Gagyhy Dénes: Dávid Ferenc - Unitárius könyvtár 6. (Kolozsvár, 1926)

20

Legfőbb vádját Dávid utolsó, tordai zsinatának elferdített határozatai alkották, melyek alapján az 1579-iki tordai országgyűlés kimondotta, hogy Dávid Ferenc tanítása káromlás és kárhoztatásra méltó. Pedig más bűne nem volt, mint őszintén vallotta, hogy az emberi léleknek a végtelen mindenség alkotójához vezető úton nem babonás miszticizmusra, nem is faragott bálványra, hanem a józan ész előtt világos, a közműveltség tökéletesedésével párhuzamosan haladó, értelmes eszmékre van szüksége. Minden fejlődik a világon, fejlődnie kell hát, sőt át kell alakulnia az istenhivés tartalmának és formáinak is.

A bátor újító, korszakos pályafutásán 1579 novemberében eljutott az utolsó állomásra, magas Déva várának börtönébe, örökös rabságra. Szomorú szívvel kellett tapasztalnia, hogy nem elleneinek ereje, hanem tulajdon pártfeleinek irigysége, féltékenysége és gyáva kislelküsége juttatta oda.

De minek a zúgolódás ?

A sors munkájában nincs következetlenség: minden nagy elme, mely az emberi" ségnek új irányt mutatott, neki új útakat vágott a boldogulás felé, kevés kivétellel keresztre, vagy,bitófára került.

Mert az Úr szereti az ő választottait és megpróbálja őket . .