Új Ifjúság, 1954. július-december (3. évfolyam, 52-103. szám)

1954-08-21 / 66. szám

1954. augusztus 21. A rl” ,líŐv<x­Hozzászólás a „Hősiesség“ vitájához ,3CSCFC8C(íCS<«<ajC*C8<aíc«8<^a<28CíMH3Ka2KK$K3SKK)iKaKJH2^^ % V 29- P- t 26-28- P­Tarr elvtárs a „Hősiességről” címú '<kéhez lenne egy pár hozzászólásom, r nem vagyok gyakorlott író, de a k gondos elolvasása után úgy érzem, lemes ehhez a témához hozzászólni, dint minden gondolkozó ember, én foglalkoztam j hősiesség fogalmával nte gyökeret vert bennem egy szem- it, ami szerint a cselekedeteket osz- yozom és ami által elbírálom. S most, ikor elolvastam ezt a cikket, sok yen nem értettem egyet az olvasot- :kal. Arról, hogy gyermekkoromban : tartottam hős'ességnek, nem Iá­it érdemesnek, hogy írjak, hiszen a ékos, felelőtlen gyermekek képzele- által befolyásolt gondolkozás nem tat hű és igaz képet egy oly” ma- iztos, nemes fogalomról, mint a hó- sség. Vem értek egy»t Tarr elvtárs azon • sorával, amelyben azt állítja: „Spár- és Athén hősei testi ügyességükkel, zgásukkal tűntek ki”. Helytálló-e az feltevés? Hős-e az, aki testi ügyes­igei, mozgással, vagy erővel rendel­ek? S kérdem, hősiesség-e az, ha aki megnyer egv kétnapos táncver- lyt, vagy ha felhúzatja magát hajá- fogva az 50-ik emeletre, mint ahogy a cikk írója állítja ? Nem! Ezek nem sok. Ez nem hősiesség. Épp úgy nem s az a nagyerejű, vakmerő Csádi Int­sem, aki egymaga szétkerget 50 ibert. Ő legfeljebb nagy erejét fi- Itató, hősködő egyén. \ hősiesség fogalma magasztosabb, mesebb. Az igazi hőst más tettek jel- nzik. A hős legyőzi magában a lus- iágot, félelmet, vágyat, önzést és ‘lekszik. Tetteiért nem vár jutalmat, hírnevet és köszönetét sem vár ér­Hős volt az a szovjet katona, aki, gy társait íedezze, órák hosszat vé­ti egy kis magaslatot golyószórójá- I. Ellenséges századok rohamait ver- vissza egymaga, több sebből vérezve, tovább kitartott utolsó leheletéig, dva, hogy népe szabadságáért vérzik Ő eleshet, de az eszme, amiért küzd, tovább él és szül száz- és száz uj har­cost, új hőst. A hősnek nem szükséges, testileg ügyesnek, erősnek lennie. A lelkesedés és a kötelességtudás is szül hősöket. Hős az a tudós is, aki ezer és ezer bal­sikerrel, kudarccal nem törődve, szi­lárdan halad előre megkezdett tudós munkásságában, hogy szebbé, boldo­gabbá tegye embertársai életét. Hős az a munkás, aki a föld mélyén, vagy a kőműves-állványokon, háztető­kön dacolva esővel, hóval, faggyal, vagy a természeti akadályok tömegével, harcolva feltártóztathatatlanul dolgo­zik, hogy megt»remthesse alapfeltéte­lét egy szebb, s boldogabb életnek. A hősiesség hatalmas teremtő erő. ami megnyilvánulhat minden egyes em­berben, egyéni tetteiben, de épp úgy. egy társadalmi osztályban, vagy nem­zetben is. A hősiesség közösségben, vagy mondjuk tömegben való megnyil­vánulására élő példa a proletariátus küzdelme, harca a kapitalista elnyomás ellen. Vagy az orosz proletariátus és parasztság hősi harca a Nagy Októberi Szocialista Forradalomban. Itt az orosz nép a bolsevik párt vezetésével tett bizonyságot elszánt hősiességéről, ami­kor akadályokat, áldozatokat nem is­merve, győzedelmesen megvívta harcát a kapitalizmus ellen. Még számtalan sok példát hozhatnék fel, hogy a hős és a hősiesség fogal­mát kimeríthessem. Sok példát, sok mozzanatot említhetünk, mert a hő­siesség, a hősök nem a mesevilágban élnek és születnek, hanem itt, köztünk, a harc, a munka minden területén Születnek a cselekvésben, felelősség- teljes munkákban, a mindennapi élet­ben és mindenütt. Rajtunk, rajtad mú­lik, hogy cselekvő, alkotó hőse, vagy mindennel megalkuvó alamuszi tagja leszel szocializmust építő hazánknak. OLÁH ISTVÁN, a kassai Felsőipari Főiskola ne­héz gépipari fakultásának hall­gatója. VERES JÁNOS: j-4allod ? Tudnál most keblem nem dagadni, amikor nvár ág. víz csacsog, mikor ez ember váqve adni többet honának s dalt csurgatnak kinyílt virágos able kok? Tudnál te szem most'nem nevetni, mikor tudod, hogy miénk, mit látsz bőség tanít munkát szeretni s s csoporiteg a tábla szélén simogat je e rozskalászt? Hallod, — ha érzed, hazád szíve, e Párt. mim anyád szíve nagyog feléd & bíztat mindig segítve — hogv hangosok már győzelmünktől, komám, a jövő századok? IECSÓ PÁL: ff ugocsUáimta Pöttömnyi, kislány voltál, fehér pólyád széjjelfestett rég, hogyha sírtál elringatott anyád két dolgos karja. Markoltad a párna szélét s akkor tanultál mosolyogni, olyan volt gyenge mosolyod, mint a tavaszi nap sugarai, így láttalak, ha rád gondoltam, pedig az idő, mint gyors fecske szállt, és növeltek a tűnő évek, mint a nap a rózsaszalt. Négy év óta láttalak meg újra; fehér pólyád széjjel feslett rég, szőke fürtöd a szemedbe lógott és kék szemed tiszta, mint az ég. Boldogan kulcsolt át kis karod, pedig nem láttál aha sem, s én ekkor tudtam meg igazán, hogy milyen kedves vagy nekem. Nagyon szeret a szívem téged, ma már ezt nagyon jói tudom, érleljen boldoggá az élet, nagyon boldoggá, kishugom. TÖRÖK ELEMÉR: zöld mezőn . . . E zöld mézön még tíz éve az uraságnak kapáltam, virradattól, naplementig görnyedt szegény gyerekhátam. Itt. ahol most új ház épül, tíz. húsz, ki tudja, hogy mennyi, kertjei a kiserdőig l % rigófüttyel lesz majd teli. Itt épít zz én apám is pirossapkás csinos házat, kertjében szép virágoknak készít finom, puha ágyat. Ültet bele szilva, körte és karcsú kis diófákat, hadd legyen majd mit adni a serdülő szép unokáknak. Fiatal, vidám lendülettel ropják a táncot az aratóünnepségen. S ha most valaki kérdené hol van igazi otthonom, szívemből azt felelném: itt a leleszi dombokon! őrsöt. A parancsnoknak jelented, ly a határ túlsó oldalán gyanús zgolódást észleltetek, azonnal 'Ajön erOsítést. kápolnai engedelmeskedett. A pa. snok zamatos káromkodás kísérő­én vette tudomásul a jelentést és gigértle, hogy intézkedik.- Most pedig kimész, a telefon­ról mentén 25 lépést teszel, ott el- lód, és a végét idehozod. Íz idegen a huzal végét a sorom- ioz kstötte. Ezt elvégezve rápa. icsolt a határőrökre, hogy marad­iak helyükön és meg ne kísérel­ek valami szamárságot.- Én pedig megyek az erősítés c- e. — Meghúzta vállán a géppisz- y szíját és gyors léptekkel elindult falu felé. Az út akácosokkal borított domb­ál {övében haladt. Nydcmn.száz- terre megszilnik az akácos, ott kez­ük az új temető. A szélén, 15—20 'terrel az út felett, kőrakás, am •t a temető körüli kőkerítés épí- ére készítettek oda. Az ismeretleen letért az útról és kőrakás mögött telepedett le. — Hű, hogy ismeri ez az itteni vi- myokat — suttogta Búzás társá. k. A következő percek a várakozás :zült izgalmában teltek. Végielen- k tűnő idő után a falu felőli ka- urban feltűnt az erősítés. Gyorsí­rt menetben közeledett 10—12 ka. ia és csendőr hármas sorokban fel­fokozva. Veszélyre nem is gondol, ttak, hiszen előttük a határőrség. — Pajtás, láttál-e már vérfürdőt? suttogta Búzás, aki a váratlan e­nények izgalmától még mindig nem mert hangosan beszélni. — Oldalba kapja őket . . . elég egy sorozat. — Valamit tenni kéne, hisz min­ket is főbelőnek. — Kápolnai hang­ja remegett az izgalomtól. ^ szakasznyi katona rohamosan közeledett a kőrakás felé. Már csak néhány méter, az eleje már el is érte. Még mindig semmi. — Brrr! . . . Kápolnai kezét a sze­me, eíé tette, az elkövetkező esemé­nyek képzelte izzadságcseppeket csalt a homlokára. — Állj! — hangzott a kőrakás mö­gül. A szakasz már elhaladt a kőrakás előtt, úgyhogy a kiáltás hátulról hangzott. Egy pillanatra megtorpan­tak. — Kezeket fel, senki meg ne mer­jen mozdulni! — csattant a további vezényszó. A szakasz megzavarodott, a karok lásson a magasba emelkedtek. Sen­ki sem akarta az életét kockáztatni, nem tudhatták. milyen erő áll há­tuk mögött, fnég hozzá védett, állás, ban. ők íredig teljesen nyut tere­pen. Az ismeretlen hang tovább rendel­kezett. — A puskákat az árokba dobni ... a derékszíját és a tölténytáskát is! A háttalálló szakasz némán telje­sítette a parancsot. — Most pedig hátra arc, irány a falu. futólépésben, indulj! Nehogy hátra merjetek nézni! A fegyvertelen szakasz nem této­vázott, még örültek is, hogy ennyi­vel megússzák. .— Ez aztán bátor fickó — lélek- zett fel Kápolnai is megkönnyebbül­ten. Az ismeretlen előugrott az útra, vállára a derékszíjakat, mindkét ke­zére pedig a puskákat rakta. A ne­héz teher súlya alatt ^s, gyors lép­tekkel indult a sorompó felé, gyakran hátra tekintgetve. — Hm... ez fegyverekért jött. Biztosan híján vannak — állapította meg kissé felbátorodva Búzás. — Merész vállalkozás. — Tényleg bátor emberek. — Legalább is tőlünk bátrabbak — toldotta meg Kápolnai­Búzás agyában egymást ker­gették a gondolatok Valóban csak mi vagyunk ilyen gyávák? Várjuk, hogy valaki változtasson a sorsun­kon. Nekünk is cselekedni kellene, de hogyan? Az izzadságtól csuromvizesen meg­érkezett az ismeretlen. — Ez is elég, hogy néhány nácit és gárdistát a pokolba küldjünk. Búzás szeme felcsillant. — Azután sokan vannak-e ott ■ . ■ az erdőben? — szólalt meg akadozó hangon. Az idegen gyors mozdulatokkal sze­relte zsákmányát a motorkerékpár­ra, s csak úgy munka közben vála­szolt. — A mi igazi erőnk nem az erdő­ben van. A hegyek között megla­puló falvakban, a városokban, ahol mindenki ugyanazt akarja, amit mi. Búzás oldalról Kápolnaira pillan­tott és ismét az ismeretlen felé! for­dult — Felvesztek-e magatok közé a- kárkit? — Azt éppen nem, de jó harcosokat szívesen fogadunk. Kápolnai heviütségében egyik láb. ról a másikra állt. Ismét ő törte meg a csendet. — Pajtás, én dönt-item. Ügy *e bírnád el egymagad ezt a sok fegy­vert, én segítek neked. — Türelmet­lenül pislogott, hol az ismeretlenre, hol Kápolnaira. Ró ovid szünet. Az idegen kiegye­nesedik, egy pillanatra abbahagyja a. munkát, izzadságtól gyöngyöző ar­cán mosoly jelenik meg. — Éppenségel elbírnám, de ket­tőnknek minden esetre könnyebb lesz. — Keményen kezet szorított Búzással — De sietnünk kell ám, mert nagyon várnak. Búzás várakozó pillantást vetett Kápolnaira. Nem tudta, hogyan fo­gadja elhatározását. Kápolnai tétom mozdulatot tett. — Csak nem akartok engem itt ma­gamra hagyni? Megyek veletek! A két katona egymás nyakába bo­rult. Nemsokára mind a hárman eltűn­tek a sorompón túli kanyarban­— igaz, még nem sikerült felrúgni azt a régi világot, de otthagytuk. Messzire azonban nem megyünk ~ mint ahogy te mondtad — csak annyi, ra, hogy mielőbb visszatérhessünk — ütött Búzás Kápolnai vállára. Letértek az országúiról s elnyelte Őket az erdő Üsvú

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom