Új Ifjúság, 1953. július-december (2. évfolyam, 39-92. szám)

1953-10-14 / 69. szám

ŰI IFIÚSA&

Ifl.'iS nktf^hor 1

— Basira, — kérdeztem, — miért nem jösz iskolába?

— Az apám bivalytehenet vásárolt, — mondotta.

... Itt van például Prejeto. Az apja pesztonkának adta egy tiszti család hoz. „Szardar Zsi — mondotta — hadd éljen kislányom a házadban, s hadd táplálkozzék asztalod hulladékaival.” Prejeto már nem emlékszik, hány év telt el azóta, hogy pénzt kezdett keresni családja fenntartására.

A z imént elhangzott dal igézete úgy megülte a szobát, mmt az éjjeli virágok nehéz illata. Valamennyien lelkesülten tekintettünk Indrára ... Micsoda hang!

Hirtelen halk kacaj hallatszott, csengetyüszóra emlékeztető. Indra a szomszédos szobába pillantott és így szólt:

— Íme, a leggyönyörűbb dalom: DollyMajd behozta ktegyermekét a szobába és becézgetm kezdte:

— Kis bárányom, dalocskám, aranyos babácskám!

— Valóban, ez a legszebb dal, mondotta Loll professzor, kivéve Indra kezéből a gyermeket. Néhány pillanat múlva csendesen és ünnepélyesen hozzátette: — A gyermekek az ég védelme alatt állnak.

Ekkor minden fitogtatni akarta műveltségét. A professzor, a tiszt és a I kereskedő úgy adták elő a különböző könyvekből bemagolt gondolatokat, mintha sa.iátjaik lettek volna. Aztán ismét a gyermekekre terelődött a szó.

A kereskedő ezt mondotta:

— Azt mesélik, hogy még az isten is megfeledkezett híveiről, mindőn meglátta a templom előtt Játszadozó gyermekeket. Kedves Indra, meg mernék ré esküdni, hogy az ön gyermeke is azok közül való.

Ebben a pillanatban vézna pesztnnka lépett a szobába, akit azért fogadtak fel, hogy gondozza Indra gyönyörű gyermekét.

— Nagysága — mondotta — ideje már megetetni a gyereket.

Mindenki rátekintett. Lehetett már 14 éves. de mégis olyan törékeny volt mmt egy nádszál- Én is öt néztem. Ügy látszott, mmtha a gyermek pólyája valósággal elsötétedett volna vézna, .sötét, csaknem fekete karjai között. Arcocskája szinte kisebbnek látszott, mint a kövér, alig nyolc hónapos csecsemőé.

Ura és úrnője jő emberek voltak. Minden hónapban elküldték apjának a neki kijáró bért és méghozzá saját jő- voltijkből. Prejeto gazdáját szolgálati okból gyakran helyezpették egyik városból a másikba — Amicarbói Mad- raszba, majd onnan Bombay-be. Szri- nagarba — és a lányka mindenüvé velük ment. Ezekre a városokra mégcsak emlékszik valahogy, de szülőfalu.jának emlékei már elhalványultak benne. Mindössze az maradt meg emlékezetében. hogy a falutól nem messze egy nagy tó volt. és annak partján egy félig rombadőlt házikó állt. A tő és a félig rombadőlt házikó emlékezete: csak ezt őrizte meg. Semmi többet! Már nem emlékszik rá, hogyan játszott „házia.sszonyosdit”. hogyan rendezett pajtásaival babalakodalmat, hogyan .játszottak bújócskát. De nem em!ék- szik már agyagból gyúrt játékaira sem. s arról is megfeledkezett, hogyan szavalt verseket...

Nem értettem. Az apja bivalytehenet vá.sárolt. De miköze van egymáshoz a két dolognak. Az én képzeletemben a bivalvtehén csak tejet és tejfölt jelentett, számára azonban azt, hogy lem tud többé iskolába járni és el J<el! válnia pajtásaitól. Neki csak a legeltetés jutott, a tejet azonnal el kellett idni, hogy kifizethessék a házbért. Akkor egy gyönyörű, sokszínű labdát a- jándékoztam neki — ez volt minden, amit vigasztalá.sára tehettem — de nem tudtam neki szabadidőt Is ajándékozni, hogy a labdával játszha.sson is.

... Vagy itt van Kalu, a 16 esztendős fiú, aki cukorkát árult, hogy eltartsa vak édesanyját és öccseit. Anyja mindig nagy szeretettel beszélt róla Azt mondogatta, hogy ö az „egyedüli ‘enysupá»-" sötét életében, városunkban aamban csak a „sötét Kalu”-nak nevezték.

Kivette tndra kezéből a gyermeket és kisietett vele a szobából.

— Micsoda madárijesztót fogadott fel' — kiáltott fel a kereskedő. .A professzor a maga részéről szükségesnek tartotta meg,jegyezni:

— A környezet nagy szerepet játszik a gvermek életében Remélem, gondoskodnak arról, hogy gyermekük ragyogó arcára ne boruljon árnyék.

Ügy éreztem, hogy a dajka hallja ezt 8 beszélgetést a virágokkal teli festett függöny mögött, melynek virágai mind nagyobbak voltak, mint az 6 arc(x;ská,ja.

Anyjáról is csak egyetlen homályos emléket őrzött meg. De ez az eset nagyon bevésódrrtt emlékezetébe.

Atyja már néhány napja beteg volt. Any,ja tejet tett fel forralni a tűzre és ö epykiesit kért belőle,, de ezt a választ kapta: „Kislányoknak sohasem szabad tejet inniok. Vigyáz, hogy egy csep tej se jusson a szádba, mert akkor felpuffad a hasad és meghalsz . .Attól kezdve sohasem mert tejet inni és ez a félelem megmaradt benne a mai napig. Évente egyszer vagy kétszer, a nagy ünnepeken, úrnője rendszerint megkínálta tejjel, de a lányka egy cseppet sem tudott inni, bár már tudta, hogy nem fog tőle meghalni, hiszen nap-nap után ő maga adott a kisgyermeknek tejet, s annak sem puffadt fel a hasa.

T^gy najxm gazdáját olyan városba L* helyezték át, amely nem volt messze szülőfalujától. Prejeto alig bírt magával örömében. Ornője gyakran a- jándékozott neki különböző lim-lomokat, ócska ruhadarabokat, elrontott .játékszereket, szalagokat és más hasonló apróságokat. A lányka mindezt jól elrejtette fiókja mélyére, hogy majd ha hazamegy, odaadja becseinek és húgáinak, akik még sohasem láttak ilyesmit. És amikor leugrott a katonai gépkocsiról, féltett kincseként szorongatva a sok Um-lomot, olyan boldognak érezte magát, mintha szárnyal nőttek volna.

— Nvup'Hjtan meg lehet állapítani — szellemeskedett a professzor — hogy az i.sten sohasem feledkezett volna meg hívetröl, ha a temploma előtt ilyen gyermekek játszadoztak volna, mint ez a dajka.

A dal igézete már teljesen eltűnt Ogv éreztem, hogy helyébe mérges páráji tódultak be a szobába. Bixtsána- tot kértem és valamilyen ürüggyel eltávoztam.

Nfip tudom, miért, de a kis dajka alakja tovább üldözött — és nemcsak az övé. hanem szám.talan más gyermeké is.

Ped-ip az ô hangjuk nem ezüstös csemtf't vüre emlékeztetett, hanem inkább evező nélkül hányódó csónakok kétségbí'eeett rec.segésére, amint 'Könyörtelenül sodorja, töri-zúzza őket a tengerár.

Szülőfaluja közelében megpillantotta a tavat, ez azonban már kiszáradt, a kidőlt házikónak pedig már nyoma sem maradt. Eltűnt az egyetlen jel, amely szülöházánaik a nyomára vezethette volna' Könnyű szárnyai egyszerre ólomsúlyúakká váltak — nem emlékezett már rá, hol van az a ház., melyben született, amelyről az emberek dalaikban azt éneklik, hogy szebb ..Balkh és Buhara" nagyszerű palotáinál. A falubeli lánykák nevetésre fakadtak, amikor mit sem sejtve megkérdezte tőlük: „Hol van a házunk?... Harmano lánya vagyok ..

Fölöttébb lehetséges, hogy az isten nem feledkezett volna meg híveiről, ha ilyen gyermekekre pillantott volna, az azonban kétségtelen, hogy Berjeto elfelejtette a szülöház-hoz vezető utat!

... És itt van Basira. akivel együtt tanultam gyetmekkoromban. Sok dalt ismert. Amikor valamelyik tiszt benézett iskolánkba, a tanító mindig Básirát szólította fel, hogy énekelje el a dalt: „Csak egy kívánság lebeg ajkamon”, vagy valamilyen má.s éneket amely az istent és a tiszteket dicsőíti.

Egyszer aztán nem jött i.^olába. a következő napon sem, s többé nem is tért vissza! Nagyon hiányzott nekem és ellátogattam hozzá a faluba A mezőn találtam, egy bivalytehenet legeltetett.

Kalu ott állt kosarával minden nap iskolánk épülete előtt. A szünetekben a gyerekek kiszaladtak hozzá édességet vásárolni, a szemük még a játék ősimétől ragyogott Hogy szenvedett akkor ez a szegény fiú, hiszen ő egyetlen napra sem emlékezett, amikor kedve szerint játszhatott volna — csillogó üveggolyókkal, vagy labdával'

Ogy érezte, mintha évszázadok teltek volna már el azóta a nap óta. a- mikor először nem aludhatta ki magát. Attól kezdve minden nap pirkadáskor kel! felkelnie, hogy vak anyjával e- gyütt elkészítse a cukorkákat Azután meg kell tölteni a kosarat és elindulni, hogy eladja az árut. A kajxttt jaénzből alig futja a másnapi élelemre.

Midőn Kalu hallja, hogyan dalol a többi gyermek, szívét bánat szorítja össze és azt kérdi magában, vájjon fog-e valaiia is dalolni életében. Hiszen ő csak ahhoz az egyhangú koltáshoz szokott, amellyel kora hajnaltól késő estig kínálja áruit. Ha azok az 'skolások, akik cukorkát vásárolnak tőle, tanulmányaikról beszélnek: matematikáról, történelemről, földrajzról, úgy érzi, hogy a fiúk valamilyen csodálatos, titkos országról mesélnek.

... És feltűnik emlékezetemben az a lányka is. akit nem egyszer láttam Delhi városának kereskedelmi közj»nt- jában. Télen-nyáron ugyanazt a ruhát hordta. Az éhség rányomta bélyegét az arcára.

Ez a lányka új.ságot árult, de ő maga még az ábc-t sem ismerte. Értelmét nem ragyogta be a tudás világossága Hangja az üjságcímek állandó rikol- tozásától eldurvult, arckifejezésében már semmi sem emlékeztetett gyermekkorára.

... Aztán itt van Ramu, ez a Bihar- tartománybeli fiúcska. Egyszer vele tisztitattam ki cipőmet az egyik kalkuttái jjarkban. Minden park telis-teli van ilyen fiúcskákkal — pedig Kalkutta is telis-teli van parkokkal. Egész életük piszkos cijxik tisztításában telik el. Életükben nincsenek játékszerek, játékok, számukra nem nyílnak virágok. Ismeretlen előttük, de szemük soha sem emelkedik a járókelők lábai fölé...

Ramu mozdulataiban, ahogy bemártotta az ütött-kopott kefét a cipotes- tékbe, vagy ahogy végigdörzsölte a cipőt, tel lehetett ismerni a nagy kapi-> talista város életének gépies ritmusát.

De ugyanakkor mozdulatai sajátos kecse.sséget is tükröztek, valami ki nem fejlődött sportösztönt. De sajnos, mindazt, ami szép és vonzó az életben:

a művészetet, a sportot, a tánrot, a cipók sara kérlelhetetlen törvényként takarja el ez elöl a fiúcska elől.

P gyermekek egész lég ója üldöz emlékezetemben, akárcsak egy szörnyű lidércnyomás. Ott van köztük egy kerékpárral fuvarozó kis kuli is. akivel egyszer az utcán találkoztam. Lukianban történt ez, este nyolc óra tájban. Lába nem ért le a pedálig és egesz testével le kellett hajolnia, hol jobbra, hol balra. Szomorú mosollyá' mondta nekem;

— Nem tudom, ki találta ezt ki. de biztos gonosz ember volt: szamárrá varázsolni az embereket, riksahúzásra kényszeríteni őket!...

S ezer és ezer gyerek van, aki sötét és nedves viskóban él. Toliakból ké.szí- tenek labdát, gumihulladékokból vagy gombokból játékot, vagy pedig szedőként dolgoznak a nyomdában, s kezük ugyanolyan piszkos a festéktől, mint amilyen piszkosak azok a dobozok, a- melyekben élelmüket tartják.

De volt közöttük egy, akit soha sem tudok elfelejteni: úgy emlékszem rá, mintha most is előttem állna. Még most is, amikor e sorokat írom, megborzongat a félelem: nem látja-e valaki, hogy vele beszélgetek. Ez az érzés fogott el azon az estén is, amikor Kalkuttában, a Csourinhi-téren megszólított:

— Nagyságos úr!

Megfordultam; vájjon mi késztette ezt az elválasztott hajú, gondosan megfésült fiúcskát arra, hogy, megszólítson? y

— Nagyságos úr!

Látva, hogy megálltam, közelebb sietett.

—Nagvságos úr, nem akarja kellemesen eltölteni az estét? Remek lányok ... mindenféle fajta ...

A fiúcska legfeljebb 14 éves lehetett. Bételrágástól piszkos fogaival különös szavakat suttogott. Az utcái; neonreklámok ragyogtak:

Vacsorázzon „Firno”-nál, „Nagyszerű tea minden órában”. „Legjobb cigaretta a Flaer". S a kozmopolita Kalkutta hunyorgó reklámfényeihez hasonlóan a fiúcska Így dicsérte az árut: „Ben- gáliai, pundzsabi, európai lányok . . .

... indiaiak, kínaiak, burmaiak, vannak diáklányok is köztük. Jól elszőrakozhat velük ... Egyik fiatalabb, mint a másik ..

Földbe gyökerezett a lábam. Ez a fiúcska körülbelül ugyanolyan korú, mint az öcsém. Vájjon, hogyan néz anyjának vagy nőtestvérének szemébe? Vájjon meg tudja-e majd valaha is érteni a férfi és nő közötti igaz szerelem érzését? Meg tudja-e valaha is látni a szeretett lány szemében az ég végtelen kékjét, tudja-e majd valaha is élvezni a családi tűzhely kimondhatatlan melegét? A szeretett lány ajkához si- múlva érezheti-e valaha is a szerelem végtelenségét és fenségét? Faka,^that- e dalt életéből egy hitves számára?

A fiúcska elmondta, hogy apja tengerész volt é® a második világháborúban egy légitámadás során meghalt. Öreg édesanyjáról és öccseiröl neki keli gondoskodni.

— Látja, uram — mondotta — a kv

pás a börtönbe vezet, de ezért a mi térségért' legfel,jebb jól eljiáholnak rendőrök Az anyám azt h'szi, hogy 1 rátom boltjában üldögélek ilyen kt estig. .

Fiatal arcát, amely öcsém arcára ei lékeztetett. a bűntudat pírja futói el. Csak felnőtt ember érezhet Iqv.

— Iskolába adtam öcsémet és b csületes mesterségre akarom kitan tatni. Mit gondol, a szabó mesters jő.lesz ?

Azután elsietett: messziről ant tengerész}« közeledtek. A neonfény tovább csillogtak az éjtszakában ... *

lyegnap nagy tömeggyülés volt

Csou-ringhi térrel szemben lé\ beépítetlen térségen. Az egyik műnk így beszélt a neonfényekre mutatv „Ezekben a fényekben a munkások v re ég". Mmd a százezren a neonrel lámokra tekintettek. Hiszen nap mi nap után ezek a reklámok csapják I őket és lopják ki z,sebükböl a nehi munkával megkeresett pénzt, mint i hogy a mágnes magához ragad.ja a vai reszeléket. Ma azonban valahogy mái képpen tekintettek ezekre a fényekr valami más érzés árasztotta el szivi két. Ogy érezték, hogy feltámad ; élet és jogait követeli. Büszke és h: rágós láng gyulladt ki ezer meg ez< szemben. India szemei voltak ezek. f velük együtt lángolt az egész viia millióinak szeme. Almok tükröződte bennük — az új élet iránti vág_y ál mai.

Jer ide hát, te sötétbőrű dajka, ki r.ek az arca kisebb, mint a virágok függönyön! Jer ide. Prejeto, aki so basem ízlelted meg a tej Izét és e'fe lejtetted, hol áll a szülői házi Jer idt Basira, osztálytársam, b'ztos vágyó benne, hogy szíved mélyén még era'ék szel a .sokszínű labdára! Jer ide te i‘ Kalu, vak édesanyádnak egyetlen vüá gossága! Jer ide. te újságárus-lány. ak a tudás ténye helyett csak az ébsé; kínjait ismered! Jer ide, Ramu. akitr az élet elrabolta a művészetet, a spor tot és a táncokat és csak piszkos ci j>óket adott helyettük! És jo.j.jr te is r- ártatlan fiúcska, aki Bengália, Pundzsal és Európa lányait kínálod hétéitől foltos ajakkal: tudom, htjgy a szíved becsületes munka után vágyódik.

Jöjjetek hát mind, hadd olvadjot egybe életünk, hadd olvadjon összf azokéval, akik a vágyak szárnyam építik az életet! Hadd oIvad,janak összí egyetlen lángtergerré tekintetük szikrái. hadd egyesüljenek vágyaink, hogy családi tűzhelyt építhes.setek. hogy támaszt és lelki vigaszt találjatok az etniékezések közös kincsesházában! Hogy olyan életet teremthessetek amilyenre jogotok van, hogy jáLszhissatok a sokszínű labdákkal, hogy hogy ti ihassátok meg bivalyteheneitek tejét, hogy sétálhassatok a történelem és a földrajz, a tudomány és a matematika mesés vidékein, hogy megláth.-?.ssátuk az ég kékjét, az igazi szerelmet a szeretett lény ragyogó szemében.

.A fenti elbeszélés a bukaresti fV VIX nemzetközi irodalmi ^lyázatán első dijat nyert.

Egész életünk piszkos cipők tisztításá ban telik el

(DUBOV.Sirő ittrHARn