prága környékén, a csehországi határszélen, a Duna lankáin, a Caram völgyén, a dombos Gömörben, mindenütt egyformán újjáéled, s várja a magot, hogy újra életet adhasson. A természetet csak az nem szereti, aki nem ismeri. A határt, a rónát, a mezőt, a völgyben suttogó, szomorú fűzfákat s mindent, ami szép, ami nemes és üde, magába foglal e szó: haza. S ezt mindannyian szeretjük, akikben szív dobog, mert a mienk, mert azt akarjuk, hogy örökké az utódainké tegyen. Akarjuk, s az akaratot tettekkel bizonyítjuk. A feladat nem könnyű: többet, jobbat termelni, hogy jobban, boldogabban éljünk. Kit ne lelkesítene egy ilyen jelszó! Ki állna félre, ki hunyászkodna meg, s maradna vissza gyáva módra, ha a hazáról, rólad, rólam, a testvéredről, szüléidről, feleségedről, gyermekedről, ha rólunk, a népről van szó? Tudjuk, hogy te nem, mert CsISz-tag vagy, mert fiatal vagy. Bízunk benned, hogy megtalálod a helyed, oda- állsz, ahol a legnagyobb szükség van rád. Fiatal vagy, mindig a szépet kerested, a legszebbet óhajtottad. íme, nézz körül, nézz szét a természetben, van-e szebb, egészségesebb, üdébb munka, mint a szabad ég alatt, pacsirtaszó mellett dolgozni. Ha ott dolgozol, légy büszke rá, de ne bizd el magad, tanulj, hisz rajtad is múlik, tőled is függ, milyen erősek, milyen gazdagok leszünk. Ha nem vagy ott, ha bárhol dolgozol, de elismered, hogy az a munkaszakasz most a legfontosabb, ha érzed, hogy meg tudnád állni ott is a helyedet, menj, ne várj, ne tartson vissza a búgó gép, vagy az iroda csukott ajtaja, menj, szükség van rád. Fiatalok, fiúk, leányok! A föld hív, a róna vár, int felétek, menjetek, kezdeményezzetek, alkossatok, termeljetek többet, jobbat, építsetek még szebb, még boldogabb holnapot! „A gyermekkönyvek célja nem annyira az, hogy valamivel lekössük őket, nem annyira az, hogy a rossz szokásoktól és a káros befolyásoktól távoltartsuk őket, mint inkább az, hogy az emberi lélek természetadta elemeit, a sze retetet és a végtelenség érzését kifejlesszük bennük. Az ilyen s könyvek egyenes és közvetlen hatásának a gyermekek érzésvilágára kell irányulnia, nem pedig az értelmükre. Az érzelem megelőzi az ismeretet. Aki nem érezte meg az igazságot, az nem is értette meg és nem is ismeri meg azt.” V. G. BJELINSZKIJ. í I <3° k önyvet a gyermekeknek
