Új Ifjúság, 1954. január-június (3. évfolyam, 1-51. szám)

1954-05-05 / 35. szám

Öl IFJÚSÁG Mi történt hétfőn Genfben Hétfőn délben a genfi repü­lőtéren kényelmes utasszállító repülőgép szélit a magasba. A gépen Amerika külügyminiszte­re Mr. Dulles távozott a konfe­rencia színhelyéről. Nem akadt senki Genfben. aki könnyet ej­tett volna utána. Az ember fő­leg diákkorában gyakran meg­próbálta elképzelni, vájjon ho­gyan távoznak a megvert had­vezérek a csatavesztés színhe­lyéről. Most Genf városa tanúin volt egy ilyen távozásnak. Igaz, hogy Mr. Dulles nem hadvezér a szó katonai értelmében, de mindenki tudja, hogy azoknak a hadaknak, melyek ma nem a békét, hanem a háborút akar­ják, Amerika külügyminisztere egyik vezérli! téh trnoka. Az emberölés és a pusztítás hadserege a genfi konferen­cia első hetében vereséget szenvedett. Ha az ember három percig el­beszélget egy nyugati újságíró­val, vagy akár belenéz egy pá­rizsi, londoni vagy newyorki újságba, az első ami szóba ke­rül, vagy ami a szemébe ötlik. Dulles amerikai külügyminisz­ter veresége és futása Géniből Az okfejtések és vad találgatá­sok váltják egymást. Ma már abban mindenki megegyezik hogy Dulles Genf számára kü­lön köszörűvel kiélezett bics­kája a vietnami háborúba tört bele. A genfi értekezlet küszö­bén az amerikai külügyminisz­ter felvetette a közös akció ter­vét azt a tervét, hogy Anglia. Amerika és más országok is kül­denek csapatokat Vietnamba a megszorult franciák támogatá­sára. Ma már köztudomású, hogy az indokínai partok közelébe Amerikai repülőanyahajók so­rakoznak fel beavatkozásra ké­szen. A közös akció terve azon­ban megfeneklett. Anglia nem volt hajlandó belemenni, nem akart vagy nem mert belemen­ni egy második számú koreai kalandba. Úgy látszik Dullesék még nem tanulták meg eléggé a koreai leckét. A szövetségesek tanulékonyabbak. Mr. Dulles megérkezett Genfbe, elment a konferenciára, mindkét kezével magasra emelte és verte egy­Egy bolgár fiatal Petkova Vera ápolónő elvégezte az Önkéntes Védelmi Szervezet által rendezett búvártanfolyamot. Képünkön látjuk — mielőtt a tenger mélyére leszállna. máshoz a csatabárdokat. És a liszinmanista bábuk kivételével nem akadt ember saját szövet­ségesei között sem, aki hajlandó lett volna betársulni a fegyver- csörgetésbe. Az amerikai újság­írók nem csinálnak titkot oe- lűle, hogy Mr. Dulles vérig sér­tette partnereinek enyhénszólm tartózkodó magatartását. Először történt meg — írja a New-York Times című amerikai lapban Mc. Cormick. hogy Dullesnek nem sikerült szö­vetségeseit külpolitikai vo­nala támogatására megnyerni Különösen fájt az amerikai külügyek vezetőjének az, hogy az elmúlt héten sem Eden, sem Bidault nem iratkozott fel a szónokok listájára, egyik sem állt fel és egyik sem állt ki Dul­les mellett. Ez a hallgatás min­dennél többet elárult. Mr. Dul­les tehát megsértődött. Olyan szép. hogy alig lehet igaz. Az az ember, aid a legdurvább sza­vakkal szokta sértegetni a Szovjetuniót, az új Kínát, a népi demokráciákat, az az em- ler, akit saját szövetségesei min­dig könyörtelennek, rámenős­nek, etCszakosnak festenek le. most érzékeny mimozalelkévei nem tudja elviselni, hogy akad­nak, akik nem akarnak a ked­véért a vágóhídra ’ menni. Em­lítettük. hogy a komoly hely- zetellemzés mellett nem egy ta­lálgatást is hallani Genfben. Az egyik ilyen, egyébként nyom­tatásban is megjelent, a Sun­day Express közölte, Dulles a lemondás gondolatával foglal­kozik. Az ok — írta az angol lap, — hogy az utolsó két hét­ben súlyos csapások érték a po­litikájában. Lehet, hogy a le­mondás híre túlzott s nem egyéb kitalálásnál, de a közhan­gulatra jellemző ezekután senkise lepődnék meg, ha a béke egyik elsőszámú közel­lensége eltűnnék a süllyesz­tőben. Ugyanakkor persze senki sem gondol arra, hogy Genfben már minden a legteljesebb rendben van és hogy a megegyezés út­jában nincsenek már többé aka­dályok és akadályozók. Duties búcsúbeszédében a genfi repü­lőtéren továbbra is a délkelet­ázsiai támadószövetség mellett szállt síkra, s azzal, hogy üd­vözletét küldte az indokínai francia csapatoknak a további vérontás mellett tett hitet. A háború megszállottjai nem nyu- qodnak meg egykönnyen. Teg­nap délután a genfi tárgyaló­teremben a liszinmanista kül­ügyminiszter Korea további ka­tonai megszállásáért esedezett és olyan elvetemült rágalmazó és gyíílölködő hangot használt, ímely szinte páratlan a diplomá­ciai tárgyalások történetében. Ell’nber szenátor Ameriká­ban sürgette, hogy vessenek be csangkajsekista csapato­kat a vietnami háborúba. A New-York Herald Tribune szerint Amerika akarja kény­szeríteni Angliát, hogy bizonyos határidőn túl ne folytassa a genfi tárgyalásokat. Folyik a küzdelem. Este ismertették rész­letesen a hétfői ülés lefolyá­sát és két nagyjelentőségű meg­nyilvánulást, Nam ír és Csou En-laj elvtársak beszédeit. Mind a két beszédet áthatja a Korea békés egyesítésére való törek­vés, amely békevágy a megol­dás útjának a keresése. A hábo­rús gyújtogatok első veresége, éppúgy mint a javíthatatlanok folyamatos rikácsolása megket­tőzött aktivitásra további kez­deményezésekre, éberségre és kitartásra serkenti a béke har­cosait. Folyik a küzdelem. A béke minden híve előtt világos, a start jó volt Genfben, de a célig nem rövid az út. Aláírták az 1954 évi magyar—kínai kereskedelmi egyezményt A Magyar Népköztársaság és a Kínai Népköztársaság képvise­lői Budapesten április 30-án alá­írták az 1954. évre szóló — két ország közötti — kereskedelmi egyezményt. A szerződés keretében — a- mely lényeges fejlődést mutat az 1953. évvel szemben — Kína különféle érceket, színesféme­ket, bőröket, gyapjút, tollat, be­leket, textilanyagokat, dohányt és más ipari célra szolgáló kí­pai termékeket szállít Magyar- országnak, amellyel szemben Magyarország tehergépkocsikat, autóbuszokat, hűtőberendezése­ket, erőműveket, rádió-adóállo­másokat, távközlő-berendezése­ket, mérőműszereket, orvosi be­rendezéseket és orvosságokat szállít Kínának. Az aláírás után Bognár József bel- és külkereskedelmi minisz­ter vacsorát adott a részvevők tiszteletére. 5 t Árleszállítás Lengyelországban A Lengyel £)• esült Munkás­párt Központi Bizottságának és a Lengyel Népköztársaság mi­nisztériumainak határozata ér­telmében 1954. május 1-től le­szállítják számos élelmiszer és iparicikk kiskereskedelmi árát, valamint néhány közszolgáltatás díját. Az élelmiszerek közül a cukor átlagosan 7.8 százilékkel, a vaj 9 százalékkal, a sajtok 12, a liszt, a dara, a tésztafélék és a péksüten lények 4.5—7 százalék­kal, a cukrászkészítmények és a csokoládéáruk 5—12 százalékkei, a különböző hentesáruk 4—10, a húskonzervek 8—20 százalékkal, a hal- és halkonzervek 7—15, a tápszerek 15, a dohánykészítmé­nyek 4.5—8.8 százalékkal lesz­nek olcsóbbak. Az iparcikkek közül a gyapjú- szövet 10—35 százalékkal, a pa- mutszöve. 5—35 százalékkal, a selyemszövet 12—40, a készruhe 7—17, a fehérnemű 10—28, a kötszövöttáruk 10—30, a hazai gyártmányú lábbeli 5—15, a mo­torkerékpár és a kerékpár 5—10 százalékkal, a mezőgazdasági gé­pek és szerszámok 5—10 száza­lékkal, a díszműáruk 10—15 szá­zalékkal lesznek olcsóbbak. Az árleszállítás a közétkezte­tési vállalatokra is kiterjed. Hét kormány képviselőinek soronkívüíi tanácskozása Genfben a koreai kérdés rendezéséről A genfi értekezleten részvevő kínai küldöttség óvivője szom­baton este sajtóértekezleten kö­zölte, hogy az érdekelt felek megegyezése alapján szombaton délután 15 óra 30 perckor hét kormány képviselői az ENSZ genfi székiházában tárgyalásokat kezdtek a koreai kérdés békés megoldása érdekében. A genfi értekezlet e soronkí­vüM ülésén a Szovjetunió, a Kí­nai Népköztársaság, az Egyesült Államok, Anglia, Franciaország, a Koreai Népi Demokratikus Köztársaság és Dél-Korea genfi küldöttségének vezetői vettek részt. A rendkívüli ülésről, amely este 18 óráig tartott, nem ad­tak ki hivatalos jelentést. Tibetre vonatkozó egyezményt írtak alá Pekingben 1953. december 31. és 1954. április 29. között a Kínai Nép- köztársaság és az Indiai Köztár­saság kormányainak megbízottai tárgyalásokat folytattak Peking­ben a két ország közötti kapcso­latokról, Kína Tibet körzetének kérdésében. A szívélyes légkör­ben lefolyt tárgyalások befeje­zésekor kiadott közlemény sze­rint a két ország kormánya el­határozta, hog. a Kína Tibet- körzete és India közötti keres­kedelmi, kulturális és egyéb kap­csolatok megjavítása céljából az egyenlőség és kölcsönös előnyök, valamint a békés egymás mellett élés elvei alapján egyezményt köt. Az egyezmény szerint India kormánya hozzájárult ahhoz, hogy Kína kormánya kereske­delmi ügynökségeket létesítsen Üj-Delhiben, Kalkuttában és Ka- limpongban, Kína viszont hoz­zájárul indiai kereskedelmi ügy­nökségek létesítéséhez három kínai városban. Ki lépteti elő az ezredeseket? Eisenhower tábornok egyik legutóbbi sajtóértekezletén egy szenzációra éhes riporter a következő kérdést intézte az elnökhöz: — Szavaimat most nem az államfőhöz, hanem az öreg katonához intézem. Mit csi­nálna ön az indokínai francia főparancsnok helyében? Eisenhower mosolyogva válaszolt: — Ha én volnék a főpa­rancsnok, akkor ma már nem De Castries ezredes védené a Dien Bien Phu-i erődöt. Az általános csodálkozás után az elnök így folytatta: — Hanem De Castries tá­bornok, mert én nyombaji előléptettem vóLna. A hatásvadászó kijelentés talán tetszett az újságírók­nak, de nagyon kellemetle­nül hatott Franciaországban. Kiderült, hogy Navarre tá­bornok éppen előreléptetésre terjesztette az 51 éves kato­natisztet. — Még csak ez kellett ne­künk — mondotta egy „szó­vivő”. — g.A közvélemény ugyanis azzal vádol bennün­ket, hogy Washington diri­gálja a hadügyminisztériu­mot, most még csak az hiányzik, hogy Eisenhower nevezze ki a francia tábor­nokokat. Egy választási jelölt örömei A berlini konferencián Molotov, a Szovjet­unió külügyminisztere kellőképpen megvilágí­totta, hogyan festenének az Eden, angol kül­ügyminiszter által javasolt, úgynevezett „sza­bad választások." Hogy milyenek szoktak lenni a választások az Egyesült Államokban, azt már Mark Twain, a híres amerikai humorista jó- néhányszor nyilvánosságra hozta. Ha ma élne, akkor „Amerika ellenes” magatartásáért bizo. nyára bíróság elé állítanák az itt következő szatírájáért: Néhány hónappal ezelőtt New York államban a Függetlenségi Párt képviselőket jelölt. John Smithet és J. Biankót állították fel ellenjelölt­nek. Határozottan úgy éreztem, hogy előnyben vagyok velük szemben, mert választási körze­temben valóban közszeretetnek örvendtem. — Amint az újságokból értesültem, ellenfeleim a legelvetemedettebb gaztetteket követték el az uióbbi években. Mialatt azonban az ellenfeleim­mel szemben érzett fölényem tudatában ringa­tóztam. lelkem legmélyén már valami bizony­talansági érzet kezdett elhatalmasodni felettem Nagyon bántott a gondolat, hogy nevemet ál­landóan olyan aljas emberekkel hozták ^ össze­függésbe. Nyugtalanságom egyre nőtt. Végül még a nagymamámnak is írtam erről. A követ­kező választ kaptam. „Még sohc életedben nem követtél el olyasvalamit, amiért szégyenkezned kellene. Pillants csak az újságokba és be kell látnod, hogy nem alázhatod meg magad any­agira, hogy egy napon említsék nevüket a te neveddel.” Gondolatban igazat adtam a nagy­mamámnak. Álmatlanul töltöttem az éjszakát meghánytam vetettem a dolgokat, de semmi­képpen sem tudtam már visszalépni, ezzel már tartoztam a választóimnak. Kénytelen voltam folytatni a harcot. Amikor másnap reggel át­futottam a lapokat, érdekes cikkre bukkantam és majd elhült a vér bennem, mikor egyszerre csak a következőket olvastam: „Miután Mark Twain urat a. választásoknál nyilvánosan képviselőnek jelölték, reméljük, nyilatkozni fog arról is. hogy 1863-ban Waka- wakban. Codhinkínában hogyan tudott rászedni 24 embert arra, hogy a bíróság előtt hamis ta­núvallomást tegyenek. Ezekre a hamis tanú­vallomásokra azért volt szüksége, hogy efjy sze­gény özvegy bennszülött asszonyt megfosszon egyetlen kezecskéjétől. Ebből a kertből ten­gették életüket. Twain úr ezzel a nyilatkozattal tartozik a választóknak és önmagának. Kíván­csian várjuk, hogy nyilatkozzék.” Azt hittem megüt a guta. Micsoda hallatlan rágalmazás! Hiszen én még soha életemben nem voltam Cochinkínában és arról a Wakawakról még csak nem is hallottam. Eltelt egy nap — két nap és nem nyilatkoztam, Másnap ugyanaz az újság a következő kis megjegyzést hozta: „Jellemző, hogy Twain úr az említett cochin- kínai himis tanuvallomási ügyben sokatmondó hallgatásba burkolódzik.” A választási kam­pány alatt -z az újság másképpen nem is írt rólam, mint „az a gyalázatos, hamistanu", Egy másik lap meg a következőket hozta: „Mark Twain jelölttől —- a választói, akik olyan könnyelműen r-á akarják adni szavazatukat, el­várják, hogy egy egész apró körülményről nyújt majd felvilágosítást. Mégpedig hogyan történt, hogy azok, akikkel Mark Twain Montanában volt elszállásolva, minduntalan kisebb-nagyobb értéktárgyakat vesztettek el és mindannyiszor Mark Twainnél vagy az ő kofferében találták meg. a végén kénytelenek voltak megrovásban részesíteni és eltanácsolni az iskolából." Hát el lehetett ennél nagyobb rosszmájúságot kép­zelni, hiszen én még életemben nem jártam Montanában. Ez a lap már mindig csak mint „Twain — a Montana-tolvai” írt rólam. Már nem mertem újságot a kezembe venni. Egy szép napon mégis csak a következő újsághír jutott kezemhez: „Lelepleztek egy notórikus hazudozót" Bí­róság előtt is bebizonyították, hogy Mark Twain gyalázatos állítása, mely szerint a mi fennkölt. lelkületű jelöltünk (Blank J ) Blank úr nagy­apját rablógyilkosság miatt felakasztották vol­na, szemenszedett hazugság rgen hitvány dn. log, hogyha valaki csak azért, hogy politikai si­kereket érjen el, ilyen aljas eszközökhöz folya­modik. Felkérjük a mélyen megsértett és félre, vezetett választóközönséget, hogy bosszulják meg magukat. De nem, inkább hadd kínozza a lelkiismereti Ha mégis bekövetkezne az a helyzet, hogy a választóközönséget magával ra­gadná, a harag és a felháborodás és netalán tettlegességekre kerülne a sor — természetesen nincs olyan esküdtbíróság, amely bűnösnek tar­taná a tetteseket és nincs olyan bíró. aki el­ítélné őket.” Az ügyesen megfogalmazott befejezőmondat azt a hatást váltotta ki+hogy még azon az éjjel kénytelen voltam kiszökni az ágyamból és a hátsó • kijáraton kimenekülni, mialatt a „becsa­pott és félrevezetett választóközönség lakásom előtt tombolt, beverte az ablakaimat, behatóit a lakásomba, tört, zúzott, ami csak a keze- ügyébe került és tökéletesen kirabolták a la­kást. Becsületemre kijelentem, hogy. Blank > úr nagyapjáról semmit sem mondtam, — és a va­lóságban akkor hallottam először a nevét. — Meg szeretném még említeni, hogy a lap, amely­ben az idézett hír napvilágot látott, rólam ezen. túl csak mint „Halottbecsmérlőről" beszélt. — Nemsokára rá a következő újságcikk keltette fel figyelmemet- .Jó pipa ez a Mark Twain, a képviselőjelölt! Tegnap este ahelyett hogy zenqzetes beszédet tartott volna — távollétével tündökölt Kezelőorvosa azt sürQönyözte hogy Twain mindkét lábát súlyosai, kificamította, bordatörést szenvedett. A választói még sajnál­kozni is igyekeztek, hogy lenyeljék a kegyes füllentést, nem is sejtették hogy képviselő- jelöltjük a valóságban miért nem jelent meg a gyűlésen Tegnap este a járókelők egy tök. részeg emberre lettek figyelmesek, aki csak nagynehezen támolygott el a szállodáig ahol Mark Twain van elszállásolva. Hogyan bizo­nyítják be a választók hogy nem maga Mark Twain volt az a tökrészea lehetetlen alak?" Hallatlan — felháborító hoav iyesmivel Qva nusítanak, amikor én évek óta egy korty alko. költ sem fogyasztottam. Már teljesen eltom­pultam a sok rágalommal szemben és még csak egy izmom sem rándült meg, amikor az újságok csak úgy írtak rólam, hogy „a delérium treméns- ben szenvedő Mark Twain.” Szerepeltettek még egy nagy megvesztegetési ügyben, máskor meg mint szélhámos, csempész, csaló, rabló szerepeltem és így újabb jelzőkkel láttak el. Közben már annyit zaklattak egy nyilatkozatért, hogy a szerkesztők és pártom vezetői is arra a meggyőződésre jutottak, hogy teljes csődöt jelentene, ha továbbra is hallgat­nék. Hogy még szemtelenebbé provokáljanak, másnap ezt hozták a lapok: „Figyeljétek csak meg. Mark Twain még mindig hallgat! Nem mer szóhoz jutni! A sokatmondó hallgatása csak alátámasztja az igazságot. Minden bizonyíték a kezünkben van. Vizsgáljátok meg alaposan, hogy leire adjátok szavazatotokat! Nézzétek csak meg közelebbről azt a bolond hamistanut, Mon­tana tolvajt, a halottbecsmérlőt. Kísérjétek figyelemmel azt a delirium tremenstől reszkető csábítót, azt az alias gazembert! Alaposan gon­doljátok meg, hogy vájjon nyugodt lelkiisme­rettel arra a csirkefogóra adhatjátok e szavaza­totokat, arra, akit gaztettei annyira megpecsé­teltek és még csak ki sem meri nyitni • Szá­ját, hogy nyilatkozzon.” Elhatároztam, hogy nem türtőztetem magam és megadom a kellő választ erre a sok szemtelen rágalomra. De aznap egy újabb rémhistória jelent meg az egyik lapban. Most a legkomo­lyabb hangon azzal gyanúsítottak meg, hogy egy őrültek házát gyújtottam fel és vagy száz ember odaveszett. Ezt csak azért tettem, állí­tólag, mert az épület elvette előlem a kilátást. Ezenkívül még egy nagybácsimat is meg­gyilkoltam. Kétségbeesésem egyre fokozódott, hát még amikor kilenc toprongyos gyereket — mindenféle fajút és színűt, alcik még alig tud­tak járni arra tanítottak be — hogy egy nyil­vános gyűlés alkalmából nekem rontsanak és apjuknak nevezzenek. Azonnal benyújtottam a lemondólevelemet.

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom