Új Ifjúság, 1953. július-december (2. évfolyam, 39-92. szám)

1953-11-21 / 80. szám

FJÜSÁG Közelehh az ifjusás; iömes^eihez, vidám, fiatalos, boldog életet tetemteni a CslSz-ben! A CslSz SZLOVÁKIAI KÜZPOINTI BlZüTTSÁGÁ^AK LAPJA Bratislava, 1953 november 18. Ara 80 fillér. II. évfolyam, 80. szám Növeljük befolyásunkat a fiatalok között Hogyan szervezzük meg a ta­gok munkáját, hogy az hatással legyen az egész ifjúságra? A feleletet erre a CslSz Köz ­ponti Bizotságának XI. plenáris ülése adta meg. Bebizonyoso­dott, hogy az ifjúságot akkor le­het legjobban befolyásolni, ha minél több tagja lesz a CsISz- nek. Miloslav Vecker elvtárs, a CslSz Központi Bizottságának első titkára a CslSz tevékenysé­géről ezeket mondotta: „A CslSz tömegjellegét nem­csak a széles ifjú.sági tömegek­re gyakorolt hatással kell érvé­nyesíteni, de meg kell nyilvánul­ni abban is, hogy soraiba be­szervezi a fiatalok nagy többsé­gét. Az ifjúság politikai, ideoló­giai és erkölcsi nevelését egye­nesen a CsISz-en keresztül kell végezni.” A CslSz kerületi és járási funkcionáriusai már a tagsági könyvek ellenőrzése közben tu­datára ébredtek annak a hibá­nak, hogy hosszú hónapokon keresztül nem foglalkoztak mé­lyebben az alapszervezetek éle­tével, valamint azzal, hogy azok milyen hatással vannak az egész ifjúságra, mennyire gondoskod - nak az új tagok állandó felvé­teléről. Erre figyelmeztette a CslSz gottwaldovói kerületi bizottsá­ga a CslSz valašské mezifíči já­rásának munkatársait. Annak ellenére, hogy ebben a járásban legalább négyezer olyan fiatal van, akik nincsenek a CsISz- ben és akikről senki sem gon - doskodik, május elsejétől októ­ber elsejéig mindössze csak 252 új tagot vettek fel. A CslSz járási bizottságának elnöksége nagyon helyesen elő­ször is saját magában kereste a hibák okát. Rájöttek arra. hogy sokat hivatalnokoskodtak, ahelyett, hogy az ifjúság prob­lémáiról és életéről gondoskod­tak volna. Elszakadtak az alap­szervezetektől, nem ismerték az ifjúság óhajait és nem is tá­mogatták a kezdeményezését. Ehelyett határozatok, rendele­tek és feladatok özönével árasz­tották el az alapszervezeteket. Ezek természetesen önkényesen elnyomták az ifjúság kezdemé­nyezését, úgy, hogy az alap­szervezetek élete mindinkább érdektelenné és szárazzá vált. Érthető, hogy az ifjúság az ilyen szervezetekben nem akar élni. Mindennek a CslSz vala.šské mesinői járási bizotságán is tu- latára ébredtek. Munkájuknál eltávolították a bürokratizmust, széles aktívára támaszkodva, gazdag kultúr- és sportélet megszervezését segítették eló, nemcsak a tagok, de az egész ifjúság számára. Ennek eredményeképpen 120 ij tagot vettek fel októberben A mi ifjúságunk örömteli életet akar élni. Szórakozni, táncolni és sportolni akar. Vágyó^iik a romantika után. Az ifjúság ér­dekei különbözők. Arról van szó, hogy megértsük, mi iránt érdeklődnek és tudjunk hatást gyakorolni rájuk. Prágában a CKD Stalingrad üzemben dolgozik egy fiatalem­ber, akit a CslSz üzemi szerve­zetének funkcionáriusai a CslSz- be akartak beszervezni. Az elv­társ a CslSz-tagság iránt nem nagyon érdeklődött. Nem szíve­sen vett részt a kollektív élet­ben. Azt mondta, hogy a CsISz- ben csak akkor dolgozna, ha ott támogatnák a jégkorongo­zást, mert ellenkező esetben öt semmi sem szórakoztatja. A szövetségünk néhány funk­cionáriusa elfordulna az ilyen elvtárstól, kezével intene s azt mondaná, hogy a CslSz számá­ra már elveszett. Máskép csinálták ezt a Stalin­grad CslSz funkcionáriusai. Megtárgyalták az üzem ön­kéntes sportszövetségével a jégkorongozó kör megalakítá­sát. Az elvtárs, akiről Írunk, még máig sem tagja a CslSz- nek, de megbízták ennek a kör­nek a vezetésével. Az elvtárs nagy érdeklődéssel kezdett dol­gozni. A körnek ma már 15 tag­ja van és a legrövidebb időn be­lül megkezdik az edzést. Azzal, hogy az üzemi szervezet funk­cionáriusai elősegítették az elv- társnak érvényesíteni az érde­keit, bevették az ifjúság közé és annak kollektív életébe. Az alapszervezetekben van­nak olyan funkcionáriusok is. a- kik azt hiszik, hogy csak arról az ifjúságról való gondoskodás a helyes, amely a CslSz tagja A többi ifjúság előtt bezárták az ajtót. Az új tagok felvétele nem jelenti az alapszervezetek munkájának szétforgácsolásái, hanem ellenkezőleg, a munka megszilárdítását. Az elvtársak ezt nem értették meg. Üj tagok új vért jelentenek. Ezek az új ötletek és az új munkamódsze­rek. Aszerint, hogyan növeke- diák a csoport, ismerhetjük meg jó vagy rossz munkáját. Ez a mérőeszköze a Komszomol- szervezetek munkájának is. A Komszomol-szervezet elsőren­dű érdeke az ember. A fiatalok számára szervezi a gazdag kul- túréletet, ő számukra választja a vonzó munkaformákat és ve­zeti őket a kollektív élethez. A komszomolistáktől szeretettel fogadjuk tapasztalataikat. A komszomolistáktől tanulni any- nyit jelent, hogy elsősorban megtanuljuk, hogyan kell gon­doskodni az emberről, hogyan gondoskodjunk az állandó tag­felvételről. Ila a Komszomol- szervezet növekedik, az annak a fokmérője, hogy milyen mér­tékben van hatással az egész ifjúságra és hogy tud dolgozni a fiatal emberekkel. A CslSz Központi Bizottságá­nak XI. pelnáris ülése azt je­lenti az alapszervezetek, a szö­vetségünk összes szervei, vala­mint a CslSz minden tagjának, hogy menjünk ki szűk körünk­ből az ifjúság legszélesebb ré­tegei közé. Ismerjük meg óha jait, kívánságait és legyünk se­gítőtársa és tanítója. Pionírjaink tanulnak a Kommunizmus építőitől A Szovietunió jégkorong válogatott jának tagjai meglátogatták pionírjain kát a Pionír Palotában. Kursevszki' a jégkorong válogatott tagja a reszelő helyes tartását mutatja a pioníroknak. Szovjet vendégek Szlovákiában November 15-töl SzIovákiÄban tar­tózkodik a külfölddel való kultúrkep- csolatok Össz-szövétség! Társaságának küldöttsége. Vasárnap Prágából Brati- slavába érkezett a szovjet küldöttség vezetője, Konstantin Ivanovics Szkrja- bin, Sztálin-dijes akadémikus, az össz- szövetségi helmintológiai intézet igaz­gatója, a Legfelső Tanács képviselője, feleségével, J. M. Szkrjabinova asz- szonnyal és a küldöttség további két tagjával, Natalia Ivanovna Szokolovová- val, a művészettudományok jelöltjével és Mária Vasziljevna Gogolevova ér­demes tanítónővel. A becses vendége­ket Szlovákia dolgozóinak nevében František Kubáé, a Szlovák Nemzeti Tanács elnöke üdvözölte. K. I. Szkrja- bin, akadémikus, a küldöttség vezetője mondott köszönetét a szívélyes fogad­tatásért és kijelentette: „Üdvözleteket hoztunk Önöknek a szovjet emberek­től. Szívesen átadjuk tapasztalatainkat és ezzel még jobban megszilárdItjuK a Szovjetunió és Csehszlovákia nemze­tei közötti barátságot.” Vasárnap délután Nyikolaj Kirinovics Goncsarov, Natalia Ivanovna Szokolo- vova, Mária Vasziljevna Gogolevova, Georgij Dimitrovics Gulia, J. M. Szkrja- binová és 1. M. Rjabov, a külfölddel való kultúrkapcsolatok Össz-szö vétség i Társaságának prágai meghatalmazottja ellátogattak a bratislavi Pionír Palotá­ba, ahol a pionírokkal barátságos be­szélgetést folytattak. A küldöttség tag­jai válaszoltak a szovjet pionírok mun­kájával és életével kapcsolatos szá­mos kérdésre. M. V. Gogolevova fel­hívta a pionírok figyelmét arra, hogy úgy, ahogy a szovjet pionírok tanulnak nagy példaképeiktől, tanuljanak a cseh­szlovák pionírok is, fénylő példaképeik­től, Klement Gottwaldtól és Zdenek Nejedlýtôl. A bratislavai járásban lévő magyar­béli szövetkezeti tagokat vasárnap dél­után M. V. Gnatenkova, a cukorrépa gondozásával foglalkozó össz-szövetsé­gi tudományos kutatóintézet kiváló dol­gozója látogatta meg. A szövetkezet gazdaságának megtekintése után hosz- szabb szívélyes beszélgetést folytatott a szövetkezeti tagokkal. Elmesélte, hogy a szovjet kolhoztagok milyen harcot folytatnak a magas hektárhoza­mokért és hogy az összes kolhoztagok nagy jelentőséget tulajdonítanak a gya­korlatnak a tudománnyal való szoros egybekapcsolásának. Elmondta nekik, hogy a kolhoztagok a tudományos in­tézetek dolgozóinak számos értékes ja­vaslatot, megfigyelést küldenek és ta­nácsot, segítséget kémek tőlük. A tu­dománynak a gyakorlattal való szoros kapcsolata — mondotta M. V. Gn.aten- kova — évről évre egyre szebbé és örömtelibbé válik. A magyarbéli szö­vetkezeti tagok számos kérdést intéz­tek M. V. Gnetenkovához a szovjet koihoztagok életével kapcsolatban, ók maguk p)edig azokról a sikerekről be­széltek a becses vendégnek, amelye­ket az EFSz-ben mostanáig elértek. Nálepka kapitányról a Szovjetunió Höséról nevezték el az eperjesi „Odevné závody“ üzemét Eperjesen, az „Odevné Závody” üzem pártszervezete azt a javaslatot tette, hogy az üzemet Nálepke kapitány. Szovjethős elhalálozásának 10 éves év­fordulója alkalmából a hős neve sze­rint nevezzék el. Ezt a javaslatot a dolgozók egyhangúan elfogadták. Hét­főn délután müszakváltás között az üzem ünnepséget rendezett, ahol meg­jelentek Nálepka kapitány szülei és számos más vendég is. Az üzem igazgatója, Ján Korienok, méltatta Nálepka kapitány életét. Az ünnepelt hős édesanyja megköszönte a dolgozóknak, hogy az üzemet az ö fia után nevezték el és a következő­ket mondotta: „Ti, az „Odevné Závody” dolgozói jő példát választottatok, amikor a Szov­jetunió és hazánk hősét vettétek pél­daképül. Hiszen ő igezán a munkás- osztályért dolgozott és élt. Kövessétek példáját.” Az üzem kassai, nagymihályi, bárt- fai fiókvállalatai ebből az alka­lomból új kötelezettségvállalásokat tet­tek, amelyek a termékek minőségének javítására irányulnak. Az ünnepség vé­gén az üzem dolgozói és a jelenlévő vendégek résztvettek az emléktábla ünnepélyes leleplezésén, amely az üzem épületének falán megörökíti Nálepka kapitány a Szovjetunió Hősének nevét. Giovanni Berlinguer, a ^emzptknzi Diákszövetség elnöke nyilatkozott az Új Ifjúság munkatársának Mint ismeretes, november 17-e a diákság nemzetközi napja. Ezen a na­pon megemlékezünk a náci barbárok által 1939 november 17-én meggyilkolt cseh diákok hOsi halálára. A nemzetközi diáknap alkalmából lapunk munkatársa felkereste Gio­vanni Berlinguer-t a DÍVSZ elnökét és az alábbi kérdést intézte hozzá: — Nézete szerint, mire kötelezi no­vember 17-e hagyománya a világ ha­ladószellemű diákságát 7 — hangzott az első kérdés. — 1939 november 17-én a náci meg­szálló hatóságok bezárták a cseh egye­temeket és vérbefojtották a prágai diákok tüntetését. Ezekben a napok­ban indult meg a diákság llenállása Prágában és az egész miágon. A diák­ság a kultúrális haladás, a nemzetközi barátság és együttműködés hirdetője Ezek az eszmék fűtötték az 1939-es ellenállást. Ilyen szellemben tartották meg két hónappal ezelőtt a Nemzet­közi Diákszövetség III. találkozóját. A Nemzetközi Diákszövetség meggyőző­dése, hogy ezen a napon a világ diák­jai fokozottabban küzdenek az ifjú­ság nemzetközi együttműködéséért és így elérik céljukat — válaszolt Ber­linguer. Hogyan fejezhetik ki legmeggyő­zőbben a világ diákjai, hogy maguk­énak vallják a náci barbárok által ki­végzett társaik hősi hagyatékát? tette fel munkatársunk a második kérdést. — A diákságnak meg kell őrizni a diákmozgalom dicső hagyományait. Ezek a hagyományok arra figyelmez­tetik Okét, hogy harcoljanak a vüág- béke fenntartásáért, hogy védjék a demokratikus szabadságjogokat és tö­rekedjenek a gyarmati és félgyarmati sorsban sínylődő nemzetek teljes füg­getlenségének kivívására. — A diákságnak nem .szabad elfelej­tenie az 1939-es eseményeket. Le kell vonnia ezeknek az eseményeknek a tanulságait és gondoskodnia kell róla hagy soha többé meg ne ismétlődhes­senek. Legyen résen a világ diáksága és akadályozza meg, hogy ezután fel ne kerekedjenek azok, akik közre­működtek a kegyetlenkedések elköve­tésénél. A ma diákjai igy viszik to­vább hős társaik hagyatékát és így válnak a tradíciók tffáklyavivőivé — válaszolt G. Berlinguer munkatársunk­nak a második kérdésére. Teljegítik a silózás tervét A bratislavai kerület szövetkezetei­nek dolgozói az őszi betakarításon, a vetésen és mélyszántáson kívül még egy másik igen fontos feladatot, a si­lózás tervét is teljesítik. Az aLsószeli szövetkezet a múlt év tapasztalataiból tanulva már most készít annyi silóta­karmányt, hogy elég lesz a jövő évi termésig. A munkacsoport 52 tagja tovább, mint egy hónapig dolgozott a silózással. Kukoricaszárat, répafejet, zöld csalamádét stb. silóztak. Az alsó­szeli szövetkezet már 3.000 m’ felül besilózott. Ez azt jelenti, hogy egy ál­latra naponta 20 kg silótakarmányuk van biztosítva. A silózás tervét jól teljesítő szövet­kezetek között vannak olyan szövet­kezetek is, ahol csak most ez évben kezdenek közösen gazdálkodni. Például a Štefanovi szövetkezet tagjai elkészí­tettek 6 nap alatt egy silógödröt, mely­be 5 vagon silótakarmány fér el. Ezt a hónap végéig meg is töltötték. A zohori szövetkezet tagjai is ezen az éven kezdtek silót építeni. 140 darab állat részére előkészítenek 700 m3 si­lótakarmányt. Ebből már besilóztak kukoricaszárat, répafejet és káposzta­levelet 350 m3. Repülőink műtrágya szórással segítik me/őgazik ági dolgozóinkat A nyitrai állami birtokok dolgozóinak az őszi munkálatoknál hathatos segít­séget nyújtott az agrofiotta két repü­lőgépe, melyek azokra a földekre, aho­vá az őszieket vetették, tizennyolc óra alatt 336 hektár területre 1.344 mázsa műtrágyát szórtak le. Ebből átlag min­den egyes hektárra 4 mázsa jut. Ha ezt a munkát a rendes szétszóró-foga­tokkal végezték volna, akkor a munka 21—25 napig tartott volna és 6—8 munkaerővel több kelleti volna hozzá, mint ennek a két repülőgépnek a ki­szolgálásához. A műtrágyát ennél a re­pülőgépről váló szórásnál egyenletesen szórják szét az egész területén. A re­pülőgépek a műtrágyaszórást esős idő­ben is el tudják végezni, amikor a ta­laj puhasága miatt a földeken sehogyan sem leheiett volna dolgozni.

Next

/
Oldalképek
Tartalom