Ferencz József: Emlékeimből - Unitárius könyvtár 4. (Kolozsvár, 1925)

16 Ferencz József és egyházközségeinkhez, valamint angol és ame­rikai testvéreinkhez felhívásokat bocsátottak ki és segélyükért folyamodtak. Az eredmény meg­lepő volt. Különösen angol és amerikai testvé­reink, akiknek különben' én is figyelmökbe aján­lottam az ügyet, megígérték, hogy ők fizetik a lelkészt, csak nevezzem ki. Erre ki is nevez­tem, mert akkor már püspök voltam, amiről hátrább emlékezem meg, Derzsi Károly tordai tanárt, akinek beiktatásán jelen volt Trefort Ágoston kultuszminiszter, a főváros polgármes­tere, a prot. egyházak képviselői. Derzsi Károly aztán egyházi beszédeivel csakhamar olyan jó hírnevet szerzett magának Budapesten, hogy más vallásuak közül is kezdettek a mi egyhá­zunkba átállani. Ezek között Perczel Ferenc és neje Kozma Flóra átállásával mondhatni ternót csinált budapesti egyházközségünk, valamint egész egyházunk, — mert megbecsülhetetlen az a szolgálat, amit Kozma Flóra irodalmi mun­kásságával, szebbnél-szebb felolvasásaival, álta­lában vallásunk és egyházunk ügye iránti me­leg érdeklődésével egyházunknak tett már eddig is s adja Isten, hogy még sokáig tehessen. Derzsi Károly továbbá Hódmezővásárhe­lyen, ez már előbb megalakult, Fűzesgyarma­­ton, Polgárdiban új egyházközségeket s ezekkel kapcsolatban több leányegyházközséget alapított. Hátra volt még a templom építése. A hívek most már a lelkészük által is buzdíttatva, ez

Next

/
Oldalképek
Tartalom