Márkos Albert: Nagyajtai Kovács István - Unitárius könyvtár 14-17. (Kolozsvár, 1926)

30

meg esténkint agglegény, kietlen otthonába, előveszi Ovidiust s a Tristiák bús verseitől ihletve tollat fog s meghatottan sírja el öreg barátjának, Keménynek a letűnt szép napokat, amikor együtt utazták be Magyarországot, lelkűk a tetterőtől dagadt, amikor tervelgetéseikre, vitatkozásaikra s barátságos beszélgetéseikre rövid volt a leghosszabb nap is.

Ráerőszakol ugyan magára egyegy tervet, folyton elmélkedik a székelyek históriájáról, de szállni már nem tud, csak földön vergődik, mint a szárnyaszegett rabmadár. Valami fojtó', nehéz köd üli meg lelkét s amikor tova lebbenti azt a szabadabb szellő, csüggedten látja, „mily nehéz az út s mily messze a pálma“. Nem érez már magában erőt, hogy küzdjön ezért a pálmáért s lelke még inkább elcsügged, amikor legbübb barátja, fáradságos munkáinak osztályosa, Kemény is kidől mellőle.

E nemes barát elvesztőt csak részben pótolhatja Erdély Széchenyijével, gróf Mikóval való barátsága. Mégis a vele való szövetségnek köszönhette régi •álmának, az Erdélyi Múzeumnak valósu-