Új Ifjúság, 1953. január-június (2. évfolyam, 1-38. szám)

1953-05-20 / 27. szám

Dl IFIDSAC mi ins 20. Burzsoa vélemények Churchill beszédéről A nyugati burzsoá sajtó élénken foglalkozik Churchill beszédével. Az amerikai lapok és hírügynökségek általában, mint „nem idószerü”-t, el­utasítják az angol miniszterelnök ja­vaslatát. „Az Egyesült Államok részé­ről — írja az amerikai „Daly Mirror” — naiv ostobaság lenne, ha egyezményt kötne az oroszokkal, mielőtt ezek el­távoznának Indokínából.( ?) Churchill arról álmodik, hogy személyiségének vonzó varázserejével sikerül még éle­tében békét kötnie”. Dewey Short köz- társaságpártí képviselő a „Reuter” sze­rint kijelentette: a kongresszus torkig van azzal, hogy „úgynevezett szövet­ségeseink parancsolgassanak nekünk”. Jenner indiániai köztársaságpárti sze­nátor „mint az „AFP” jelenti, — a kö­vetkezőket mondta: „ime, ez a köszö­net azokért a milliárdokért, amiket Nagybritánniának adnak. Mc. Carty köz­társaságpárti szenátor pedig kereken felszólította Churchillt és Attleet, kér­jenek bocsánatot amerikaellenes kije­lentéseikért. Hasonlóképpen az angol és az ame­rikai álláspont közti különbséget emeli ki más nyugati országok sajtója is. „Ch'jrchiU állásfoglalása a koreai tár­gyalások kérdésében, — írja a „Die Presse”, című osztrák lap — ellentét­ben áll a Panmindzsonban tárgyaló a- merikai küldöttség vezetőjének több nyilatkozatával ,de lehet az is, hogy 'Churchill állásfoglalása a washingtoni külügyminisztérium véleményével is ellentétben áll. A háború befejezése ó- ta felelős angol konzervatív politikus alig fejezte ki ilyen határozott for­mában azokat az alapvető vélemény­különbségeket, amelyek a brit és az amerikai külpolitika között fennállnak.” Több francia polgári lap elitéli a Churchill és Attlee beszédei ellen inté­zett amerikai támadásokat és azt kö­veteli a kormánytól, hogy csatlakozzon Churchill javaslatához. A nyugati burzsoá sajtó egyrésze el­lenzi azokat az okokat, amelyek Chur­chill miniszterelnököt arra késztették, hogy az amerikaiaktól némileg eltérő álláspontot foglaljon el. „Churchill va­lószínűleg észrevette a politikában az amerikai vezetés ellen megnyilvánuló türelmetlenség számtalan mozzanatát” — írja az „II Tempo” című olasz lap — és úgy hitte, itt az ideje, hogy a vén angol oroszlán hallassa hangját, kifejezésre juttassa saját felfogását a világpolitikáról és az imperrialista ér­dekről amelyeket nem akar védeni.” Ugyanezt fejtegeti a „La Tribune des Latians”, idézve Churchill egyik régi kijelentését, amely szerint „ő nem az­ért született, hogy elnököljön a brit birodalom felszámolásánál. Mindezek mellett bírálatok érik Chur­chillt, amiért beszédében Nyugat-Né- metország újra felfegyverkezése mel­lett szállt síkra. Hector McNeil volt munkáspárti államminiszter kijelentet­te: „...ha a NHPO (Észak-Atlanti Szö­vetség) alapjára helyezkedünk és elu­tasítjuk a megbeszéléseket, amelyek egy Németországra vonatkozó szovjet kezdeményezésből származhatnak, ak­kor elveszítjük az utóbbi évek ered­ményeit ... Az egyetlen feltétel, amely- lyel biztosítani lehet azt, hogy az egye­sített Németország—Franciaország és Nagybritánnia, valamint az európai bé­ke veszélyeztetése nélkül támadjon fel, az, hogy Németország jövőjét illetően helvre kell állítani a négyhatalmi po­litikát. A „Daily Worker” Churchill beszédéről A „Daily Worker” vezércikkében foglalkozik Churchill alsóházi beszédé­vel. A lap többek között ezeket írja „Helytelen lenne többnek tekinteni ezt a beszédet, mint kezdetnek. A brit népnek továbbra is nagyobb változta­tást kell követelnie a kormány politi­ká jábart.” A beszéd mindazonáltal sok figyelem­reméltó pontot tartalmaz. Nem olyan békeegyezmény körvonalait rajzolja meg, amelynek eléréséhez a Szovjet­uniót szólítják fel az összes engedmé­nyek megtételére. Churchill ugyanis azon a véleményen van. hogy az álta­lános rendezést a részletkérdések meg­oldásának kell megelőznie”. A „Daily Worker” a beszéd Német­országgal foglalkozó részét kommen­tálva leszögezi: teljesen helytelen az az elképzelés, hogy „lehetséges a meg­egyezés olyan alapon, ami az egyesí­tett Németországot, sőt akár Nyugat- Németországot besorolja az amerikai háború szövetségbe”. Észrevehető hiány volt Churchill be­számolójában, hogy nem utalt a hideg háború kereskedelmi oldalára. Azoknak a részlet megegyezéseknek egyike, a- melyeket a brit nép elsősorban szeret­ne látni az, hogy az amerikaiak szün­tessék meg a Kínával és a Szovjetüli’ö- val való brit kereskedelem akadályozását. Attlee felszólalása Amint a „Reuter” hírügynökség tÍ5z- li, Attlee az Angol Munkáspárt veze­tője az alsóház külpolitikai vitája so­rán május 12-én tartott beszédében szorosabb személyes kapcsolatok meg­teremtésére hívta fel a nagyhatalma­kat. Beszédében kijelentette: igen kí­vánatos, hogy Anglia jobban megért­se Oroszországot, Oroszország pedig jobban megértse Angliát. Attlee hangsúlyozta: számolni kell a nemzeti mozgalmakkal, függetlenül attól, hogy azok Indokínában, Egyip­tomban, Arábiában vagy Afrikában bontakoznak ki. „Mindezt szovjet in­trikának tulajdonítani — mondotta — annyit jelent, mint túlságosan leegy­szerűsíteni a problémát.” Az Egyesült Államokban és Angliában — folytatta Attlee — a közvélemény tílzonyos ré­szes hajlamos arra, hogy éppen ezt tegye. Másfelől Angliában és más or­szágokban vannak olyan emberek, akik hajlamosak minden zavart az amerikai politika rovására írni. „Ezt is helyte­lennek tartom”. Attlee támogaria Chur­chillt abban, hogy nem kell lebecsülni az egyes problémák külön történő megoldását és nem kell elvetni ezt a módszert. Fennáll az a komoly veszély, nogy túlságosan széleskörű célt tűzünk magunk elé „Ügy vélem, hogy ha " ly folyón, amelyen fát úsztatnak, a s - fák összetorlódnak, hozzá kell látni egy vagy két szálfa kihújzásához abban a reményben, hogy • az egész fatömeg mozgásnak indul”. Attlee ezután kijelentette, hogy sze­retne néhány tényt érinteni Ameriká­ra vonatkozólag, s hogy -- reméli — ez' nem fogják sértésnek tekinteni. Ennek során kifejtette, hog; Ameriká­ban a „hatalom megoszlik a kormány és a kongresszus között”. A kormány akarhatja az Egyesült Államokba irá­nyuló kivitelünk ösztönzését, azonban — amint a Jótsoi D-j.'zasztógát épit.’- sére vonatkozó szerződésekkel történt, an.'kor a lega’s.pnyaiJb ár.ikr^t f őtér- jesztő angol cégek ajánlatait az ame­rikai hadsereg visszatutasította, a kor­mánypolitika kudarcot szenvedhet. A- merika kormánya nem igazi gazda a saját házában. A kongresszus továbbra is olyan emberekből áll, akik mindenek előtt az államszövetst'g valamelyik leg­határozott államának érdekeit képvi­seli”. „Egyáltalán nem bírálom Amerikát vagy alkotmányát — folytatta Attlee — csupán tényeket mondok el, mert az a véleményem, hogy sok ember gyakran félrevezetettnek bizonyul, fél­reértésekre és csalódásokra vezet, hogy nem értik meg az amerikai alkotmányt. Gyakran elgondolkozunk azon, ki ha­talmasabb: Eisenhower elnök, vagy Mc Carthy szenátor.” A koreai fegyverszüneti tárgyalások­ra áttérve Attlee kijelentette: „Az E- gyesült Államokban vannak elemek, amelyek nem kívánják a koreai kér­dés rendezését. Ezzel a ténnyel helyén­való szembenézni. Vannak emberek, akik széleskörű háborút akarnak Kína ellen, háborút általában a kommuniz­mus ellen. Ezenkívül a kongresszus fo­Az amerikai imperializmus által ve­zetett és irányított háborús készülő­dés. melyet az ú. n. szabad világra a- karnak rákényszeríteni, egyre nagyobb ellentétekbe ütközik. Napról-napra ne­hezebb feladatuk van az USA vezető háborús gyújtogatőinak, mert egyre ne­hezebb feladat a háborús készülődést irányítani. Hasonlóan napról-napra ns- hezebb a feladata az ameriki háborús politika franciaországi, nyugat-német­országi, olaszországi, stb kiszolgálói­nak. akiket a háborús előkészületekkel szemben tanúsított egyre fokozódó né­pi ellenállás kényszerít legalább is tar­tózkodásra. Zavarok mutatkoznak az Atlanti Szö­vetség gépezetében, egyre élesebbek a francia-nyugat-német ellentétek, egyre súlyosabb az egyiptomi kérdés és szá­molniuk kell nem utolsósorban az an­gol-amerikai háborús gyujtogatőknak az ázsiai népek tovább fokozódó ellen­állásával. MI A HEI.YZET AZ ATLANTI SZÖVET­SÉGGEL? Április végén Párisban az Atlanti Szövetség tagállamai értekezletre jöt­tek össze. Az értekezletről a résztve­vők nyilvános hivatalos nyilatkozatot bocsájtottak ki, amelynek tanúsága szerint ......az építés diadalmasan ha­l ad a tervek szerint”. (Az építés alatt katonai támaszpontok, repülőterek, ha- diaanyaggyárak, katonai szempontból, hadászati szempontból fontos üzemek építését kell érteni.) lyosóin még erős Csang-Kai-Sek hívei­nek befolyása”. Attlee rámutatott: hasznos volna, ha a koreai fegyverszüneti tárgyaláso­kon az Egyesült Nemzetek Szervezeté­nek más érdekelt tagállamai is részt- vennének. „Egészen biztos vagyok ab­ban. hogy amikor — miként ezt vala­mennyien reméljük — ezek a közvet­lenül fegyverszünet létrehozására irá­nyuló tárgyalások befejeződnek, a to­vábbi rendezés ügyét nem kellene ki<- zárólag az amerikaiak kezében hagyni”. Mint Attlee a továbbiakban rámuta­tott. az utóbbi időben nyugtalanította ót a tárgyalások elhúzódása. „Nem hi­szem, hogy ez azok a hátralévő pon­tok, amelyek most vitára adnak alkal­mat, jellegüket tekintve valóban olya­nok, hogy fékezniük kell ezeket a tár­gyalásokat”. „Bizonyosabb vagyok benne, mint va­laha — mondotta a továbbiakban Att­lee — hogy, amint létrejön a megegye­zés, Kínának el kell foglalnia a jogos helyét, a Biztonsági Tanácsban. Ügy tűnik, hogy Kína valóban tényleges ha­talommá nőtte ki magát. Joga van ah­hoz, hogy az öt nagy egyike legyen.” Attlee a továbbiakban kijelentette, hogy Angliának létérdeke a kínai béke. A legutóbbi események erősen csök­kentették Angliának azt a reményét, hogy fokozhatja kereskedelmét az E- gyesült Államokkal. Ügy látszik, Ame­rikában nem fogadták el „kereskedel­met, p''m segélyt” jelszót.” Állandóan unszolnak bennünket, hogy ne keres­kedjünk Kínával — még olyan cikkek­ben sem, amelyeknek alig van közük a háborúhoz. Nekünk legalább olyan é- letbevágó érdekünk, mint sok masnak, hogy rendeződjék a kínai ügy.” Attlee elmondotta, hogy nemrégiben (az ázsiai szocialista pártok értekezle­te alkalmából Burmában tett utazása során) sok ázsiai emberrel beszélge­tett. Amint Attlee rámutatott, ezek az emberek helyesen vagy helytelenül — valamennyien azt tartják, hogy a Viet- mính főképp úgy született, mint fel­kelés a francia gyarmati uralom ellen. •A Vietminh természetesen segítséget fogadott el a kínaiaktól vagy mástól is, ugyanígy, ahogy Kína segítséget fo­gadott el Oroszországtól. „Az a vélemé­nyem azonban, hogy az indokínaiak Kí­na fcsatlósai akarnak lenni, szöges el­lentétben áll a világ e részének egész történelmével”. Attlee kifejezte azt a véleményt, hogy Franciaország „halogatja e nacio­nalista mozgalom elismerését.” A fran­ciáknak — mondotta — „most számí­tásba kell venniük az események logi­káját”. Attlee kijelentette: Hiba volna azt tartani, hogy az egyesített Németor­szágnak automatikusan az Északatlan­ti Szövetség szervezetének részévé kell válnia. „Ügy vélem, hogy az oroszoknak fel­tétlenül tiltakozniok kell ez ellen, pon­tosan ugyanúgy, ahogyan mi is tilta­koznánk olyan javaslat ellen, hogy Nyugat-Németország legyen az orosz birodalom csatlósa”. Attlee beszédének befejező részében támogatta a miniszterelnöknek a nagy­hatalmak legmagasabb színvonalú ér­tekezlete összehívására vonatkozó ja­vaslatát. — Ismét csak sajátos alkotmányjogi helyzet áll elő — folytatta Attlee. „Ei­senhower elnök elutazhat az értekez- 'etre. azután visszatérhet az Egyesült Államokba és félreállíthatják, ahogy Wi. elnökkel történt a Versailles! tárgyalások után”. Ezért elengedhetet­lenül szükséges, hogy az, aki az érte­kezletre utazik, teljes felhatalmazással rendelkezzék. „Az értekezlet legfőbb értéke a sze­mélyes kapcsolat felvétele és a köl­csönös megértés létrejötte lesz, s ezek elvezethetnek a béke biztosításához” — fejezte be Attlee. ÉLES AMERIKA-ELLENES H.ANGOK .AZ AISÖHÁZI VITÁBAN Május 11-én a külpolitikai kérdések­kel kapcsolatos alsóházi vitában Noel- Baker volt munkáspárti miniszter kije­lentette: „Képtelenség abban remény­kedni, hogy elérhető a koreai, indokí­nai és malájföldi helyzet rendezése, ha tovább folytatódik Formőza felfegyver­zése a Peking elleni háborúra". Noel Baker az. a reményét fejezte ki, hogy Churchill meggyőzi az Egyesült Álla­mok elnökét arról, hogy többé ne küld­jön fegyvert Formózára. John Strachey, volt munkáspárti had­seregügyi miniszter felszólalásában rá­mutatott az angol kormány szempont­jából égetően fontos, hogy „ne csak szavakkal, hanem tettekkel is” világo­san kinyilvánítsa az Egyesült Államok intervenciós magatartásának ellenzését. ■A miniszterelnök ezt ma szavakkal megmutatta, de e szavakat konkrét tetteknek kell követniük. „Az ilyen nagyjelentőségű kérdések­kel kapcsolatban — tette hozzá — ne:n tartózkodhatunk álláspontunk kinyil­vánításától, ha ettől tartózkodunk, ak­kor a független állam helyzetéből a csatlós állam helyzetébe süllyedünk.”. Woodrow Wyatt, a volt munkáspárti kormány hadseregügyi miniszterének parlamenti helyettese kijelentette: ha az Egyesült Államok továbbra is ellen­zi azt, hogy a Kínai Népköztársaság elfttglalja helyét a Biztonsági Tanárs- ban, Ang'iának késznek kell lennie ar­ra, „Amerika ellen szavazzon Ife Egye­sült Nemzetek Szervezetében”. John Hynd munkáspárti képviselő a pánmindzsoni tárgyaláson elfr^glalt a- merikai álláspontot bírálva a követke­zőket m'* *ndta: „Mi egyáltalán nem vagyunk hajlan­dók megérteni Harrison tábornok ag­resszív hangnemét, amely egyre aq- resszívabhá válik éppen most. amikor a kínaiak, mint reméljük, készek reá­lis engedményeket tenni. Arról van sző, hogy Amerikában, sót amerikai kormánykörökben sokan nem akarják a Távol-Keleten folyó háború megszűnését mostani stádiumában* A munkáspárti Michael Foot a né­met problémával kapcsolatban bírálta Churchillt. „Annak ellenére — mondta — hogy újabb lehetőségek kínálkoztak négy­hatalmi értekezletre, mi az európai vé­delmi közösségről szóló szerződéssé és a nyugati védelmi tervekkel kapcso­latban továbbra is úgy