Új Ifjúság, 1952 (1. évfolyam, 1-50. szám)

1952-12-17 / 48. szám

4

1952 december 17

Ezt a történetet, amely mesének tetszik, pedig elejétől végig igaz, a szmolenszki terület holmzsarkovszki járásának erdőiben hallottam, amikor az még partizánvidék volt. A történetet Nyikolaj Fjodorovics Szomov partizán robbantó és fiacskája, Jura mesélte el. A fiú régebben ipariskolai tanuló volt, de ezekben a napokban partizánfelderítöként működött. A csapatban mindig mosolygó, kerek ábrázata miatt „Napocskának" nevezték el.

— Amikor a ,,fritz“ elfoglalta Vjazmát és már Moszkva felé tört, szülőföldünk, azaz pontosabban Orjokovka nevű kolhozunk egyszerre messze a német vonalak mögé került

— kezdte elbeszélését Nyikolaj Fjodorovics.

— Vagy háromszáz kilométerre a fronttól

— egészítette ki Jurka. Eszes fickó volt és mindenben szerette a pontosságot.

— Helyes. De ne zavarj az elbeszélésben ... Üjabban rákapott, hogy beleszóljon a felnőttek beszélgetésébe! — szólt rá az apja. — Nos, mi pedig nem veszítettük el a fejünket. Hamarosan nem messze kolhozunktól, éppen ebben az erdei sűrűben felbukkant M. elvtárs partizáncsapata. Nevét egyelőre nem árulhatom el. Mondhatjuk, a semmivel kezdtük: öt emberre jutott egy puska, ahhoz sem volt töltény. Volt azután egy láda kézigránátunk, meg néhány K. Sz. gyujtópalackunk. Mégis hamarosan megtolla- sodtunk, fegyverekre és felszerelésre tettünk szert. Mindezt harcban szereztük, még egy német rádiót is zsákmányoltunk.

— Szolgált nálunk a csapatban egy Szany- ka nevű ügyes fickó, aki a háború előtt abban a járásban mozigépész volt. Hamarosan kitapasztalta a rádiót, fúrt, faragott rajta, végül is megjavította, majd így szólt: „Fiúk, most már nem leszünk süketek többé. Moszkvát fogjuk hallgatni ..Csak aki az erdőkben harcolt, tudja, mit jelent, ha van rádió- készülék. Nagy szó volt ez! Nos, feltette a fülhallgatót,, a fiúk pedig körülállták és úgy nyújtogatták a nyakukat, mint a libák. Türelmetlenül várták, hogy meghallják, mi történik odaát a Nagy Földön, ahol a Vörös Hadsereg harcol, mi történik Moszkvában. Most jut eszembe, hogy mindez októberben történt Reggelenként már megcsípte a mezőket a dér, a mocsarakat pedig vékony jégréteg borította.

Nem is októberben, hanem október végén történt — javított Jurka.

— Nos, akármit csinál vele az ember, már egészen elromlott ez a kölyök. Hányszor ' mondtam már neked, hogy ne szólj közbe, | amikor apád beszél. No, kotródj innen, — haragudott meg Nyikolaj Fjodorovics. Megvárta, amíg fia elment és csak akkor folytatta: — Hát igaz, október végén történt, de ez nem számit. Szóval az egész csoport körülállta a rádiót, ahányan csak voltunk, kivéve persze az örökét. Hirtelen Szanyka felemelkedik, látjuk, hogy fehér, ajka remeg, mintha kalapáccsal vágták volna fejbe. „Moszkva beszél fiúk!...“ és nem fejezte be, hanem leült a földre, kezébe temette arcát és zokogott. Pedig kemény gyerek volt. Szörnyű, amikor az ilyen sir. Szóval mindnyájan álltunk és hallgattunk. A parancsnok megrázta Szanykát a vállánál fogva: „Hazudsz! Talán rosszul hallottad? No. válaszolj! Válaszolj a népnek!" „Nem, — feleli — i jól hallottam. Kujbisevböl adtak közvetítést. I Azt mondták, hogy kiürítették Moszkvát, Leningrádot és Gorkijt is, azt monták, hogy már minden egy cérnaszálon függ és a Vörös Hadsereg harcolva, tervszerűen vonul vissza az Uraiba.“ A parancsnok így szólt: „Hazudsz. Magam akarom hallani.“

Leült a rádió mellé és ahogy már az ilyen masinával lenni szokott: a legfontosabb pü- lanatban recsegés, zörej, nem értett meg semmit és a közvetítés megszakadt.

Hogy mit éltünk át ezen a napon, azt elmesélni sem lehet. Ügy járkált mindenki, mintha aznap temette volna el az anyját.

Estefelé, mikor eljött az ideje, hogy az esti híreket közvetítsék, a parancsnok így szólt Szanykához: „Állítsd be a gépet és menj az ördögbe.“ ö maga vette fel a fülhallgatót. Hallgatta, csak hallgatta, majd hirtelen felállt. semmit sem szólt, senkire se nézett és mindnyájan megértettük: a hírek rosszak.

A németek pedig abban az időben röplapokat ragasztottak ki a falvakban, hogy a partizánok olvassák: Adjátok meg magatokat. Hiába harcoltok, Moszkva és Leningrád elesett, Gorkij és Ivanovo a kezünkben van, a Vörös Hadsereg maradványai az Ural mögé vonulnak. Adjátok meg magatokat, ügyetek elveszett, adjátok le fegyvereiteket, gyertek elő az erdőkből és semmi bántódástok nem lesz." Hinni persze senki sem akart nekik. Hát hogyan lehetne elhinni, hogy a Vörös Hadsereget szétverték! De viszont itt van ez a kujbisevi rádió

____.

ÖJIFIÓSM

BORISZ POLEVOj:

m'A

r

m

(Q| — De nem is Kujbisevböl, hanem Königsbergböl beszéltek, — szólt bele a beszélge- I tésbe türelmetlenül Jurka, akj időközben j észrevétlenül visszasompolygott hozzánk és ! apja hátamögé állott.

| — Ez igaz, de ezt csak később tudták meg.

j Akkor még nem tudtuk, hogy a németek bolonditanak. Hiszen az időpont is egyezett, J meg a bemondó hangja is ismerős volt... ! Igen, igen ... Nos. szóval a hírek hatása alatt | úgy éltünk, mintha baltával vágtak volna | fejbe minket. És ekkor az egyik kolhozbeli nő, Katyerina Vlaszjevna Zsarinova özvegyasszony kiment a kertjébe fehérneműt szárí- | tani. Hát egyszerre csak látja, hogy a ha- | von újságlap fekszik. Felveszi, látja, hogy ; ismerős újság, a „Pravda". És a fénykép az I első oldalon a Mauzóleumot ábrázolja, azon í pedig Sztálin elvtárs, mellette Molotov, Mi- kojan és Vorosilov elvtársak... Az újság pedig látnivalóan friss... Mi lehet ez ? Ránéz a dátumra: de hiszen ez november 8-i újság!

Felkapja az újságot és berohan a házba, odanyomja lányának, — olvasd, olvasd el lányom. csak gyorsan, mit írnak itt! A iány olvasta, nem akar hinni a szemének: Díszszemle Moszkvában. Sztálin elvtárs beszédet mondott. A megszállók élete — mondotta — már nem tart sokáig. Hirtelen bejön Zsarinova szomszédnője a serpenyőért, vagy miért, hát újból olvassák az újságot. Estére megfordul a házban az egész kolhoz, vagy tízszer is olvasták Sztálin elvtárs beszédét. Az újság kézről kézre járt, nézegették, tapogatták. A valódi, megszokott, közönséges, mondhatni: kedves és drága újság! Hogy mi- osoda örömünnep keletkezett, azt el sem lehet mondani. Estére összekötő érkezett hozzánk a faluból. Homloka izzadt, vizes volt, mint az ürge és kiabált: „Fiúk, örömhír! Asszonyaink egy friss Pravdát találtak! Sztálin elvtárs beszédet mondott a Vörös- téren. A megszállókat mind az ördög anyjába küldjük! Moszkvában díszszemle volt tankokkal és ezekhez hasonlók!“

Mintha kő esett volna le a szívünkről. Embereket küldtünk az újságpéldányért, elhozattuk a csapathoz, hatalmas tábortüzet raktunk, összegyűjtöttük köré az egész népet és egész éjtszakán át hangosam olvastuk az újságot. Elolvastuk egyszer, de újak jöttek: „Olvassátok élőiről!" És az újak is hallgatják és a régiek sem mentek el. Hiszen eléggé lógott az orrunk a német rádiótól.

Ezen az éjtszakán Sztálin elvtárs beszédét a fiatalok, akiknek jobban fogott a fejük, kívülről megtanulták. Itt van ni a Jurka, most is elmondja magának szóról szóra, csak kérdezze. De azért nem kell... így is elhisszük. Már neki is kezdene... .

Szóval elterjedt a talált újság híre egyik falutól a másikig, sok-sok kilométeren át. És a távolabb fekvő falvak futárokat küldtek ki, a futárok pedig néha száz versztet is elgyalogoltak hozzánk, Orjohvkába, hogy ezt az újságot elolvassák. Sztálin elvtárs beszédét irkákba másolták le. A mindenfajta hazugságot tartalmazó német plakátokra pedig szénnel írták rá: „Hazugság!“

Könnyebb lett a lelkűk az embereknek. A mi partizándolgaink is vidámabban mentek. Csöstöl sereglett a nép hozzánk. Már* csak azt vettük fel. akinek fegyvere volt és azt is megnéztük.

A németek nyugtalankodni kezdtek. Mi történt? Akadt nálunk egy gazember, Pavlov Pjotr volt a neve, a legnagyobb tolvaj volt'a kerületben. Azután később partizánbi- rőság elé állítottuk és végeztünk vele. Szóval feljelentette Zsarinovát. Elmondotta, hogy Zsarinova találta az újságot, amely azután fellázította az embereket. Nos, eljött a német policáj, teherautón vagy tizenöt géppisztolyas ember. Betörtek Zsarinovához a házba. Hol az újság? Add ide az újságot! Ott áll előttünk Katyerina a falnál fehérebben: „Miről kérdeznek, nem értem és semi- lyen újságról nem tudok.“ Erre megkérdik tőle: „Hát okkor miért járnak hozzád az emberek az egész környékről?“ Katyerina ekkor feltalálta magát: „Gyógyfüveket gyűjtök" — mondotta. — „Az orvosokat mind elkergették, így hát füvekkel gyógyítom az embereket, azért jönnek." Értelmesen hazudott, de a németek nem hitték el. Ügy látszik ez a Pavlov Pjotr mindent elárult nekik. Látnivaló volt, hogy nagyon befütött nekik ez az újság. Bizony ... Sokáig kínozták Katyerinát, kezeit eltörték, fürtökben tépték ki a haját, szóval fasiszta módra viselkedtek. Katyerina csal? sírt, de nem vallott. „Még ha meg is öltök, akkor se tudok semmit," Kivitték a kertbe: „Mondd meg, hol az újság! Ha nem, felgyújtjuk a házadat.“ „Gyútjsátok fel — semmit sem tudok“ — tartott ki keményen Katyerina.

Nyikoláj Fjodorovics hangja ekkor remegni kezdett és szakadozó lett. A partizán elfordult, úgy tett, mintha a szemébe ment volna a dohányfüst és tenyerével a szemét kezdte dörzsölni.

— Az ‘ördög vigye ezt a mahorkát — maija a torkot, nem is dohány ez, hanem száraz ecet!... Szóval felgyújtották a házat, utána pedig az asszonyt is agyonlőtték.

SZTÁLIN ÉS AZ IFJÚSÁG

Kalinin írta: „Sztálin elvtárs hatvanadik születésnapjára írt cikkében: „Sok nagy, lángeszű alakja van az emberiség történelmének, de Lenin és Sztálin egyedülállóak a maguk nemében. Ők nemcsak önmagukban nagyok. A tömegekben gyökereznek."

Kalinin elvtársnak ez a megállapítása az igazi bolsevik típusú vezetőnek arra a tulajdonságára mutat rá,, hogy állandó szoros, megbonthatatlan kapcsolatban van a tömegekkel.

Lenin és Sztálin elvtárs hatalmas történelmi hőstetteket vittek véghez a szocializmus, a béke, a demokrácia ügyéért, a boldog és örömteljes emberi életért. Ebben a harcban kü’önös figyelmet szenteltek az ifjúságnak.

Lenin elvtárs azt írja, Klára Zetldnhez írott levelében 1920 őszén: „Ifjúságunk jövője nagyon a szívemen fekszik. Az ifjúság a forradalom egy része.“

Sztálin 1933-ban az élmunkás kolhozparasztok első össz- szövetségi kongresszusán többek között a következőket mondotta: „Az ifjúság a mi jövőnk, a mi reménységünk, elvtársak. Az ifjúságnak kell majd felváltani bennünket öregeket. Nekik kell zászlónkat a végleges győzelemre vinni.“

Ez a két idézet világosan megmutatja azt, hogy Lenin és Sztálin milyen jelentőséget tulajdonítottak az if júság kérdésének, szerepének.

Lenin tanításai szellemében mutat utat Sztálin elvtárs az ifjúság számára a szocializmus építésének egyes szakaszaiban. Meghatározza azt az

irányt, amelyen a szocializmus építésének egy bizonyos szakaszán haladnia kell, hogy a reá háruló feladatoknak eleget tudjon tenni.

1920 októberében Lenin az oroszországi Kommunista Ifjúsági Szövetség III. össz- oroszországi kongresszusán mondott beszédében megfogalmazta az ifjúsági szövetségek feladatait.

„Ez a beszéd a leninizmus égjük legfontosabb okmánya a szovjet ifjúság kommunista nevelésének kérdésében. Ez a beszéd a lenini-sztálini Kom- szomol cselekvései programm- ja." Ebben központi feladatként a tanulást jelöli meg. Ennek a programúinak a továbbfejlesztése, Lenin elvtárs tanításának alkalmazása arra az időszakra, amikor megkezdődött az első ötéves terv a Szovjetunióban, Sztálinnak 1928-ban az Ifjúsági Szövetség VTTI. kongresszusán mondott beszédének az ifjúság tanulásával foglalkozó része.

Ebben a beszédben Sztálin többek között felhívta az ifjúságot, hogy induljon harcba a tudomány várának meghódításáért, Mi tette ezt különösen szükségessé ?

„Óriási feladatok előtt állunk, elvtársak. Egész népgazdaságunkat át kell építeni. A mezőgazdaság terén le keli fektetnünk a nagyüzemű, egyesített, kollektiv gazdaság alapját. ... De nagygazdaságot csak űgjr tudunk szervezni, ha ismerőik a mezó'gazda.sá'rl tudományt. Ahhoz. ped>g, hogy ezf ismerjük, tanulni kell. Az mar területén sokká1 jobban állunk. De az új építé'kácle- rek hiánya itt is fékezi előrehaladásunkat. Hogy előbbre vihessük az ügyet gyorsítót ütemben új szakember kádereket kell teremteni a munkásosztály embereiből, a kommunistákból és a Komszomoi- tagjaiból."

A szocializmus építésének ezen feladatai a tanulást jelölték meg a szovjet ifjúság központi feladatául. Az ipar vezetésének, a mezőgazdasági tudománj'oknak elsajátítása a „tudomány erődjének bevétele" volt a döntő feladat. Azonban rámutatott Sztálin elvtárs arra is, hogy nem elég „általában kommunista kádereket nevelni“, akiknek általános, felületes műveltségük van, akik mindenhez hozzá tudnak ugyan szólni, de semmihez sem értenek. „A kon- társág és a mindenhez ko- nyitás most megannyi béklyó a számunkra.“ Nem ilyen emeberekre, ilyerí fiatalokra van szükség, hanem olyanokra, akik szakmájuk mesterei, az ipari vezetés, a mezőgazdaság szakemberei. „Elsajátítani a tudománjrt, Id kovácsolni a bolsevik szakemberek új kádereit a tudás minden ágában és tanulni, tanulni,

tanulni a legkitartóbban _ ez

most a feladat.“

★

Sztálinnak ezek a tanításai, továbbá mindazok a megnyilatkozásai, amelyek utat mutatnak az ifjúság számára a politikai, szakmai munka területén. az egyéni életben, a párt nevelése a szocla’!zmus építésénél,- „ hó'seivé. a Nagy Honvédő Háború hőseivg a kommunizmus építésének hőseivé nevelte a szovjet ifjúságot. Dr. Szakai! István.

Pedig az újságot ez a kolhozbeli asszony őrizte és kinn a kertben, a bokrok tövében egy kő alatt rejtette el. Az özvegy leánya — kit szintén Kátyúnak hívtak — most ápoló- nővér nálunk ... Ha akarja, mindjárt dehí- vom — éjtszaka azután bemászott a kertbe, kiszedte az újságot a kő alól és elhozta nekünk.

És ismét kézről kézre járt a „Pravda" az emberek között. Nedves lett és szétrongyo- lódott már az újság. Hasábonként felragasztottuk olajos papírra és a kolhozok tovább olvasták.

Természetesen, közben a partizánok erői is állandóan növekedtek. A német ezekben a napokban minden katonáját Moszkva alá küldte, mert ott befütöttek neki, a falusi helyőrségeken csak az öregebbek maradtak, a legutolsó sorozásból. Ekkor hirtelen lecsap- j tunk a helyőrségre, a „fritzeket" jól elkalapáltuk, környékünket megtisztítottuk és I megszerveztük ezt a partizánvidéket, ahová , a német most már tankok nélkül még az or- j rát sem meri bedugni. No. dehát ezt már ! maga is tudja, erről már nem is érdemes beszélni.

Megkérdeztem, hol az újság. Az újságot a parancsnokunk őrizte. „Megőrzőm az újságot — mondta —, mert történelmi okmány ez! A németeket megverjük, ezt az újságot pedig valami múzeumban akasztjuk ki. Hadd csodálkozzanak majd a gyermekeink, hogy milyen újságunk volt a háború alatt."

— No és hol van most az újság?

— Hát az kérdéses. A parancsnokunk őrizte, azt lehet mondani, mint a szemefényét, mert a parancsnokunk a háború előtt párttitkár volt és az ilyen dolgokat nagyon érti. Egyszer a szomszéd járásból a csapat parancsnoka elküldte hozzá felderítőjét: „Küldd el az újságot hozzánk is — írta a parancsnok. — Számotokra ez már csak történelmi okmány, miután ti már többé-ke- vésbbé felszabadultatok. A mi számunkra pedig. akik még németek alatt vagyunk, fegyvert jelentene." Mi mást tehettünk volna, — nyugta ellenében átadtuk az újságot, amely azután ismét elkezdte útját az emberek között.

No, és most hol van?

Nyikolaj Fjodorovics széttárta két hatalmas, eres kovácskezét (pórusaiból még az erdőben sem lehetett kimosni a fémmaradékot) és igy szólt: „Nem tudom megmondani. nyomát vesztettük. Most már a vidék, ahol az a parancsnok működött, aki kölcsönkérte az újságot, szintén felszabadult, szintén partizán-vidék lett. Egyszer hivatalosan elküldték oda. Egy zsákmányolt ágyút kellett megjavítanom, hát hallom, hogy a parancsnok elrendeli: „Vedd el tőlük az újságot — mondja a parancsnok — el kell kül- denem a Nagy Földre.“*)

Kérdem: „Hol az újság, miért nem adjátok vissza?" N. elvtárs azt mondja: „Meggondoltuk. Még decemberben eljöttek hozzánk a fiúk Minszk alól és odaadtuk nekik.“

Nyikolaj Fjodorovics ránéz kicsiny, erős fehér, erős fogai voltak. Mosolyogva megvilágította arcát, szinte megfiatalodott a szakáll alatt.

— Nálunk, a falvakban, erről az újságról már legendákat meséltek. Bizony isten!... Azt mesélik, hogy a németek az újságot a tüzbe dobták és nem égett el, a folyóba dobták és nem süllyedt el, aztán azt is mondják, hogy felvágták és lövedékhüvelyekbe tették és kilőtték. És az újság ettől nemcsak, hogy nem ment tönkre, hanem még több milliónyira szaporodott.

— Butaság! — szólt közbe szelíden Jurka. — Nagymama meséi...

Nikolaj Fjodorovics ránéz kicsiny, erős fiára. A gyereken a köpeny, amelyet valamelyik megölt német tisztről szedhetett le. övvel szorosan le van szorítva.

— Pedig nem ostobaság ez. Azt hiszed talán, hogy most rossz az összeköttetésünk a Nagy Földdel? Mi, drága elvtársam, most már a „Pravdá“-t, az „Izvesztyijá-t és mindenfajta más újságot, azonkívül még postát is kapunk minden héten. És ha egy-két hét késéssel is olvassuk, mégis mindenről tudunk, hogyan éltek odaát, mit csináltok, hogyan vakarják a szövetségesek a La Manche- csatornán túl a tarkójukat, hogy tör előre a Vörös Hadsereg és hogyan veri a németet végig az egész fronton.

A partizán erősen, de mégis gyengéden fia vállára ütött. A fiú megremegett kicsit de azért állta.

— Miért mondod, hogy nincs így? Meg hogy .nagymama meséi"? A meséket is meg ■kell tudni érteni, te zöldfülű ...

*) A Nagy Honvédő Háború alatt a megszállt területen Nagy Földnek nevezték A frontmögötti területet. (A íprciító-X