Új Ifjúság, 1952 (1. évfolyam, 1-50. szám)
1952-05-21 / 18. szám
6 vwm A gépi szem Másfél évszázaddal ezelőtt a szupport vette át a munkás kezének szerepét a fémmegmunkáló gépeknél. A vésőt a gép „mechanikus kezébe“ szorították bele. Az, amint már tudjuk, kitartóbbnak bizonyult az emberi kéznél. Később a mechanikus kezek számát megnövelték, sőt a szupportok száma megkétszereződött, megháromszorozódott — a gép sok- kezü lett. És végezetül sikerült ezeknek a gépkezeknek a mozgását teljesen önműködővé tenni. A mozgásuk még gyorsabb és pontosabb lett, a termelékenység megnövekedett, is az áru minősége még jobb lett. így állott és áll ' a dolog a fémmunkások kezeinek mechanikus kezekkel való helyettesítése tekintetében. Napjainkban sok esetben a fémmunkás kezére az a szerény feladat hárul, hogy időnként lenyomja a gép szabályzógombját, vagy kiegészítse az anyagot a gép etető szerkezetében, avagy leszedje a megmunkált tárgyakat. Az önműködővé tétel felszabadította a munkás kezeit, de nem a szemeit. Sok esetben csak a szemek modhatják meg a munkásnak, hogyan kell vezetnie a munkadarabot, hogy az alkatrész pontosan betarthassa a rajz szerinti méreteket, s kielégítő-e az elkészített tárgy minősége. De a legkiválóbb képességű munkás, a leggyakorlottabb szem is tévedhet, amikor az ezredmilliméter pontosságú megmunkálásról van szó. De, ha a szemek nem is tévednek és pontosan eltalálják a pillanatot, amikor le kell állítani a szerszámot, vagy más irányt kell adni neki, még az esetben is lehetséges a hiba. Hiszen bármilyen gyorsan is menjenek végbe a gondolkodási folyamatok az ember agyában, amíg a szemek átadják benyomásaikat az agynak, amíg ez továbbítja a parancsát a kéznek és a kéz teljesíti azt, eltelik valami elenyészően kis idő. Ezalatt az elenyészően kis idő alatt, ami. legfeljebb szempillantásokban fejezhető ki, a tárgy megmunkálása tovább folyik, a méretei és körvonalai tovább változnak. A fémmunkás szemét gépi szemmel helyettesíteni, mely pontosan és tévedésmentesen figyeli a megmunkálás tartamát, a méreteket, a tárgy körvonalait s önműködően irányítja a szerszám mozgását — ez'volt az új feladat, mely a fémmegmunkáló gépek szerkesztői előtt állt. Létezik ilyen mechanikus (gépi) szem, vagy még fel kell találni? Igenis létezik, és már széles körben alkalmazzák a technikában. Csak az volt hátra, hogy a lőhető legtökéletesebben hozzáidomítsák ezt a szemet a fém- megmunkáló gépekhez és megalkossák a „látó“ gépet. Milyen is hát ez a szem? A technikában ezt a szemet nem „mechanikus szemnek“, hanem „elektromos“ vagy „fotoelektromos“ szemnek nevezik. A dolog lényegén ez nem változtat, mert parancsait a szem egy mechanizmuson keresztül osztogatja, — tehát „mechanikus“ szemnek is nevezhetjük. Az utóbbi években a technikában egyre Szélesebb körben alkalmaznak egy különleges eszközt, melyet fotocellának neveznek. A fotocellára eső fény a szerkezet elektromos áramkörében áramot kelt, amely egész idő alatt áramlik a vezetőben, amíg a megvilágítás tart. Az áran\ erőssége a fotocella erősebb, vagy gyengébb megvilágításától függően növekszik vágj' csökken. Nos, a fotocellának ezen a sajátságán alapul a mechanikus szem szerkezete is. A fotocella széles körben nyer alkalmazást életünkben. A hangos mozi, az elektromos képátvitel, a távolbalátás, az automatikus jelzőberendezések, — mind a fotocella alkalmazásán alapulnak. , A fotocellát rendszerint egy igen érzékeny relével kapcsolják össze, — egy elektromágneses készülékkel, mely úgy ivan beállítva, hogy elegendő az áram erősségét bizonyos meghatározott értékig csökkenteni, vagy növelni, hogy a relé azonnal átváltson. Ez az új szó azt jelenti, hogy a szerkezet mutatója hol zárja, hogj' megszakítja az elektromos áramkört. Az első esetben működésbe lép egy mechanizmus, mely valami mozgást vezérel, a második esetben a mechanizmus kikapcsolódik s a mozgás vagy megváltozik, vagy egészen megszűnik. A fotocella alkalmazása révén a gépszerkesztőknek első tekintetre szinte megmagyarázhatatlan, csodálatos jelenségeket sikerült elérniök. A repülőgépalkatrészeket és autókarosszéria alkatrészeit kovácsoló gyorsjáratú pöröly medvéje percenként sokszáz ütést végez. A mégmunkálandó fémlemezeket kézzel helyezik a pöröly alá. A munkásnak ezalatt a rövid idő alatt kell a soronlévő. lemezt az üllőtökére helyeznie, amíg a medve felfelé mozog. A letevő mozdulatnak rendkívül gyorsnak és óvatosnak kell lennie, nehogy a muíikás kezei nagyon közel kerüljenek a medvéhez. Egy pillanatnyi késedelem és a lecsapódó hatalmas acéltömb szétzúzza a munkás /kezeit. Csupán a figyelemre nem lehet számítani — munkaközben mindenféle véletlen előfordulhat: csa£ egy szempillantással húzódjék el a munkás mozdulata, s a szerencsétlenség elkerülhetetlen. A veszélyes helyet természetesen kőiül lehet keríteni, úgyhogy a munkás kezei ne kerülhessenek a medve alá. Az ilyen elkerítés azonban kétségkívül zavarja a munkát. Tehát valami más elkerítési módot kell kieszelni, amely megbízhatóan megvédi a munkás kezét, ugyanakkor azonban nem zavarja a munkát. És itt a balesetelháritó technikusoknak a fotocella jött segítségére. Megbízható kerítésül a fénynyaláb szolgál, mely a fotocellára van irányítva. A „kerítés“ úgy van elhelyezve, hogy alatta fémlemez elhelyezése az üllőtökén szabadon végbemehet. De, ha a munkás keze túlságosan mélyen nyúŰ! IFIftS&G lik bele, és már fenyegető közelségbe kerül a bezuhanó acéltömbhöz, a fénysugár megszakad, a fotocella megvilágítása abban a pillanatban csökken, az áramkörbe iktatott relé átkapcsol, a gép motorja kikapcsolódik, a medve megáll, mintha valmi láthatatlan akadály tartaná* vissza a lezuhanástól. így dolgozik a mechanikus szem, mely észreveszi a veszélyt és elhárítja azt. A mechanikus szem alkalmazása ellenőrzési és jelzési célokra sokféle: a fotocella, láthatatlan varázsló, kinyitja a garázs ajtaját a sebesen behajtó gépkocsi előtt. A fotocella kinyitja az ajtót a látogató előtt, a fotocella megállítja a Vonatot a hirtelen felmerülő akadály előtt, a fotocella, számbaveszi és osztályozza az árucikkeket... Természetes, hogy a munkapadépítőkben felmerült a gondolat: vájjon nem lehetne-e a fotocellát a munkapadokhoz hozzáidomítani olyképpen, hogy helyettesítse a munkás szemét, hogy a gép „látó legyen“ ? Ez a gondolat csaknem ugj’anegj' időben merült fel úgy külföldön, mint a Szovjetunióban. A feltalálók és gépszerkesztők egymásután szerkesztették a gépszerkezeteket és fémmegmunkáló gépeket. Ezek a csodálatos „eszes“ gépek önműködően végeznek el olyan munkát, melyek azelőtt elképzelhetetlennek tűntek fel emberi beavatkozás nélkül. „Látó“ gépek Eddig csak egyenes körvonalú alkatrészek készítéséről esett szó — hengerekről, síkokról, kúpokról. A szerszám, vagy a tárgy mozA modern esztergapad ma már nélkülözhetetlen iparunkban gásai ilyen megmunkálásnál meglehetősen egyszerűek. De a gépalkatrészek nem mindig -ilyen egyszerűek, szükség van görbe körvonalú idomokra is. Ilyen esetekben a szupport és a befogott szerszám vagy gép asztalának mozgását úgy kell szabályozni, hogy’ a tárgy felületének különböző helyein, különböző vastagságú rétegeket vegyen le a 'fémből. Az ilyen körvonalú tárgyakat különböző gépeken kell megmunkálni esztergán és marógépen. Különleges berendezések — idomláp (sablon) vagy másoló (kopír) kényszerítik a szerszámot, hogy a tárgy körvonalait a rajz szerint kövesse s azt pontosan kidolgozza. Az 'ilyen gépeket másológépeknek nevezik — másoló eszterga-, másoló maró-, gyalu-, stb. gép. így nevezték el őket, mert a szerszám mozgásában lemásolja az idomlap vagy másoló (kopír) profilját (élrajzát). Hogyan történik ez? A másoló eszerga szupportja görgővel van felszerelve, mely pontosan a megmunkálandó tárgy idomlapja szerint kialakított csúszóvezeték mentén gördül. Ez a csúszóvezeték a másoló (kopír). Minthogyha szerszám a másoló profiljának vonalát követi, annak megfelelő forgácsot szel Je és a megmunkálásban ugyanazokat a körvonalakat ismétli, 1 vagyis lemásolja azokat. De itt is előfordulhatnak j mindenféle hibák: lehet, hogy a rugó nem működik pontosan, a másoló szegélye gl lehet , kopva s akkor a munkadarab körvonalai sza-, bálytalanokká válnak. A munkás nem veszi ' észre a szabálytalanságot, folytatja a meg- ■ múnkálást s a tárgy selejt be kerül. Hogy ezt elkerüljék, a fémmunkáló gépek építői a fotocella segítségét vették igénybe, — a mechanikus szemet, mely irányítja a véső mozgását, mintegy figyelemmel kíséri és vigyáz, hogy a tárgy körvonalai pontosan egyezzenek a másoló körvonalaival. A szupport szántalpának alján helyezik el üvegezett keretben a másolót (kopírt), amely átlátszatlan anyagból készül. A fényforrástól felfelé a másoló szegélyére ,egy kis, igen kis átmérőjű fémgöröcskét irányoznak — egy éles fénypontocskát. A keret alatt van a fotocella, melynek elektromos áramköre a szupport mozgató szerkezetével van összekapcsolva. A íénj-sugárnyaláb a keretre a másoló profiljának kezdeti pontjára esik. A fényes sze- mecske figyelmesen követi, a rajz vonalait, engedelmesen követve annak minden változását. A véső, vagy a gép más szerszáma, ugyancsak engedelmesen munkálja a tárgyat, pontosan előállítva újra a minta profiljának minden görbületét, Vannak már általánosan elterjedt másoló- marógépek. Ezek a gépek tulajdonképpen nem „látók“, hanem ellenkezőleg inkább „vakodnak lehetne nevezni őket. A másolószerkezet „ujja“, mint a vakok pontosan tapintó keze pontosan kúszik a mintadarab körvonala mentén. Egy emeltyürendszer az „ujj“ minden mozdulatát átveszi a marókorongra, s az a megmunkálás alatt álló fémből pontosan ugyanolyan tárgyat állít elő. A niásoló fém- megmunkáló gépeket ugyancsak az „eszes“ gépek közé kell sorozni. De még „eszesebb“ a mechanikusszemü másoló-marógép, amely nem , „vak“, hanem „látó“. Ezt a gépet Vihmah szovjet mérnök szerkesztette. A fényszemecske ez esetben nem a minta szegélye mentén kúszik, mint a másoló-esztergánál, hanem a tárgy rajzának vonalai mentén. A gép „olvassa“ a rajzot. A gép egész „látószerkezete“ szorosan össze van kapcsolva a marókoronggal, mely aztán a rajz nyomán kivágja a'tárgy körvonalait. A gép szeme úgy van elrendezve, hogy a fénypontocska legcsekélyebb kísérletére, hogy letérjenek a rajz vonalairól, a relé átváltja a szerkezetet s kényszeríti a pontot, hogy-visszatérjen a helyes útra, melyet a szem mutat neki. A feltalálók lassanként a többi munkagépeket is felszerelték mechanikus szemmel. A gépszerkeztök arra törekednek, hogy a gép, a sima felszínen visszamaradt mikroszkópikus kicsinységü egyenetlenségeket is észre vegye és teljesen-simára levegye őket. Ugyancsak a fotocella a csiszológépeken azt a pillanatot lesi ki, amikor ki kell kapcsolni a szerszámot, hogj' a tárgy ne menjen tönkre. A vágó megmunkálása során roppant finom forgácsokat szednek le a tárgyból, elég például 2—3 fölösleges fordulattal tovább járatni a csiszoló korongot és a tárgy használhatatlanná válik. A munkásnak minduntalan le kellett állítania a gépet, hogy az alkatrész méreteit ellenőrizze. A mechanikus szem megszabadítja a munkást az ilyen időveszteségtől. A szem szüntelenül figyelemmel kiséri a tárgy méretét és őrködik, hogy ne legyen eltérés az előírástól. Abban a szempillantásban, amikor az a kívánt méretet eléri, a fotocella kikapcsolja a szerszám mozgását. A pontosság, mellyel ez esetben megméri a tárgyat, eléri az egy mikront. Ezt a műszert — az elektrométert két szovjet mérnök, Ronin és Baszkakov szerkesztette.Hogyan lettek a munkapadok „eszesek“. Néhány évvel a Nagy Honvédő Háború előtt a moszkvai Ordzsonikidze munkapadépítö műhely marómunkása, Ivan Gudov az egész országot bámulatba ejtette munkája termelé- kenj'ségének hallatlan mértékű emelésével közönséges marógép mellett. Ivan Gudov többszörösen túlteljesítette a normát, s munkateljesítménye később még egyre jobban és jobban emelkedett. Végül a neves fémmunkás tízszeresen túlszárnyalta a rendes munkateljesítményt. Gudov tanítványainak és követőinek száma egyre emelkedett. A norma két-háromszoros túlteljesítése nálunk megszokott lett. Ezek az emberek pélSzázorsós automata fúrógép, mely pillanaton alatt kifúrja a repiilőgépmotor hengertömbjének valamennyi nyílását. daadásukkal a fémmunkások sokezer főnyi hadseregét buzdították követésre, megtanították őket is a soha nem látott munkaütemre és megmutatták az utat a munkapadok termelékenységének óriási arányú termelékenysége felé. Az egész ország ismeri Ivan Gudov, Dimi- trij Bozsoj és a gépépítés sok más sztahano- vista-racionalizálójának nevét. Ezeknek az embereknek az érdemeik olyan nagyok, hogy könyveket írtak és még fognak írni róluk, arról, hogy hogyan született meg és növekedett az élmunkások dicsősége, akik számára a munka nem csupán a derekes helytállás, hősiesség és hírnév kérdése lett, hanem az alkotó erőnek és az alkotás örömének forrása is. Gudov is, a tanítványai is, közönséges, nem automatikus gépeknél dolgoztak. Ezek a gépek nem voltak „eszesek“, de megtanították őket „értelemre, okosságra“. Gudov és követői értették a módját, hogyan irányítsák *a gépszerkesztők munkáját. A munkapadokon magános védők dolgoztak. A racionalizál ók megnövelték a számukat, s az egyidejű munkához egyszerre több egyforma, vagy különböző szerszámot fogtak be. A gépeken egyszerre csak egy alkatrészt munkáltak meg. A racionalizálők olyan berendezéseket találtak fel és alkalmaztak a gépeken, melyek megsokszorozták a munkadarabok számát. A munkapadok nem voltak önmüködöek. A racionalizálok ekkor megmutatták, hogj' a padok szerkezetének legegyszerűbb eszközökkel való kiegészítése — mint szorító szerkezetek, szán-megállítók, gépindítók — részben önműködővé teszik azokat, felszabadítják a munkás kezeit, szemeit, figyelmét egyébb munkák számára. ^ A sztahanovista fémmunkások sók esetben tökéletesítették a már elég „eszes“ félautomata gépek berendezését is, átalakítva őket teljesen önműködőkké. Az ilyen gépekben a tárgy egész megmunkálása önműködően ment végbe, de a tárgy befogását és levételét a gépről a munkásnak kellett végeznie. Azt, amit a gépek szerkesztői nem tudtak megcsinálni, megcsinálták az Ugj'eskezü sztahanovista feltalálók és racionalizálok. így például a L. M. Kaganovies nevét viselő golyőscsapágy üzemben a csapágyak gyűrűit félautomata esztergákon készítették. Ezek igen „eszes“ gépek. Azután, hogy az orsón el- helj'ezték a munkadarabot, a gjdírüt, a gép egyedül, emberi beavatkozás nélkül 9 bonyolult műveletet végez el, egymásután kilenc szerszám munkálja meg a tárgyat. De a munkadarabot az orsón a munkás helyezi el. A kész tárgyat ugyancsak a munkásnak kell levennie a gépről. Ekkor az üzem egyik dolgozója, mechanikus kezeket szerkesztett a géphez, melyek a nyers munkadarabot befogják, majd leveszik a megmunkált tárgyat, azután átadják a következő gépnek végleges megmunkálás végett, annak az orsólyán helj'ezik el s Végül az elkészített gyűrűt ugyancsak leveszik és továbbadják a gyűjtő csatornába. A sztálingrádi traktorüzemben ugyancsak „eszessé“ tették a többvésös felautomata esztergát, mely a hernj’ótalpak görgőinek agyát munkálta meg, A sztahanovista-racionalizálók elérték art, hogy a munkadarabot automatikus szerkezet helyezze el a gépben és ugyancsak automatikusan kivegye belőle. Egy félautomatát alakítottak egész automatává. Tömegével lehetne felhozni példákat, amikor sztahanovista-racionalizálók és feltalálók saját alkotó kezdeményezéséből „megtanították“, a munkapadokat „értelemre okosságra“. Ezek az emberek megmutatták, hogy a legközönségesebb munkapadot is „eszes“ csodálatos géppé lehet tenni. Csak örökösen kutatva ki kell fürkészni minden lehetőséget, amit a pad kínál gondosad mérlegelni kell őket, azután nap-nap után, állhatatosan keresnyaz utat, mely fokozza mind a pad, mind pedig saját munkánk termelékenységét. Hazánk nagyszámú gépépítő és fémfeldolgozó üzemének műhelyeiben a, munkapadok túlnyomó többsége nem automatikus. Ezért a sztahanovista feltalálók alkotótevékenységének, mely ezeket a munkapadokat átalakítja, csodálatos „eszes“ gépekké, óriási jelentősége van, mert hatalmas lépésekkel viszi előre a szovjet gépépítést és fokozza az ország védelmi erejét. A Nagy Honvédő Háború éveiben fémipari munkásaink megsokszorozták racionalizálási és feltalálói tevékenységüket. A munkapadok túlnyomó többsége a szovjet üzemekben rászolgált az „eszes gép“ elnevezésre. Termelékenységük a korábbinak többszörösére emelkedett. S ekkor a szovjet fémipari munkások megtették a következő lépést az automatikus megmunkálás terén ... A Nagy Honvédő Háború alatt a szovjet gépesítés hét mérföldes léptekkel haladt előre: a gépszerkesztők számtalan legkorszerűbb „eszes“ fémmegmunkáló gépet alkottak. Ezekben a gépekben egyre több az egyszerre dolgozó szerszámok száma, emelkedik a megmunkált tárgyak mennyisége, s egyre kevésbbé és kevésbbé vesznek részt a gép munkájában a, munkás kezei és szemei. Űj Ifjúság — a CsISz Szlovák Központi Bizottságának hetilapja. Kiadja a Smena, a CsISz Szlovák Központi Bizottságának kiadóvállalata, Bratislava, Soltésovej 2. — Szerkeszti a szerkesztőbizottság. Főszerkesztő: Szőke József — Szerkesztőség és kiadóhivatal: Bratislava, Soltésovej 2. Telefon: 345-51, 2, 3, 229-31, 3, — Nyomja a PRAVDA n. v, nyomdája, Bratislava. — Előfizetés egy évre 100.— Kcs, félévre 50.— Kcs. — A postatakarékpénztár befizetőlap száma: S-13.890. — Hirlapbélyeg engedélyezve Bratislava 2. Kerületi Postahivataltól. Feladó és irányi tó posta- hivatal Bratislava 2.
