Gál Kelemen: Péterfi Dénes - Unitárius könyvtár 5. (Kolozsvár, 1925)
17 angol és francia deistái azt vallották, hogy az Isten a világegyetemen kívül álló lény. Maga a világegyetem pedig egy csodálatos nagy gépezet, melyet az Isten valamikor megteremtett s amint Carlyle gúnyosan mondja: „az első szombat óta tétlenül ül a világegyetemen kivül s nézi, hogy az hogyan megy“ s ha szükség, olykor-olykor közbelép s meghiúsítja a természeti erők hatását, megszakítja az okozatiság öszszefüggő láncát. Ezek a közbelépések, az u. n. csodák s egyéb érthetetlenségek. Az Isten-eszme felfogásának ez a deista módja a hibás és felelős azért az Armstrong szerint „esztelen és szánandó veszekedésért“, melyet a vallás és tudomány közötti ellentét és összeütközés néven ismerünk. Pedig tudomány és vallás között — mondják a deismus ellenzői, a theisták — nincs összeütközés ; egyik a másiknak kiegészítése és teljessé tétele, természetes társa, szövetségese. Csak máskép kell felfogni az Isten-eszmét, az Istennek a világhoz, való viszonyát. Ez a másik mód pedig ez : az Isten immanentiája, a világban bennléte. E tanítás szerint az Isten nem a világon kivül, hanem a világban bennlevő lény, aki folytonosan teremt kezdettől mostanig, erőit a természet erőiben és törvényeiben fejti ki s igy eltűnik a különbség az Isten közvetlen működése és a természeti erőké között. Mert a természeti erők Istennek működése, a világ Istennel teljes. Ez a tiszta theismus tanítása. 2
