Új Ifjúság, 1953. január-június (2. évfolyam, 1-38. szám)
1953-04-01 / 13. szám
01IFIOSAG 1953 április 1. MöiDr, RfE ERNŐ: Küzdjünk az alkoholizmus ellen! A mai fiataloknait nálunk az a kivételes szerep jutott, hogy ifjúságuk világ határmezsgyéjén, fontos történetoii pillanatban bon. takozzék ki. Jóformán gyermekek voltak még, amikor a dicső Vörös Hadsereg szabadulást hozott hazánk népeinelj, majd a győzelmes február valóban a dolgozó nép kezébe adta sorsának irányításét. Ez a nemzedék vehette fe] nálimk először a vörös pionlrkendőt és viselheti büszkén az Ifjúsági Szövetség kék ingét. ök élvezhetik ^löször azt a .sok-sok előnyt, amely csak a dolgozók szabad hazájában juthat a fiatalságnak. Előttük nyílnak meg tehetségüknek megfelelően az iskolák és a különböző életpályák, rájuk vár az öntudatos énitö munka és a dicső feladat, hogy a szó. cializmus ügyét nálunk teljes győzelemre vigyék. Határmezsgyén ál] az ifjúság. Még körülveszik a letűnt világ csö- kevénycii, falujában vagy talán közvetlenül családjában még ott kísért a múlt, még nem szabadultak fel mindenütt az elnyomott lelkek. Neki pedig döntenie kell, határozottan meg kell tudni különböztetnie, mi az, ami elavult és mi az, ami új és építő. Világosan kell lát nia. mi az, ami \Tsszahúz és mi az, ami elörevisz. Talán nem is látszik nagy horderejű eseménynek, mikor a fiatalembert már annyira komolyan veszik, hogy vendégségben, családi ünnepeken, vidám társaságban szeszes itallal kínálják. Miért is utasítaná vissza, amikor mindenki koccint és a tiltakozás gyávaságának tetszhetnék, még ki is nevethetnék érte? A fiú a férfiasságot, a lány az egyenjogúságot látja abban, hogy elfogadja az italt. Persze, csak egy pohárral, hiszen az még igazán nem árt. Valóban igaz, hogy az ilyen alkalmi ivás még nem jelent komoly veszedelmet és nem is nevezhető iszákosságnak, alkoholiz. musnak. De honnan tudhatja valaki, hogy melyik az az alkalmilag ki- üritett pohár, amely megszokáshoz vezet és a megszokás eredménye Végül mégis az alkoholizmus ? Sokan mondták már, hogy ök ismerik a helyes mértéket és tudják, mikor kell az ivást abbahagyni. Azok közül is sokan mondták, akik idővel aztán az iszákosság áldozataivá váltak. Ezért a mai ifjúságnak döntenie kell alkoholizmus kérdésében is. Tudnia kell, van-e helye az új világban is az alkoholizmusnak vagy pedig a régi világ ártalmas csőké- vényei közé kell sorolnunk? Megalkuszunk vele vagy pedig komolyan felvesszük ellene a harcot és kiküszöböljük egyéni és közösségi életünkből? Hogy a kérdésben dönthessünk, tudnunk kell, milyen hatással van az alkohol az emberi szervezetre. Mindenki tudja, hogy az alkohol méreg, higitatlan állapotban elég belőle 60—100 gramm is, hogy az embert megölje. A szeszes italok higfitott állapotban tartalmazzák az alkoholt (a sörben van 3 százalék, borban 5—15 százalék, szilvórium- ban 65 százalék), igy a méreg el. viselhető, de a szervezetre nézve korátnsem közömbös. Az alkohol közvetlen hatása köztudomású. Először látszólagos élénkülés észlelhető — hangsúlyozzuk, csak látszólagos — mely abból stórmazik, hogy csökken az önkri tika, tompul a felelősségérzet, eset. leges gond, fájdalom és az illető, aki ivott, átmenetileg jól érzi magát. Valójában azonban az alkohol hatása az idegrendszerre mindig tompító. Az értelmi képességek csökkennek, az ember kezd összefüggéstelenül beszélni, bizonytalanul járni, könnyelmű és „beszámíthatatlan" lesz. Kialakul a heveny alkoholmérgezés közismert képe, melyet itass állapotnak, majd részegségnek nevezünk s amely rosz- szuléttel, hányással, asztal alatti bódult álommal végződik és ébredéskor az egész „élvezetből" csak a csömör keserű ize marad. Ez a példa bizonyára senkit sem vonz a mai fiatalok közül. Kevésbbé világosan él az emberek tudatában az alkohol tartós hatása, vagyis azok a kóros elváltozások, amelyek a méreg élvezete folytán a szervezetben fokozatosan jönnek létre. Pedig ezekhez nem is szükséges, hogy valaki ,,részeges" legyen, elveszítse maga fölött az önuralmat és énekelve járjon az utcán. elég ha valaki ..mértékletesen", de rendszeresen iszik. A szeszes italokat kedvelő embernek jellegzetes elváltozások jön- ! nek létre a szivén és a máján, nie- I l.yek végülis ahhoz vezethetnek, hogy ezek az életfontosságú szer- ! vek idöelött felmondják a szolgá- . latot. Az emésztőcsatornára sem i közömbös az alkohol hatása, hanem : gyakran mutatkozik meg idült gyo- I morhurntba.n, amely étvágytalan, j Sággal, reggeli hányással jár egiyütt. I 1 Ugyancsak gyakori következmények! I a beteges elváltozások a vesén, az! I ideggyulladások és a krónikus ! fidült) gégehurut, i Nem hiába az idegrendszeren a j legszernbctünöbh az alkohol közvetlen hatása, a tartós következmé. nyék is az idegrendszeren mutatkoznak meg a legsúlyosabb formában. A szeszes italok élvezte idővel a szellemi képességek és a jellem komoly zavaraihoz vezet. Az ember megbízhatatlanná válik, nem tudja figyelmét összpontosítani, eltompul minden szép és jó iránt és bűnözésre válik hajlamossá. A bírósági statisztikák igazolják, hogy a bűnözőknek mintegy 75 százaléka kerül ki az iszákosokból. A kedélyállapo't az ivás következtében ingataggá válik, az ember hol lobbanékony, heves, hol pedig eltompult, depressziv (búskomor) időszakai vannak. Rossz álmai vannak vagy álmatlanság kínozza. Ezek az elváltozások különböző lelki betegségekhez vezethetnek. Ilyen« például az üldözési mánia, amikor a beteg beképzeli magának, hogy valaki bántja és megrövidíti öt, s bár gyanújának semmiféle tényleges alapja sincs, köny- nyen tettlegességhez is folyamo- hati'k a képzelt ellenséggel szemben. Ebbe a csoportba tartozik a beteges féltékenység is. Egy másik változatnál az iszákosnak hallucinációi vannak, vagyis olyan látási, hallási vagy más érzéki benyomásai, amelyek nem a valóságból idulnak ki, hanem csak az ö felzaklatott idegrendszeréből. Például el nem hangzott hangokat hall, nemlétezö állatokat lát vagy tapint. A Korzakov-f^le betegségnél az- emlékezet zavarai jutnak előtérbe. A beteg semmit sem tud megjegyezni, mindent elfelejt és kitalált történetekkel igyekszik palástolni fogyatékosságát. A legsúlyosabb betegség az ú. n. delirium tremens, az iszákosság okozta elmezavar, amely a tudat teljes elborulásához vezet. Az elmegyógyintézetek lakóinak egy jelentős hányada kerül ki az iszákosság áldozataiból, gkik szellemi épségükkel fizettek rá az alkohol élvezésére. Az alkohol nemcsak ezeket a jellegzetes elváltozásokat hozhatja létre a szervezetben, hanem csökkenti az általános ellenállóképességet. is és fokozza a betegségekre való hajlamot. Például feltűnően gyakran kapnak az iszákosok ú. n. meghűléses betegségeket, tüdőgyulladást, mert bár az alkohol látszólag felme. legit a vérerek kitágulása követkéz- tében, valójában annál nagyobb a lehűlés. Éppen ezért a részeg ember könnyebben fagy meg, mint a józan. Hideg ellen szeszes itallal védekezni éppenúgy a tévhitek világába tartozik, mint az a rossz szokás, mikor a laikusok (hozzá nem értők) szeszes itallal akarják gyógyítani az influenzát vagy egyéb betegségeket. Statisztikai kimutatások szerint az iszákosok kétszer olyan gyakran betegszenek meg, mint a józanok, sőt az idősebbeknél ez az arányszám már háromszorosára emelkedik. De nemcsak az egyén egészségét veszélyezteti az alkoihoi ilyen komoly mértékben, hanem a családjáét is. Van olyan elmélet is, amely szerint egyes gyermekek gyenge ellenállóképessége, szellemi vagy jellembeli fogyatékossága esetleg a szülök alkoholizmusával magyarázható. Annyi azonban bizonyos, hogy az iszákos szülő gyermekeinek kevesebb lehetőségük van az egészséges életre, hiszen a kereset nem az öjavukat szolgálja, a család kevesebbet fordít helyes táplálkozás ra és lakáskulti'irára, mert a családfő káros és költséges szenvedélye minden összeget felemészt. Az ilyen családban nincsenek adv'a a lelki higiénia feltételei sem, a gyér. mekék feldúlt és boldogtalan házaséletet látnak maguk előtt és nem egyszer durva jelenetek tanúi. Még rosszabb a helyzet, ha a gyermekek maguk is hozzájutnak szeszes utalhoz, mert a fiatal szervezetre az alkohol mérge fo. kozott veszélyt jelent és káros nyo mókát hagy a fejlődő Idegrendszeren. Sajnos, ennek még ma sincsenek a .szülök eléggé tudatában és napirenden van, hogy a gyermekeknek sört vagy komolyabb szeszes italt adnak „kóstolni". Jackes London egyik könyvében leírja ejgy alkoholista tragikus sorsát, aki úgy szokott rá a szeszes italra, hogy titokban kóstolgatta a sört. amit kisfii'i korában apjának kellett kihordania a mezőre. Nálunk törvény szabályozza, hogy 18 éven aluliaknak nem szabad szeszes italt adni. de sokszor maguk a szülök kevésbbé védik a saját gyermekeiket, mint a törvény. Ha arról beszélünk, hol és ho- gyan veszélyezteti az emberi egészséget és életet az alkohol, külön figyelmet 1#[1 szentelnünk a baleseteknek, amelyek abból szármának, hogy itass állapotban nem lehet a munkás elég óvatos a gépe mellett, a gépkocsivezető a kor. mánykerék mellett. Különösen a közlekedési balesetek öltenek nálunk nagy méreteket az alkohol élvezet® következtében. Ezért a legszigorúbban meg kell követlenünk, hogy aki gépkocsit Vezet, az egyáltalán ne isyék szeszes Italt. A legkisebb mennyiségű, alkohol már elég ah. hoz, hogy megbízhatatlanná váljék és kockára tegye a maga és a mások életét. Szomorúan jellemző, hogy még mindig hétfőn a legnagyobb nálunk a balesetek száma — amint ezt a kórházak sebészeti osztályai is igazolják — nyilván a vasárnapi alkoholfogyasztás- következtében. Egyesített egészségügyünk a Szovjetunió szocialista egészség- Ugryének példáját követve a beteg, ségek megelőzésére (prevenció) tő. rekszik, mert az sokkal könnyebb és előnyösebb, mint a már kitört betegséget gyógyítani. Ugyanez a törekvésünk a balesetelhárítás terén is. Ha pedig meg akarjuk előzni a betegségeket, fokozni akarjuk a dolgozók ellenállóképességét és elejét akarjuk venni az ipari és közlekedési baleseteknek, kétségtelenül hadat keU üzennünk az alkoholizmusnak. Az alkoholizmus elleni küzdelemnek különböző eszközei vannak. az ú. n. prohibició, vagyis a teljes alkoholtilalom. Talán az Iát szanék a legkézenfekvőbbnek, hogy ha az alkohol ennyire ártalmas, ne engedjük gyártani. Ez azonban mégsem bizonyult helyes megoldás, nak, mert a tiltott gyümölcs mindig édesebb és a prohibiciőval kapcsolatban a titkos alkoholgyártás harapódzik el. Ezért mi nem nyúlunk ilyen erőszakos eszközhöz. Nálunk az alkoholizmus leküzdését a gyógyítás és a megelőzés szolgálja. Gyógyítani azokat kell, 3^ik saját