Parker Tivadar: Jézus Krisztus - Unitárius könyvtár 3. (Kolozsvár, 1925)
Jézus Krisztus 17 anyagiasságba, hanem bizonytalanul és akaratlanul küzd ama két kígyó : a szokás és vágy ellen, melyek mérges szárnyaikkal oly szépen körülfonták karját, mellét és nyakát, s nagy pikkelyeikkel annyira elfedték a sárkány rettentő erejét, a vipera mérges fulánkját, hogy a szegény ifjú cirókálja a kígyók kinövéseit s örömmel játszik azok lángnyelveivel ; érdekes volna mondom látni, hogy ő szívének vajúdásai közepeit miként iszik lassanként az igazság forrásvízéből és aztán engedelmeskedve szívében az angyalnak, miként rázza le a földiség kötelékeit, a megutált mezt, s miként tiporja lábai alá ama szörnyeket. Mindez nem csak érdekes, hanem tanulságos is volna, ha mindezt láthatnék. Ezek oly különböző módon hallgatták és fogadták őt, mint amilyen különböző volt életök. Az öreg emberek így szólották: „Ez Mózes vagy llyés, ez Jeremiás, a régi látnokok egyike, aki halottaiból feltámadott, mert az Isten mai napság, az emberiségnek e terméketlen korszakában, ilyeneket nem teremt". Az ifjak és leányok voltak kétségtelenül azok, akik így szólották: „Ez a Krisztus, a népek óhaja, a világ reménye, az új nagy próféta, a Dávid fia, az ember fia; igen! az Isten fia! ő lesz a mi k i r á 1 y u n k“. Az emberi természet szolgálatra
