Gál Kelemen: Péterfi Dénes - Unitárius könyvtár 5. (Kolozsvár, 1925)
20 a lelkészek közül a szószéki szolgálatot végzik. Ez neki mindig ünnep volt a szó igazi keresztényi értelmében. A mohamedán levett sarukkal lép a templomba; ö levetkőzte hétköznapi valóját, elnyomta mindennapi gondolatait s lelkileg megtisztulva az utca életének salakjától, áhitatos lélekkel lépett a templomba s isteni ihlettől sugárzó és meghatott arccal a szószékre. Mert neki a keresztény igehirdetőről valami más, magasabb fogalma volt, mint nekünk. Ő sokkal magasabb követelménnyel állt szembe az igehirdetővel s magával is, minőt mi a színvonal általános sülyesztésével támasztani szoktunk. Ő tudta, hogy Jézus halála után a keresztény vallás az igehirdetés hatalmával hódította meg szerte a világon a sziveket. Tudta, hogy a hitújítás nagyszerű munkáját a reformátorok az élő szó erejével végezték el. Ő ugyanezt várta korában is a hitszónoktól. Látta a korszellem elvilágiasodását, látta az u. n„ mívelt körök elidegenedését az egyháztól s a vallás szentséges ügyétől, látta, hogy a természettudomány felfedezései és vívmányai rabul ejtik a legjobbak és legképzettebbek lelkét, látta a templomok kiüresedését s mind e szomorú jelenségek ellen védő- és óvószerül azt hirdette, azt prédikálta, saját példájával arra mutatott utat, hogy a pap legyen az Isten igéjének ihletett jelkü prófétája, de legalább is apostola. A korszellem elvilágiasodása ellen hirdette ékesen szóló, művészien megszerkesztett mondatokban, hogy egy a