erejükből nem képesek ettől a káros szenvedélytől megszabadulni. Ezeken segítenek az alko- hol-ellenes tanácsadók. amelyek egyénileg karolnak fel minden egyes esetet és az alkohol-ellenes gyógy, intézetek, ahol az alkoholistákkal megutáltatják a szeszes italt és gyóg3Tultan küldik őket haza. Természetesen, az alkoholizmus terén is a megelőzés célravezetőbb, Az MHK — ielvényről A CsISz alakulat! szervezete Prostejovban teljes mértékben bekapcsolódott az MHK-jelvény megszerzéséért folyó versenybe. Minden fiatal örömmel jár a próbákra, mert tudja, hogy ezzel fejleszti edzettségét, védelmi képességét. 1953. március 22-én, vasárnap hozzáláttunk egyes feltételek teljesítéséhez. Elvégeztük az, 1000 és 100 méteres futást, a légpuskából való lövést. Különösen az utóbbinál értünk el szép eredményt. í Azok a fiataiok, akik azelőtt hallani sem akartak az MHK-ról, ezen a, vasárnapon majdnem mindnyájan bekapcsolódtak a jelvényszerző ver- ■senybe. Mi, katonák tudjuk, hogy az f'HK ! jelvény megszerzésével hozzá iini- i lünk hazánk védelmi képessé,vének raegszilárditásához. s magunk i.s erős, testileg edzett hazafiakká vá- j lünk. j Frank(»vios Zo'^án, I katona. Bukarestben befejeződtek az asztaltenisz világbajnokságok. Sídé (Magyarország) és Rozeanu (Románia.) háromszoros világbajnok A XX. asztalitenisz világbajnokságot vasárnap befejezték Buka. restben. A zárőversenyek pompás eredményeket hoztak a béketábor országai ré.seére. A legszebb eredményt a romániai Bozeanu asztali- teniszező érte el, aki nemcsak hogy negyedszer védte naár meg világbajnokságát a női egyesben, hanem Magyarország válogatottaival együt megszerezte a nöl páros bajnokságot. Nemsokkal kisebb a magyar SÍ- dó sikere. Sidó a férfi egyese s Ko- cziánnal együtt a férfipárosban megszerezte a bajnoki címet, aztán Rozeaiinuva] a vegyespárosban, úgyhogj' a világ háromszoros bajnoka lett. Farkas és Koczián egyenként egy bajnokságot nyertek. A csehszlovák csapat is sikeresen küz dött. Andreadis a férfi párosban a második hel.yre kei’ült. Végső eredmények: Férfi egyes: Sldó—Andreadis 3:0 (21:15, 23:31, 21:18). Női egyes: Rozeann—Farkas 3:1 (31:11, 21:19, 19:21. 31:16). Férfi páros: Sidó, Koczián—Bergmann, Leach 3:2 (21:19, 19:21, 12:31, 21:18, 21:19). Nöl páros: Ro- zeami. Farkas—Rowe testvérek 3:1 (21:9, 21:9, 18:21, 21:18). Vegyes Páros: Sidó,Rozeann—Dolinár, Wer. ti 3:3 (9:21, 31:19, 10:31, 31:19, 21:19). A végső találkozások érdekes küzdelmet és magasszínvonalú játékot hoztak. Az északi sajtó a szovjet jégkorongozók Oslóban elért sikereiről A moszkvai válogatott csapat Oslóban jégkorong találkozót bonyolított le Nor\-égda nemzeti csa patával. Ez a találkozó nagy érdeklődést váltott ki az északi közönség körében. A szovjet jégkorongozók három mérkőzést nyertek Oslóban, melynek végleges eredménye 23:4. Norvégia közönségének eddig nem látott játékot mutattak a szovjet jégkorongozók. A nor\'ég sajtó lelkes elismeréssel nyilatkoziit a szovjet jégkorongozók teljesítményeiről. A „Morgenbladed" többek között ezeket írja: ,,A vendégek példás tes- ti játékot mutattak, s megmutatták, hogyan kell jégkorongozni.“ A „Weltland“ című folyóirat hangsúlyozza, hogy Norvégfia még soha nem látott olyan teljesítményt a jégen, mint amilyeneket a moszkvai csapat mntatott. A norvégiai, svédországi és finnországi szakértők, akik végigfnézték az oslói találko. zót. megállapftják, hogy a szovjet jégkorongozók minden téren felülmúlták ellenfeleiket. A csehszlovák labdarúgók előkészületei az Olaszországgal való találkozóra A csehszlovák labdarúgók ez évi nemzetközi programmja ez év április 19-én kezdődik Olaszország válogatott labdarúgó csapata ellen, A mérkőzést a Spartak Sokolovo Praha nyári stadiönjában bonyolítják le, A további előkészítő találkozót a csehszlovák válogatott csapat ma, április elsején bonyolítja le. Először a Kridia AHasti-val mérkőznek, a másik válogatott csapat ezalatt a Vörös Csillag labdarúgóival találkozik. Ezen mérkőzések után meg. állapítják a c-sapat összeállítását, amely aztán ez év április 19-én az olasz c-sapattal mérkőzik. mint a gyógyítás. A megelőzés eszközei a korlátozás és a felvilágosítás. Korlátozni elsősorban a magas alkoholtartalmú szeszesitalok gyártását kell (pálinka, rum, likőr, konyak), mert ezek a legártaJma- sabbak. Amikor egy-egy korcsmát bezárunk, hogy fehérfalú orvosi tanácsadóvá vagy bölcsödévé alakul, jón át, amikor újabb és újabb alkoholmentes éttermeket, tejbüffé- ket nsdtunk meg és megkedveltetjük a dolgozókkal S' vitamindús alkoholmentes gyümölcsszörpöket, nagy lépésekkel haladtmk előre a józan és egészséges élet felé. A felvilágosításnak az a célja, hogy a dolgozók megtudják, milyen veszéyeket rejt magában a szeszes italok élvezése. Az öntudatos dolgozók ezt a kérdést nemcsak saját egészségük szempontjából nézik, hanem építő terveink megvalósítása szempontjából is. Ezeket a nagyszerű terveket, amelyek nálunk a szocializmust építik, csak józan fő-' vei lehet megvalósítani. Azokat a kieséseket, amiket egy-egy dolgozónál az alkoholmámor okoz, mi nem engedhetjük meg magunknak. Gyakorlati lélektani vizsgálatokkal bebizonyítható, hogy kismennyiségü alkohol is azonnal csökkenti a mun. kaképességet, a pontosságot, a figyelmet, a képzettársítást és minden szellemi képességet. Aki pedig saját testi és SMllemi képességeit, egészségét és munkakészségét tudatosan csökkenti, az nem támogatja a tervteljesitést, hanem aJca- dályozza azt. Miért engedte a kapitalista rend. szer, hogy az alkoholizmus annjd- ra hatalmába ejtse a dolgozókat? Mert az megfelelt a kapitalizmus érdekeinek. Az alkohol jól bevált, mint a népbutitás eszköze, a nép energfiájának levezetője és maga- sabbratörésének akadályozója. Az alkoholizmus szomorú csökevény és veszedelmes örökség az elmúlt időkből. Az öntudatos dolgozónak ma világosan kell látnia, hogy. má. mórra, búfelejtöre csak elnyomott osztályoknak van szükségük, ml pedig nem felejteni akarunk, hanem építeni. Legkönnyebb ezt belátni az Ifjúságnak, amelynek olyan sok lehetőség kínálkozik a boldog, szabad és egészséges élethez, hogy bizonyára nem a füstös korcsmahelyisé, get fogja választani, mikor választ, hatja a munkát, a sportot, a tér. mészetet, a kultúrát és mindazt, ami az életben igazi örömet ad. A mi ifjúságunk, amely életével a nagy Sztálin örökségét akarja valóra váltani, hall.gatni fog az ö üzenetére: „Itt az ideje, elvtársak, hogy az alkoholizmussal végez. zUnk." Oj IFJÚSÁG — a CsISz Szlovákiai Központi Bizottságának hetilapja. Kiadja a Smena, a CsJSz Szlovák Központi Bízó tt.sa a,uak kiadóvállalata Bratislava. Soltésove.i 2, - Szer keszti a szerkesztőbizottság. Főszerkesztő Szőke József — Szerkesztőség és kiadóhivatal Bratislava, Soltészovej 2. Telefon 345-51, 2. 3, 229-31 3. — Nyomja a PRAVDA n. v. nyomdája Bratislava, — Előfizetés egy évre 100.— Kés. félévre 50.— Kés. — A postatakarékpénztári befizetőlap száma S. 54001 — tliriapbélyeg engedélyezve Bratislava 2. Kerft. 'éti FoatahimtaHól. Feiadé és irányító postataivatal Bmüslaya 2.