igyekszünk cse­lekedni, mintha semmi változás nem történt volna. Ez reménytelen állás­pont.” Geoffrey Bing munkáspárti képviselő Indokínáról szólva kijelentette, hogy * brit nemzetközösség a legkatasztrófá- lisabb módon szétzúzódik, , ha Ang.ia támogatja az olyan háborúba való bea­vatkozás politikáját, amelyet Indiában és Indonéziában felszabadító háborúnak tekintenek. Barbara Castle munkáspárti képvise­lőnő kijelentette: „Cburchil! megjegy­zései, melyek szerint a Szovjet-Orosz- országgat való barátságra irányuló tö­rekvéseink ellenére elhatároztuk, hogy nem mondunk le az Adenauerral kap­csolatban vállalt kötelezettségeink tel­jesítéséről, lehetetlenné teszi Német­ország egyesítését.” Nyugati vélemények az angol alsóház külüayi vitájáról A nyugati sajtó és a nyugati poli­tikai körök széleskörűen kommentál­ják az angol alsóház külügyi vitáját. A newyorki rádió kommentárjában beismeri, hogy „a brit üzleti köröket fontos érdekek fűzik a Szovjetunió­hoz és a kommunista Kínához ...” és éppen ezért a newyorki rádiónak az a véleménye, hogy az angolok inkább hajlandók elismerni a Szovjetunió bé­kés törekvéseit, mint az amerikaiak. A „New York Herald Tribune” iZ angol alsóház külügyi vitájáról a kö­vetkezőket írja: „Churchill az angol al- Bóházban elmondott beszédében kife­jezte, hogy alapvető felfogásbeli kü­lönbségek vannak közte és Eisenhower elnök, valamint Dulles külügyminisz­ter között”. Az amerikai lap szerint a legnyilvánvalóbb véleménykülönbség az, hogy Cljurchill Eisenhowerral és Du'- les-szal ellentétben, azon a véleményen Egy hét a külpolitika tükrében Ugyanakkor a „New York Herald Tribune”-ben a lap külpolitikai szemle írói az Alsop fivérek a következőképpen látják a helyzetet: „Nyugat házának a falain meglehetősen nagy repedések kezdtek mutatkozni. Félreérthetetlenül bebizonyosodott az is, hogy baj van nz alapzattal. Az alapok kijavítása azon­ban mindig költséges is és fáradságos. Már pedig mindenki elakarta kerülni az erőfeszítést és a költségeket. így tehát az összegyűlt államférfiak némi maltert csaptak a repedésbe, majd ma­gukban imádságot mormoltak, hogy az alapok tartsanak még ki egy kis ideig.” Kinek higyjünk? A hivatalos nyilat­kozat optimizmust sugárzó szavainak, vagy az egyik legnagyobb amerikai na­pilap borúlátó és úgyszólván irónikus megállapításának? MIT MUTATNAK A TÉNYEK? *1952 februárjában fejeződött be az Atlanti Szövetség ILszaboni értekezle­te. Az értekezlet befejezése után az imperialista sajtó diadalittas hasgor- kánja értesítette a békére vágyó vi'á- got a tanácskozások eredményességé­ről. Arról, hogy az Atlanti Szövetség valamennyi tagállamára sikerült ráerő­szakolni az amerikai terveket. Arról, hogy ezek szerint a tervek szerint az 1952 év végén 50, 1953 végére 75, 1954 végére 100. atlanti hadosztály felállítását irányozták elő. Ezen az áprilisi konferencián azonban az amerikai küldöttség meghátrált a nyugat-európai kormányok elől és kénytelen-kelletlen tudomásul kellett venni, hogy a nagyszabású liszabc'ni program teljesítésének a határidejét „kissé” meghosszabbítják. A szakkife­jezést is megtalálták, mint a „Yorkshi­re Post” című angol lap megfogalmaz­ta: Az Atlanti Szövetség legutóbbi ű'é- sének határozatai „huzamos fegyver­kezési hajszát” irányoztak elő. A „New York Herald Tribune” szerint ez azi jelenti, hogy a nagyszabású liszab >ni terv helyett, mely 1953 végére 75 had­osztály felállítását tervezi, megelég­szenek 56 hadosztály felállításával is. Ezek a fegyverkezési nehézségek nyilvánvaló következményei azoknak a gazdasági nehézségeknek, melyekkel a nyugateurópai államok küzdenek, és amelyek éppen ezért még a csökkentett tervben elfogadott 56 hadosztály fel­állítását is kétségessé teszik. A „Star” című amerikai lap keserűen állapította meg nemrégen, hogy „a mi európai szövetségeseinket új, erős gazdasági válság fenyegeti. A fegyverkezési, gazdasági nehézsé­gekben kapcsolódnak az egyes fokozó­dó politikai nehézségek is. A háborús szerződések ratifikálása akadályokba ütközik. A legújabb Dulles féle ulti­mátum november 30-ában állapítja meg a szerződések ratifikálásának a határidejét. A nyugat-európai helyzet, de általá­ban a nemzetközi politika mai állása egyre inkább azt tanúsítja, hogy az ilyen és ehhez hasonló amerikai ulti­mátumokkal szemben tanúsított fel­van; a nagyhatalmak értekezletének megtartása kívánatos és tanácsos, és nem lenne szabad azt olyan követelé­sektől függővé tenni, amilveneket az Eisenhower-kormány támaszt. Az angol lapok közül csütörtökön a munkáspárti „Daily Herald” az alsó­házi külügyi-vita amerikai visszhang­jával foglalkozik. Megállapítja, hogy e- gyes amerikai körökben megdöbbenést keltett Churchill miniszterelnök beszé­de és Attlee felszólalása. E megdöbbe­nés okát abban látja, hogy Ameriká­ban „már elszokták attól, hogy Nagv- Británnia hangját hallják, amint vilá­gosan állást foglal a nemzetközi kér­désekben”. Az angol nép ragaszkod'k majd ahhoz, hogy a kormány továbbra is támogassa a kommunista és nem­kommunista államok közötti békés ren­dezésre vonatkozó javaslatokat. tétlen engedelmesség ideje letűnőben van. Az események, nyilatkozatok so­rozatával lehetne ezt bebizonyítani. Dulles amerikai külügyminiszter u. n. -tájékoztató körútra indult az afri­kai és ázsiai országokba. Nem beszélve arról, hogy például a külügyminiszter egyiptomi látogatásáról megjelent nyu­gati sajtójelentések tartózkodó, sőt rideg fogadtatásról írnak, a külügymi­niszter úrnak módjában állót elolvasni az „A1 Miszri” című egyiptomi újság vezetőjének a lapban közzétett nyílt levelét, melyet Dullesnak címezett. Nem tartjuk valószínűnek, hogy elol­vasta. Pedig kár, mert sokat tanulha­tott volna belőle. Többek között, hogy „az arabok megtudják védelmezni saját magukat. Ezek az ő országaik és nem az önöké ... Az arabok nem akarnak sem az angolok sem a törökök, sem az Atlanti Tanács, sem pedig valamely balkáni szervezet járószaiagjára kerül­ni. .,És, hogy a külügyminiszternek ne legyen oka kételkedni az arab népek nagyon őszinte érzéseiben, erről is szó van a levélben: „önnek tudomásul kell vennie Dulles, amikor lábát arab föld­re teszi, hogy gyűlöljük önt, és egyál­talában nem bízunk önben.” A külügyminiszter úr, ha előbb nem, de utóbb meg fogja tanulni, hogy az ultimátumának mind kevesebb foganat­ja lesz, és egyre több ilyen és ehhez hasonló nyílt állásfoglalásba fog ütköz­ni a háborút előkészíteni akaró akna­munkája. Szakái István Oj IFJÜSÄG — a CsISz Szlovákiai Központi Bizottságának lapja. Megjelenik hetenként kétszer. Kiadja a Smena, a CsISz Szlovákiái Központi Bizottságának kiadóvállalata. Bratislava, Sol- tésovej 2. — Szerkeszti a szerkesztőbizottság. Főszerkesztő Szőke Józsel — Szerkesztőség és kiadóhivatal, Bratislava, Šoltésovej 2 Telefon 345-51. 2, 3. 229-31, 3 Nyomja Merkantil n. v. nyomdája. — Előfizetés egy évre 200.— Kčs, félévre 100.— Kčs. — A postatakarékpénztári befizetőlap száma S-54001. — Hirlapbélyeg engedélyezve Bratislava 2 Kerületi Postahivatal. Feladó és irányító postahivatal Bratislava 2.

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom