Új Ifjúság, 1954. július-december (3. évfolyam, 52-103. szám)

1954-12-08 / 97. szám

1954. december 3. ÚJ IFJÚSÁG Aki a moszkvai határozat so­rait olvassa, megérzi napjaink­ban a történelem szelét. Érzi. hogy ezekben a hetekben — de talán ezekben az órákban is — sok olyan esemény történhetik, ami döntő hatással lehet arra- gyermekek maradhatnak-é Eu­rópa gyermekei, vagy rettegő koravén szenvedőkké kell vál- niok. A deklaráció egyik leg­főbb célja éppen az, hogy ér­zékeltesse: most a cselekvés, az eddiginél is bátrabb, elszántabb küzdelem idejének kell jönnie Most, amig nem késő! Nagy veszély árnyéka borul Európára. A békéért vívott harc katonáinak feltartóztathatatlanul előre dübörgő vonata fontos ál­lomáshoz ért. A nyugati hatal­mak rövid időn belül ratifikál­ni akarják a londoni és a pá­rizsi egyezményeket. E mondat után legyinteni — egyszerűbb, kényelmesebb lenne. Nem te­hetjük! Félre kell tennünk min­den mesterkélt „önmegnyugta- tást" és hiú ábrándot. Ez a nyugati lépés eddigi nehéz har­caink valamennyi eredményét veszélyezteti. Félreértés ne es­sék: mi, békeharcosok, eddig is optimisták voltunk és derűlá­tásra — mert nagy az erőnk és az igazságunk — most is van alapunk. De nem a tényék­től, eseményektől független op­timizmusra. S olyan időszakban, amikor Korea után Vietnamban is elhallgattak az ágyúk, ami­kor a támadó „európai védelmi közösség“ homokvárát elfújta a nemzetközi tiltakozás vihara — a feszültség újbóli megnöveke­dése károsabb, mint valaha Olyan időszakban, amikor a le­szerelésről és az atomkérdésről folytatott véleménycserének már vannak bizonyos sikerei, amikor az általános enyhülés megte­remtette a német probléma és minden más probléma békés rendezésének . alapjait — a megegyezés útjának eltorlaszo­lása felháborítóbb, mint valaha. A párizsi és londoni egyezmé­nyek ratifikálása éppen a köz­ponti, a .német kérdés megol­dását nehezíti meg szerfölött. A háborús propaganda irányítói persze kézzel-lábbal tiltakoznak ez ellen. Tárgyalunk — mond­ják — de majd a ratifkálás u- tán ... A moszkvai deklaráció világo­san és kereken kinyilatkoztat­ja, hogy a tárgyalásokra most, a ratifikálás előtt van szükség. Mert, hogy a párizsi és londo­ni megállapodások szentesítése éppen az alapot húzná ki a tár­gyalások alól, arra megcáfolha- talan bizonyíték ezeknek az e- gyezményeknek a Nyugat-Né- metországra gyakorolt hatása. A kezdet: tizenkét hadosztály. Nemcsak a történelem tanulsá­ga, de mostanában érkező je­lentések is azt bizonyítják, hogy a nyugatnémet uralkodókörök maguk is csak a „kezdetet” látják ebben. Űk is, Európai né­pei is emlékeznek arra, hogy a világ jelentős részét lerohanó Wehrmacht is „mindössze” yiO.OOO főnyi Reichswehrböl sarjadt ki. Mostanában az 50, sőt 60 hadosztály emlegetése Nyugat-Németországban már nem csupán suttogás, hanem nem egyszer hivatalos nyilat­kozat. A 12 hadosztály vezér­kara már együtt áll. Többsé­gükben jólismert nevek. Szemé­lyük „garancia” arra, hogy — ha csak rajtuk múlik — meg­lesz a 60 hadosztály is. Az e- gyezmények értelmében a Ruhr- vidék ismét a német hadiipar arzenálja lesz. Pedig nagyon kevesen felejtették el, hogy az első világháborúban hányán és hányán haltak meg a „Kövér Berták“ (Kruppák egyik ágyú­típusa) tüzétől. S hogy a má­sodik világháborúban hány vá­ros apraja-nagyja hallgatta ré­mülten a közeledő Stukák vij- jongását. délységes borzalom tölt el mindenkit, aki arra gon­dol, hogy az elmúlt évtized szürke-egyenruhás, gátlástalan gyilkosainak kezébe atomfegy­verek kerülhetnek — márpedig kerülhetnek! Egy ilyen Nyugat-Németor­szág megteremtése után miről akarnak tárgyalni a nyugati ha­talmak? Lehet-e az állig fel­fegyverzett Nyugat-Németor- szággal hathatós eszmecserét folytatni Németország egyesí­téséről, a békés Németország létrehozásáról ? A londoni és párizsi egyez­mények ratifikálása azt jelen­tené, hogy a megszálló csapa­tok csaknem a század végéig a bonni államban maradnának. Egy megszállót, Washingtonból irányított Nyugat-Németország léte nem tenné-e célnélkülivé minden olyan megbeszélést, a- melyen a független Németország megteremtéséről lenne szó? S ha a nyugat; hatalmak kor­mányai e rendkívüli világos megállapítást nem óhajtanák megérteni, a moszkvai közös deklarációból azt is megtudhat­ják, hogy a békeszerető álla­mok készek gyakorlati intézke­déseket tenni békéjük és biz­tonságuk védelmében. A moszk­vai deklaráció tehát nemcsak békefelhívás, hanem és éppen a béke érdekében — komoly, messzehangzó figyelmeztetés is! A nemzetközi közvélemény várja a Nyugat válaszát. Millió és millió egyszerű ember, köz­tük a nyugati országok lakosai is, mielőbb tudni akarják: a nyugati kormányok a német mi- litarizmus feltámasztása, vagy az 1955-ben megtartandó sza- I bad választások, a német prob­léma gyors rendezése mellett Idöntenek-e. AZ ENSZ-KÖZGYÜLÉS poli­tikai bizottságának ülésén foly­tatták az általános vitát a ko­reai kérdésről. A svéd küldött kijelentette, hogy országa felül fogja vizsgálni részvételének kérdését a koreai semleges fel­ügyelő bizottságban. A svéd képviselő ezt azzal indokolta, hogy Svédország annakidején abban reménykedett: a fegy­verszünetet hamarosan béke követi és így a bizottság mun­kája rövid lesz. Nutting, Anglia képviselője elutasította azt a szovjet határozati javaslatot, amely szerint meg kell szün­tetni a Korea egyesítésével és újjáépítésével foglalkozó ENSZ- bizottságot. J. A. Malik, a Szov­jetunió képviselője a koreai vi­ta eddigi eredményeinek össze­foglalásaként megállapította: „A kérdésről lehetetlen komolyan tárgyalni a Koreai Népi Demo­kratikus Köztársaság és a Kí­nai Népköztársaság küldöttei­nek részvétele nélkül.” A különleges politikai bizott­ság december 2-án befejezte a háborús propaganda megtiltása kérdésének vitáját. A. A. Szoboljev, a Szovjetunió képviselője konkrét példákon keresztül mutatta ki, mennyire árt a béke és a népek közötti megértés ügyének az a rágal­mazó propaganda, amelyet az „Amerika Hangja" és a BBC rádióállomások fejtenek ki. TEHERÁNBAN a Szovjetunió és Irán képviselői aláírták a határrendezési és pénzügyi kér­désekben megkötött egyez­ményt. Az egyezmény alapja mindkét fél törekvése, a Szov­jetunió és Irán közötti jó szom­szédi kapcsolatok fejlesztésére, valamint az a kívánság, hogy rendeznék a második világhá­ború óta megoldásra váró ha­tárrendezési és pénzügyi kérdé­seket. Az egyezményt a Szov­jetunió nevében A. I. Lavren­tyev, teheráni nagykövet, Irán nevében pedig Hamid Szajah. az iráni küldöttség vezetője ír­ta alá. Végétért a moszkvai értekezlet 1954. november 29. és decem­ber 2. között Moszkvában meg­tartották az európai országok értekezletét az európai béke és biztonság biztosításának kérdé­séről. Az értekezleten a Szov­jetunió, a Lengyel Népköztár­saság, a Csehszlovák Köztársa­ság, a Német Demokratikus Köztársaság, a Magyar Népköz- társaság, a Román Népköztársa­ság, a Bolgár Népköztársaság és az Albán Népköztársaság vett részt. A közlemény ezután névsze- rint felsorolja az egyes államok küldötteit, majd így folytató­dik: Az értekezlet részvevői min­den oldalról megvizsgálták azt a helyzetet, amely azzal kap­csolatban alakult ki Európá­ban, hogy aláírták az egyes nyugati államok külön párizsi egyezményeit. Nyugat-Német­ország felfegyverzésére és olyan katonai csoportosulásokba való bevonására vonatkozólag, ame­lyek a békeszerető európai ál­lamok ellen irányulnak. Az értekezlet szívélyes és ba­ráti légkörben folyt le és meg­mutatta, hogy teljes egyöntetű­ség uralkodik azokra az intéz­kedésekre vonatkozólag, ame­lyeket a párizsi ‘ egyezmények ratifikálása esetén az európai béke biztosításának érdekében meg kell majd tenni. Az értekezlet elfogadta a Szovjetunió, a Lengyel Nép- köztársaság, a Csehszlovák Köz­társaság, a Német Demokrati­kus Köztársaság, a Magyar Népköztársaság, a Román Nép- köztársaság, a Bolgár Népköz- társaság és az Albán Népköz­társaság kormányainak közös deklarációját. A deklaráció aláírása. December másodikén este hat órakor a Kremlben aláírták a Szovjetunió, a Lengyel Nép- köztársaság, a Csehszlovák Köztársaság, a Német Demok­ratikus Köztársaság, a Magyar Népköztársaság, a Román Nép­köztársaság, a Bolgár Népköz- társaság és az Albán Népköz- társaság kormányainak közös deklarációját. A deklarációt aláírták: a Szov­jetunió részéröl V. M. Molotdv, a Lengyel Népköztársaság ré­széről J. Cyrankiewicz, a Cseh­szlovák Köztársaság részéről V. Siroky, a Német Demokratikus Köztársaság részéről O. Grote- wóhl, a Magyar Népköztársa­ság részéről Hegedűs András, a Román Népköztársaság ré­széről - Ch. Stoica, a Bolgár Népköztársaság részéről A. Ju- gov, az Albán Népköztársaság részéről M. Myftiu., A deklaráció aláírásánál je­len voltak az értekezleten résztvevő államok küldöttségei­nek tagjai, továbbá Csang Ven- tien, a Kínai Népköztársaság képviselője, aki megfigyelői mi­nőségben vett részt az értekez­leten. A deklaráció aláírásánál jelen voltak a következő elvtársak: N. A. Bulganyin. K. J. Voro- silov, L. M. Kaganovics, G. N. Malenkov, A. L. Mikojan, M. G. Pervuhin, M. Z. Szaburov, N. Sz. Hruscsov, A, N. Koszi­gin, V. A. Maltsev, I. F. Te- voszjan, M. A. Szuszlov, A. V. Vasziljevszkij marsall, G. K. Zsukov marsall és mások. A magyarországi Komárom és a csehszlovákiai Komárom közötti híd építésénél, mely 461 méter hosszú, a híd építői egy kis ünnepséget rendeztek, amikor a híd ötödik pillérjénél összekötötték a hidat és Krupka Ferenc, a csehszlovák szerelő és Szegedi János magyarországi szerelő kezet foghattak egy­mással. A moszkvai értekezlet sajtóvisszhangja A nemzetközi közvélemény behatóan foglalkozik a béke- szerető országok moszkvai ér­tekezletével. A különböző új­ságok vezető helven foglalkoz­nak az értkezlet tanulságaival. A lengyel „Trybuna ^ Ludu” szerint a közös deklaráció a bé­ke reményére jogosítja fel az európai és nemcsak az európai népeket. Németország Szocia­lista Egységpártjának központi napilapja, a „Neues Deutsch­land” „Felhívás a békére és a megegyezésre” című szerkesztő­ségi cikkben foglal állást a moszkvai deklarációval kap­csolatban.” Minden német nem­zeti követelése az, amit Otto Grotewohl miniszterelnök a kö­zös értekezleten újból hangsú­lyozott: „Németek egy asztal­hoz” — írja a többi között a „Neues Deutschland”. A „Na­tional Zeitung”, a Nemzeti Demokrata Párt lapja rámutat arra, hogy a moszkvai határo­zat új szakasz kezdetét jelenti az európai békéért vívott küz­delemben. Az angol polgári lapok több­sége komoly figyelmet szentel a moszkvai értekezlet befejezé- -séről és az értekezleten hozott határozatokról szóló jelentések­nek. A „The Times” és a „Daily Mail” feltűnő helyen közük a deklaráció aláírását is­mertető kiadványt. A többi lap a deklarációnak csak azt a ré­szét közli, amely a párizsi egyezmények ratifikálása ese­tére újabb intézkedéseket he­lyez kilátásba. A „Daily He­rald” egyszerűen nem ismer­teti a moszkvai értekezletet, hanem az értekezlet valódi ese­ményeitől független „hírmagya­rázatot” közöl, amelyre jellem­ző, hogy egyetlen szó sincs benne a kollektív biztonság megteremtésért irányuló ismé­telt és közös javaslatról. A nyugati országok közül — ha lehet ilyen mértéket felál­lítani — talán a francia közvé­lemény kisérte a legkülönösebb figyelemmel a moszkvai érte­kezlet munkáját. Ez természe­tes is, hiszen a deklaráció fő­témája: a nyugatnémet felfegy­verzés elleni küzdelem hosszú idő óta élénken foglalkoztatja a francia nemzet legszélesebb rétegeinek politikai és sajtó­köreit. A „Combat" szerint az értekezlet főeredménye ■ az, hogy „határozatot hoztak a kommunista fegyveres erők egyesítéséről és megszilárdításá­ról arra az esetre, ha ratifikál­ják a párizsi egyezményeket”. Jól tükrözi a francia közvéle­mény álláspontját a „l’Aurore” című lapnak az a megállapítá­sa, hogy a moszkvai értekezle­ten résztvevő országok „nyitva hagyták az ajtót a tárgyalások előtt”. Az ünnepélyes és vilá­gos moszkvai megnyilatkozások után nincs többé helye a fecse­gésnek — hangsúlyozta a „Li­beration”. A nyugatberlini „Der 'Tag” és a „Die Neue Zeitung” azt a nézetét vallja, hogyha a nyu­gati hatalmak lemondanak Nyu­gat-Németország ú.irafelf egy vér­zéséről, akkor létrejöhetne a megegyezés az össznémet vá­lasztások megtartásáról. Az olasz haladó sajtó érdek­lődésének központjában is a moszkvai értekezlet áll. A „1’ Unita” figyelmeztet arra a ve­szélyre, hogy a nyugatnémet felfegyverzés lehetetlenné te­heti a vitás problémák megol­dását. Az- „II Paese” hallatlan fontosságú okmánynak nevezi a deklarációt, amely egyrészt eré­lyes állásfoglalás a párizsi egyezmények ratifikálása ellen, másrészt megnyitja az utat a nemzetközi tárgyalások és bó- kés megegyezések előtt abban az esetben, ha a Nyugat elha- i lasztja a ratifikálást. Thaiföld, ahogyan másképpen nevezik Sziám, — az Indokínai félsziget középpontjában terül el 518.300 négyzetkilométer ki­terjedésben, olyképpen, hogy ezer kilométer hosszú sávként mintegy 150 kilométer széles­ségben húzódik Burmától Ma­lájfőidig. Minek is köszönheti Thaiföld, az amerikai „erőpolitikusok" megkülönböztetett figyelmét ? A washingtoni urak számára különösen csábítóvá teszi Thai­föld birtoklását, hogy az or­szágnak közös határa van Bur­mával, Patet Lao-val, ^Cmerrel, a malájfélszigeti brit gyarmat­tal, továbbá, hogy közel van a délkínai Junán tartományhoz s mindezek tetejébe természetes határát alkotja a Sziámi öböl, illetve a Délkínai tenger és az Indiai óceán. Ahány szomszéd, annyi lörés a gyarmati iga le­rázásáért harcoló délkeletázsiai népek felé, annyi lehetőség a Kínai Népköztársaságot veszé­lyeztető támpontok kiépítésére Nem lekicsinylendő körülmény az sem, hogy Thaiföldnél. 18,000.000 lakosa van (kínai eredeti ú. n. thaiok, khmerek, hinduk s mintegy ötmillió kí­nai) kikből bőven kitelik 10-15 hadosztálynyi amerikai ágyutöl- telék. Mindez felette alkalmas­sá tette Thaiföldet arra, hogy az amerikaiak kiszemeljék a „szabad világ délkeletázsiai bástyájának“. Gazdagsága sem megvetendő. Thaiföldnek szá­mottevő rizstermése van, mely­ből a második világháború előtt évente átlag egymilliőhatszáz- ezer tonnát exportált. Emellett Thaiföld nyugati részén huzó - dik Hátsó-India középső hegy­sége, melynek gránittömbjei a fold leggazdagabb óntelepeit rejtik, különösen Púkét környé­kén. A második világháború előtt Thaiföld közel 18.000 ton­na ónt exportált. Nem kevésbé fontos értéke és kiviteli cikke az országnak a monszunerdők teak, vagy tikfája, melyet hajó­építésre használnak. Értékes kincse még Thaiföldnek a wolf­ram, a kaucsuk, az arany, ezüst és a vas is. Hogy világosan álljon előt­tünk Thaiföld mai helyzete és szerepe, vessünk egy pillantást az ország múltjába. A XIX század hetvenes évéig Thaiföld feudális monarchia volt, kimon­dott rabszolgarendszerrel. A XIX. század derekától, angol és francia gyarmatosítók verseng­tek az országért, amiért ter­mészetesen a bennszülött ma- lájiak fizettek nagy árat. Az angol imperializmus leszakított róla négy értékes tartományt a maláji határ mentén. Francia- ország kormánya pedig a mai Khmer egy részét hasította ki Thaiföldből és csatolta a fran­cia Indokínához. Thaiföld ment­hetetlenül áldozatul esett volna a két imperialista hatalom. ma­THAIFÖLD rakodásának, ha meg nem je­lenik az európai porondon az új éhes német imperializmus, amelynek fenyegetése megegye­zésre bírta az angol és francia imperialistákat. Az országot 1904-ben kötött egyezmény alapját érdekszférákra osztot­ták. A zsákmány nagyobb ré­angol uraknak. Nagyjában így alakult Thaiföld sorsa egész a harmincas évekig, amikor kelet felől Japán, nyugat felöl az ’ Egyesült Államok is szemet vetettek rá. Közben Púkét ón­telepein új osztály bontogatta szárnyait: a munkásosztály. Az 1932. évi államcsíny megbuk­szét Anglia kápta: neki jutott Thaiföld politikai és gazdasági ellenőrzése, a tikfa és az ón­koncessziók s nem utolsó sor­ban övé lett a „király”, értve azalatt az olyan báburalkodót, aki engedelmes szolgája volt az tatta a feudális föurakat és a monarchia helyére úgynevezett alkotmányos monarchiát állítot­tak. Az angol báb helyét a ja­pánok bábja foglalta el és Thaiföld a japánok oldalán be­lépett a háborúba. A japán ve­reség után a brit kormány azt hitte, visszaszerezheti pozíció­ját a Thaiföldön. A thaiföldi kormányhoz intézett ultimá­tumszerű követeléseit azonban az Egyesült Államok hárította el Az angol imperialistáknak osztozniok kellett a politikai befolyáson, a külkereskedelmen, az ásványi kincseken. Az ango­lok nem Thaiföldön tapasztal­ták először, mit jelent az ame­rikaiakkal osztozni. Az 1947- ben végrehajtott katonai állam­csíny után az Egyesült Államok gyors ütemben hódította el a politikai, gazdasági és katonai pozíciókat Angliától, az ameri­kai üzletemberek ezrei árasz­tották el az ország fővárosát- Bangkokot. Az Anaconda Cop­per amerikai konszern jogot kapott az ország ásványi kin­cseinek feltárására, 500 millió dollár alaptőkével Bangkokban megnyílt az Amerikai Bank, az üzleti negyedben megjelentek az amerikai hajózási és repülé­si társaságok neonfényei, — egyszóval az amerikai tőke mé­lyen behatolt a thaiföldi keres­kedelembe, iparba, kiszorítva a hazai vállalkozást. A thaiföldi kormányzati rendszer pedig, mely kijárta az angol gyarmati uralom iskoláját, kiszolgálta a japán hódítókat, vállalta a la­ka jszolgálatot az amerikai im­perializmus javára is. És az új uraknak az ellen sem volt ki­fogásuk, hogy a bangkoki kor­mány egyezményt kössön az angolokkal a maláji nép szabad­ságharca ellen, s közös arcvo­nalat alkosson a francia gyar­mati kormányzattal Vietnam, Patet Lao és Khmer szabadság- harcának elfojtására. A thai­földi hadsereg egységei részt vettek a gyalázatos koreai há­borúban, a kormány a genfi konferencia megtorpedózása ér­dekében beadvánnyal fordult a Biztonsági Tanácshoz, hogy megakadályozza a fegyverszünet megkötését. A thaiföldi kor­mány tehát sikerrel állta ki az amerikaiak hüségvizsgáját. Hogy erre képes legyen, le kellett számolnia a második világhábo­rú óta gyorsan fejlődő demok­ratikus mozgalmakkal. Az ame­rikai tanácsadókkal és fegyve­rekkel importálták az országba az amerikai politikai módszere­ket is. 1951-ben felfüggesztet­ték az alkotmányt, választási komédiát rendeztek, amely a választók 80—90 százalékát re­kesztette ki a választásból. Ezek az intézkedések mégsem tudták megtörni a demokrácia fiatgl hajtásait. Itt is egyre erősebb a nemzeti felszabadító mozgalom, a kormány politiká­jával szembeni ellenállás Ezt bizonyítják a gyakori tünteté­sek, sztrájkok. Ez pedig arra mutat, hogy nem lehet tartós életű a Thaiföld cölöpjeire épí­tett amerikai ugródeszka ... Delmár Gábor /

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom