Új Ifjúság, 1954. január-június (3. évfolyam, 1-51. szám)
1954-04-07 / 27. szám
01IFIÚSÜG 1954. április 7. Módszertani tanácsok a CsISz alapfokú politikai körök propagandistáinak VI. tárgykör A Szov’etunioval való barátságunk és szövetségünk — nemzeteink boldog jövőjének biztosítéka A VI. tárgykör átvételénél az eddigi oktatási évben bizonyos módosítás következik be. Először e 16. leckét kell átvenni és csak később kerül sor a 15. lecke átvételére. Erre a módosításra azért ven szükség, mert a választási kampány keretében a hallgatósággal még a választások előtt meg kell ismertetni a jelenlegi nemzetközi helyzet, és a békéért folyó harc legfontosabb kérdéseit. Rendkívül fontos ezért. hogy a 16. leckét még e választás előtt vegyük át. 16. lecke: A Szovjetunió — a béke és demokrácia oltalmazója Ennek a leckének az a célja, hogy e hallgatósággal mec ismertesse a nemzetközi helyzet és a békeharc alapvető kérdéseit. A hallgatóságban meg kell szilárdítani azt a meggyőződést, hogy a Szovjetunió vezetése alatt álló béketábor legyőzhetetlen és az imperialisták kalandos tervei tökéletes csődre vannak ítélve. A propagandista feladata az, hogy ebben a leckében meggyőzze a hallgatóságot, hogy a béke megvédésének ügye a dolgozók kezében van. ennélfogva minden egyén felelős a béke megvédéséért. Meg kell magyaráznia, miért kell a békéért folytatott harcban elsőrangú feladatként, szüntelenül szilárdítanunk a Szovjetunióval és népi demokratikus államokkal fennálló szövetségünket, szorosabbá tennünk barátságunkat a világ dolgozóival, miért kell szorgosan dolgoznunk hazánk felvirágoztatásán Klement Gottweld elvtárs ismert jelszava értelmében: „Hazád építésével a békét szilárdítod!” A propagandista előadásának terve: 1. A Szovjetunió megszületése óta küzd a békéért: 2. A Szovjetunió a nemzetközi feszültség mérséklésének előharcosa; 3. Csehszlovákia a béketábor szilárd pillére. Beszédének első részében a propagandista megmagyarázza, miért óhajtja a világ minden nemzete e békét. Példákat sorol fel a háború borzalmairól, főleg a második világháborúról (például arról az atombombáról, amelyet az amerikaiak 1945-ben dobtak le Hirosima japán városra, amely 78.150 embert ölt meg). Erre nézve számos példát találunk J. Beumier haladó amerikai újságíró „Hitlertől Trumanig” című könyvének 109—146. oldalán fis egyebütt. A dolgozó nép nem akarja újból átélni ezeket az időket. A békéért, az imperialisták ellen harcolunk, akik isméi ki szeretnék robbantani a háborút. A békéért folyó küzdelem élén a Szovjetunió, a megdönthetetlen szocialista nagyhatalom áll. A propagandista magyarázza meg, hogy a szovjetek köztársasága megszületése óta mindenkor a békéért küzdött. Emlékezzék meg a béke dekrétumáról, amelyet a szovjetek II. kongresszusa fogadott el, a Nagy Októberi Forradalom győzelmének naDján. (A béke dekrétumának szószerinti szövegét a „Sztálin napjaink békeharcában" című gyűjteményben találjuk meg. (Idézze emlékezetbe a Szovjetunió harcát a kollektív biztonságért és München ellen. Ezeknek a kérdéseknek beható taglalása nem szükséges. Viszont annál részletesebben kell rámutatn arra, hogy a Szovjetunió következetes békeharca nem véletlenszerű tünet. A Szovjetunió békepolitikája magából a szovjet állam lényegéből fakad. A szovjet külpolitika vezérlő fonala, a világbéke megőrzéséért folytatott harc. a szovjet nép s az egész szovjet társadalom legmagasabb érdekeiből e- red Az olyan társadalom számára, amelynek alapvető közgazdasági törvénye az, hogy a nép anyagi és kulturális színvonalát a termelés fokozásával szakadatlanul emelje, a tartós béke é- letsziikségletet jelent. A kizsákmányolók uralma elválaszthatatlanul összefügg a háború kirobbantására irányuló törekvéssel. A Szovjetunióban már régen felszámolták a k' zsákmányoló osztályokét. Ott nem léteznek' olyan osztályok, amelyek a legmagasabb nyereségért folyó hajszában a háborúkat, vagy egyéb nemzetek leigázásának célját tekinthetnék érdeküknek. A Szovjetunióban minden hatalom a dolgozó népé s ennek a népnek legnagyobb érdeke a béke. A Szovjetuniónak a békéért folytatott lankadatlan harca tehát, törvényszerűen fakad a szovjet állam egész jellegéből, annak a népi államnak lényegéből, ahol a nép érdeke mindenekfölött álló törvényt jelent Előadása második részében, annak a harcnak az ismertetésére, amelyet a Szovjetunió a jelenlegi nemzetközi kapcsolata ban mutatkozó feszültség enyhítéséért folytat, a propagandista legnagyobb figyelmet tartozik szentelni, mert ez a rész képez* az egész lecke tulajdonképpeni magvát. Mindenekelőtt megmagyarázza, hogy miután a Szovjetun.ó a második világháborúban győzelmet aratott a fasizmus fölött, a nemzetközi helyzetben alapvető változások következtek be. Két tábor keletkezett Az egyik oldalon a Szovjetunió vezetése alatt állő béketábor, a másik oldalon az Észak- Amerikai Egyesült Államok imperialistái által vezetett háborús tábor áll. A béketábor, melybe Európában a Szovjetunión kívül Csehszlovákia, Lengyelország, Magyarország, Románia, Bulgária, Albánia és a Német Demokratikus Köztársaság, Ázsiában pedig a Kínai NéDköztársaság, a Mongol Nép- köztársaság, a Koreai Népi Demokratikus Köztársaság és a Vietnami Demokratikus Köztársasáq tartozik, egyre szilárdabb. Erejét a ' pitalista országokban megnyilvánuló békemozgelom, a gyarmati és elnyomott népek nemzeti szabadságharca is fokozza. A háborús tábor, — jóllehet a Szovjetunió és a béke országai iránt érzett közös gyűlület kovácsolta egybe, — egyre mélyebb ellentétekben hánykolódik. amelyek mindenekelőtt abból a tényből erednek, hogy az USA imperialistái le akarnak igázni minden más kapitalista államot, diktátori hatalomra törekednek ezek fölött, behatolnak ezek gyarmataiba stb. A kapitalista táborban szakadatlan hajsza folyik a maximális nyereségért. A tőkések alapvető közgazdasági törvénye az, hogy minél nagyobb nyereséget ragadjanak markukba. A tőkések szakadatlanul verekszenek egymás között a nyereségért. Teljesen más a helyzet a béke táborában. A béke táborába tartozó országok között szilárd a szövetség, minden téren megmutatkozik az építésben nyújtott kölcsönös segítség. Továbbiakban a propagandista megmagyarázza, miért igyekeznek ez imperialisták háborút kirobbantam. Céljuk az, hogy a háború révén meggazdagodjanak, szétosszák egymás között a b, .vetábor országai* azokból gyarmatokat csináljanak s így menekedjenek meg a fenyegető gazdasági válságtól. Az amerikai imperialisták, csakúgy mint annakidején Hitler, az egész világot szeretnék uralmuk alá hajtani, hogy saját akaratukat kény6zeríthessék a világra. Az imperialisták, nevezetesen pedig az Észak-Amerikai Egyesült Államok hatalmon levő körei, ezért készülődnek midenáron az új háborúra. A propagandista erre nézve rögtön kézzelfogható példákat hoz fel. Az USA költségvetésének túlnyomó részét közvetlen és közvetett háborús kiadásokra fordítják. 1951- ben az úgynevízett „kölcsönös biztonság biztosításáról” szóló törvény százmillió dollárt irányzott elő a béketábor országaiban szított rendbontó és kémszolgálai pénzelésére. Molotov elvtársnak a berlini konferencián elmondott szavai szerint „... nem kevés tünet bizonyítja, hogy az a dollárözön, amely a népi demokratikus országokban szítandó rendbontás céljaira szolgál, egyre nagyobb méreteket ölt”. (Oj Szó, 1954. február 4.) Az amerikai imperialisták az egész világon, de főleg a Szovjetunió és a béketábor egyéb országai körül lázasan építik a katonai, tengerészeti és légi támaszpontok hálózatát. Az Észak-Amerikai Egyesült Államok a legkülönfélébb támadó szövetségeket és blokkokat hívják létre (Atlanti egyezmény. Európai védelmi közösség, s enr.ek keretében az Európai Hadsereg és hasonlók) Ojra felfegyverzik a nyugat-német hadsereget, amelyet az Európai Hadsereg magjává szándékoznak megtenni. Hadakoznak a demokratikus békeszerető Németország megteremtése és a Németországgal kötendő békeszerződés ellen. Akadályozzák a koreai békeszerződés megkötését, durván megszegik a fegyverszünet' egyezményt. Mindezek a tettek a háború kirob- bentására irányulnak. A béketábor, a világ minden dolgozójának békemozgalma azonban útját állja az imperialista terveknek. A nemzetek békemozgalmánek élén a Szovjetunió halad. A Szovjetunió külpolitikája abból a lenini tanításból indul ki, amely megállapítja annak a lehetőségét, hogy a két rendszer, a tőkés és a szocialista rendszer tartósan összefér és békés versenyben élhet egymással. A Szovjetunió meg van győződve, hogy jelenleg nincsenek olyan vitás, vagy megoldatlan kérdések, amelyeket békés úton, a nagyhatalmak tárgyalásai útján ne lehetne megoldani. A propagandista számos példát sorolhat fel a Szovjetunió békés erőfeszítéseiről. A Szovjetunió az egységes, független és békeszerető Németország létrehozásáért küzd. Kitart azok mellett az elvek mellett, amelyeket a jaltai és potsdami konferencián hoztak létre, a Németországgal kapcsolatos kérdések háború utáni rendezése ügyében; minden igyekezté- 1 arra törekszik, hogy Németországgal megkössék « demokratikus békeszerződést.. A Szovjetunió lankadatlanul harcol a világ fegyverkezésének megszüntetéséért, a fegyveres erők számának csökkentéséért. A Szovjetunió maga 33 évfolyamot szereltetett le a háború után. A Szovjetunió külön eréllyel követeli a tömeges pusztítás fegyvereinek betiltását. A Szovjetunió a nemzetek közötti békés kapcsolatok kiterjesztésén szorgoskodik Diplomáciai kapcsolatokat vesz fel számos olyan állammal, amellyel eddig nem állt diplomáciai viszonyban; a nemzetközi kereskedelem fejlesztését szorgalmazza minden országban a teljes egyenlőség elve alapján. A kultúra és sport terén szélesbíti kapcsolatait e tőkés országokkal. Az Egyesült Nemzetek Szövetségében a szovjet küldöttek számtalan konkrét és konstruktív javaslatot terjesztenek be a nemzetközi feszültség enyhítésére. A Szovjetunió kezdeményezője volt a koreai kérdés békés megoldásának. (Ezekre tényekre nézve a propagandista a szükséges adatokat G. M. Malenkovnak, a Szovjetunió Kommunista Pártja XIX. kongresz- szusán elmondott nyilatkozata első részében, továbbá a berlini konferencia ülésezésének időszakáról szóló beszámolókban, főleg a I. 27., I. 28., II. 2., II. 5., II. 6., II. 11-i napi sajtóban találhatja meg. Hasonlóképpen megtalálja a szükséges anyagot Molotoy elvtársnak a berlini konferencia eredményeiről szóló nyilatkozatában, amelyet a napi sajtó 1954. III. 5—6-án közölt.) Előadásának ezen részében a propagandista főleg az 1954. január 25. és február 18. között megtartott berlini konfere cia lefolyásával és eredményeivel foglalkozik. Példákat hoz fel a Szovjetunió javaslatai közül, amelyeket ez európai kollektív biztonság megteremtése, a Németországgal kötendő békeszerződés létrehozása és hasonló ügyekben tett. A berlini konferencia egyik eredménye az a tény, hogy 1954. április 26-áre Genfbe további konferenciát hívtak egybe. Ezen a konferencián a Szovjetunió, Észak-Amerikai Egyesült Államok, Franciaország, Anglia és a Kínai Népköztársaság képviselői vesznek részt íf azon a koreai kérdés békés megoldását igyekeznek létrehozni a Koreai Köztársaság, a Koreai Népi Demokratikus Köztársaság és mindazon országok részvételével, amelyeknek fegyveres ereje résztvett a koreai hadműveletekben, amennyiben részt óhajtanak venni a konferencián. Ezenkívül a konferencián szőnyegre viszik ez indokínai béke felújításának kérdését is, mégpedig ugyancsak a kérdésben érdekelt államok bevonásává’ Magyarázat közben a propagandista foglalkozik a konferencia lefolyásával is. (Az erre vonatkozó anyagot ugyancsak Molotov elvtársnak a berlini konferencia eredményiről szóló nyilatkozatában találjuk meg. További anyaggal a napi sajtó jelentése- s a „Tartós békéért, népi demokráciáért” című lap beszámolói szolgálnak.) A propagandista határozottan kiemeli 3 tényt, hogy a Szovjetunió béketörekvése legcsekélvebb mértékben sem tekinthető a gyengeség megnyilvánulásának. A Szovjetunió mindenképpen elég erős ahhoz, hogy az imperialisták semmiféle fenyegetéseitől és ellenséges akcióitól ne tartson. Ezek megmagyarázása után a propagandista annak a kérdésnek a taglalását kezdi meg, miképpen lehet véget- vetni az imperialisták szándékainak, amelyek egy új világháború fellobban- tását célozzák. Rámutat, hogy a béke megőrzésének ügye a nép kezében van. (Áttanulmányozza és lehetőleg idézetekben használja fel Sztálin elvtárs szavait, melyexet 1951. februárjában intézett a Pravda munkatársához. A be- s élgetés ismertetését a „Sztálin napjaink békeharcában” című gyűjtemény 182—187. oldalán találhatjuk meg szlovákul.) A békemozgelom az egész világon állandóan erősödik és izmosodik. A világ még sohasem látta a béke védelmezőinek oly erős és szervezett arcvonalát, mint éppen most. A dolgozók békétcfrekvesének élén minden országban a kommunista és munkáspártok állanak. A propagandista ezzel kapcsolatban rámutat a béke védelmére irányuló hatalmas mozgalmakra. (A stockholmi felhívás aláírási akcióra, a nagyhatalmak közötti békepaktumért folyó aláírási kampányra, a német kérdés megoldására-.vonatkozó szovjet javaslatok elfogadásáért folyó akcióra, a franciaországi, olaszországi és egyéb országbeli dolgozók harcára az Európai Védelmi Közösség ellen stb.’ Felidézi a béke ifjú harcosainak, Raymonde Dienne, Henry Martin s e többiek példáját. Ebben a részben szemelvényeket olvashat fel Hja Erenburg „Kilencedik hullám” című könyvéből, például a 202., 269., 319., 702., 703. és más oldalakat. Hasonlóképpen idézheti F. Kubka egyes elbeszéléseit a „Kis történetek Truman úr számára” című gyűjteményből, Askenazy „Magas politika" című könyvéből, Nezval „Béke- dal” című művéből stb.) Előadásának záró részében: Csehszlovákia a béketábor szilárd pillére — a propagandista megmagyarázza, hogy a békéért való harc mindenekelőtt a Szov jetunióvel fennálló szövetség és a béketábor valamennyi országával kiépített szövetség szilárdítását jelenti. A Szovjetunió egyre növekvő erején alapuló tekintélyével, a nemzetközi fórumokon és az ENSz-ben való fellépésével, már a népi demokratikus országok létének kezdetétől fogva útját állja az imperialistáknak, hogy támadó akciókat szervezhessenek ezen országok függetlensége ellen. A Szovjetunió minden téren elősegíti gazdaságunk fejlesztését és megszilárdulását. Ezért csakis a Szovjetunióval való szövetségben láthatjuk biztonságunk és boldog jövőnk kezességét. A propagandista ezután rámutat a békeharccel kapcsolatos ovábbi feladatokra, mindenkelött pedig arra a szorgos munkára, amit hazánk felvirágoztatásáért kell folytatnunk. Megmagyarázza, hogy minél fejlettebb lesz iparunk és mezőgazdaságunk, mennél magasabb fokon áll ez egész béketábor gazdasága, annál kevésbbé merészkednek majd az imperialisták új háborúkat előidézni. i A lecke ezen részét a propagandista egyúttal arra is felhasználja, hogy ismételten rámutasson a nemzeti bizottságok megválasztásának fontosságára. A választásnak újabb bizo- ítékot kell jelentenie hazánk, népi demokratikus rendszerünk ereje és szilárdsága felől. Érően ezért a kör minden egyes tagjának kötelessége, hogy egyúttal a Nemzeti Arcvonal jelölőlistája érdekében tényleges egitációt fejtsen ki. A békéért való harc azt is jelenti, hogy ' szén kell állnunk a béke védelmére. A propagandista ezt a leckét felhasználja arra is, hogy hallgatóságában érdeklődést ébresszen a „Sväz- arm”, a hadsereggel való együttműködés ápolására hivatott szövetség munkája, továbbá az Önkéntes sportszervezetekben való testedzés, stb. iránt. A propagandista végezetül rámutat az ifjúság nemzetközi barátságának jelentőségére a békéért folyó harcban. Megemlékezik a hatalmas nemzetközi ifjúsági szervezeteknek, a Demokrati- ku Ifjúsági Világszövetségének, a Nemzetközi Diákszövetségnek és a Világifjúsági Találkozók sikereiről és jelentőségéről. Erre nézve alkalmas módon használhatja fel a „Barátság napjairól” című képes közleményt, amelyet a Mla- dá fronta adott ki. Különösképpen .i- gyelembe ajánljuk a ..Bukaresti találkozó” film közös 'égtekintését. Az eszmecserét a következő kérdésekre ajánljuk összpontosítani: 1 Miképpen harcol a Szovjetunió a nemzetközi feszültség enyhítéséért; ? A berlini koherencia eredményei (esetleg a genfi konferencia lefolyása); 3 Miképpen járulhatunk hozzá magunk is a világbéke megszilárdításához. Fontos, hogy a propagandista — akár a magyarázatnál, akár p°dig a vita során — térképet is használjon s azon bemutasson minden említett áramot és gondoskodjék arról, hogy a kör valamennyi tagja tájékozódni tudjon a térképeken. 15. lecke: A Szovjetunió áttérőben a szocializmusról a kommunizmusra A folyó oktatási év ezen utolsó leckéjének ez a célja, hogy megmagyarázza a hallgatóságnak a kommunizmus lényegét s azt, hogy miképpen valósítják meg a Szovjetunióban az áttérést, a szocializmusról a kommunizmusra. A propagandistának ez a feladata, hogy zárószavában rámutasson arra a tényre, miképpen követjük hazánkban a Szovjetunió példáját s így ifjúságunkat lelkes és áldozatos munkára nyerje meg hazánk szocialista építésében. A propagandista előadásának terve: 1. Mi a kommunista társadalom; 2. Miképpen váltja valóra a Szovjetunió az áttérést a szocializmusról a kommunizmusra; 3. A Szovjetunióban a kommunizmus építésének nemzetközi jelentősége. Előadásénak bevezetésében a propagandista megemlékezik arról, hogy a kommunista társadalom létrejötte történelmi törvényszerűség. A munkás- osztály harcának végső célja a kizsákmány ölöktől és kizsákményoltaktól mentes, igazságos társadalmi rend kiépítése, ahol valóra válik az az elv, hogy: „Mindenki képességei szerint dolgozik és mindenki megkapja amire szüksége van". A kommunista társadalom azonban, — mégha történelmi törvényszerűség is — nem jön el önmagától. Kiépítéséért harcolni kell s fokozatosan kell megteremteni valóraválásának feltételeit. A kizsákmányolók járma alóli felszabadulásért harcoló munkásosztály küzdelmeinek bemutatására a propagandista az „Ez az én gyönyörű hazám” 'Című könyv, „Ilyen volt tegnapi életünk” felírású fejezet 64—132. (csehül) oldalain található verseket és prózát (Mledá fronta kiadása, 1953) használhatja fel, amelyek élénken ecsetelik munkásosztályunk harcát a kapitalizmus legyőzéséért. A propagandista ezután rátér annak a kérdésnek fejtegetésére, hogy „Mi a kommunista társadalom”. Megmagyarázza hallgatóságának, hogy a kommunista társadalmi rendnek két fejlődési szakasza van. Az alacsonyabb fázis a szocializmus, a magasabb fázis a kommunizmus. A szocializmus, minthogy ebben már nem létezik a termelőeszközök magán- tulajdona s az embernek ember által történő kizsákmányolása, minthogy minden téren kifejleszti a közös termelést s az egész társadalom kultúráját, megteremti a kommunizmus megvalósításának előfeltételeit. Annak jobb megértése végett, hogy miért van a kommunista társadalmi rendnek két szakasza, a propagandista a hallgatóságot vázlatosan megismerteti a szocializmus és kommunizmus közös és eltérő vonásaival, jellegzetességeivel. A szovjet nép kiépítette hazájában a szocializmust s a világ első népeként megkezdi, a kommunizmus építését. Itt rá kell mutatni arra, hogy e szocializmusban a termelés olyan fokét érjük el ugyan, amely lehetővé teszi, hogy a dolgozóknak az elvégzett munkáért magas jutalmat nyújthassunk 6 így olyan életszínvonalat biztosítsunk a dolgozók számára, amilyen a kapita- • lizmusban el sem képzelhető, — mégis ahhoz, hogy minden embert saját szükséglete szerint jutalmazhassunk, e termelést még sokkal magasabb fokra kell emelni. Ez a kommunizmus kiépítésének fő feladata Ahhoz, hogy a termelés oly magas fokát érhessük el, hogy a társadalom tagjait annak ez elvnek alapján jutalmazhassuk, amely kimondja: „Mindenkinek szükséglete szerint", ahhoz a legmagasabb technika alapján állandóan növelnünk kell a termelést, szakadatlanul fejlesztenünk kell a munka termelékenységét, az iparban és mezőgazdaságban egyaránt. A propagandistának itt rá kell mutatnia a kommunizi U6 építésében kifejtett munka mérhetetlen jelentőségére. A szocializmus és a kommunizmus a szorgos munkán épül föl. S ezért „he majd a m un 'a csak a megélhetés eszközévé vélik, ha az egyének általános fejlődése kapcsán megnövekednek a termelési erők is s a közös gazdagság valamennyi forrása teljes erővel fel buzog — csak akkor ... írhatja majd fel a társadalom a lobogókra: „Min- (Folytatás az 5. oldalon)